Nagyon kíváncsi voltam az Árnyék és csontra, mert egyrészt vonzott az orosz környezet és a hagyomány illetve nagyon kíváncsi voltam a... na jó, kit akarok becsapni? Egy különleges világú könyvnek ígérkezett és igazából másra nem is figyeltem fel, na jó meg talán a háború szóra, mert érdekelt, vajon mennyire komoly a kötet és mennyire más mint a többi YA regény. Sajnos nekem ez most nem jött be, kevés volt mindenben, amit szerettem volna, de főleg a világkidolgozás.

A történet főszereplője Alina, aki Mallal, gyerekkori barátjával éppen az Árnyzónán szeretne átkelni - bár nem egyedül, hanem csapatával - és elindulni a birodalom másik központja felé Os Altába. A zónában viszont sokkal több szörny támad rájuk, mint amivel még elbírnak, ezért majdnem ottmaradnak táplálékul az ott élő szörnyeknek mikor Alina, hogy barátja Mal ne haljon meg, különleges képességről tesz tanúbizonyságot.

Már a nyitó kép is kusza, amelyben egy rövid látogatást teszünk a lány múltjába és tanúi lehetnénk - de ez nincs benne - hogyan teszik próbára a gyerekeket azért, hogy eldöntsék, hogy ők is a grisák népes táborába tartoznak-e vagy sem. Bár ez a rész még talán tetszett, de ami ezután jön, már nem...

Egyrészt lenne egy kérdésem, így a kezdet kezdetén. Miért állomásozott ott az Éjúr a csapatával az Árnyzóna ellentétes oldalán? Ez azért érdekes, mert az Éjúr illetve kíséretének nagy része egy fűszálat nem tett keresztbe az egyszerű emberekért meg jót szórakoztak addig, míg mások éppen küzdöttek az új sorsuk -tehát a kaja lét - ellen a zónában. Plusz ha ők tudósoknak tartják magukat, akkor jobban örültem volna annak a képnek, amely általában illik rájuk, tehát hogyha nem úgy viselkednek, mint a nemesek szoktak. Plusz miért kellett egymásnak ugrasztani az idézőket és a korporálokat? A tudósok nem ilyenek! A tudomány a határok felett áll! A másik baj pedig az, hogy az erőn és a ruhájuk színén kívül nem tudok különbséget tenni a két csoport között.

Másrészt az volt a nagy problémám a grisákkal, hogy az elején kaptunk egy felsorolást a kasztokról, ami oké, de sajnos többet nem tudtam meg róluk. Annyira, de annyira értékes potenciál lett volna! Például, milyen egyéb spéci képességeik vannak még? Mik a korlátaik? Miért nincs több napidéző? Miért olyan ritkák? Miért csak a parádézás van a regényben, miért nincsenek benne harci jelenetek a kiképzésen kívül? Amiből szintén kevés van. Plusz egyáltalán mit csinál az, aki nem Alinának született? Kb olyan szintű kidolgozást vártam a grisák erejével és világával kapcsolatban, mint ami az Avatar - Az utolsó levegőidomár sorozatban - és nem filmben - van, mert annak a története talán hasonló ehhez.

A legnagyobb problémám pedig az, hogy szörnyen fontos hogyan néz ki a főhős. Miért kellett erre ennyire nagy hangsúlyt fektetni? (Még ilyen szebbé tevő képesség is van.) És nem Alina részére gondolok, mert azért párszor visszautasítja a kezelést, hanem a szerzőre. Rengeteg az ismétlés és elsőre is megértettem, hogy a lány nem olyan gyönyörű, mint a többi grisa illetve az ehhez kapcsolódó csavarnál is emlékeztem volna rá.

A karakterekről meg nem szeretnék sokat írni. Végig úgy éreztem, hogy Alina legalább két körrel lemaradt és bamba szegény, meg naiv is, plusz annyira nem ért semmihez hogy ezáltal mi sem tudunk meg többet sem a tudományról, sem a világról és a legrosszabb, hogy passzív. Végig azt csinálja amit mondanak neki, mintha beletörődött volna az egészbe és nem lenne benne akarat vagy lélek. Elég könnyen osztogatja a bizalmát, mert amint találkozik Zsenyával - akinek nevét többször elírták - egyből a barátnője lesz. Az Éjúr személyisége pedig érdekesre sikerült, érdekesen nem értettem, hogy a szerző a kis gesztusaival mit akart kifejezni, vagy a fiú mire gondolhatott? (Például a döbbent tekinteténél az egyik bizonyos jelenetnél.) Nagyon nem jött át a karaktere, ahhoz pedig keveset szerepelt, hogy jobban megismerjem viszont az maradt meg bennem a leghangsúlyosabban, hogy úgy viselkedett, mint egy határozatlan kisfiú és itt már több száz éves korról beszélünk esetében. Talán Mal volt az egyetlen aki iránt éreztem némi szimpátiát. Zója a szokásos negatívnak feltüntetett karakter, az Apparátus pedig sajnos megintcsak a sablonos negatív egyházi személy, aki olyan ködösen beszélt, hogy nem tudom eldönteni, hogy most vele mi a helyzet és hogy mennyire veszélyes. Baghrát pedig nem tudtam megkedvelni, mert ami a Rovásemberben működött, itt nem volt meg személyében, nem éreztem a mélységet és azt hogy egy a tanítványait elverő öreg szipirtyónál több lenne és még mindig nem bízom benne.

A romantika szál elvileg benne volt, de egyáltalán nem hangsúlyosan. Olyan, mintha egy szellő átfújt volna a szobán amiben én is tartózkodtam, ott voltam, éreztem, de nem volt maradandó élmény. Egyáltalán nem jött át egyik érzelem sem, főleg az ide-oda ugrálások miatt, amelyet Alina tett meg, plusz egyáltalán nem ilyen az igazi szerelem!

A legtöbbször pedig az volt az érzésem, hogy még a szerző sem tudta mit akar ezzel az egésszel, tehát ott van Alina, kétszer is megbizonyosodhatott arról, hogy mit tud, de egy csomó oldalon keresztül tagadta a nyilvánvalót, majd hirtelen csalódott lett, hogy nem kapott azonnal talárt keftát illetve nem fogadták be maguk közé és rengeteg ilyen időhúzás volt a könyvben. Ahogy a Mal és az ő kapcsolata sem átgondolt. Plusz a nép utálata a grisák felé sem jól ábrázolt, mert inkább csak mutatványosokként kezelik őket és semmilyen atrocitás nem éri a tudósokat néhány haragos pillantáson kívül, de hát én is nézek így másra a buszon néha, mégsem gyűlölöm őket. Emellett pedig rengeteg logikai ziccer van a regényben, pedig általában nem veszem észre az ilyeneket, de sajnos most sikerült és ehhez kapcsolódik pár ellentmondás is.

Plusz nem tudom mi volt velem, de rengeteg elírást és furcsaságot találtam, ami lehet hogy a külföldiség miatt a fordító nem tudott máshogy visszaadni, pl. a szolgák vígan parancsolgatnak egy grisának. De a ruhás vinnyogáson nem tudtam magam túltenni, tehát a ,,felvinnyogott a gyönyörtől". Ez az a szó, amit ki nem állhatok használatban, még a molyon is inkább úgy döntök, hogy jobb nekem a felső sarok kis piros x-ét megvizsgálni és alkalomadtán megnyomkodni, mint hogy még egyszer lássam ezt a szót. Irritál. Főleg, hogy a regényben többször is szerepelt, bár ez az idézett félmondat egy ruha miatt hangzott el.

És a könyv felétől jobb lett a regény. Ott már volt izgalom, jó a világkidolgozással nem vagyok olyan elégedett, mert egy alkalom nem teszi orosszá a történetet, de sokkal hamarabb elolvastam a maradék kb 150 oldalt, mint az előtte lévő, tehát a bálig tartó szenvedést. De számomra ez sem menti meg a regényt, túl sokat vártam tőle és nagyon alulteljesített. Túl kevés volt a grisák bemutatása, túl sok a külsővel való foglalkozás és túl kevés az izgalom.

Viszont érdekes potenciálok vannak ebben a történetben és ezáltal a szériában is, mint például a szomszédos országok grisagyűlölői és az ehhez kapcsolódó égetések, meg ilyen aranyosságok. Túlságosan nagy lehetőség ahhoz, hogy a szerző kihagyja ezt a ziccert, így én továbbolvasom a sorozatot és reménykedem, hogy jobb lesz. Egyébként túl sok hasonló regény jutott eszembe és ilyen már régen volt, nem örülök neki. Pl. a korporálok és idézők közti konfliktus a Harry Potteres világra, az egész iskola a kiképzéssel a Vámpírakadémiára, a Kom úr és Alina közti kapcsolat a Csontszüretre emlékeztetett és ez lehet nem jó így.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy másnak nem fog tetszeni, ó dehogynem, mert a nagy kedvelők száma alapján nálam romlott el a műszer. Viszont számomra a regény túl amatőrnek tűnt és összecsapottnak, remélem a következő jobb lesz! Ezt viszont már angolul fogom olvasni.

Összességében nekem nem jött be, viszont másnak még tetszhet, de sajnos nem tudnám tiszta szívből ajánlani egyik elemét sem, így ettől most eltekintek.

A kötet kiadása gyönyörű a térképpel és a borító is egészen hangulatos. A regény a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben.