5

A Rovásember

Fülszöveg:


Egy pörgős, rendkívül élvezetes sötét fantasy regény.”

The Miami Herald

„Képzeletgazdag és izgalmas könyv. Brett lebilincselő első regényében jól keveri a fantasy és a horror műfaját.”
Library Journal

„Meggyőző bemutatkozó regény a régimódi hősiességről.”
– The Charlotte Observer

Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magványok (blogger: magúrok): természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magványoknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával.

„Nagyszerű, akcióval és feszültséggel teli történet.”
– Terry Brooks


Figyelem a kötet a Démon-ciklus első része!


Megtisztelve érzem magam, hogy olvashattam a könyvet és nagyon örülök annak is, hogy a kezembe akadt A Rovásember. Hiába, nem vagyok képes becézgetni ezt a könyvet, mert nem lehet és nem is nagyon illene rá.

Azt hiszem hiába kerülgetem, csak le kell írnom: megvan a 2013-as év legjobb könyve! Sokáig azt hittem a Ready player one lesz az, de a Könyvmolyképző kiadó átírta a helyezéseket és pontszámokat, így most toronymagasan vezet A Rovásember. Ez volt az a pont, ahol a Hard Selection kiadói sorozat a kedvencemmé vált, bármi ami ott jelenik meg, azt el fogom olvasni, ez már biztos.

Értékelésem: 5 / 5.

Műfaj: dark fantasy.

Itt még annyit meg kell jegyeznem, hogy eddig csak az ifjúsági fantasy könyveket szerettem. Igen, idáig.

Forrás

A történet három gyermek - Arlen, Leesha és Rojer - életéről szól, akik mindhárman megtapasztalják, hogy a Magból feljövő démonok milyen pusztítást képesek végezni az emberek falujában éjszaka. Magúroknak nevezik őket és a legnagyobb fegyverük a félelem.
Arlen édesanyja megsérül egy démontámadás során a férje gyávaságának köszönhetően és hogy ezt jóvátegye elindulnak a fiával egy másik faluba, hogy gyógymódot találjanak a démonlázra ami akár meg is ölheti a nőt.
Rönkösfalván is támadás történt az éjjel, ezért Leesha és családja sietnek, hogy segítsenek a túlélőknek. A lány aznap jobbkeze lesz a falu Gyógyfüvészének, Brunának, és végül megmenti a gyógyító életét is.
Rojer három éves, mikor megtörténik a baj. A faluja - Hídfalva - megkopott rovásai miatt a magúrok támadásba lendülnek és a fiú csonkolt ujjai őrzi annak az eseménynek az emlékeit. Egy Zsonglőr, Arrick, magával viszi édesanyja utolsó kéréseként és sajátjaként neveli fel a fiút.
Igazából még írhatnék a szereplők életútjáról, mert a fentebbi rész csak a három fiatal történetének kezdete és a regényben az ő felnőtté válásukról, illetve jellemük és gondolkodásuk formálásáról olvashatunk.

Az első oldalak olvasása közben kicsit furán éreztem magam, mert csak kapkodtam a fejem a világkidolgozás és az alapinformációk miatt. Úgy éreztem az író beledobott a sűrűjébe. Viszont hamar belerázódtam az eseményekbe, amelyekben bővelkedik a könyv és nem volt megállás a végéig. Nemcsak a cselekményesség miatt, hanem azért is, mert lenyűgözött a teremtett világ. Atyaég, elgondolkodtam rajta, vajon én mit tennék, ha minden este körbezárnának a démonok és sehova sem tudnék menni.

Nem szeretem ezt a szót használni, mert túlságosan erős érzelmeket fejez ki, de most muszáj: imádtam ezt a regényt. Folyamatosan történik valami és nagyon jól vegyített a szereplők párbeszéde, a gondolata a történésekkel. A kötet izgalmas és nagyon véres. Egyesek a horrort is a kategóriák közé sorolták, bár nekem semmi félelmetes nem volt benne. Azt viszont aláírom, hogy brutális és durva a világ, ahol az ember legtöbbször ugyanolyan gonosz, mint a démonok, amelyektől fél. A Rovásembert nem ajánlom olyanoknak, akik nem bírják a naturalisztikus leírásokat, viszont olyanok bátran olvashatják, akik szeretik a kemény történeteket. A regény nem kegyelmez, kész érzelmi hullámvasút.

A könyvet négy részre osztotta a szerző és mindegyik egy-egy dátumhoz illetve helyszínhez kapcsolódik. A fejezetek felett pedig annak a jelképe található, akiről éppen szól az egység.

A könyvben szereplő térkép angolul.
(Katt a képre és nagyobb lesz.)
Forrás
Első kedvencem, a világkidolgozás, nagyon mesteri. Nemcsak a falvak, városok helyzetéről van szó, hanem a démonokról, a vallás szerepéről és a társadalomról is. Nagyon részletes és kigondolt a könyv és már régóta nem olvastam ilyen részletességgel megírt művet. Bámulatos a szerző fantáziája és csak csodálattal tudok adózni neki.
A társadalom felépítése nagyjából ugyanúgy szerveződött mindenhol, igazából a legnagyobb eltérést a legtávolabb fekvő Krázia mutatja, ahol erőteljes férfiuralom érvényesül. Viszont nem is olyan meglepő módon a Gyógyfüvészek itt is csak nők lehetnek és nagy tisztelet övezi őket. Krázia társadalma a mi világunk iszlám országainak képére hasonlít, folyamatosan erre gondoltam az ott játszódó részeknél.
Néhány városban tisztelik a nőket és a matriarchális jelzőt nyugodt szívvel tehetem volna oda akár Milnhez, vagy Tölgypatak községhez. A városokban több kasztra osztódott a népesség, legalul a Koldusok vannak, őket a herceg sem akarja támogatni, mert nem dolgoznak.
Külön tisztelet övezi a Szentembereket és az itteni vallási kép a maga Szabadítójával erősen hasonlít a kereszténység alapjaihoz. Tehát az emberek "elkényelmesedtek", nem veszik kezükbe a saját sorsukat, várnak a Szabadítóra, aki majd győzelmet arat a magúrok felett.
"Az emberiség három évszázadon át tétlenkedve várta a Szabadító érkeztét. Ő csak egy legenda. Soha nem fog eljönni, és az embereknek illene rájönniük végre erre és kiállniuk önmagukért."
A Fullajtárok a Szabad Városok illetve a falvak által legbátrabbnak tartott emberek, akik járják a vidéket a hordozható rováskörükkel, árukkal kereskednek és híreket, üzeneteket közvetítenek.
"Egy hatalmas világ vár azokra, akik szembe mernek nézni a sötéttel."
A legkisebb dolog, a káromkodás is idomult a démonokhoz.

Az emberek képtelenek lennének megvédeni magukat a démonokkal szemben és ebben segítenek a rovások, amelyek távol tartják a lényeket a házaktól. A rajzolásuk szabályai kötöttek és a céhekben lehet megtanulni a rovásvetést. Igazából az eredetről, a főbb szabályokról és a jelek alakjáról nem sok szó esett, de nem is volt ez olyan lényeges. A filmesjogokat már meg is vették, elég lesz ott találkozni ezekkel.

Többféle démon garázdálkodik a könyvben és tetszett az, ahogyan a szerző a tájhoz igazította a lények jelenlétét. A sivatagban kevés ember van, ott sokkal kevesebb magúr jelenik meg és nagyrészt csak homokdémonok. A falvak és városok környékén már fa-, tűz-, kő- és széldémon attól függően, mely helyek az ideálisak számukra. Arra a kérdésre, hogy miért jelentek meg a Földön, nincs válasz, de a Szentírásban van egy feljegyzés erre vonatkozóan, amit kevesen kérdőjeleznek meg.

A történelem részeire is figyelt a szerző, ez a használt dátumokban is visszaköszön. A visszatérés utáni háromszázas években vagyunk, a második démonháborúban, a Pusztítás korában, a Tudomány kora után. Az igazat írva eszembe jutott, hogy akár egy világégés után is lehetnénk, pont úgy, ahogy a Tövisek hercegében is olvastam, de Brett erre rácáfolt a korábban létezett királyságok leírásával.

A rováskör, a démon és szerintem Arlen.
Forrás
A szereplők hús-vér emberek, hibákkal, lehetőségekkel és bátorsággal. A könyv háromnegyedéig a kedvenc szereplőm Leesha volt, Arlent pedig a könyv végére szerettem meg és azért, mert a szerző az ő személyiségét tette a legösszetettebbé. Igaz, hogy Leesha és Rojer karaktere sem sablon, de mégis Arlennél éreztem át legjobban, hogy miről szól a fejlődése. Sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a regény során ő és sokkal erősebb a benne végbement változás, mint társaiban. Az tetszett a legjobban a jellemében, ahogy megjelentek a kétségek és nem szállt el önmagától. Az út, amit választott nem könnyű és éppen ezért tisztelem.
Leesha tele van jóindulattal és őt ezért kedveltem meg. Az élete Bruna segítségével terelődött a megfelelő irányba és ezért az idős Gyógyfüvészt is nagyon szerettem.
"Mindig is azt reméltem, hogy egy napon egy olyan emberrel találkozom, aki beleillik az életembe, ahelyett hogy ő várná el tőlem ugyanezt."
Rojer három éves a regény elején és akkor szenved el egy támadást, ám szerencsésen megmenekül, amit nem sokan mondhatnak el magukról. Arrick egy unszimpatikus figura, de a kötet közepe felé kiderül, hogy nemcsak rossz tulajdonságai vannak. Az ő kapcsolatuk különleges és róluk legszívesebben így írnék, de Rojer önmagában is értékes és erős ember. A hegedűjével csodákat művel és megpróbál felülemelkedni a félelmén.
Mindhármuk élete a szembenézésről szól, a bátorságról és arról, hogy nem adják fel. Mindegyikük erős. Az életükben persze akad akadály, amely megtorpanásra készteti őket, de ha kell, akkor helytállnak. A világunkban is nehéz legyőzni a félelemet, de a démonokkal szemben sokkal nehezebb, főleg ha a bujkálás az általános példa.

A Rovásember.
Forrás

A romantika nemcsak a kötet végén, hanem a közepén is megjelenik, bár nem ugyanolyan formában. Azon gondolkodom, hogy felesleges-e, de egyáltalán nem az. Mindkét személy a jellemfejlődést segíti és emiatt szükségesek.

A következő rész A Sivatag lándzsája lesz, amelynek megjelenéséről nem sokat tudok. Nem olvastam el a kötet végén lévő beleolvasót, mert akkor ott vesztem volna, de annyit megtippelek, hogy a kráziaiak még igencsak sok problémát fognak okozni. Az ő esetükben azt érzem, hogy a többiek ellen fognak majd harcolni. A Zombiháború egyik túlélőjének szavai jutottak eszembe: mi fog akkor történni, ha megölik az összes ellenséget? Vagy újat keresnek, vagy elpusztítják önmagukat...
"A legendáknak hatalmuk van. Ne vesd meg őket ilyen könnyedén!"
A Rovásember a Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelent meg 2013-ban.

Összesítve: IMÁDTAM!

Tőlem kapott jelölések a nagy 2013-as összesítés előtt:
Legjobb regény (2013).
Legjobb világkidolgozás.
Legjobb cselekmény.
Legjobb karakterkidolgozás.
Legjobb fantasy.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Rendelési lehetőség
(kemény)
Rendelési lehetőség
(kartonált)

Alapadatok:

Eredeti megjelenés: 2009
Eredeti cím: The Painted Man
Magyar megjelenés: 2013
Kiadja: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Zelei Róbert
Sorozatcím: Démon-ciklus
Oldalszám: 602 oldal
Ár: 3999 Ft (kemény) /
2999 Ft (kartonált)


Lesd meg őket is!

2 megjegyzés

  1. Üdv! Nagyon jó ismertető, érdeklődéssel olvastam. Megnyugtató látni, hogy sikerült a könyvet úgy átültetnem magyarra, hogy ennyi, a Tiedhez hasonlóan pozitív vélemény született róla.

    VálaszTörlés