Kevés Artúr királyról szóló retellinget láttam eddig a piacon, pedig nagyon érdekel a mondakör és a benne lévő személyek, vagy tárgyak. Éppen ezért, amikor megláttam, hogy Netflixre és vele együtt az irodalomba érkezik a Cursed - Átkozott, nagyon megörültem, hogy valami újdonsággal találkozhatom.

Az értékelés a Kosztümös könyvek hetére készült.

Történet

Nimue kívülállónak érzi magát a saját falujában. Kiskorában találkozott egy démonnal, ami rajta hagyta a karmai nyomát, emiatt a településén élők gyanakvással szemlélik őt és sötét mágiáról suttognak. A lány besokall és el akar menni távoli helyekre, de lekési a hajót, ami elvinné őt messzire. A területére visszaérve szörnyűségeket lát: az otthona lángokban a vörös paladinok miatt, akik tisztogatásba kezdtek ott és a csoport célja a teljes tündérnép likvidálása. Nimue rátalál sebesült édesanyjára, aki egy utolsó kérést intéz a lánya felé: vigye el az addig gondosan őrizgetett csomagot Merlinnek. Nimue elmenekül és elhatározza, hogy teljesíti szülője utolsó óhaját.

Élménybeszámoló

A Cursed - Átkozott c. könyv egy féltégla. Kiválóan használható önvédelmi eszköznek és elég szép súlya van. Olvasás közben éreztem, hogy nem kellemes annyit emelgetni. A borítója tetszik: alul a piros karton, felette a Netflixes védőborító, amik nagyon szépen hatnak együtt (a fekete külső kisebb is, mint a piros alsó, így nem fedi azt teljesen). Kinyitva a regényt örömmel vettem észre, hogy illusztrált, de gyorsan lelohadt a mosoly az arcomról, mert a képek... khm, finoman szólva sem szépek. Nagyon nem tetszenek és nem egységesek, hiszen Nimue egyszer göndör hajjal szerepel, utána pedig hosszú vagy rövid egyenessel. Az arányokról nem is beszélve.

A betűméret a szokotthoz képest nagy, így mikor feleszméltem a Cursed - Átkozottból, már a negyedét elolvastam, úgyhogy bátran írhatom, hogy a kötettel gyorsan lehet haladni. A cselekmény néha leül, főleg ha Nimuét követjük és Merlin szála sokkal izgalmasabb, szóval inkább az ő részeit szerettem olvasni. Itt talán annyi a baj, hogy a főszereplőnk nem annyira aktív, ha arról van szó, hogy alakítani kell az eseményeket, sokkal inkább viselkedik passzív módon. Viszont! És ez nem tetszik a könyvben: a szerző nagyon látványos történetszálat akart írni, mert tele van az jól kinéző megmozdulásokkal, például Nimue pörög, hogy levágjon egy csuklót, ami kilenc métert repül. Ezek teljesen felesleges flexelések, hogy használjak már némi szlenget is és több ilyen jelenség van, amit egyszerűen nem érzek odaillőnek (a felhőkben megjelenő három korona, vagy a véreső). Valamiért ezek túl soknak tűnnek és nem illenek abba a történetszálba, ami csak kevésbé mutatja meg, hogy milyen a természetfeletti környezet. 

A mágikus világa nagyon tetszik, viszont hiányolom a bővebb kifejtését. Mindenről csak nagyjából tudunk meg információkat és a szerző, Wheeler, nem mutatja meg, hogy milyen színes az a kultúra, ami az üldözött népek sajátja, vagyis mi az, amit meg kellene mentenie Nimuénak. Rengeteg tündérnép jelenik meg felszínesen a lapokon és csak elnagyolt a köztük lévő viszonyok felvázolása. Remélem a következő részben megismerhetjük ezt jobban is. 

Az ellenpólus, az egyház ábrázolása sem nagyon tetszik, bevallom őszintén. A pápa és a papjai csípőből gonoszak, normális indokot nem kapunk a népirtás okaként, csak "Istennek nem tetszik, ezért halál rájuk" szinten mozog az ürügy, ez ide, hogy tömegesen ölnek meg népeket, kevésnek érződik. Sokkal árnyaltabb képhez szoktam hozzá. Érdekel a miért, a hogyan jut el valaki arra a pontra, hogy ezt szükségesnek tartsa és mi az igazi, a belső célja ezzel az egésszel (Területek? A kard, amiről addig azt sem tudták, hogy létezik? A pénz?). Úgyhogy kissé összezavarodottan nézem a regényt az asztalon és várom a válaszokat. A Cursed - Átkozott az utolsó lapokra már sokkal jobb helyzetet ad a politikai manírok terén, ott már mindenki szövetkezik mindenki ellen, bevallom, élveztem erről olvasni.

Nincs emberi megmentő. Csak mi menthetjük meg magunkat.

A szereplők jellemzése már egy fokkal kellemesebb téma, mint az eddigiek voltak, mert a karakterekről szerettem olvasni. Nagyon jó volt látni, ahogy a szerző beleszőtte az ismert mondavilág alakjait a történetbe, mert kapunk ide Arthurt, Morgant (Morganát), Lancelotot és még sok-sok ismerős személyt, de természetesen teljesen más pozícióba helyeződve, hiszen itt a lényeg, hogy a Kard nem Arthurt választja... tehát ő sincs főszereplői helyzetben. Több nézőpontból lehet látni az eseményeket és nekem a kedvencem a fentebb már írt Merlin szála. Amiben ő részt vesz, izgalmas és bár egy lerobbant mágus, akinek varázserő nélkül kell túlélnie az áskálódásokat, sokkal többet lehet látni rajta keresztül, mint Nimuén. 

Apropó Nimue! A főhősünk olyan, mint Zélie a Vér és csont gyermekeiből, ugyanaz a vehemencia, makacsság és tüskés modor jellemzi, mint a másik könyvuniverzumban élő társát. Rá nagyon kíváncsi voltam, de az a helyzet, hogy ő alig tud ezekről a politikai machinációkról valamit és többnyire csak sodródik az eseményekkel, úgyhogy inkább csak elvoltam vele. Amikor viszont kiáll egy ügyért, vagy dönt valamiben, az sokat növel a megítélésén. Súlyos sebet őriz úgy a hátán, mint a lelkében és a regényben bejárt fejlődési útja nekem nagyon tetszik. Általa az író a megváltó / kiválasztott létet járja kissé körbe és sok esemény történik addig, amíg felismeri neki mi a szerepe az egészben. Nála sokkal jobban szimpatizáltam Morgannal, aki Nimue legfőbb támaszává lép elő (és itt szerintem mindenki Arthur hősünket várta volna, de nem...) és ezerszer izgalmasabb na meg aktívabb, mint a főhősünk. Ő a girl power hang a kötetben. A szerelmi szál pedig borítékolható volt már az olvasás előtt is, ezért jobban örültem volna, ha nincs.

Végszóként annyit tudok írni, hogy egy nagyon erős potenciált hagyott ki a szerző, amikor megírta ezt a történetet. Sajnálom, hogy nincs benne több a világból, annak a színességéből és, hogy Nimue csak sodródik az eseményekkel, többnyire. A regény függőben hagy bizonyos kérdéseket, úgyhogy várható egy második rész és remélem, hogy Wheeler már több világépítést sző bele, Millert pedig lecserélik egy kevésbé ismert, de tehetségesebb művészre. 

Egy próbát megér, ajánlom azon olvasóknak, akik kíváncsiak arra, hogy milyen az, ha a Kard nem Arthurt választja.

Ajánlott évszak az olvasásra a borító színei alapján: 

❥ őszi

 

 Ha kíváncsi vagy a könyvre, lesd meg a kiadónál:

 

 

Szerző: Thomas Wheeler

Illusztrátor: Frank Miller

Sorozatcím (kiadói): -

Sorozatcím: ?

Következő rész címe: ?

Cím: Cursed - Átkozott

Eredeti cím: Cursed

Eredeti megjelenés: 2019

Kategória: fantasy, Artúr-mondakör, ifjúsági, kaland

Fordító: Szilágyiné Márton Andrea

Oldalszám: 460 oldal

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Megjelenés: 2020

Ár: 4.999 Ft

 

Fülszöveg:

Nimue számkivetettként nő fel. A fekete mágiával való kapcsolata miatt druida falujában rettegnek tőle, így a kétségbeesett lány el akar menekülni… 

Azonban a vörös paladinok lemészárolják az egész falut, és Nimue élete örökre megváltozik. Haldokló anyja felszólítja, hogy vigye el az ősi kardot egy legendás varázslónak, így Nimue lesz népének egyetlen reménysége. Küldetése során aligha van ideje bosszút állni, mégis, a benne egyre növekvő erő miatt semmi másra nem tud gondolni. 

Nimue szövetséget köt Arthurral, a jóképű zsoldossal, valamint Britannia menedéket kereső tündérnépeinek tagjaival. Megforgatja a kardot, amely az egyetlen, igaz királyt illeti, lekaszabolja a paladinokat és egy romlott uralkodó seregét is. Küzdelme során megpróbálja egyesíteni a tündérnépeket, igyekszik bosszút állni a családjáért, és felfedezni a sorsát övező titkot. 

És talán egyvalami változtathatja meg a sorsot: az, ami a penge végén található.