1 / 6
2 / 6
5 / 6
6 / 6

Posted by : Liliane Evans kedd, július 03, 2018


Végre hivatalosan elkezdődött a nyári szünet számomra is, hiszen végre vége a vizsgaidőszaknak. Elég keményen, infózással, matekozással telt ez a hat hét, aminek a végén úgy kidőltem (igen, rosszullét ággyal, egész napos alvással meg mindennel), hogy még most is kavarog a gyomrom. Hiába, egy egész évnyi stressz nem tűnik el csak úgy - igen, ez egyáltalán nem büfészak, pedig néha örülnék neki.

Na de a tanuláson, izguláson kívül sok minden történt, például voltam Könyvhéten, kaptam ilyen BASC-os Fumaxos dobozt - na jó, vettem - és amivel nem voltam elégedett, de majd ha erőt veszek a fotózásra, megírom a kritikámat (mert ez főleg az lesz). A Könyvhetes beszámolót meg úgy döntöttem, hogy nem pötyögöm le, egyrészt szeretem önző módon magamnak megtartani ezeket, másrészt már olyan régen volt, hogy aktualitását vesztette. Mindenesetre örültem annak a pár molyocskának, akivel találkoztam, mindenki aranyos volt az esőben és elég kitartó és köszi a zsákbamacskás segítséget innen is! (Réta, Abstractelf, Zsebi, RavenS, Arwen, Nancy többek között.) Szép nap volt, kár, hogy hamar véget ért!

- Vettem, kaptam -


Csütörtök


Az első nap, csütörtökön, a Könyvtündér 500 Ft/db-os dobozából válogattam ki a trilógiám második és harmadik részét. Az eladónő kedvesen figyelmeztetett, hogy nem önálló darabok, de én célirányosan mentem a kosárhoz (attól még kedves gesztus volt), így már tudtam róla - illetve reménykedtem, hogy a Feszt után a Könyvhéten is megtalálom őket ilyen áron. És igen. 


Még csütörtökön a következő utam a könyvszütyőért vezetett, ahol hozzá társult a Jótett helyébe regény, pár exkluzív infóval, de megint önző leszek... viszont a második félévben, ha marad az ütemterv, a sorozat rajongói nagyon fognak örülni - ahogy én is. Kaptam még pár könyvjelzőt is, úgyhogy teljes volt az öröm.


A Fumaxhoz beköszönve - doboz még nem honolt a standnál - átvettem az előrendelésem, ami ez a szépséges képregény volt. Mondjuk érdekes a rajzolása, de bízom benne, hogy tetszeni fog!

Péntek


A legjobban ezt a dobozt vártam, de ahogy már fentebb is írtam csalódásként éltem meg a nyitást, erről bővebben is írok majd. Viszont pénteken szereztem be, reggel, addig pedig köröztünk és az alábbi regényeket, könyveket szereztem be:


500 Ft/darab mindkét regény, más és más standnál. A külföldinek nem tudom a nevét, talán Bookstation, a Babaarc pedig a Könyvtündértől jött velem.


Az Agave Könyveknél beszereztem a három újdonságot, majd 800 Ft-ért a Nagyrészt halottat is. Szépek, hamarosan írok róluk!


Még pénteken belefutottam egy Maximos 2+1 akcióba. Mondjuk kicsit bánom, hogy nem szombaton vettem meg őket, mert akkor részt vehettem volna a sorsoláson. 


A 2050 félig eltervezett vásárlás eredménye, az Ezer éjszakát már olvastam és szerettem, igen erről is fogok írni... annyi a bökkenő, hogy az utóbbit már szombaton vettem, csak nem szerettem volna, ha egyedül állnak a képeken.


Pénteki vásárlás eredménye a Talpig feketében, amit a szerzőnő még dedikált is, viszont az Álmatlanság szombati szerzemény, 800 Ft-ért vettem. Egyébként tippeltem, mert egy éve megvettem az egyik részt és nem emlékeztem melyiket, mikor hazaértem, láttam, hogy a jót sikerült beszereznem, így örültem a megérzésemnek. Többször kéne hallgatnom rá!

Szombat


Éééés eljött a legvártabb nap, amikor találkoztam a többiekkel. Egy jót beszélgettünk és közben elkísérgettük egymást ide-oda és nem, egyáltalán nem akartuk egymást rábeszélni a könyvekre. Ááá dehogy, könyvmolyok egymás között olyat sosem tesznek! Mindenesetre aznap szereztem be a Fumaxos könyvek felét (a másikat pénteken: Felnőni kiábrándító, Puha boldog puffancs mert kellett a vizsgaidőszakhoz egy kis löket) amelyekből az Alice volt féláron. A Hétfő csont nélkül nagyon megázott, megesett a szívem rajta, így jött velem haza. 


A Vágyaim listája szintén 500-as volt, már régóta szemeztem vele, így egyértelmű, hogy jött, az Entangled és A Kívánságvarázslat pedig zsákbamacskázás eredménye, a Heartless pedig egy kis ajándék nekem magamtól vagymi. 

Későbbiek


A vizsgaidőszak ,,ajándéka" volt a sok szenvedésért a Női napló, amelyre a könyvtár ingyen elvihető kötetei között akadtam, én meg imádom a noteszeket. Már csak az a kérdés, mire használjam, mit írjak bele?

Az Új Bestiárium könyvhetes szerzemény, bár ez nem pont az én részem, hanem ,,kaptam" páromtól, na jó magának vette én meg lenyúltam, de ő is hozzáférhet. A Páratlan nyár, az Ítélet és a Lantmadár későbbi szerzemények, a hónap elején őket fogom elővenni.

Ennyi volt a gigantikus book haul, biztos, hogy ennyit már idén nem fogok harácsolni, sőt nem győzöm majd olvasni őket.

- Júniusban olvastam -

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse2018. május 30., 09:44 → 2018. június 4., 08:55>
Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár2018. június 4., 10:08 → 2018. június 5., 16:04>
Thomas H. Cormen – Charles E. Leiserson – Ronald L. Rivest – Clifford Stein: Új algoritmusok2018. február 9., 11:04 → 2018. június 25., 17:32>
Dér Noémi: Nefelejcs – Női napló2018. június 27., 09:55 → 2018. június 27., 09:55
Kellett a kikapcsolódás, úgy, hogy nem kell figyelnem a regényekre... ezért újraolvastam két könyvet, egyet csak átlapoztam (a Női naplót) de csaló módon jelöltem, míg az Új algoritmusok a vizsgákhoz kellett. Érdekes, hogy Az Égett-hegyi könyvtárat most jobban megértettem, mint első olvasáskor, sokkal jobb élmény volt, mint anno.

Félig ide tartozik a Méregtan, amelyet elsején fejeztem be. Röviden annyit tudok róla összefoglalóan írni, hogy zavaróan sokszor akarták megölni a lányt, bár még mindig az egyik legjobb YA, amit olvastam. Ó és az a vicc, hogy az Üvegtrón lehetne ilyen is, sokkal reálisabb lenne, de azt nagyon unom.

- Júniusi értékeléseim, rovataim -

Ezt nem vittem túlzásba, de majd ebben a hónapban bepótolom. Volt egy Megjelenésfigyelőm éééés ennyi.

- Könyvtárból érkeztek -



Remélem a Sarah Addison Allen könyvben nem kell csalódnom, a többivel kapcsolatban pedig egészen jót érzek.

- Várható Értékelések -

Az a helyzet, hogy sok címet összevontam egy-egy közös bejegyzésbe, de bevallom őszintén olyan válságban vagyok, hogy a már kész három értékelős bejegyzésem nincs kedvem, erőm, lelkesedésem (?) megosztani. Amint erőt veszek magamon, megoldom, de addig is, itt van pár új cím, róluk tuti érkezik a bejegyzés majd:


Az alsó sor régebbi olvasmányom, a fentiek meg egész frissek.

- Júliusi Várólista -


Most csak ennyit raktam fel a listára.

Többiek zárása:




A bejegyzést megtalálhatod az alábbi címkéknél:
// zárás //

{ 4 megjegyzés... read them below or Comment }

  1. Húú mennyi minden! Először gratulálok a vizsgaidőszak lezárásához, és sok pihenést kívánok! :)
    Sok könyv érdekel a fentiek közül - a Talpig feketébent ma hoztam ki a könyvtárból, A lápkirály lányáról is nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, ill. Veres Attila új könyvével is szemeztem.
    A varázslat tava szerintem pont jó laza nyári olvasmány - de úgy látom már olvasod is :)
    Majd ha megjön az ihlet akkor fejezd be a posztokat, kíváncsian várjuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. ^^

      Szerintem Te hamarabb olvasod el őket, de ha mégsem, akkor is kíváncsian várom a véleményed róluk. :D

      A varázslat tavát inkább csak bejelöltem, még a vizsgaidőszakban elolvastam az elejét és úgy voltam vele, hogy a nyáron, ha szabad leszek, jobb lesz olvasni.

      Fura ez így, az írással nincs gond, a megosztással igen. :D

      Törlés
  2. Azta, ez aztán nem semmi haul! :D :D
    A cicás könyvszütyőt nagyon irigylem... amikor én vettem a könyvfeszten, nem volt cicás minta, pedig biztosan inkább ezt választottam volna, bármelyik másik helyet... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :D Sokáig gyűjtögettem rá, és úgy volt, hogy csak három könyvet veszek... ^^

      Mikor megláttam, hogy cicás, hangosan kinyilvánítottam, hogy mennyire tetszik, szerintem okoztam a kiadónak pár örömteli percet vele. :D

      Emellett sajnálom, hogy nem kaptál ilyet, hátha jövőre vagy máshol lesz még! :C

      Törlés

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -