Avagy előre, a blogspot jobb működése érdekében terheljük le az oldalt!
Na jó, inkább nem.
Helyette kellemes hétvégét kívánok ezzel a képpel és ha ez a sablon sem lesz jó, megőrülök. Egyúttal elnézést a fennakadásokért, gőzerővel dolgozom a problémák elhárításán.
Tudom, hogy ez már megint egy várólista poszt és hát mostanában sok ilyen látott napvilágot, de muszáj volt előrehoznom a bejegyzés megjelenését, mert tesztelnem kell a sablont és mert szeretek listákat gyártani. Másnak nem rosszalkodik a blogspot? A váltás óta nagyon sok bajom van vele.
Nagyon jól jött az Elveszve most, mert újra kedvem támadt a thrillerek olvasására. Úgyis jön az ősz (a levegőben már érzem az illatát) és akkor szeretek igazán ilyesmiket olvasni, de most gondoltam, hogy jó ötlet lehet augusztusban előkapni a Majd megismersz című könyvet őszváró megmozdulásként. Jelentem megtörtént és most nézzük meg azt az érvelésem, hogy miért tartom érthetetlennek a könyv alacsony pontszámát molyon.
Továbbra
is szeretem a krimiket / thrillereket és azt hiszem ez egy ideig így
marad. Korábban már írtam, hogy miért, de megismétlem, mert lehet, hogy a
jelen sorok olvasóit elkerülték azok az információk. Szóval érdekel az
emberek motivációja és jelleme, ami a thrillerben mutatkozik meg a
leginkább, hiszen az az a helyzet, amikor a baj hatására minden manír
leolvad az emberről, a nyomozás szála pedig mindig izgalmas. A thriller
esetén többnyire a nyomozó és az elkövető párharca kerül a középpontba, a
krimi pedig az igazságot kutatni vágyók szemszögét részesíti előnyben.
Kivételek lehetnek, ezt most az én tapasztalatom volt. A két kategóriát
pedig egymáshoz közel állónak gondolom.
Ez volt az egyik oka tehát az Elveszve
olvasásának, mert krimi (bár inkább a két kategória közötti állomásra
illeszteném be), a másik pedig a szerző személye, akiről rengeteg jót
hallottam és mikor láttam, hogy jön a kötet, és helyből az egyik kedvenc
műfajommal, egyből várólistámra került. Pár nap alatt végeztem vele,
most pedig itt vagyok, hogy az Álomherceg projektünk keretein belül
leírjam a véleményem az olvasmányélményemről.
Új évtized, új várólista. Vagyis meguntam azt a hosszú monstrumot, amit eddig vezettem és igyekszem számomra átláthatóbb módon összeszedni az engem érdeklő köteteket. Az a korábbi >> itt << nem szűnik meg, egyszerűen nem lesz annyira elöl, mint eddig. Ezentúl tehát minden egyes alkalommal tíz könyvet választok ki, plusz néha megosztom a könyvtári beszerzéseim és azokról regélek, ha összejön.
A mostani tematika az "évi egy beszerzés, amit még nem olvastam és nem került eddig a nagy listára", vagyis fogtam magam és 2020-tól visszafelé, 2011-ig, kiválasztottam egy-egy kötetet egy-egy adott évre, amit megszereztem, de még olvasatlanul várja sorát. A mostani lista rendhagyó, mert korábban írtam és totálisan elfelejtettem, azóta meg olvastam róla hármat a VCs miatt, így most kicsit megvágva, frissítve teszem közzé ezt a hét darab címet:
Eléggé rejtett jellemzőm az, hogy szeretem a szép ruhákat. Én az a pólós farmeros típus vagyok és ez nekem jó így, nem szeretem hordani az egyrészeseket, meg nem is állnak jól. Azt hiszem ezt tudni kell felismerni. Na, szóval akkor mit csinálok a ruhákkal? Rajzolom őket.
Itt lehet látni egy próbálkozást (a link itt található hozzá), de lesz még, mert többet szeretnék alkotni.
Igazából ez volt az oka annak, hogy figyelmem a Rizsporos hétköznapok felé fordult és úgy került várólistára, majd olvasásra. Szerettem volna többet tudni a korról, megnézni külön a ruhadarabokat, illetve az együttes összhatást, hogy később minél jobban sikerüljön a valóság egy-egy szeletének megragadása és persze, hogy tanuljak! Úgyhogy most nézzük meg röviden, hogyan tetszett a Rizsporos hétköznapok és sikerült-e eleget tennie az elvárásomnak?
(A rajzos oldalról később nem esik szó, szóval itt elspoilerezem: hasznos abból a szempontból is!)
J. R. R. Tolkient azt hiszem nem szükséges bemutatni, hiszen mindenki találkozott már a nevével, A Gyűrűk Ura messze földön híres nemcsak a történetéről, hanem Tolkien hozzá kialakított mitológiájáról és nyelvészeti elemeiről. A Gyűrűk Ura nekem régi olvasmányom volt, mert még általános iskolás koromban olvastam el a trilógiát, bár mondták páran, hogy az még erős lesz nekem... kicsit igazuk is volt, meg nem is. Igazuk volt, mert most jobban érteném Tolkien milyen hatalmas művet és világot alkotott és nem adok igazat, mert lehetséges, hogy most unnám, pedig kisebbként élveztem Frodóék kalandjait, egyébként megjegyzem, engem a gyűrű érdekelt nagyon.
Kicsit hiányzott már az a világ, úgyhogy amikor Regi felhívta a figyelmem ennek a kötetnek a létezésére és megláttam az Elveszett mesék könyvét a molyon, úgy gondoltam, hogy ezt el kell olvasnom. Vonzott a mitológia szó és alapvetően szeretem a rövid történeteket, úgyhogy gondoltam, nem lehet ezzel sem baj. Egy dologgal viszont nem számoltam, ez pedig a Tolkien stílusa volt.
Így olvasás után pedig kijelenthetem ennél nehezebb könyvet - és nem súlyilag, mert az rendben van - nem fogok tudni találni az évben, A mesterséges intelligencia modern megközelítésben és a Java útikalauz 2 tankönyvek mellett teszem hozzá, de egyáltalán nem bántam meg, hogy hozzám került a kötet és hogy olvashattam, mutatom is, hogy miért!
Büszke mardekáros, SFF mániás amatőr e-sportoló, attack damage carry a ligában és persze főmágus, aki szabadidejében könyvekkel, friss megjelenésekkel, borítókkal foglalkozik na meg gamerkedik, zenét hallgat, videót néz, gépmágiát - vagyis programozónak - tanul. Semmi extra. Vagy mégis?
