A bejegyzés képének forrása a könyv, a fejlécé a Marvel tulajdona.

Ha tetszenek a fejlécképeim, nézz szét Vickynél.

Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:

(Katt a képre a projektünk többi bejegyzéséért!)

>> Katt a többiek posztjáért a linkre! <<

>> Posztok és egyéb nyalánkságok <<

    

„Csak egy kérdést: hogyan érdemes hőst faragni? Eszközt kell adni a kezébe, hogy hősnek lássa magát. Fekete mező előtt igazán vakító a fehér.”

Nem vagyok valami nagy Marveles (és most elvesztettem az olvasóim nagy részét, bocsi, de gondoljatok arra, hogy több marad Nektek) és igazából csak a Bosszúállókat, meg a Galaxis őrzői első részét láttam, de annyira nem fogott meg ez az univerzum. Látom, hogy Loki miért olyan közkedvelt és azt, hogy a retró zene egynémely helyen miért jött újra divatba, értek én mindent. Na de akkor miért akartam egy Marvel logós képregényt olvasni, amikor sem a cég, sem a képregény annyira nem kedvencem (bár nem áll messze tőlem, mert mangás vagyok)? A válasz az északi mitológia. Olvastam Neil Gaiman azonos című könyvét és ott nagyon megtetszett az északi istenek világa és így gondoltam azt, hogy szükségem lehet a most tárgyalt kötetben lévő tudásra. Érdekelt Loki másféle arca, na, és ezt az olvasást mikor tudnám legjobban megejteni, ha nem a Prológusos Képregényes hetünkön?

Íme a Loki értékelése:

Loki Laufeyson a társai által sem kedvelt isten, ám változást vár attól, hogy legyőzte Thort, a Mennydörgés urát és készen áll arra, hogy Asgard uralkodója legyen... de vajon tényleg ez a helyzet? A csalárdságot levetve, királlyá kell válnia, de képes lesz arra, hogy tudatában rossz csillagzatának és végzetének, dacoljon mindennel és bizonyítson, elsősorban magának? De mire vágyik igazán? Ezekre a kérdésekre ad választ elsősorban a képregény és azt érdekesen teszi. Nézzük is meg hogyan:

Amikor először a kezembe vettem a könyvet a maga fizikai formájában, nagyon le voltam nyűgözve, hiszen a kiadás szép, a Fumax kitett magáért újfent és a műben a sztori mellett helyet kapott egy rövid tartalmi összefoglaló, ami egyébként kell, mert magyaráz egy-két bizonyos dolgot, na meg a karakter- és a borítótervek szintén elfoglalták a maguk becses oldalait. Bevallom nekem ez az utóbbi páros tetszett szinte a legjobban, jó látni egy művészt munka közben, még ha a teljes alkotói folyamatra nincs rálátásom, csak az állomások termékeire. És most jön a feketeleves, dobpergés, sajnos nekem nem tetszik az itt szereplő rajzolói stílus (többnyire). Sajnálom a dolgot, mert a kötet összességében szép és igényes, a történet érdekes és sötét, viszont magával az alkotóval - mármint az illusztrátor kollégával - akad egy-két bajom. Gondolkodtam, hogy miért és arra jutottam közelebb áll hozzám a manga és annak a stílusa. Illetve ezt a felvillantott multiverzum szálat sem feltétlen éreztem magaménak először - de ezt annak a számlájára írom, hogy a Gaiman-féle könyv közelebb áll hozzám, mint a Marvel filmek - persze ennek szintén megvan az értelme, így megmaradok a furcsállom, de oké szinten, ahogy a rajzolásnál is.


Azért, hogy a stílust se csak negatív vonásokkal jellemezzem, azt el kell ismerjem, hogy a képek alkalmazkodnak a sztorihoz, sötétebb tónust adnak Loki karakterrajzának, mint amennyit elmesél az író és vak lennék, ha nem venném észre az egyébként zseniális technikai megvalósításokat, különösen nagy kedvencem ilyen téren Karnilla varázslata és hogy az illusztrátor nagy hangsúlyt fektetett a szemek ábrázolásra, amik ugye többet mesélnek bármilyen szónál, lévén hogy tükröt nyitnak a lélekre. Na de ha a rajzokról nem is tudok annyira jót írni, mint amennyit egyébként szeretnék, a történetre, a karakterizálásra egy szavam sincs. Loki háttere, múltja, jelene sötét és jól ábrázoltan ott szerepel a lapokon, talán egy kicsit sűrűbben, mint kéne, mert minden jelenetkockának van célja, nincs benne üresjárat, ezért is generál feszültséget. Ha leraktam a kötetet egy percnyi megállásom sem volt, muszáj volt megtudnom mi történik Thorral és a fontosabb, hogy mi lesz az antihős főszereplőnkkel, aki annyira a múltban él, mint amennyire a jelenben. Egyértelműen körbe lehet írni a karakterét, de a fő vágya az utolsó lapokon kerül elénk, viszont fel-felvillannak emlékei, viszontagságai és így lesz az isteni alakja emberi és esendő - sajnáltam őt nagyon és tiszteltem is. Nemcsak azt láttam, hogy Loki a cselszövés istene és mi az az ok, amiért utálják, hanem azt a személyt, aki ebben a számára nem inspiráló környezetben, ahol a legutolsó alattvalója megveti őt, ahol a végzet ellene esküdött, ahol számára - mindenki más szerint - csak a bukás terem, megpróbálja. A motivációja érthető, nem helyes, de látni lehet az útját és számomra az inkább szomorú, mint gyűlöletes - meg kell látni a tettek mögött az embert és ugye a nézőpont kérdése szintén előkerül, mert a környezete nem feltétlen helyezkedik az ő álláspontjára és lehet tévedek, de számomra az útja inkább volt egy kiközösített és sérült emberé, mint bármi másé. Úgyhogy tanulságos és lehangoló utazáson vettem részt, egyúttal köszönöm, hogy a történet a szájízem szerint alakult egész végig, körülbelül ez az, amit mostanában szeretnék olvasni egy regényben (is).

„A zűrzavar istene rendet nem tarthat.”

Tehát összességében ez egy utazás Loki lelkében a múltbeli terhekkel a saját vágyai megismeréséig és a komor történetében egy sérült személyiség régmúltra adott válaszáról lehet olvasni. Rob Rodi talán máshogy fogta meg az isten karakterét, ahogy megszoktuk, ha én fogom továbbmesélni, lehet, hogy máshogy teszem majd. Ki tudja... erre való a mitológia.

„Sajnálatos ellentmondás: A cselszövő mindenkit rászedett… …kivéve önmagát.”