Azt hiszem kicsit elszaladt velem a ló, miközben megmutogattam hónapról hónapra a várólistám bővülését, ezért visszafogom magam és egy szolidabb, lassabban bővülő válogatást fogok megmutatni a már meglévő vagy éppen megjelenés előtt álló kötetekről.
Maximum húsz könyv fog felkerülni ide illetve a poszt végére az éppen aktuális LoL kívánságlistám ami főleg képekből áll.
Rengeteg: ez a regény az egyik legvágyottabb példányom, amint megérkezik, olvasom ezerrel! A fülszöveg fogott meg főleg, de nem is tudnék egy vonást kiemelni belőle, az egész tetszik.
Örökké a tiéd: elég durva disztópia és csalóka az itt léte, mert már olvasom, de olyan szintű aljasság van a szereplők között, amit nehéz befogadnom, úgyhogy egy kicsit szüneteltetem. Nem értem miért disztópia, az emberek így viselkednek egymással a mindennapokban is... (Irónia... tudom miért disztópia egyébként, de nem kell ehhez jövőbeli környezet...)
Dorothynak meg kell halnia: szerencsére már nálam van, nem fogom sokáig váratni szegényt. Fantasy Óz birodalmában, meg kell ölni a hatalomtól bezizult Dorothyt.
Scarlet: kíváncsi vagyok mi lesz Cinderrel, de addig nem olvasom, míg meg nem írtam az előző részről a véleményem...
Az Elveszettek Szigete: már angolul kinéztem, mert mindenféle meseátdolgozás érdekel. Azóta a filmet is láttam és el is kezdtem ezt a könyvet olvasni. Szerintem a jövő héten várható az értékelés mind a filmről, mind a regényről.
Tolkien és C. S. Lewis: ők ketten nagyon érdekelnek.
After the woods: még mindig lekötnek az ifjúsági pszicho-thrillerek, miért ne folytassam ezzel?
Az egyik kedvenc goodreads-es értékelőm írt róla nem túl szépeket, pont ez keltette fel az érdeklődésem. Egyelőre nem nehéz a nyelvezete és a szerző szépen fejezi ki az egyes gondolatokat, bár nem szépirodalmi minőség, az is tény, de egyelőre tetszik.
Igazából ha ügyes leszek és ma játszom, akkor meg fogom tudni venni (400 IP kell még), úgyhogy már vehető sajátnak is.
Ők lesznek a következők, egy-két hét beletelik azt hiszem, főleg hogy nem vagyok ott olyan aktív:
Anivia eddig folyamatosan szívatott, úgyhogy kell, viszont a Yasuokat hozó idézőkről jót nem tudok írni. Általában bannoljuk a meccsek előtt ezt a hőst, mert 1. vagy a csapatunkban van és fogalma sincs hogy kell használni, vagy 2. ellenünk, de akkor meg olyan, mintha az egyik világbajnok jött volna álruhában a megrontásunkra. Ezért is szeretném, mert nagyon durva tud lenni, csak nehéz jól használni, engem meg vonz a kihívás.
Ezrealt eddig nem szerettem, de ahogy kikaptam ARAM-on mikor ingyenes volt, megtetszett és szeretnék még vele kísérletezni. Lehet Ori helyett őt veszem meg... majd meglátom.
Ők kellenek, remélem a Hextech vagy az ajándék láda megadja őket.
És már érik egy Könyvfesztes kívánságlista poszt, na megy egy Miért bolondultam bele a LoL-ba vakulásig? bejegyzés is...
Maximum húsz könyv fog felkerülni ide illetve a poszt végére az éppen aktuális LoL kívánságlistám ami főleg képekből áll.
- Várólista -
A Rudnay-gyilkosságok: nagyon szerettem az első részt és azt mondják, hogy a második is van olyan jó, mint az egyeske. Meglátjuk, de már várom, hogy belevessem magam újra abba a világba.
Én, Livia: elég volt annyi, hogy a középpontban egy erős nő áll, na meg a korabeli Róma. Ex-latinosként kötelező darab.
A sci-fi politológiája: amikor megláttam a címet, tudtam hogy kelleni fog, úgyhogy nem is kérdés, ide nekem a sci-fiket elemző művet!
A Vétkes: bevallom, kicsit hiányzik a lightos YA, így került fel a várómra ez a kötet és remélem, hogy tud majd újdonságot is nyújtani.
Rengeteg: ez a regény az egyik legvágyottabb példányom, amint megérkezik, olvasom ezerrel! A fülszöveg fogott meg főleg, de nem is tudnék egy vonást kiemelni belőle, az egész tetszik.
Örökké a tiéd: elég durva disztópia és csalóka az itt léte, mert már olvasom, de olyan szintű aljasság van a szereplők között, amit nehéz befogadnom, úgyhogy egy kicsit szüneteltetem. Nem értem miért disztópia, az emberek így viselkednek egymással a mindennapokban is... (Irónia... tudom miért disztópia egyébként, de nem kell ehhez jövőbeli környezet...)
Dorothynak meg kell halnia: szerencsére már nálam van, nem fogom sokáig váratni szegényt. Fantasy Óz birodalmában, meg kell ölni a hatalomtól bezizult Dorothyt.
Scarlet: kíváncsi vagyok mi lesz Cinderrel, de addig nem olvasom, míg meg nem írtam az előző részről a véleményem...
A só és vihar boszorkánya: amúgy én ezt 2015. szeptemberében rendeltem elő a Líránál, azóta is várom a megjelenését, ami úgy néz ki, hogy érkezni is fog az idei Fesztre (vagy nem, ki tudja?). A fülszöveg alapján olyan, mint a Gyönyörű titkok múzeuma, ezért szükségem van erre a regényre.
Szívem és egyéb fekete lyukak: ezt angolul néztem ki, de láttam, hogy megjelenik itthon, ezért gondoltam, hogy megvárom és lőn... az öngyilkosság a téma, nehéz, de pont emiatt szeretném olvasni. Reménykedem benne, hogy jó vége lesz...
A nagy illúzió: Benyák Zoli könyv, kell és kész!
Kiéhezettek: iszonyúan érdekes a fülszövege ezzel a fertőzéssel és a világképével. Már itt van nálam, csak olvasnom kell.
Az Elveszettek Szigete: már angolul kinéztem, mert mindenféle meseátdolgozás érdekel. Azóta a filmet is láttam és el is kezdtem ezt a könyvet olvasni. Szerintem a jövő héten várható az értékelés mind a filmről, mind a regényről.
Tolkien és C. S. Lewis: ők ketten nagyon érdekelnek.
After the woods: még mindig lekötnek az ifjúsági pszicho-thrillerek, miért ne folytassam ezzel?
- Most olvasom -
Az egyik kedvenc goodreads-es értékelőm írt róla nem túl szépeket, pont ez keltette fel az érdeklődésem. Egyelőre nem nehéz a nyelvezete és a szerző szépen fejezi ki az egyes gondolatokat, bár nem szépirodalmi minőség, az is tény, de egyelőre tetszik.
- League of Legends kívánságlista -
Igazából ha ügyes leszek és ma játszom, akkor meg fogom tudni venni (400 IP kell még), úgyhogy már vehető sajátnak is.
Ők lesznek a következők, egy-két hét beletelik azt hiszem, főleg hogy nem vagyok ott olyan aktív:
Anivia eddig folyamatosan szívatott, úgyhogy kell, viszont a Yasuokat hozó idézőkről jót nem tudok írni. Általában bannoljuk a meccsek előtt ezt a hőst, mert 1. vagy a csapatunkban van és fogalma sincs hogy kell használni, vagy 2. ellenünk, de akkor meg olyan, mintha az egyik világbajnok jött volna álruhában a megrontásunkra. Ezért is szeretném, mert nagyon durva tud lenni, csak nehéz jól használni, engem meg vonz a kihívás.
Ezrealt eddig nem szerettem, de ahogy kikaptam ARAM-on mikor ingyenes volt, megtetszett és szeretnék még vele kísérletezni. Lehet Ori helyett őt veszem meg... majd meglátom.
- Skin kívánságlista -
Főellenség Veigar |
Pulzustűz Ezreal |
Egyetemista Ahri |
Lélektűz Brand |
Lótuszrend Karma |
Zombivadász Jinx (bal oldalt) |
Fényív Vel'Koz |
Ezért:
Illetve
Őrző Karma (hátul jobbra) |
Ezért:
És már érik egy Könyvfesztes kívánságlista poszt, na megy egy Miért bolondultam bele a LoL-ba vakulásig? bejegyzés is...
Nézzétek! Amikor megláttam ezt a könyvet, azonnal a kívánságlistámra került, mert mindkettő szerzőt kedvelem, sőt talán C. S. Lewist jobban egy kicsit... úgyhogy nagy szeretettel ajánlom az Egy híres barátság történetének bemutatóját:
Rövid leírás
A fantasy-műfaj talán két legsikeresebb szerzője J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis negyven éven át voltak közeli barátok. Az Oxfordi Egyetem két fiatal oktatóját a középkori irodalom és az észak-európai mitológia szeretete hozta össze. Lewis megtérésében nagy szerepet játszottak a Tolkiennal folytatott beszélgetések, míg Lewis támogatása nélkül sosem született volna meg az évszázad fantasy-trilógiája, A Gyűrűk Ura. Colin Duriez a két író barátságának elbeszélésével kíséri végig intellektuális és hitbeli fejlődésüket és sorsuk alakulását.
Colin Duriez (1947-) író, újságíró, Tolkien kutató, korábban az IVP kiadó szerkesztője.
Célközönség
• Életrajzi könyvek kedvelői.
• A két író könyveinek rajongói.
• Akik szeretnének bepillantást nyerni a két híres író könyveinek keletkezésébe.
Kapcsolódó könyvek
• Brian Sibley – Árnyékország
• C.S. Lewis – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
• C.S. Lewis – Caspian herceg
• C.S. Lewis – Keresztény vagyok
Esemény
Colin Duriez könyvében a huszadik század talán két legkedveltebb fantasyszerzőjének személyes történetét és írói fejlődését világhírű barátságukon keresztül kíséri végig.
Rövid leírás
A fantasy-műfaj talán két legsikeresebb szerzője J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis negyven éven át voltak közeli barátok. Az Oxfordi Egyetem két fiatal oktatóját a középkori irodalom és az észak-európai mitológia szeretete hozta össze. Lewis megtérésében nagy szerepet játszottak a Tolkiennal folytatott beszélgetések, míg Lewis támogatása nélkül sosem született volna meg az évszázad fantasy-trilógiája, A Gyűrűk Ura. Colin Duriez a két író barátságának elbeszélésével kíséri végig intellektuális és hitbeli fejlődésüket és sorsuk alakulását.
Colin Duriez
Colin Duriez (1947-) író, újságíró, Tolkien kutató, korábban az IVP kiadó szerkesztője.
Célközönség
• Életrajzi könyvek kedvelői.
• A két író könyveinek rajongói.
• Akik szeretnének bepillantást nyerni a két híres író könyveinek keletkezésébe.
Kapcsolódó könyvek
• Brian Sibley – Árnyékország
• C.S. Lewis – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
• C.S. Lewis – Caspian herceg
• C.S. Lewis – Keresztény vagyok
Adatok
Kivitel: keménytáblás
Méret: 142 x 197 mm
Oldalszám: 288
ISBN/EAN: 978-963-288-314-4
Kiadás éve: 2016
Ár: 3500 Ft
Megjelenés: 2016. április
Esemény
>> Facebook link <<