Őszi lista
Forrás |
Régebben utáltam az őszt, ma pedig az egyik legvártabb évszakom, az egyik leggyönyörűbbnek tartott időszakom ez. Valahogy mindent imádok benne: a ködöt, az esőt, ahogy fúj a szél, vagy amikor már csontig hatol a hideg és a napfény elveszti az erejét - a meleg átadja a helyét a télnek (ami közeleg, biza). Ilyenkor ébredek én fel, tudok rendesen blogolni - megtámadnak az ihletek, illetve jönnek a teázások, a ,,Kint esik de kit érdekel, amíg bent olvasok egy takaró alatt?" olvasások. Bár miközben ezeket a sorokat írom, nincs még ilyen idő, lévén, hogy egész nap rohadt meleg volt, de mindegy, ami késik nem múlik... és mivel szeretek tervezni, ezért nem fejeződhet be úgy ez az évszak sem, hogy le ne írjam, mit szeretnék olvasni még ha a közelükbe sem fogok jutni:
Ősszel szeretek borzongatós, lassú cselekménnyel rendelkező köteteket előszedni, ezért a lista készítésénél ezt tartottam a legfontosabbnak: legyen hangulata és lehetőleg krimi, thriller vagy valami hasonló kedvesség legyen, esetleg nyomasztó vagy ebből minden igaz legyen rá.
A Rozsban a fogó azon kivétel, amelyre nem jellemzőek a fentiek, vagy legalábbis nem emlékszem ilyen elemekre a Zabhegyezőből, amit kiskoromban olvastam... na de a lényeg, hogy ez a regény könyvtári és hamarosan vissza kell vinnem, de érzem olyan fontosnak, hogy azonnal olvasni akarjam, így került fel ide és lesz az ősz eleji olvasmányom. Az üvegburáról azt hallottam, hogy erős hangulatilag és pont most vettem meg a nagy Szandis akcióban, úgyhogy kapni fogok az alkalmon és előkapom.
A Maigret és az egyes számú zsilip egy korábbi fogadalmam miatt került fel a listára, kíváncsiságom nem ismer határokat: meg szeretném tudni, miért szeretik annyian a szerző műveit, ezért sok-sok kötetet el fogok olvasni tőle. A Kolibri, Stallo és A babaház úrnője egyértelműen ide tartozik, a Véres margaréták pedig az egyetlen, ami nem jelent még meg, de alig várom!
Az itteniek pedig úgy jártak, hogy pont szeretném őket előkapni. AniTiger meghozta a kedvem az Eve és Adamhez, mert olyan jó értékelést kanyarított hozzá, hogy azonnal felraktam a várólistámra a magyar nyelvű regényt és olvasni is akarom nagyon hamar. Hiába, régen olvastam már szenvedős művet, kell!
A mímes rend a Csontszüret folytatása és már hiányzik a világ, úgyhogy elő kell kapnom hamarosan.
Az Everlost sem kérdés, bár még nem olvastam semmit a szerzőtől, sokan szeretik és durvának mondják, ha pedig ez igaz nálam is, szerintem teljesen tökéletes regény lesz őszre.
A Vészmadarakkal együtt nem a kedves jelzőt emlegetik, úgyhogy ez is tuti olvasós lesz.
Az Egy másodperccel később című műbe belekezdtem, de bevallom nem találtam meg vele a közös hangot, így jegeltem a projektet, de hátha most egymásra találunk!
A Torzókra még nem tértem ki, hát ez lesz az a kötet, ami eldönti, hogy én és Lauren Beukes stílusa egymásnak valók vagyunk-e. Ugye a Moxyland tetszett, a Tündöklő lányok nem, úgyhogy eddig döntetlen, de mivel a szerző elég szélsőséges érzelmeket vált ki, ezért gondolom, hogy ez a műve dönteni fog a ,,szeretem-e az írásait" kérdésben és nemcsak tovább húzza a kérdés megválaszolását.
A hét évával leálltam, egyszerűen most nincs hozzá kedvem, túl hosszúnak látom. A másik kettő rövid, egyelőre ennyit tudok nyilatkozni, meg annyit, hogy jó a HP világában lenni újra. Szerintem én szeretni fogom, de hát majd eldől, direkt lassan olvasom, hogy sokáig tartson.

- B lista szerűség -

- Most -
A hét évával leálltam, egyszerűen most nincs hozzá kedvem, túl hosszúnak látom. A másik kettő rövid, egyelőre ennyit tudok nyilatkozni, meg annyit, hogy jó a HP világában lenni újra. Szerintem én szeretni fogom, de hát majd eldől, direkt lassan olvasom, hogy sokáig tartson.
Úgy néz ki, hogy a seasont silveresként fogom befejezni, ez pedig azt jelenti, hogy kapok keretet, viszont ingyé skint, amit a goldosokhoz vágnak, sajnos nem, de hát ez nem meglepő... jó is lenne. Az utóbbi időben beragadtam s3-ba és sehova sem mozdulok, de egy kicsit kiégtem azon, milyen bunkó emberekkel képes összedobni a LoL... na mindegy, ez van.
Nagyon ráálltam a supportokra, ezért az összeset sikerült megszerezni. Ideje más pozícióban játszani.
A következő, akit meg fogok venni:

Caitlyn |
Mordekaiser |
Shen |
Vladimir |
Elkezdtem gyakorolgatni az eddig nálam gyengének számító adc lane-t, Ashe lett az egyik új kedvencem, sajnálom, hogy gyengíteni fogják.
- Skin kívánságlista -
Hát pont a kedvenc midesem egyik legjobb skinje hiányozzon? Ide a Mitikus Cassiopeiával! |
Pool party Leona Legjobb skin az egyik legerősebb supportnak. |
Pool party Fiora Nagyon jól néz ki, a visszamenetel animációjában pedig egy aranyos rák is szerepel. |
Pool party Lulu Iszonyat édes a polipkájával, kell! |
A játék legjobb skinje, egyszerűen imádom! Ötödkori páncélos Taric |
- Zenei téren pedig Ákos dala a nagy kedvencem -
0 megjegyzés