A művészet nyelve

A hónap amv-je (június)

szerda, június 11, 2014

0 Komment

Soha nincs vége

Szerző: Patrick Ness
Sorozatcím: -
Cím: Soha nincs vége
Eredeti cím: More Than This
Eredeti megjelenés: 2013
Műfaj: ifjúsági

Oldalszám: 400 oldal

Kiadó: Vivandra Könyvek

Megjelenés: 2014
Ár: 3.700 Ft

Fülszöveg:

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben.

Meghal.

Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van.

Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely?

Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni.

Talán ez nem a vég…

Talán még nincs vége…

Patrick Ness, a Chaos Trilógia és a Szólít a szörny című népszerű ifjúsági regények szerzője ismét egy provokatív hangú, lebilincselő történetet írt.

„TI MÉG SOSEM ÉREZTÉTEK, HOGY EZZEL NINCS VÉGE?

HOGY VALAHOL, ODAÁT, FELFOGHATATLANUL,

DE LÉTEZIK VALAMI MÁS, CSAK EL KELLENE JUTNI ODÁIG...”

Kicsit nehéz írni erről a regényről, mert az elevenembe vágott és nem tudom, hogy újra szembe tudok-e nézni a félelmeimmel, mert ennek a kötetnek az eleje kész ~~horror~~ thriller volt számomra. Teljesen megviselt és még az órámon is abba kellett hagynom a regény olvasását, mert a tananyag nem volt olyan megterhelő, mint az olvasottak. Nem gondoltam volna, hogy egy ifjúsági mű rákésztet arra, hogy belemerüljek azokba a gondolatokba, amelyek elöl legszívesebben elfutnék.

A kötet kezdete nem kedvezett nekem, nem ezt vártam. A főszereplő fiú, Seth, meghal és a történet csak ezután kezdődik. Egy olyan helyen ébred, ahol egyedül van és az a világ lassan az enyészetévé válik. Folyamatosan az a rengeteg kérdés foglalkoztatja az olvasót, amely olvasás közben felmerül benne, hogy vajon ez most a másvilág? De hát Seth meghalt, mi történt vele? Hova került? De hát akkor az a hely miért hasonlít a miénkre, azzal az eltéréssel, hogy nincs ott senki? Mindenki a saját maga poklában szenved?

Mikor először beleolvastam félre kellett tennem egy kicsit, mert túl ismerős volt a helyzet, a pánik és egyszerűen nem bírtam folytatni. Nem sűrűn fordul elő velem ilyen és ez egy nagyon jó pont a szerzőnek. Utána pedig, miközben olvastam, ott volt a csomó a gyomromban, egyszerűen megviselt a regény. Egy ideig. Mikor pedig a többi karakter is megérkezett én is fellélegezhettem szerencsére, onnantól kezdve alig tudtam letenni a kötetet, csak olvastam és olvastam és annyira izgalmas volt, hogy gyorsan be is fejeztem. Tehát ha részekre osztanám a regényt, ezt a két, egymástól élesen különváló egységet tenném meg.

Viszont úgy hiszem, hogy ehhez a könyvhöz tapasztalat kell. Legalábbis ahhoz, hogy megviseljen. Jó, én sem vagyok öreg, de a gondolatok amiket felvet igencsak ijesztőek. Mármint, onnantól, hogy az ember ténylegesen is tudatába kerül annak, hogy egyszer meghal, hogy ő sem lesz a kivétel, mert a halál mindenkire lesújt és senki sem ússza meg, az ilyen könyvek, amelyekben nemcsak a halált, hanem a túlvilági életet is boncolgatja a szerző, elég komoly hatást tudnak kifejteni. Rengeteg gondolattal viaskodtam olvasás közben és valahol örülök, hogy mindezt leírhatom, mert ha önmagában őrlődik az ember, az nem vezet jó eredményre. Én maximálisan át tudtam érezni Seth helyzetét, félelmét és össze is zavarodtam. Nemcsak amiatt, mert a főszereplő meghalt és a szerző hosszú ideig tart bizonytalanságban minket, hanem a hiteles leírások miatt, amelyek nagyon is ismerősek például a pánik esetében.

Az első egység vontatott és nagyon lassan lehet vele haladni, a fentebb is említett érzések miatt, legalábbis velem ez történt. Itt inkább az érzéseken van a hangsúly, a különféle találgatásokon és az emlékeken is, bár azok később is fontos szerepet játszanak. A másodikra jellemző az izgalmasabb történetmesélés bár itt inkább más problémák kerülnek előtérbe, azok nem annyira nyomasztóak, nem hatottak a legmélyebb helyekre érzelmileg, ezért volt könnyebb olvasnom, bár az sem egy sétamenet.

Talán két olyan elem van a regényben ami nem tetszett és az egyik az elhallgatás, amely nem fokozta a fenti hatásokat. Jó, persze, azért volt izgalmas, mert nem tudjuk mi történt, de amikor már a sokadik félbeharapott mondattal találkoztam és a sokadik félinformációval, akkor már inkább idegesített ez az eszköz.

A másik pedig a kötet végén található tényleges magyarázat, amit egyszerűen nem tudok elképzelni. Igazából nekem itt az időtartammal van problémám, bár ha én hosszabb időre tenném, akkor összeesne az egész történet. Viszont ha végiggondolom a logikus magyarázatot, akkor nem találok mást, mint a saját kételkedésem, hogy ezt nem tudom elképzelni. Ami nem hiba, csak másra számítottam, ez az igazság.

Nagyon tetszett viszont a karakterek jellemzése és itt nemcsak Sethre gondolok. A három szereplő kidolgozott volt, saját szállal, a mindegyikükre jellemző komoly problémával és megesett rajtuk a szívem. Seth szálába tartozik tehát például a családi helyzete és érzései, amelyek jól leírt jellemzések a kötetben, mert Patrick Ness szépen vezeti ezt a vonalat. A cselekmény két úton fut Seth esetében, egyrészt ott van a jelen helyzet, illetve a múltbeli is, amelyben jobban megismerhetjük a szereplőt és a kapcsolatait, illetve az okait. Egyébként rengeteg kérdés merült fel bennem olvasás közben, de ezekre szépen lassan fény derül, tehát emiatt sem panaszkodhatom.

Először meg kell szokni Patrick Ness jellegzetes és egy kissé naturalisztikus stílusát és sok mindenre kiterjedő leírásait, ami egyébként A daruasszonyban is visszaköszön. Lehet, hogy ezek után bárhol felismerném azt, amit ő írt, vagy ha én nem is, de egy olyan olvasó, aki már több regényét is elolvasta, biztosan.

,,Annyi mindent nem fog soha látni. Annyi helyre nem jut el. Annyi mindenből csak egy keveset ment el magának a tekintete, épphogy érezze, soha nem érheti el."

Patrick Ness nagyon komoly témákat feszeget a könyvében és sajnos a tanulság spoileres és nem írhatom le, mert akkor elég sok poént lőnék le, amit nem szeretnék. Ez a könyv, ezért veri kenterbe a többi ilyen típusú kötetet, mert Patrick Ness nem fél használni az eszközeit és nem fél, hogy az olvasói lelkébe belemar, mert csak így lehet igazán rádöbbenteni az olvasót a valóságra. Egy kis fájdalom, amely a gyógyuláshoz vezethet. Le a kalappal, ez egy jó könyv!

Az első találkozásom Patrick Ness könyveivel nagyon jól sikerült, biztos, hogy olvasok még tőle! Mindenkinek ajánlom!

Ne feledd, soha nincs vége!

Köszönöm, hogy elolvastad!

szerda, június 11, 2014

0 Komment

Daryl Gregory

Várólistás szerda #14

szerda, június 11, 2014

0 Komment

2014

Top Ten Tuesday #1

szerda, június 11, 2014

0 Komment

Ben Aaronovitch

London folyói

Szerző: Ben Aaronovitch
Sorozatcím: Peter Grant
Cím: London folyói
Eredeti cím: Rivers of London
Eredeti megjelenés: 2011
Műfaj: urban fantasy, krimi

Fordító: Pék Zoltán

Oldalszám: 378 oldal

Kiadó: Gabo

Megjelenés: 2014
Ár: 2.990 Ft

Fülszöveg:

A Londoni Rendőrség kötelékébe tartozó Peter Grant közrendőr alapvetően két célt szeretne megvalósítani: el akarja kerülni az áthelyezést a papírmunkáért felelős Ügyfeldolgozó egységhez, és le akarja venni a lábáról hetyke kolléganőjét, Lesleyt. Aztán, amikor nyomozást folytat egy gyilkosság ügyében, találkozik egy szemtanúval, aki már halott, ennek ellenére igen közlékeny. Így ismerkedik össze Nightingale főfelügyelővel, Anglia utolsó varázslójával. A mágustanoncnak szegődő Grant az ő irányítása alatt folytatja az egyre különösebbé váló gyilkosságsorozat felgöngyölítését, amelynek során többek között azt is megtudja, hogy a Temzének van istene és istennője is, akik egyáltalán nincsenek jóban egymással.

Ben Aaronovitch urban fantasybe oltott krimije szellemes stílusával és ötletgazdag történetével hatalmas sikert aratott Angliában.

,,KÍSÉRTETVADÁSZATHOZ KELL: TERMÁL ALSÓ (EZ NAGYON FONTOS); MELEG KABÁT; TERMOSZ; TÜRELEM; KÍSÉRTET."

Sorozat: Peter Grant 1.

Kiadói sorozat: Gabo SFF

Először a molyon találkoztam ezzel a regénnyel és akkor ötlött fel bennem a gondolat, hogy olvasni szeretném ezt a történetet. London alapból is vonz és kíváncsi voltam erre a krimi és urban fantasy kategóriájú kötetre és szerencsémre, hamar a kezembe került. Így, olvasás után, kijelenthetem, hogy egyáltalán nem bántam meg!

Forrás

Igazából nem is tudom mivel kezdjem... talán azzal, hogy mennyire szerettem ezt a regényt? Hogy mennyire meglepődtem a könnyedségén, a kitalált világon, vagy azon, hogy sikerült mosolyra fakasztania az államvizsga előtti napon? Mindegy is, kezdjük valahol.

Talán ott, hogy mást vártam, teljesen mást. Ugye én elkezdtem az Egyszervolt c. regényt még anno, szeptemberben és muszáj volt félreraknom, mert nem bírtam azt a töménytelen mennyiségű furcsaságot, ami azokon a lapokon volt. Egy kicsit azt vártam, hogy a London folyói olyan lesz, mint a magyar kötet, de szerencsére nem így volt. Valószínűleg azért tetszett jobban a most tárgyalt regény, mert Ben Aaronovitch szépen lassan vezeti be a természetfelettit a történetébe, nem kapkod, nem vágja egyből a képünkbe azt, nagy örömömre.

Az első ötven oldal nem is tudom hova tűnt, annyira gyorsan haladtam vele. A stílus és a humor elsőre megfogott. Már régen olvastam ilyen jó humorú könyvet és az nem a regény hibája, hogy nem tudtam rajta nevetni. Viszont az inkább hátránynak számít, több szempontból is, hogy nem vagyok londoni. Egy, mert ott jobb lenne élni. Kettő, mert nem nagyon értettem az utcai utalásokat, ezzel nem nagyon tudtam mit kezdeni, nem vagyok járatos a nagyvárosban.

A cselekmény szerintem lassan indul be, úgy értem, hogy az elején főleg a stílus volt az, ami miatt alig tudtam letenni a kötetet, de ez aztán, ahogy Nightingale megjelent a kötetben, átfordult és inkább a sztori és a hozzá kötődő mágikus világkidolgozás miatt maradt fenn.

Viszont egy kis ideig úgy éreztem, hogy a történet lassan szétesik. Megkaptunk három szálat is, egyet a Temze istenségeiről, egyet a különféle bűntényekről illetve a fő szálnak számító gyilkosságról. Annyi információra kellett visszaemlékeznem, hogy úgy éreztem belefulladok vagy elsodor az ár. Szerencsére ez egy idő után elsimult és úgy a kötet háromnegyedére már nem éreztem ezt, így kijelenthetem, hogy az olvasás során még pont a kezemben tudtam tartani az információáradatot. Igazából itt inkább az zavart, hogy nem futnak össze a kezemben a szálak, nem tudom összeegyeztetni a történéseket hosszú ideig és általában ez engem frusztrál. Az nem biztos, hogy mást is fog.

Lassan arra jövök rá, hogy ha az írók semmi cselekményt nem raknak a könyvekbe, viszont kapunk egy kidolgozott világot, amiben a kisnyuszi lila szemének genetikai és egyéb válasza megtalálható plusz az apróságok, én már boldog vagyok. Országomat a világkidolgozásért! A London folyóiban egyrészt lenyűgözött a leírás, másrészt pedig sokkal szívesebben olvastam volna tovább és még tovább arról például, hogy mivel kell még szembenéznie főhősünknek, tehát milyen természetfeletti lények jelennek meg, illetve azt, hogy a mágia hogyan működik. Nagyon szerettem azt a sok magyarázatot, azt az elméletet, sőt még azt a tényt is, hogy szakirodalom van a varázserőről. De kérek még! MÉG!

Ide tartozik még az, hogy nekem a legjobban az istenségek és a hozzájuk kapcsolódó személyek tetszettek, bár már az a tény is, hogy mindegyik folyónak van egy istene. Egyszerűen elképesztő, hogy lehet ilyesmit kitalálni? Zseniális! Persze, a különféle vallásokban nagyon is jelen van az, hogy a különféle természeti elemek mindegyikének van egy-egy istene, de nekem eszembe nem jutott volna ezt egy könyvbe leírni és köré vagy mellé egy egész történetet építeni, ezért is nyűgözött le.

Halkan jegyzem meg: a fenti állítás nem hiba, várom a sorozat következő részét!

Szóval jó volt ezt a kötetet olvasni, viszont nekem baromi furcsa volt az egész. Annyira ködösnek éreztem néhány elemét, például azt, hogy nem minden beszélgetés volt a helyén, úgy vélem, hogy a szereplők telepatikusan beszélgettek és ezzel együtt én pedig lemaradtam valahol út közben, két vámpír, meg egy nimfa vagy kertvárosi troll között. Furcsa volt még Peter karaktere, aki esküszöm olyan érzést keltett mint A daruasszony (bejegyzés később) főszereplője elvarázsoltság tekintetében. Egyébként pedig Peter szerintem okos, nagyon tetszettek az elméletei, bár ő tipikusan szobatudós jellegű ember, azért jócskán belekeveredik a kalandokba is.

A szereplők közül én Nightingale-t bírtam, alapból is kedvelem a rejtélyes mentorjellegű személyeket és nagyon érdekel a háttértörténete. Remélem a későbbiek során sokkal többet kapunk belőle és megismerjük őt is.

A főszereplő, Peter egy nagyon furcsa személy, róla már korábban is írtam egy rövidke mondatot, így ezt most nem ismételném meg. Ő sok kísérletet folytat és jobban rákoncentrál arra, ami érdekli, mint ami a dolga lenne - hm, mint én a könyveimmel a vizsgáim előtt... Szóval ő egy nagyon furcsa ember, komolyan jobb szót nem találok rá, bár az elvarázsolt egy kicsit helyesebb lenne. Érdekes, hogy nem lepődött meg nagyon azon, hogy bekerült egy varázsvilágba és a későbbiek sem rázzák meg igazán szerintem. Az ő karakterén keresztül került előtérbe a rasszizmus rövid bemutatása is.

A többiek közül érdekesnek találtam a Temze két istenségét és Beverleyt, rájuk is kíváncsi vagyok még!

Összességében egy nagyon jó stílusú és humorú könyvről van szó, én biztos, hogy csak ajánlani tudom. Nem szabad hagyni, hogy a kuszaság befolyásoljon, ami engem is, mert úgy érzem megéri elolvasni a regényt. Mivel egy sorozatról van szó, kíváncsian várom a további részeket, amelyekből eddig négy jelent meg külföldön, a következőt idénre várják.

Kedves államvizsga előtt álló olvasóim! Ezt ajánlom kikapcsolódásra a nagy megmérettetés előtt, csak kéretik mértékkel fogyasztani, mert könnyen a világában ragadhat az ember! Stresszoldásra tökéletes!

Köszönöm, hogy elolvastad!