Értékelés | A körülmények között jól érezni magad
Három kedvenc önsegítő könyvem van, amelyeket idén újra sikerült lekapnom a polcról - jó az egyiket 2020-ban olvastam először. A párosból az egyik címe könnyen kitalálható, tekintve, hogy épp arról szól a poszt, a másik kettő pedig A Bullet Journal módszer és az Örökölt sors. Bár az első kettő kötet hasonló módon építkezik, vagyis a szerzőjük a saját életét próbálta meg az adott módokon jobbá tenni és a gondolati alapozásuk párhuzamos, de mégis más élményt nyújt olvasásuk, Orvos-Tóth Noémi műve pedig olvasmányosan mutatja be a szülők, ősök mérgező példáját. Szóval szeretem mindhármat. Most pedig eljött az ideje, hogy bemutassam az egyiküket, a Hogyan ne érezd magad szarul könyvet a blogon!
Ez a könyv megtanít rá, hogyan ismerd fel a romboló szokásokat, hogyan válassz helyettük újakat, és hogyan sajátítsd el az új viselkedésmintákat. Ha elrontod, fuss neki újra.
A könyv röviden annyi, hogy Andrea Owen tizennégy rossz szokást választott arra, hogy megmutassa az életének példáján keresztül hogyan lehet ezeket a bajokat kezelni. Nem ígér rövid és egyszerű utazást, de cserében megmutatja, hogyan lehet a bajokat felismerni és elkezdeni a kezelésüket. Szóval a Hogyan ne érezd magad sz*rul ezt a pár témát járja körbe, mesél róluk és próbál segíteni, tippet adni a kezelésükhöz, de folyamatosan ismétli, hogy minden az olvasón múlik csak. Csak azon lehet segíteni, aki akarja és hagyja.
Hm éreztem én, hogy nem lesz egyszerű összefoglalni a kötet rövid tartalmát, mert csak úgy cikáznak bennem a gondolatok és az a kényelmetlen érzés, hogy nem tudom pontosan mit osszak meg itt. Általában nem szokott hasonló bajom lenni, de most mégis egy önelemző műről van szó és nem akarok túl sokat írni magamról. Az adatvédelem és a vírusok elleni fellépés érdekel engem, az az egyik kedvenc témám a szakomon, viszont emiatt olyan tudatos vagyok az online térben, hogy csak na (itt most nem jutott eszembe semmi jó hasonlat, szóval maradjunk a bugyuta mondatoknál) és nagyon keveset osztanék meg magamról legszívesebben. Szóval ezért sem akarom túl személyesre venni, azért valamennyire megosztom, hogy mik és hogyan és miért, de túlságosan nem merülnék bele a dolgokba.
A kötet egyébként mindkétszer meglepett engem, mert mivel kétszer olvastam, mindkét alkalommal teljesen másra tudtam odafigyelni - tényleg lehet abban a gondolatban valami, hogy az igazi befogadás a második alkalommal történik! Szóval elsőre lenyűgözött, mert egy nehezebb időszakban - alkotási válságban többnyire - segített, másrészt a második alkalommal viszont már inkább az volt érdekes, hogy még maradt megfogadni való tanács és újnak ható infó. Hiába, az élethelyzet is meghatározza az olvasott és a befogadott információkat. Ha pedig harmadjára veszem majd elő, akkor tuti találkozni fogok további újdonságokkal, amikre addig nem figyeltem fel, ebben teljesen biztos vagyok!
Nagyon szimpatikussá teszi a szerzőt az, hogy az életén keresztül mutatja be a pontokat és nem finomkodik, hanem őszintén beleáll a hibái mutatásába és ezzel nemcsak a tanácsaival akar segíteni, hanem azzal is, hogy megmutassa milyen egyéb hibákat ne kövessünk el. Na meg az egész könyvön keresztül átérződik az ő megnyugtató, duruzsulós stílusa, amiért hiszek abban, amit leírt anno. Egyébként a bevezetőben már megfogott, mert ott szintén tetszetős tanácsokkal indít, mint például az, hogy az élet nem egyensúly kérdése, hanem csak ilyen sz*r mindenkivel, de legalább jó a grafikája. Itt már megtudhatunk róla egy fontos infót: a válás megviselte és azt hitte a kisugárzása rossz, pedig csak a szokásainak rabja volt. Érdekesen, figyelemfelkeltően és alázatosan nyit, ezt nagyon értékeltem benne.
A könyv egyik alapja az, hogy a védekező mechanizmusunkat nem szabad túltolni, a monitoringozást viszont annál inkább és nem egy egyszeri átrágás eredménye az önfejlesztés és a hibákkal való szembenézés, hanem folyamatosan ismételni kell az önmegerősítést. A kifejtett bajok legnagyobb részt az önbizalomhiányból táplálkoznak és burjánzanak túl, de emellé ha egy baromi erős önostorozás társul, kész a baj. Na ezt kell tudni felismerni és kezelni. Nálam nagyobbrészt az önostorozás és a kemény maximalista hozzáállás játszott, de ebből már nagyon leadtam szerencsére és ezt a kötet érdemének társítom. Esküszöm, fogalmam sem volt arról, hogy mennyire csúnyán tudok beszélni magammal és hogy ehhez a ponthoz elérjek, nem is kellett nagyon sokat lapozni a könyvben: az első fejezetek között szerepel ez.
A szerző érezte, hogy ez a bajok alfája és omegája lehet, ezért rakta előre, de a többi pont sem marad el fontosságban, maximum kicsivel. Számomra érdekes volt a belső kritikussal való foglalkozás is, ahol a fenti, vagyis a magunkkal való bánásmód szerepel illetve a segítségkérés kérdése. Itt a kulcsmondat az, hogy a múlt kihat a jelenre és ezt a pontot kell megtalálni a gyógyuláshoz. Sokak számára érdekes lehet még az érzelemkerülés témája, ami engem nem érint, mert elég lángoló tudok lenni, ha arról van szó, de azért érdeklődéssel ültem le a fejezet elé. Gondoltam én, hogy nem érint... csak rosszul sejtettem ezt, mert bizonyos mértékben... mégis.
Emlékezetes maradt számomra még a szélhámos-szindróma és a hasonlítgatással kapcsolatban elmondottak, amihez egyre több hasonló véleményt látok és én is hiszem: a közösségi média nagyrészt káros, mert az eljátszott boldogság mérgez és nem mindegy, hogy kit követünk, hiszen válogatni kell és azt meghagyni, aki inspirál. Pár témát válogattam ki ebben a bekezdésben, de a könyvnek ez csak elenyésző része, érdemes átnézni a többit is.
A pontokhoz a szerző sokszor hoz többféle példát, amik jól mutatják, hogy milyen sokféle lehet még így is az egész és hogy nem létezik egy válasz és megoldás egy adott témára, mert mindenki más. A lényeg, hogy Owen jót akart és ezt éreztem is a könyvén keresztül és jónak értékeltem a tanácsait, amik alapján nekem sikerült eredményt elérnem. Önvizsgálatra késztetett és gondolkodásra, hogy mit hogyan lehetne jobban tenni.
Aki mások elismerésére vágyik, az tulajdonképpen mások szemszögéből igyekszik értékelni azt, amit tesz. ... Az idő nagy részében persze nem tudhatjuk, hogy mások ténylegesen mit gondolnak rólunk, ezért kénytelenek vagyunk elképzelni. Ezért állandósult bizonytalanságban élünk, ezért válik alapviselkedésünkké, hogy mindig mások kedvét keressük. Mert ha az, aki arra vágyik, hogy mások értékeljék, képes olyasmit tenni, aminek azok a mások örülnek (mondjuk, például rábólint mindenre), akkor azt hiheti, hogy mások így szeretni fogják.
A könyv utóélete kapcsán azt azért meg kell említeni, hogy az olvasás óta sokszor visszaköszönnek a gondolatok és jutnak eszembe a tanácsok, az újraolvasás pedig alap ennél a kötetnél, hiszen többször tervezem elővenni és újra átrágni Andrea Owen tanácsait. Egyébként a hölgy nem megy bele nagyon a lélektanba, mert inkább a gondolatait, a benyomásait osztja meg velünk ebben a műben és ez nem baj, mert így sokkal emberközelibb, mint szoktak lenni az önsegítők általában. Ezt szerettem benne a leginkább. Tetszik a gondolkodásmódja, mert próbál indokokat, ok-okozati láncokat alkotni, válaszolni a miértekre. A fejezetekben kitér a probléma feltárására, megoldására, okára és biztató szavakkal együtt szeretné, hogy mindannyian egy kicsivel jobban és többnek éreznénk magunkat, mint a kötet olvasása előtt tettük. Mintha kávéznál a szerzővel és közben a lelkedre beszélne, hogy "na, nem vagy te olyan rossz, mint gondolod...".
... nem vagy felelős mások érzelmeiért. Ha egyébként úgy viselkedsz másokkal, hogy nincs okod szégyenkezni, akkor csakis rájuk tartoznak az érzelmeik, mert végső soron egyébként sincs hatalmad felettük.
Tehát összességében nagyon szerettem ezt a könyvet olvasni és örülök, hogy megtettem, sokat segített már az első olvasáskor is. Nagyon tudom ajánlani az önsegítő művek kedvelőinek, főleg akkor, ha érdekel a szorongás és az önbizalomhiány téma. Visszafogottan írtam ezt a két sort most, mert nem tudom visszaadni, mennyire hasznosnak gondolom, szóval inkább maradok a Vigyétek és olvassátok! felhívásnál. Megéri.
5 / 5 pont
.jpg)
.jpg)
0 megjegyzés