Elég sok oka volt annak, hogy én ezt a regényt választottam ki olvasásra, többek között a gyönyörű borító, a történelmi és Young Adult műfajba sorolás és az orosz történet játszott szerepet. Nem nagyon olvastam még történelmi YA-t, ahogy emlékszem, én leragadtam Philippa Gregorynál na meg a felnőtt könyveknél és ezért egy kicsit mást vártam.

Kézírás forrása: Itt.

A regény főszereplője Sophie, aki azért utazik Poroszországból Oroszországba, hogy feleségül menjen Peterhez, a kiállhatatlan és elkényeztetett örököshöz. Bár ez nem ilyen egyszerű, mert a politikai csatározások miatt nem biztos, hogy ő lesz a későbbi királynő és meg kell találnia azt a rést ahol ellavírozhat a különféle poroszellenes és baráti csoportok között, de neki mindent fel kell tennie egy lapra, mert a családja jóléte múlik rajta.

Már a prológusban néztem ki a fejemből, hogy te jó ég, most ez a könyv megint a szerelemről fog szólni? Nem feltétlen erre gondoltam, mikor elolvastam a fülszöveget mert sajnos Az állhatatos hercegnő élménye még bennem van és erősen elnyomja az összes többi ilyenféle olvasási emlékem az erős női karakterével, az izgalmas cselekménnyel és részletes politikájával, így számomra elég nehéz a művét überelni. Lényegében emiatt akartam olvasni a Queen of Somedayt is, kíváncsi voltam a történelmi YA kategóriára, plusz vágytam egy olyan élményre, amit a Philippa Gregory könyv okozott.

Sajnos sok olyan elem van ebben a regényben, amely nem tetszett nekem és ezek inkább abból fakadtak, hogy a kötet inkább ifjúsági, mint történelmi regény. Az egész történet súlypontja a szerelmen volt, amit egy ideig nagyon de nagyon untam, mert rózsaszín volt, nyálas és költészettel teli ami mondjuk jó, de angolul nem szeretek verseket olvasni, szóval inkább mégsem tetszett. Ahelyett, hogy a politikai helyzetre tért volna jobban ki, akár a globál akár a belügyeket nézve és én igazán kíváncsi lettem volna erre az orosz képre is. Emellett nem volt meg benne az, amit a történelmi regényekben nagyon szeretek és ez pedig a kor bemutatása. A történelmi jelleg abban is kimerült, hogy egy híres történelmi személy életét próbálta meg a szerző rekonstruálni, de erre tényleg a YA a legjobb műfaj? Szerintem egyáltalán nem! Plusz még simán belefért volna egy társadalom- és környezetbemutatás, vagy éppen, hogy mi a helyzet ilyenkor Európában.

Azon is gondolkodom a bejegyzés írása közben, hogy vajon mennyire volt a regény cselekménydús? A kötetben legjobban az a csatározás tetszett, amelybe Sophie bonyolódott meg a Nagy Csavar. Lehet, hogy nem volt annyira aktív, de az csak azért lehetett, mert politikailag nem került bele a játszmákba, viszont a szívügyekben és az állóháborúban - akár a cárnővel, akár másokkal - verhetetlen harcosnő volt.

Egyébként a regény háromnegyedétől kezdve a történet egyre jobb és jobb lett, akkor már a szerelmi szál sem zavart meg. Sophie néha sodródott, de amint kezébe vette az irányítást, egy igazán jó karakter vált belőle és nagyon remélem hogy így lesz a későbbiek során is, mert az a személy, akiről mintázta a szerző a főszereplőt nem egy elveszett bárány volt. Sokat várok a folytatásoktól, nagyon sokat!

És azon is gondolkodom, hogy vajon mennyire orosz a történet, hiszen végső soron engem ez vonzott a lámpa meg a molylepke kölcsönhatásán alapulva. Sajnos ebben a kérdésben nem én leszek a tökéletes válaszadó, mert kétségeim vannak ezzel kapcsolatban. Én jobban elfogadom ezt az oroszságot mint az Árnyék és csont esetében ha a rezsimet nézzük, viszont az állandó bálok és szerelmi dolgok, Sergei (de fura orosz neveket így írni) meg egyebek miatt, nem sok mondanivalót hordozott magával a kötet ebben a részben. A népről semmit sem tudtam meg, ellenben a talárról vagy mittudomén milyen ruhákról viszont igen, eléggé részletes képet kaptam a kinézetükről.

Itt a szerelemmel az volt a bajom, ami a YA könyvek többségében is megszokott, méghozzá az hogy instantra sikerült. Plusz Sophie több személy felé is vonzódott meg mindenkit helyesnek talált és azonnal megtetszett neki bárki aki éppen arrajárt és még az is közrejátszott, hogy nem éreztem át ezt a szerelmet, túl nyálas volt... és ami még ennél is nagyobb, szinte már ordító hiba volt, az a hiteltelenség. Viszont biztos vagyok benne hogy ez helyi nyavalya, mert ha olyan ember olvassa a regényt, akit nem zavar a szerelmi szál ilyen kidolgozása, akkor még lehet, hogy tetszeni is fog neki, de mint korábban is írtam, engem az frusztrált, hogy inkább ez került előtérbe, mint a politika.

Idegesítő elem volt Sophie édesanyja, aki olyan, mintha a Párválasztó és a Büszkeség és balítélet könyvekből érkezett volna vendégszereplésre méghozzá összegyúrva és a képzeletem színpadára hajított paradicsomok meg egyéb kedvességek sem térítették le azon útról, hogy engem halálra idegesítsen. Akad egy-két normálisabb pillanata, de csak elvétve.

Sophie a regény nagy részében passzív és kevés jelenetben aktív, de ez inkább a regény súlypontjai miatt lehet. Egy kicsivel több szervezkedést elbírt volna szegény elvégre egy olyan pozíció lesz az övé, amelyért még sokan mások is küzdenek, nem árt a protekció... Egyébként ő tanult fegyveres önvédelmet, de nem hiszem, hogy a gyilkosság is szerepelt a tanulandó tételek között... tehát nem okés az, ha a szörnyű élmény után ő szépen vígan éli tovább életét. Viszont mikor már azt hittem, hogy két - három csillagos értékelésnek megfelelő panaszposztot fogok írni, az írónő valami olyan csavart, de olyat vágott be a végére, hogy percekig csak nevettem a találékonyság és az igazán tökös csajos csavar miatt, ezt nevezem! Viszont olyan öngólt adott ez a történet korábbi részeinek, hogy hiteltelenné vált szinte az egész regény. De engem ez nem érdekel, én imádtam ezt a befejezést! (Bár attól még két csillagot adnék a kötetnek.) A férfi karakterek mellette elég puhánynak tűntek tehát például sem Sergei, akinek foglalkozása miatt eleve erősnek kellett volna lennie, sem pedig Alexander nem volt olyan, mint Sophie és nem szabad elfelejteni, hogy az alap szituációban igencsak igazságtalan a barátjával, Peterrel, még akkor is ha az megérdemli és erre úgy igazán én nem találok felmentést, még őt sem kedveltem. A pasik közül talán egyedül Sergeit igen, de róla meg a hűséges kiskutya jelző jut eszembe...

Peter pedig érdekes módon pont olyan, vagy még rosszabb karakter, mint az Incarceron Casparja, legalábbis ugyanolyan elkényeztetett és őt nagyon nem szerettem. Ez azért érdekes tény, mert pont most olvasom ezt a könyvet.

A szerző viszont kihagyott egy nagy ziccert. Ugye jött az udvarba egy Saxon hercegnő is, hogy hátha végül ő lesz a kis varangy Peter hitvese és sokkal jobb lett volna, ha a szerző mélyíti a személyiségét és egy kicsit többet szerepelteti mert így nem akadt Sophie-nek rendes ellenpontja, nem volt fenyegetés a regényben és egy percig sem kételkedtem, hogy végül mi lesz majd vele - bár ezért nagyot is koppantam mondjuk.

Igazából nem tudok olyan sok pozitívumot írni a regényre, mert a szerző érezhetően ráerőszakolta a környezet az alapkonfliktusra, ezt pedig akármelyik YA regény simán ellövi, így az egyetlen számomra jó rész a vége felé volt, amikor már nagyjából befejeződött ez a szerelmi ömlengés és végre átléptünk valamiféle haladás felé. Az önzőség majdnem minden karakterben ott volt, kivéve szívemcsücske Sergeiben, de hát ő neki ez a dolga, mármint hogy ne legyen olyan. Jobban átgondolt koncepció, felépített történet, világ és minden rendben lesz. Azért még veszettül várom a folytatást...

A Queen of Someday 2014-ben jelent meg, a következő rész a Queen of Tomorrow lesz és 2015-ben lát majd napvilágot, mint az Ellopott birodalom második része. (Megnéztem, végre politika lesz benne, így már biztos elolvasom!)