Fülszöveg:

Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.

Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme – a trilógia első része, a világsiker után, végre magyarul is!

Figyelem! A kötet a Lélektársak sorozat első része! Angol sorozatnév: Benedicts.

Még most sem tudom, hogy milyen értékelést adjak a könyvek. Sajnos nem az én korosztályom regénye ez, ha a Harry Potter után olvasom (arra a korra gondolok, amikor az első részt először kaptam kézbe) akkor nagyon szerettem volna. Így, felnőtt fejjel kissé bizonytalan vagyok ezt illetően, illetve annyira nem, mert aranyosnak tartom a könyvet.

Tehát Sky életében változások történtek: új város, új élet, új lehetőség és ő rühelli ezt. Félénk ember lévén nem szereti az új dolgokat, megnyugvást számára csak a zene hoz. Az új iskolában ezzel nincs gond, a zeneóra tárt karokkal fogadja az új tehetségeket. Oda jár Zed is, az iskola egyik rosszfiúja, akibe főhősünk azonnal beleszeret ám ő nemhiába érdemelte ki ezt a nevet, a lányt is úgy lekezeli, ahogy a többieket egészen a focimeccs pillanatáig.

Ebből a leírásból teljes mértékig kihagytam a szupererőt, szóval arról majd később írok.

Igazából az egész könyv izgalmas, nagyon könnyen elolvastam és csak peregtek a lapok, főleg a vége felé és úgy érzem, hogy jó a cselekmény illetve a hétköznapi történések közötti arány és egyszerűen jó volt olvasni és sikerült kikapcsolnia. Ahogy visszagondolok rá úgy érzem, talán egy kicsit lassan indul be a történet, a századik oldal körül volt az első jelentősebb csavar, addig csak ismerkednek és folyamatosan halmozódik a feszültség. Igazából ott raktam félre a könyvet egy kicsit, de nem azért, mert untam (dolgoztam) és kicsit később tudtam elővenni, de akkor már szinte végigszaladtam a könyvön. Az igazi élményt viszont az utolsó negyede adja, ott már nem tudtam letenni.

Viszont amit megpróbál Skyról elhitetni az elején, az nem feltétlen valós. Épp ez az, hogy aki félénk annak idő kell, hogy feloldódjon. Az első találkozásnál már poénkodik és ez szerintem így nem hiteles vagy csak nem találkoztam még ezzel a típussal. Igen, én félénk vagyok, az első harminc percben csak mosolygok és figyelek, maximum elejtek egy-egy megjegyzést és ennyi, sőt ismerek olyat is, aki a sokadik találkozásig meg sem mer mukkanni. Vagy amikor arról van szó, hogy milyen okos, amikor a raftingról azt hitte, hogy a tutajt neki kell összeállítani. Magyarországon sincs vadvízievezés és mégis tudom, hogy az kb. hogy működik. A polgárháborús esetet is ide akartam sorolni, de az tényleg hiteles, hogy a felszólítás lefagyasztja és elfelejt mindent. A raftingos szituáció pedig baráti környezetben hangzott el, tehát kifogásként nem lehet ráhúzni a ,,lefagytam, bocsi" dolgot.

A Hogwarts magyarul Roxfort.

A tragédia, ami történt vele komoly és a gyerekkori reakciója érthető, de a felnőttkori annyira nem hiteles és pont a fentit hozom példának, aki félénk, az nem így viselkedik vagy ha ilyen traumák érték, akkor nem gyógyul ki ebből ilyen szinten, még (nevelő)szülői segítséggel sem szerintem.

A vége felé, pedig az írónő megmutatta, hogy azért bátor (vagy vakmerő?) és ott már megszerettem.

Sokszor éreztem azt, hogy a párbeszédek túl gyerekesek, ilyen korban már nem szokás panaszkodni a srác apjának a fia bunkóságáról, viszont Zed egyszer ilyen, egyszer olyan viselkedésének magyarázatát elfogadom. SPOILER A többivel úgy igazán csak akkor volt baj, amikor Sky azon aggódott, hogy nem tudta, hogy randizik a fiúval, ahelyett hogy azon parázott volna többet, hogy rájuk lőttek. Ide tartozik még a szülők nem normális reakciója is, ahol az aggodalom megvolt, de a nagyobb bajt a ,,kilógtál otthonról" jelentette. SPOILER VÉGE

Egy gondolat: ha Zed azért kezdte kedvelni Skyt, mert ő a lélektársa, akkor az nem igazi szerelem. 

A lánynak egyből megtetszik a fiú, úgymond instant szerelem lesz belőle, ami később árnyalódik azzal, hogy nem tudja kezelni ezt az eleve elrendelés dolgot. Úgy érzi a félénksége és a traumája miatt nem lehet jó társa Zednek és a korábbi emlékek sem segítenek neki. A könyv közepétől eltűnt az a sok rossz véleményem és gondolatom, a vége felé egész jó kis történet kerekedett az egészből és pont az előbb leírt szál miatt.

Mini SPOILER

Hiba #3: Ha rájuk lőttek és meglátták a lányt, akkor miért mondják azt, hogy nem lesz veszélyben?

SPOILER VÉGE

Az írónő nagyon szerette a Bridgertonok történetét, enyhe utalások vannak a másik sorozat szereplőire, már csak a nevek tekintetében is. Tehát Julia Quinn regényeiben a szereplők ABC szerinti nevet kaptak (tehát Anthony, Benedict, Colin, stb.) és itt is ugyanez a helyzet, csak visszafelé (Zed, Yves, Xav, stb.) és a sorozat részei is ugyanerről a hasonlóságról árulkodnak, mert a második kötetben már Yves lesz a főszereplő és a későbbiek során a többi fiútestvér is külön részt kap. Ez nagyon tetszik! Örültem a hasonlóságnak és az utalásnak és az alap is hasonló csak itt most nem házastársat keresnek, hanem lélektársat.

Fentebb írtam már Skyról egy-két dolgot, ezért itt most nem ismételném, hanem hozzáírnék még egy pár infót. Nem esik le neki a képességes dolog, még önkéntelenül is eszébe kéne jutnia, hogy van különleges képessége. Tehát tudja, hogy régen látott fura színeket az emberek körül, igazából elnyomja ezt magában és amikor közlik vele, hogy ő savant (direkt nem írom le ki mondja), még véletlenül sem jut eszébe, pedig ha ez megtörténik, akkor a történet átlépett volna egy önmagát kereső, helyét nem találó és tagadó karakter problémájává. Itt nagyon jó szál lett volna az öntagadás, hogy ő nem savant, de így csak a felfogóképességében kezdtem kételkedni. Bevallom én a könyv feléig nem szerettem Skyt, viszont ahogy egyre több helyzetbe kerül, úgy kezdtem szimpátiát érezni iránta és persze drukkoltam, hogy a végére minden jó legyen.

Igazból még az is zavart, hogy a gondolatolvasásnál (ld. fülszöveg) nem rohant azonnal pszichológushoz. Az pedig furcsa, hogy ezt azonnal elfogadta, míg a lélektárs dolgot pedig nem. Az írónő okosan kihagyta az elfogadás folyamatát, jobb volt, hogy ugrottunk egyet az időben.

A többi karakter nem volt olyan lényeges, Zeden kívül. Érdekes, hogy mindenki próbálta elhitetni Skyjal, hogy a fiú gonosz, csak kihasználja és hogy egyéb rossz dolgokat tesz majd vele, amit a lány nem akart elhinni. Itt viszont nem érzem jónak a dolgot, nem elég ha mindenki csak egyszer mondja és röviden, hogy Zed miért gonosz (ami nem is állja meg a helyét), hanem komolyabb érvek kellenek és mivel azok nincsenek, így ezt ki kellett volna hagyni a regényből. Amúgy nagyon kedveltem Zedet, nekem ő a kedvencem. A többi Benedict fiúval ugye később fogunk megismerkedni, így most nem is baj, hogy alig tudunk róluk valamit. A mellékszereplőkről sem tudunk meg semmit, a kötelező elemeken kívül például a védelmező barát, aki szerelmes a... *spoiler* -be, így erről inkább nem írnék. Pozitívumként említeném meg, hogy a fiúk neveinek jelentése van és jellemzi is őket a kapott név (Nomen est omen.).

Felmerül megint az eleve elrendelés gondolata, csak itt most a párkapcsolati témába ágyazva. Ennek mélyebb filozófiai kifejtése van, ez egy jó szál, mert kapcsolódik hozzá az a gondolat, hogy a Földön a lelkünk csak egy fél rész, meg kell találni a társunkat ahhoz, hogy egészek legyünk. Akkor, ha a savantoknak lélektársaik vannak,  hiszen ha ez így sorsszerű, tehát eldöntetett és nincs ebben semmi véletlenszerűség, akkor az nem zár ki egy magasabb irányítót, tegyük fel egy Istent. Sky viszont ezt ellenzi a legjobban, a traumákból kifolyólag akarná tagadni a dolgot. Amúgy most kissé elrugaszkodtam a könyvtől, vallási oldal nincs benne, egyedül a sorsszerűség kérdése jön elő és ezt egy kicsit sajnáltam. Viszont Sky ateista lenne, ha mégis lenne benne egy kis teológia.

Eddig csak úgy tűnik, hogy nem szerettem a regényt, pedig erről szó sincs. Annyira várom a második részt, de nem akartam elkezdeni az első bejegyzés megírása közben/elején. Lelkes vagyok, a fülszöveg nagyon ütős történetet ígér, igen, ez pont olyan, ami ha nem létezne, akkor szívesen megírnék csak hogy ilyen legyen. Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni és ki tudja, meg győz-e az írónő, hogy jobb eredményt adjak neki. Ígéretesnek tartom és kíváncsi vagyok a sorozat végére is, biztos hogy végigolvasom majd mindet. Magyarul egyelőre a második kötet jelent meg, ez a Phoenix, de várjuk már a harmadik, Crystal címűt is, ami szeptember 25-én fog megjelenni. Plusz tetszik, hogy a női oldalról kapták a nevüket a részek.

A könyv gyönyörű. Nagyon tetszik a borító, a szöveg elrendezése és a kiadó nagyon szép és igényes munkát végzett velük. A fejezetek elején díszítés található, a borítón lévő mintákat használták fel és le a kalappal előttük!

Köszönöm, hogy elolvastad!