Fülszöveg:

Fentebb már ellőttem az értékelésem fő spoilerét, tehát azt hogy nagyon tetszett ez a regény, de hát nem hiszem, hogy egy egysoros értékelés annyira jó lenne, ezért bővebben kifejtem, hogy miért adtam ezeket a kitüntetéseket a műnek már áprilisban... nézzük is meg:

Már az első oldalaknál éreztem, hogy nagyon jóban leszünk a regénnyel: adott nekünk a szélhámos Nahri, aki megérzi mások betegségét és személyében egy talpraesett, magára vigyázni tudó karaktert kaptunk, akinek éles észjárásáról és döntéseiről már itt is szerettem olvasni. Onnantól lett számomra még izgalmasabb a történet, ahogy belekeveredett a mágikus világba és megjelent Dára, a dév harcos, de ezt az izgatott várakozást Chakraborty a későbbiek során fokozni tudta egészen az utolsó oldalakig és... egyszerűen nem tudtam meglenni a könyv nélkül, muszáj volt tudnom mi történik a szereplőkkel! 

A szerző hatalmas képzelőerővel áldatott meg, mert a dzsinnek mellett különféle lények tették tiszteletüket a lapokon és tették még színesebbé az amúgy sem szegényes világot. Emellett az írónő lassú tempót választott a műve folyási sebességének és valahogy úgy tudta adagolni az információkat, hogy az egyszer sem érződött unalmasnak, esetleg lassúnak, mert ha éppen nem menekültünk a szereplőkkel, akkor a lebilincselő dzsinntörténelemben mélyedhettünk el, amiért nem lehetek eléggé hálás, na meg mert érdekelt a világ és még most is eléggé a hatása alatt vagyok, nehéz kilépni ebből a sztoriból az biztos.


Mindig is szerettem azokat a karaktereket, akik izgalmasak és nem várnak senkire, hogy a sorsuk kovácsai legyenek és többek között ilyen volt Nahri személyisége, mert ő a kötet végéig megmaradt annak az eszes nőnek, aki mindenhol feltalálja magát és érdekes, hogy valamilyen szinten magamra ismertem benne (jó, nem a szélhámos vonására gondolok), sőt volt egy mondata, amit akár én is mondhattam volna és többek között ezért jó regényt olvasni: hogy megtalálhassuk magunkat a lapok között.

A többi karakter nem került hozzám ennyire közel, de azért mindegyikük érdekes, vagy a kapcsolat miatt, vagy a betöltött szerep okán. Dárát például a főszereplővel való dinamikus, pattogós és sokszor vicces jelenetei miatt kedveltem - szórakoztattak, jó volt róluk olvasni. Ő azért egy homályos folt maradt nagyjából a múltja miatt és ígért meg még ígér is elég sok titkot... Ali az a másik karakter, aki saját szemszöget és gondolatokat kapott a szerzőtől, ami azért jó, mert ha ez nem lenne, nem igazán kedveltem volna a srácot, így pedig meg tudtam érteni a tetteit és motivációit. Ő szintén színes karakter volt, aki szemén keresztül láthattuk meg a politikai törésvonalakat a dzsinntársadalomban és nélkülözhetetlen eleme a történetnek, szerintem az ő személye is okoz majd egy-két meglepetést a továbbiakban.

Több szereplőt már nem emelnék ki, mert ennél a kötetnél és az értékelésnél fontosnak tartom a spoilermentességet, ezt az olvasási élményt úgy kell megtapasztalni, hogy minimálisat tud róla az olvasó, de azért annyit még megosztanék, hogy a mellékszereplők szintjén sem lehet panasz, mindenki érdekes volt a maga motivációival és tetteivel, például Muntadzirt könnyű lenne elítélni az iszákossága miatt, de a testvére - Ali - felé történő megnyilvánulásai ezt nem engedik meg.


Érdemes még megemlíteni hatalmas pozitívumként - ami a könyves világban szomorú, mármint hogy ez pozitív jelző és nem írhatom minden regényhez oda elvárásként annyira ritka, de ez nem a Bronzváros hibája - hogy nincs egysíkú oldal, sőt nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Mindennek két oldala van és alátámasztott érvei, természetesen a szerző egy gondosan felépített politikai rendszert és az ahhoz kötődő konfliktusokat tárta elénk, a népben húzódó ellentétekkel és a vér kérdésével. Egyszerűen nem volt olyan pontja a kötetnek, ahol biztosan tudtam volna dönteni arról, hogy mi a helyes, mert olyan szerteágazó a kérdés, annyira bonyolult, hogy nem lehetett csoportosítani a véleményeket és azért lehetett érezni, hogy bizonyos döntéseknek súlyuk van, amivel szerencsére a szereplők is tisztában voltak. A konfliktus összetett, a mű jelenének problémája szinkronban volt a történelemmel.

„Lelkünk van, mint az embereknek, de tűzből, nem pedig földből teremtettünk.”

Annyira jó volt ilyen aprólékos könyvet olvasni! Itt éreztem azt igazán, hogy a Bronzváros nagyon az én igényeimnek megfelelően lett megalkotva és elregélve, kb mindent imádtam benne és szó szerint ütős élményben volt részem. A Fable III óta lenyűgöznek a sivatagi népek és pont ezért, már napok óta gondolkodom azon, hogy ezt a történetet nem is igazán filmen, hanem sokkal inkább játékban látnám szívesen viszont és nagyon remélem, hogy valaki felfigyel erre a világra, mert érdemes lenne. De komolyan! Képzeljétek el, milyen lenne barangolni a Bronzvárosban...

„Világéletemben erre vágytam, azaz valami hasonlóra. Arról ábrándoztam, hogy orvos leszek az emberek világában. Minden pénzemet félretettem abban a reményben, hogy egy nap megkenhetek annyira egy egyetemet, hogy befogadjanak. Erre most kiderül, hogy kontár vagyok hozzá. Valahányszor úgy érzem, hogy megtanultam valamit, figyelmeztetés nélkül hozzám vágnak egy tucat újdonságot.”

Nagyon tetszett

5 / 5 pont

Erősségek:

❥ dzsinnek
❥ a főszereplő páros dinamikája
❥ mágia
❥ a bemutatott rendszere: politikai, etnikai, a környzete

Gyengeségek:

❥ -

Hívószavak, amiket imádok és a könyv tartalmazza őket:
❥ dzsinn
❥ mágia
❥ mitológia

Kedvenc szereplő:

❥ Nahri
❥ Dára

Évszak:

❥ nyári, homokos tengerpartra / helyre ajánlom szeretettel

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:

(Előrendeléssel, -35%-kal, 3562 Ft)