Top 5 szerdán #6: kedvenc borítóim, kedvenc splash artjaim



Talán Luthien miatt választottam a kedvenc borítóim tervet a mai Top 5 fő témájának, bár azt meg kell hagyni egész nap azon gondolkodtam, hogy megmutatom a kedvenc splash artjaim. Végül úgy döntöttem, hogy mindkettő maradhat, csak cserébe keveset szövegelek melléjük.

A Horgonyhely gyönyörűséges, nemhiába szerepel a fejlécemben is, annyira imádom ezt a képet, az alkotója pedig nagyon kedves! Szerepel itt A vér éneke, amelynek megjelenését egy kis hiszti övezte a rajongóktól, akik szerint nem elég fantasys a kép, hanem túl mangás - nos nekem emiatt tetszik. Az Érzékek táncában a mozgás dinamikája fogott meg, annyira erős a kép ebben a témában, hogy mikor nézem, azt hiszem, hogy megmozdul, pedig nem.

Az Ólomerdő és a Harmónia másért kedvenc, egy kicsit olyan szívemnek kedves módon.



Annyi kedvencem van, hogy nem fért bele a Top 5 kereteibe, így úgy döntöttem, hogy szerepekre osztom a kinézetekhez tartozó rajzokat és úgy mutatom meg - és még így sem fért be minden! Röviden szövegelek mi miért tetszik (ez nem azt jelenti, hogy mindegyik megvan, csak ezek azok, amelyek rajzait nagyon szeretem):

- Támogatók -

Szeretem a gyógyítók angyali kinézetét, bár nem mindenki olyan aranyos és kedves, ahogy kinéz:



(Ez halloweeni kinézet volt.)








(Az egyik legkedvesebb és legaranyosabb kinézetem.)

- Lövészek -

(Menő kalóztéma, avagy bemutatkozik a kedvenc karakterem, Miss Fortune.)

(Pizzákat dobál Sivir, ez a játék legmenőbb kinézete.)

(Ezt az egyik barátomtól kaptam Karácsonyra, szörnyen aranyos Jinx!)



(Tristana úgy néz ki, mint egy macska.)

- Középső és felső ösvényesek, junglerek -
(mágusok, orgyilkosok, tankok, harcosok)









Lesd meg őket is!

0 megjegyzés