Fülszöveg:

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.

Figyelem! A kötet a The Edge of Never (A soha határa) sorozat első része!

Elnézést előre is a képek mennyiségéért, annyi van belőlük az interneten, hogy nem győztem válogatni.

Azt tudni kell rólam, hogy párommal korábban együtt éltünk, de mivel itt nem talált munkát fel kellett költöznie Pestre, én pedig itt maradtam az ironikusan A maradandóság városának nevezett poros és gödörben fekvő Debrecenben. Nem szakítottunk, amikor alkalom adódik felvonatozok hozzá, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy immár életemben másodjára, megutáltam a vonatokat. Egyik nap nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy elterveztük és fogtam magam, elindultam a főváros felé és a vonaton ezt a könyvet olvastam, így egy kicsit bele tudtam magam élni Camryn helyzetébe, abba a szabadságba, amit az utazás biztosít az embereknek.

Bevallom, ez a regény egy kellemes csalódás volt, több szempontból is. Én rühellem az olyan könyveket, amikben a szingliséget magasztalják és megmutatják, hogy milyen vidám és értékes ez az életforma, az ilyen hozzáállás feldühít és ezért inkább kerülöm, mint a tüzet. És hogy hogyan kapcsolódik ez a kitérés a most tárgyalt regényhez? Hát úgy, hogy első pillantásra valami ilyesmit vártam (ez az előtt volt, hogy kiraktam volna a regényt A hónap borítójának), komolyan azt hittem, hogy a New Adult műfaj erről szól, de nem. Pontosan az én korosztályomnak íródott, a szereplő azokkal a problémákkal néz szembe, aminek többségével most én is és pont úgy reagál egyes helyzetekben, ahogy én tenném. A további kellemes csalódások ott következtek, hogy azt hittem, hogy sok szerepet kap a khm... erotikus tartalom, de nem és ennek én annyira örültem!

Viszont: lelövöm előre a poént, a mi nem tetszett részt, ez egy tündérmese és ritka amikor az élet ilyen fordulatot hoz. SPOILER Például, hogy a barátok rájönnek a tévedésre, vagy a másik dolog: a rákból nehéz kigyógyulni, a műtét sem garancia semmire és szerintem ez nagyon elnagyolt szál volt a végén, túl tömör leírásokkal. SPOILER VÉGE

Tehát főhősünk, Camryn, úgy érzi értelmetlen az élete.

,,A falat bámulom, amíg a válaszon gondolkodom. Gyakran csak ülök, és gondolkodom az életen, tűnődöm, mi a fenét keresek én itt. Mit keresek például most itt, ebben a kávézóban, ezzel a lánnyal, akit gyakorlatilag egész életemben ismertem."

Úgy érzi szűkülnek a falak és minden összeesküdött ellene, így fogja magát és elindul, viszont útközben találkozik a szemtelen és idegesítően jóképű Andrew-val.

,,Csak ekkor érzékelem, hogy már megint üvölt a zene a hátam mögött. Hátrakukucskálok, arra számítva, hogy a fickó édesdeden alszik, ehelyett azt látom, hogy arcán ,,ugye megmondtam" kifejezéssel bámul rám."

Igazából annyira nem cselekményes a történet, a lényeg a két főszereplő kapcsolata, ami szorosan összefügg az utazással ezért innentől kezdve spoileres lenne bármit is írni...

Egy kis botrány volt a borító kapcsán, amiben sokan - a másik tábort (ha van), egyáltalán nem hallottam felszólalni - az Ulpius mellé álltak, mert az alapot egy kiadó újra felhasználta. A regényt olvasva rájöttem, hogy valószínűleg tényleg jobban illik ide, mint a másikhoz. Azzal indoklom ezt, mert látszik, hogy a választás szándékosan esett a fenti modellre, ő teljes mértékig Camryn.

Szóval a történetről tényleg csak annyit kell tudni, amennyi a fülszövegben össze van foglalva, nagyon tetszik és ezért is kezdtem el. Igaz, hogy amikor először olvastam, akkor kicsit olyan érzésem volt, mintha A szürke ötven árnyalata egyik verziójáról lenne szó, de ez nem így van, teljesen más a két történet. A mostani két cselekményszálon fut, Camryn és Andrew gondolatait ismerhetjük meg és azt, hogyan alakul a kapcsolatuk amiben nincs BDSM szál. Ez nagyon tetszett! A karakterek jellemzői árnyaltak lettek, mindkettőjük múltját, gondolatait, érzéseit és problémáit ismerjük meg és szimpátiát is keltenek. Ezzel együtt a regény folyama lassú, alig történik benne sorsfordító dolog, itt a lényeg tényleg azon van, hogyan fejlődik a kapcsolatuk, így itt egy hátránya is lehet a könyvnek, lehet hogy páran ezt unalmasnak találják majd, de a visszajelzések szerencsére nem ezt mutatják.

A könyv fő üzenetévé lépett elő - legalábbis számomra - a szabadság kérdése.

Carpe diem! - hirdeti a hedonista, de a szállóige első használója sem arra gondolt (főszereplőinkkel együtt), hogy bután éljünk a mának.

,,- Azt jelenti, hogy az időpocsékolás és a tervezgetés szerintem hülyeség. Ha a múlton rágódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vagy visszacsúszol, vagy örökre ott maradsz, ahol voltál. Ha a mának élsz, ahol minden éppen megfelel, akkor elfoglalod magad, korlátot állítasz a kellemetlen emlékeknek, és simábban, hamarabb eléred a célodat."

A szabadság, a másoktól való függés láncainak eltépése is megjelenik és akár meg is változtathatott volna a könyv, ha nem éltem volna már meg ezt, mert ismerem az érzést, így ha Camrynnal nem is tudtam azonosulni, de a problémákat ismerősként üdvözölni, azt igen. Olvastam egy értékelésben, hogy azt írta megváltozott az életszemlélete a regény hatására és ez szerintem teljesen elképzelhető. Sokan eszmélünk arra, hogy az életünk üres és értelmetlen és kinek nem jut ez eszébe? Kevés ember boldog igazán. Viszont mit jelent a szabadság? Nagyon leegyszerűsítve így szól a dolog, bármit megtehetsz ami nem okoz kárt másoknak, ezért veszélyes ezzel a szóval dobálózni, mert sokan csak a mondat első felét ismerik. Viszont A soha határában nem ez jön elő. Megjelenik még a sorsszerűség kérdése is, nincsenek véletlenek. Igazából annyira nehéz leírni mi tetszett igazán a könyvben, talán az hogyan olyan lassan alakult ki minden, vagy az, hogy a lány keresi önmagát, a helyét a világban és szabad mer lenni.

Tehát a kötet karakterközpontú és a főszereplők közti szerelmi szál működik, egyáltalán nem instant a szerelem. Fentebb is írtam, de itt is le kell, hogy szörnyen örültem a normálisan leírt erotikus részeknek és hogy nem erre lett kihegyezve a regény. A szereplők fokozatosan fejlődnek és rájönnek a hibáikra és ezzel együtt az érzelmeik is bonyolódnak. Cam egy igazán belevaló csaj, elege lett, fogta magát és kisétált az értelmetlen robotból, elindult, hogy értelmet találjon az értelmetlenségben. Andrew teljesen más alkat, ő az aki elfojtja az érzelmeit, magába fordul és elzárkózik a külvilágtól. Kettejük közös nyelve a zene, amin keresztül fejeződik ki minden és értik meg egymást. Azt sajnáltam, hogy a könyvekben lévő számok nagy részét nem ismerem, aki pedig igen, az jól járt.

Korábban is írtam a problémákról. Éppen életem egyik nehéz szakaszát élem át (nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem ennél nem lesz rosszabb) és a regényben lévő gondokkal már találkoztam és - bár azt nem írom, hogy megváltoztam volna - elgondolkodtam. Bár ki tudja, hogy ez nem egy újabb út kezdete? A fő probléma viszont kitalálható, aki olvasott már ilyen regényt, tudni fogja, hogy mi az, amit az írónő megpróbál elrejteni előlünk és mivel ez az infó egy nagy spoiler és a következő észrevételem ehhez kapcsolódik és ha leírnám nyíltan, az is spoileres lenne, tehát jöjjön a jól ismert figyelmeztetés:

SPOILER

Azt éreztem, hogy ez egy kis fricska a Love Story felé, tehát az írónőnek nem tetszett a korábban készült mű és fogta, átírta egy kissé a végét. Ugyanúgy minket is becsap, de ezt már nem írom le, hogy miben. Ügyes húzás!

SPOILER VÉGE

Még a fenti részhez hozzátenném azt, hogy a fő problémával nagyon keveset foglalkozott a szerző (pár oldal) és ezért fogom levonni azt kevés dolgot (meg a fentiekért), mert igaz, hogy így is ütöget, de ennél sokkal nagyobbat lehetett volna csapni a közönségre szerintem, csak az érződik, hogy az írónő nem akart.

Néha viszont már nagyon rózsaszínű lett az a bizonyos felhő... mintha az írónő átlendült volna egy határon és nem tudta volna, hogy miből mennyit kell ide írni. Ez természetesen nem akkora hiba és a regény egy nagyon kis részéről van szó, de mégis ott van és zavar. Viszont a tetoválás az, ami a legjobban tetszett és a köré fonódó történet, ez a rész kellett ide szerintem ez inkább megható és nemes, mint nyálas.

A következő kötet 2013. november 5-re várható angolul, a címe a The Edge of Always lesz, nem szeretném lefordítani a címet elég bugyutának hangzana és ezzel együtt kíváncsi vagyok a fordító hogyan oldja meg, hogy jó legyen (A mindig határa?). Egyszerűen fogalmam sincs, hogy ezek után milyen konfliktusok jöhetnek még, annyira de annyira lezárt egységnek hat az első rész, hogy tényleg nem tudom miről fog szólni a második kötet. A borítón Andrew lesz, a lentebbi szövegdobozban látható a fedőkép. Magyarul nem tudom mikor fog jönni, szerintem 2014-ben. Az egyes az Ulpius-ház gyermeke, 2013-ban adták ki.

Már írtam, a hónap borítója lett a fedő, tetszett a lány magányossága, szomorúsága és ahogy ezt kifejezték - nem is tévedtem nagyot amúgy - és azért került ki, mert nagyon szeretem ezt a borítót. A kötet állapota tartós, de vastag és egy kicsit nehéz volt olvasni (vonaton nem kényelmes), de legalább a széle nem gyűrődik.

Úgy érzem az Ulpius-ház most valami nagyon jóba tenyerelt bele, kíváncsian várom a műfaj további köteteit is! Következő körben a Heti csajt fogom olvasni.

Ki ne emlékezne erre? :)

Andrew

A második rész borítója.

Annyira tetszik ez a borító! Amúgy az In the Company of Killers sorozat első részéről van szó. 2013-ban jelent meg.

Ez a borító viszont nem tetszik. A The Darkwoods Trilogy első része látható itt, 2012-ben jelent meg.