4

Szent Johanna gimi 8 (Örökké)

Tini románc a gimiben
A posztot a kedvesemnek ajánlom, aki éppen egyre messzebb robog tőlem... utálom az összes vonatot

Fülszöveg:
„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura


„ Long live Laura Leiner and St. Johanna’s High School!” Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója és sok más bestseller szerzője



Figyelem! A kötet a Szent Johanna gimi sorozat 8. része! Utolsó rész!



Akkor kezdjünk neki: pontosan egy éve történt amikor elkezdtem az első részét ennek a sorozatnak és nagyon tetszett. Persze Renit már akkor is fejen lehetett volna csapni egy rajztáblával vagy bármivel de mindegy, szerethető volt az egész sorozat Reni teszetoszaságával is. Voltak kiborító elemek például Virág maga vagy hogy R. nem tud egy falevelet sem rajzolni. Mégis kikapcsolt és nagyon szerettem, pont azért mert képes volt elfeledtetni velem a saját gondjaimat.

Az első találkozás a molyon történt szokás szerint, mindenki az első részt olvasta én pedig mentem a tömeg után, kíváncsi voltam miért olvassa ezt mindenki? Hát ezért: az olvasók többsége Cortez miatt, a többiek pedig a nosztalgia/ kikapcsolódás/ egyéb miatt. Bár kissé furcsa a reakciókat látni, de mindegy. Öreg vagyok (vén egyetemista) én már az ilyen tini szerelemhez meg a Cortez iránti rajongáshoz.

A cím egyértelmű, a sorozat cím azért mert a gimnázium életéről szól illetve a jelenlegi kötetben a 12.b-sek dolgairól; az Örökké pedig egy kissé spoileres szerintem. Aki eljut a hetedik részig, könnyen ki fogja találni hogy miért pont ez lett.

Műfajilag hard ifjúsági, Reni és kis barátai (muszáj volt elsütnöm) kalandjai a gimnáziumban, vagy valami hasonló. A sorozat a négy évet öleli fel félévekre lebontva. Nekem ez kissé egyetemies volt, ott bontanak mindent így de mindegy, megszokható. Hirtelen témaváltással azt írom, hogy ez a legjobb hazai ifjúsági amit eddig olvastam! (Azért nem írom hogy a legjobb, mert nekem a Harry Potter sorozat a legek legje. Nagyon örülök neki hogy ilyen színvonalas sorozatot sikerült Leiner Laurának alkotnia és nagyon remélem hogy sok ember kedvelte meg az olvasást általa. Egy biztos: amint gyerek lesz és lány és a megfelelő korba lép, a kezébe adom. Nem kételkedem abban hogy szeretni fogja!

Az SzJG esetében beszélni kell az alapról, a háttérről. Ugye egy kisebb port kavart az a kijelentés, hogy olyan mint a való élet... nos szerintem ez nem így van. Mert mit látunk a könyvben? Van egy osztály aki mindenben összetart, semmilyen csínyben nem árulják be egymást és mindannyian jó barátok. Ha az én példámat vetjük össze, nagyon sokszor alig vártam hogy vége legyen az egész évnek hogy ne legyenek konfliktusok hogy ne is lássuk egymást az osztálytársaimmal. Nagyon sok helyen lehet még hasonlókat látni. Jajj és a legjobb: az SzJG-ben nincsenek osztályon belüli klikkek. Na ilyen a világon nincs! Szóval aki azt mondja, hogy ez fantasy elem az nem téved; viszont a regény nem fantasy szóval mégsincs igaza. Akkor mi ez? Álomvilág.
Viccet félretéve én örültem volna a legjobban ha ilyen osztályom lehetett volna.

A cselekményességről nem nagyon lehet beszélni, itt sem az a lényeg. Nem sok minden történik igazából, a mindennapok apró dolgairól van szó Reni kisebb-nagyobb botlásairól, Cortez iránti szerelméről és nagyon sok szenvedésről. De valahogy ez jó volt számomra, addig sem gondoltam a saját dolgaimra. Van valami Laura stílusában ami képes a könyvhöz kötni addig a sok kötetig (9) amíg tart a sorozat és itt van annak a varázsa is.

A nyolcadik rész viszont számomra egy kisebb csalódás volt és meg is indoklom miért. Ugye a hetedik részben Reni végre karakterfejlődött egy kicsit, na ez a nyolcadik elején teljesen elfelejtődött. Az ösztöndíjra gondolok... szóval már megint előjött a nyafogás és ezt az egész problémát egy mondattal meg lehetett volna oldani. Nem értem hogy ezt miért kellett ilyen hosszan taglalni? És elvileg ő jár Cortezzel, neki kéne őt jobban ismernie, én mégis hamarabb tudtam hogy mi lesz ennek a vége, mint maga a főszereplő. Ez így nem jó, nagyon nem.

A másik amit - inkább akit - nagyon nem szerettem az Virág. Itt jött el a pillanat amikor már majdnem falnak mentem, ezért:

,, - Izé. Egy nap, 21 óra - felelte, én pedig megtorpantam. Talán valamit rosszul írt be, mert ez így nagyon nem stimmelt.
- Virág, biztosan Szombathelyt nézted? (Blogger megjegyzés: Budapesttől.)
- Ühüm.
- És majdnem két nap az út? - ráztam a fejem.
- Ehe - bólogatott. - Gyalog.
- Gyalog? Miért mennél gyalog?
- Mert nincs kocsim.
- De Virág - öleltem át a vállát. - Mehetsz busszal, vonattal...
- Úúú. Télleg' - csillant fel a szeme. - Akkor majd megnézem úgy is."


Ez nem vicces! Virág mellett én is Kingává válnék az biztos!
Jó, ne tudja mi az a szonett vagy színmű bár fogalmam sincs akkor mit keres egy alapítványi suliban (elvileg elit!) de ezt is elfogadom. Legyen. De könyörgöm, ebben élünk, nem igaz hogy nem jutott egyből eszébe hogy busszal is mehet! Ezt már nem tudom lenyelni. Ezért is vonok le pontot és ez az egy pont ezért van (amit levontam).

Ezt hogyan lehetett volna enyhíteni? (Hogy ne csak lehúzzak itt mindent.) Ha ezt a ziccert kihagyja az írónő. Komolyan a hetedik részben kifejezetten semleges volt nekem Virág, ezt tényleg nem kellett volna beleírni. Sajnos ezt én nem tudom poénnak venni, Zsolti humorát imádtam, a hatodik rész volt a kedvencem mert végignevettem az egészet miatta szóval nem vetem meg a jó humort, de ez sajnos nem volt az, Virág nem vicces.

Oké, lenyugodtam. És most nézzük mik a könyv előnyei; képes magán nevetni. Végre végre kiröhögte Reni hibáit (a többi szereplőn keresztül) és ezt egy medencébe csobbanással egésszé tette mert már nagyon ráfért volna egy kis hideg víz. Már az első kötetben.

Karakterek szempontjából nagyon szigorú vagyok. Lényegében szerintem két karakter volt a könyvben akik szerethetőek: Kinga és Cortez. Amúgy érdekes hogy az írónő szinte alig ejtett szót Cortezről, mégis ő az akit a legérdekesebbnek és legösszetettebbnek tartok mert az ő karaktere kidolgozottabb mint Renié pedig az ő naplóját olvashatjuk kilenc köteten keresztül. Sokkal jobban megfogott C mint R, pedig az első kötetben fájlaltam hogy csak annyi volt írva hogy: Helyes. Utána viszont ahogy egyre jobban megismerjük, egyre szimpatikusabb SPOILER: ellentettje Arnoldnak.
Ott van még Kinga, a másik kedvencem. Ő az aki a legtöbb értéket közvetíti a könyvben és az ő karakterének kifejezetten örülök. Tetszik az ahogyan fellép, nem hagyja a barátait illetve a családját a pácban hanem megpróbál segíteni a maga módján.

Viszont Renit én ki nem állhatom. A hetedik részig semleges volt, ez a nyolcadikban pedig ellenszenvvé fordult át. Talán mert nem is tudom, olyan szürke. Annyira semmilyen, egyszerűen nem ismerjük meg jobban mint például Andrist és ettől nem lehet megszeretni valakit. Semmilyen dolgokról ír a naplójában, vagy hogy mennyire szereti Cortezt. És a múltja? Vagy bármi, amiből rájövünk miért lett ilyen. Az hogy szereti a virágokat, csillagokat nem tulajdonság, nagyon hiányolom hogy tudjak róla bármit is mondani azon kívül hogy szeret olvasni és sokat nyafogós (jé egy jellemző!) de én ezt nem akarom, szerintem nem negatívnak lett beállítva és ezért érzem magam kellemetlenül hogy ezt kell írnom, de az ő karaktere sajnos most nem sikerült. Ajánlatom a következő: legközelebb E/3 legyen az írásmód, mert mondom Corteznek jót tett hogy nem ismerjük meg teljesen, kicsit ebben áll a vonzereje is: titokzatos. Nem ismerjük a gondolatait és mégis jobban bírom a karaktert a főszereplőnél.
Zavart a felesleges problémázás, amikor ezt már kötetekkel korábban kinőtte elvileg. A kapcsolat alapja a kommunikáció (5 éves tartós kapcsolatom van, párommal voltak már vitáink is de az alap az volt hogy meg akartuk beszélni mindketten őket és békülni akartunk ami mindig sikerült és meg is értjük egymást) és ha ez nincs meg, akkor abból nem lesz jó vég tehát jön a szakítás.
Már nem bírom megállni SPOILER nélkül: Ezt nem értem hogy miért nem mondta el? Mert ha tegyük fel, Vladár nem szólja el magát hogy Reni megy Párizsba és júniusig nem is derül ki akkor majd esetleg akkor esik le Cortez álla? És akkor szakíthattak volna...teljesen jogosan teszem hozzá.
 Reni Cortez nélkül régen elveszett volna...

Zsoltit nagyon kedveltem a humora miatt, megragadt a Muhaha és a mai napig használom is. (Muhaha)

Kedvenc szereplőm Carlos volt (a hatosban tűnt fel).

A stílus viszont kifejezetten tetszik, nagyon jó és olvasmányos. Ifjúságihoz képest igazán igényes, tehát csak gratulálni tudok! (Említettem már hogy vannak szörnyű ifjúsági könyvek is? Ez nem az!)

A vége szépen lett lezárva, nem mondom... akkor sem... nem könnyeztem én meg semmit...

Az biztos hogy az SzJG egy nagyon jó irány és rettentően sikeres is amit jogosnak tartok. Ezért nem tudok olyan könyvet mondani amire hasonlít, viszont ami rá hasonlít olyat már tudnék írni (pl. Hűvösvölgyi suli). Egyértelmű hogy jönnek az újabb ilyen történetek (jajj ha én egyszer elolvasom a Szürkét, olyat fogok róla regélni...), megpróbálják majd meglovagolni ennek a szériának a sikerét, hát hajrá! Bár nem hiszem hogy túl tudnák szárnyalni, de azért lehet próbálkozni!

A borítója ennek a legjobb, bár a hatos Carlos miatt tetszik (Muhaha) viszont az elsőn nem értem mit keres egy felfújt ajkú lány hatalmas mellekkel... Reni ennek az ellentéte... A kiadás tartós, két kötetes 2013-ban jelent meg.

Mára ennyit szántam, később ha elkezdem újra a sorozatot a már megvett köteteimmel (a négyes és a nyolcas van meg) akkor újra véleményezem. Így már könnyebb lesz racionálisabb szemmel nézni a dolgokat.

Értékeljünk:

Kinek ajánlom? A nyolcadik részt annak aki már olvasta a többit is.

4/5 az az egy poén mindent elrontott.



Eredeti megjelenés: 2013
Eredeti cím: Örökké

Magyar megjelenés: 2013
Kiadja: Ciceró kiadó
Fordította: -
Oldalszám: 744 oldal
Ár: 3990 Ft



Köszönöm, hogy elolvastad!
Forrás: http://noobstore.com/prodimages/sticker-icon-bh-art-280.gif

Lesd meg őket is!

7 megjegyzés

  1. Jó kis poszt lett! :) Végre valaki, akit szintén idegesített Reni bénázása az elején! Komolyan, ott már én is legszívesebben a falhoz csapkodtam volna a könyvet(ha nem lett volna kölcsönbe)! Nem hiszem el, Reninek is mindig kell valami "álprobléma"... Mert ez már az volt, ne szépítsük... Virág beszólásán én is csak fogtam a fejem, ennyire nem lehet senki se buta!
    Zsolti humorát én is bírom. :) Sokszor a humor mentette meg a könyvet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :D Nekem a humor volt a kedvencem, azért szeretem a sorozatot bár kissé félek tőle hogy nem fog tetszeni második olvasásra mert már ismerem.

      Végre valaki! :D Nekem saját, csak a fejem csaptam bele de csak Virágnál. Utána tettem le hosszabb időre. :)

      Törlés
  2. Szerintem simán megadhattad volna az 5 pontot... Virág az a szereplő akit azért szeretek (és szerintem más is) mert olyan sötét, hogy nincs olyan ember a világon. Ennél a poénnál én is kiugrottam volna az ablakon, de ''jó'' értelemben. Ugyanis Virág ilyen és ha nem is rögtön de egy-két oldal után jót mosolyogtam rajta :-) De végülis a te véleményed :-) Amúgy nekem is Zsolti poénjai a favok föleg a hatosban a: S kis szobámba toppannék röpült felém anyám, kinyitom az ablakot hadd röpüljön tovább :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Köszi a kommentet, örülök hogy itt vagy/voltál bár nevet nem hagytál sajnos. Szeretem amikor ilyen kommenteket kapok, mármint nem a név nélkülieket hanem a normálisakat. :)

      Virággal kapcsolatban azt kell írjam, hogy alapból nem szeretem az ilyen karaktereket, az első részben már kapartam tőle a falat. Az utolsóban az bosszantott fel hogy olyan dolgot adott az írónő a szájába ami az általános műveltség része, az ovi óta (Sőt! Már előtte is kocsikkal játszottam... ) nyomatják az autó, busz stb. közösségi közlekedés részeit és ez nem jutott eszébe? Mert ha nem tudja hogy mi az hogy szonett vagy színmű, az elég fura egy elit iskolában de hát túllép rajta az ember, de hogy nem jut eszébe hogy van busz is, az számomra fura. :)

      Zsolti tényleg nagyon jó. :DD Most is mosolygok egy-egy poénján, azon is amit írtál. :D

      Törlés
  3. Egyetértek! Ez egy nagyon jó könyv! A 7. Részben megutáltam, mert Renit én is ki nem állhatom. A kedvenc karakterem Kinga. Hogy miért? Mert: ő az, aki mindig megmondja a tutit! Mindig igaza van! Legfőképp abban, hogy Reni szerencsétlen. Nem írnék többet arról hogy mennyire nem szeretem, mert a végen még nekem támad mindenki. Senki sem egyforma. Nekem is más a véleményem. Azonban volt pár rész (nem kötetre gondolok) amikor kifejezetten tetszett a stílusa, és nem csak szerencsétlenkedett, hanem, ahogy szokták mondani; ami a csövön kifér! Mint például Reni levele Corteznek amiben leírja hogy szerelmes belé.

    VálaszTörlés
  4. Egyetèrtek a másik Nèvtelennel. Habár ez a poènnak szánt dolog tènyleg elèggè túlzás volt, s Virág könyvről - könyvre butább, de attól mèg egèsz szerethető. :) Èn inkább Arnold miatt bánkódom. Baj lett volna, ha ő is megmarad normális karakternek? :'(

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagyon tetszett a könyvsorozat, Reni bénázásai, és Virág beszólásai miatt viszont néha én is a falnak ütöttem a fejem. Ami a Hűvösvölgyi Sulit illeti, én azt is olvastam, és az is tetszett. Tényleg hasonlít a kettő, de egyértelmű, melyik a jobb. Visszatérve a SzJG-hez; Arnold miatt én is bánkódtam, az viszont igaz, hogy Arnold szerette Renit, és ugyan önzetlenül átnyújtotta Corteznek, kicsit beleőrült szerintem, de azért sajnáltam, hogy ennyire kiforgatták a karakterét.
    Amúgy nagyon jó könyv, Zsolti-Humor 4ever! :)

    VálaszTörlés