Fülszöveg:

Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen.

Figyelem! A kötet az Innamorata di un angelo sorozat első része! A Szerelmem egy angyal lenne a cím, de nem tudom, hogy a kiadó mit tervez. 

Egyszer Móricz azt mondta, hogy az Úri Muri főhősének más sorsot szánt, csak úgy alakult a könyv cselekménye, hogy nem tudta máshogy lezárni, egyszerűen nem szánhatott más véget a regénynek, mert a történések afelé vitték. Itt is pontosan ezt éreztem a regény legvégénél, annyira egyértelmű volt, hogy mi fog történni és nem azért, mert béna lenne a történet, hanem azért mert előre lehetett látni a csapásirányt.

Üresség. Pontosan ezt érzem most. Szörnyen érzékeny vagyok a szerelmi témákra, nagyon nehezen viselem az ilyen történeteket és ebben teljesen együttéreztem Miával. A Lélektársak (Phoenix) után ez a könyv majdnem egy vesén rúgásnak számított, lehet hogy én vagyok a naiv, de valahol azt vártam, hogy minden rendbe jön és van egy gondolatom ezzel kapcsolatban, biztos vagyok valamiben, mivel rengetegszer láttam már ilyen írói húzást, ezért majdnem 100%-ra biztos vagyok benne, hogy ennek itt nem így lesz vége. SPOILER VÉGE

A történet egy balerina életéről szól, aki kamaszként küzd meg az élet nagy gondjaival: szerelem, felvételi, jövő. A Royal Ballet Schoolba szeretne járni, de a szülei anyagi gondjai megakadályozzák, hogy oda felvételizzen, ám ő nem adja fel az álmait, hisz benne, hogy kiváló prímabalerina lesz belőle. Ő Mia és ha törik, ha szakad, de mindenáron eléri az álmait!

Aki azt várja a könyvtől, hogy angyalokról fog szólni, az csalódni fog, de a fülszöveg és a borító ezt sugallja nekünk. Bevallom, először én is ezt hittem, de mikor láttam az első véleményeket, akkor átértékeltem magamban, hogy jó akkor ez most nem egy fantasy könyv lesz és legalább nem csalódtam a regényben. Talán van benne egy kis misztikum, Betty képessége például, de a végén jött be valami hasonló, olyan mint amit először el tudtam képzelni a cím alapján. Viszont sok utalgatás van, A szerelmem egy angyal cím inkább emiatt lett, inkább, mint a misztikumoknak köszönhetően.

Ebben a könyvben nem a cselekmény a lényeg, hanem a jellemábrázolás és a kapcsolatok milyensége. Mia folyamatosan küzd azért, hogy elérje az álmát, megismerjük a másokhoz fűződő érzelmeit, a fülszövegben is szereplő Patrick iránti heves szerelmét, a Nina és közte lévő majdnem testvéri köteléket és megismerhetjük még főhősünk életét. Tetszett, hogy a szerző olyan nehéz helyzetből indította a lányt, csak egy baj volt ezzel, folyamatosan panaszkodásnak hatott az a rengeteg monológ. Elvált szülő gyermekének lenni nem könnyű és így a probléma adott lenne, de az írónő indokolatlanul állított nehéz feladatot maga elé, Ninának nem saját magát kell legyőznie, hanem az anyagi körülményeket. Folyamatosan csak arról panaszkodik, hogy nem tud jelentkezni az iskolába, mert nincs pénzük (egy keresetből tartja fent a háztartást az édesanyja) és ezt folyamatosan az édesanyja szemébe vágja és ez nekem már inkább lelki terrornak tűnik. Az a legrosszabb az egészben, hogy folyamatosan csak azt mondja, hogy őt nem érti meg senki és mindenre csak támad, felkapja a vizet, bunkó és beképzelt. Nagyon makacs, azt gondolja, hogy a felnőttek hülyék, folyamatosan arra gondol egy-egy baklövés után, hogy elhibázta, de a következő előtt nem gondolkodik, nem tanul a hibáiból. Azért nem tudom elfogadni azt, hogy ilyen makacs módon küzd az álmaiért, mert itt az anyagiakról van szó, azt ő egyedül csak akkor lenne képes legyőzni, ha munkát vállalna a balett mellett.

Erre tudok írni egy személyes példát, kilenc évig mazsorettre, utána pedig két évig társas- illetve versenytáncra jártam, de abbahagytam, mert rájöttem, hogy ezzel másoknak ártok. Iszonyúan drága a havi tandíj és inkább lemondtam róla, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a szüleimet, pedig nagyon szerettem járni a különórákra. Nem azt akarom írni, hogy hurrá én vagyok a nap hőse, hanem azt, hogy néha a tehetség és a szenvedély nem elég, ha mellette csontsoványra fogysz az éhségtől, igen, az állami támogatás mellett is lehet nyomorogva élni (ezek már nem az én példáim). A pénz nem boldogít, de szükséges ahhoz, hogy élj. Mia annyira gyerek még, annyira nem fogja fel mit jelent az, hogy munka és az, hogy nélkülözés, hogy sajnos azt kell mondjam, hogy végig önző módon viselkedik, csak a saját álmaival törődik, azzal nem, hogy az édesanyjával mi a helyzet. Igen, tudom hogy vannak ilyen kamaszok, viszont nem tudom, hogy a további kötetekben mi lesz a helyzet, de még bármi lehet, ezért nem írom le Miát. Én nem kedveltem, de lehet, hogy a következőkben olyan mértékű lesz a változása, hogy még akár kedvenc szereplőmmé is válhat, ki tudja: nem ez volt a célja az írónőnek, hogy egy ellenszenves tinédzser lányt teremtsen? Olyat, aki később a rögös úton járva a legjobb prímabalerina lesz? Mert akkor csakis a sorozatban érdemes gondolkodni, egy önálló regényként nem állná meg a helyét a kötet.

Mégsem tudom ezt a regényt utálni, mert tetszett. Ha Miát nem nézzük, akkor igencsak jó könyvnek tartom, ilyen hatást mostanában egy könyv sem tett rám. Olyan szomorú és szinte depressziós lettem tőle, hogy nem tudom ezért utálni. Ez furcsának tűnhet, de egy könyv legnagyobb erénye az, ha hat az emberre és az, hogy engem ennyire elszomorít egy regény ritka, csak a Csodaidők sorozatnál tapasztaltam nagyobb sokkot.

Nagyon szerettem azokat a részeket, amikor Mia táncolt, vagy csak áradozott a balettról és azt is, amikor Patrick megjelent a színen. Bár itt egy kis hiányérzetem van, keveset kaptunk belőle és ez itt már hibának számít, mert SPOILER nagyobbat ütött volna, ha jobban megismerjük és most akkor a padlón lennék. SPOILER VÉGE

Viszont a fiú engem tényleg érdekelt volna, tökéletesnek volt ábrázolva és ezzel nem tudom, hogy később az írónő kezd-e valamit.

,,- Mia, tudod, hogy szeretem megoldani mások gondjait. Főleg a komoly gondokat. Mert olyan nagyon meg tudjuk keseríteni egymás életét! Ha jobban tisztelnénk egymást, úgy értem, mindannyian, egy tökéletes világban élhetnénk."

Ninát viszont ki nem állhattam, még ha Miát elviseltem valahogy, de őt nem tudtam. Viszont Miss Tökéletes naivitása összeroppant és ez - ez független attól hogy nem kedveltem őt, mert nem érzek kárörömet - nagyon jól ábrázolt.

Megakartam nézni a második rész fülszövegét a goodreads-en és igaz, hogy tanultam olaszt, de igencsak megkopott már az a kevés tudásom, fogalmam sincs miről fog szólni a következő kötet, pedig nagyon nagyon kíváncsi vagyok, ennek így nem lehet vége!

Fentebb írtam, hogy nem olyan cselekményes a történet, az érzelmekre terelődik a hangsúly és mindezt a stílusa teszi könnyeddé és gyorsan olvashatóvá. Miának nincs más gondolata, mint a fiú és szerintem itt nagyon jó az érzékeltetés, elhittem, hogy nem tud nélküle élni. A többiek kapcsolatai kuszák és a saját hibájuk miatt alakulnak úgy, ahogy a könyvben olvashatjuk Nina történetét, például vele a meghunyászkodás a probléma. Amúgy észrevettem, ebben a könyvben mindenki olyan könnyen irányítható, Nina, Mia, Carl, mindenki. Miért?

Igazából nagyon szívesen olvasnék még a táncos jelenetekről, nagyon szeretném látni Mia hogyan boldogul a Royal Ballet Schoolban (persze ha bekerül) és tényleg kíváncsi vagyok, hogy fejlődik-e és ha igen, akkor mennyire lesz más ember.

Reménykedek hogy a fentebb, a Spoiler felirat takarásában lévő mondatom teljesül és, hogy a Libri kiadó a következő kötetet is kiadja. A regény 2013-ban jelent meg, úgy látom a goodreads ezen kívül két részt jegyez: Il mio Angelo Segreto (Az én titkos angyalom) és Un amore di angelo (Egy angyal szerelme). Lehet, hogy a fordítás nem a legszerencsésebb, ezért nem vállalok felelősséget, azt hiszem ezt jelenti, egyszer szótáraztam, régen tanultam olaszt és latint, gomene. Már mindkét rész megjelent, a második 2011-ben, a harmadik pedig 2012-ben. Az itthoni regény kapcsán meg kell említeni az inverz szórendet a címben, ami elsőre furcsának hat, ám sokadjára már fel sem tűnik (én is így használom a szórendet, megpróbálok leszokni róla) viszont a borító és a kiadás gyönyörű. Csak sajnos a könyvem úgy néz ki, mint egy ujjlenyomatkép, ezzel az anyaggal kéne csinálni valamit. Amúgy pont a beszédes borítóra figyeltem fel és amikor elolvastam a fülszöveget, azonnal olvasni szerettem volna a regényt, hiszen nem múlt még el a tánc iránti szenvedélyem...