A művészet nyelve: 2014

Benyák Zoltán: Csavargók dala - Grafoman Kiadó

Sorozat: -

,,Egyre többen vagyunk idelent."

Először nem igazán szerettem volna olvasni a Csavargók dalát, mert a fülszöveg alapján egy megterhelő történetnek ígérkezett és ez elég is volt ahhoz, hogy meggyőzzem magam, ezt a könyvet nem olvasom el mert éppen nem akarok sebződni. Ám ahogy folyamatosan szembejött velem a molyon elgondolkodtam rajta, hogy lehet hogy nem feltétlen jó ez a hozzáállás, plusz általában a piros és a kék pirula közül azt választom, ami a tudáshoz vezet - milyen hülye vagyok néha - és kíváncsi lettem. Egyébként nagyon szeretem Benyák Zoltán írásmódját és ez volt az utolsó indok, amivel teljesen elköteleztem magam az olvasás mellett.

,,Ez egy csavargó világ, és a csavargók dalába nem kell rím."

Az alap sztori egyszerű, mert három csavargó - Kócos, Priusz és Flúg - egy csecsemőt talál a szemétben és az a céljuk, hogy megkeressék az édesanyját, közben pedig próbálják életben tartani a kislányt. Ez az alap már önmagában különleges, mert egyrészt a hajléktalanság tabutémának számít és merész húzás foglalkozni vele. Emellé társult még a katasztrófaturistaságom, tehát a fenti megdöbbenés ellenére is folytattam a szájtátást vagyis olvastam tovább. Ha pedig nem a regény világában barangoltam Kócossal, vagy más szereplővel, akkor is foglalkoztatott a mű, mert folyamatosan csak azt kérdeztem magamtól, hogy vajon lehet-e jó vége egy ilyen történetnek? Egyébként valahol mélyen reménykedtem abban, hogy ez a mese jobban hasonlít az Ars Fatalis világára és hogy nem fog fájdalommal végződni, pedig a tapasztalatok alapján (főleg az olyan tanult mondatok miatt, hogy ,,aki az utcára kerül, onnantól számítva még két-három évig élhet a statisztikák szerint") várható volt, hogy különösen meg fog viselni az utolsó oldal.

Amikor végül úgy döntöttem, hogy egye fenyő, elolvasom a regényt, végiggondoltam, hogy mi az ami engem a legjobban érdekel ebből a világból? Kíváncsi voltam hogyan fogja a szerző megmutatni a társadalom reakcióját a csavargók bármiféle cselekedetére de ez itt nem igazán kerül előtérbe vagy legalábbis nem sokszor. Viszont amit az író megmutatott nagyon erős hatású, de még mindig nem az igazi és ezért az olvasás során nem egyszer éreztem azt, hogy a szerző ha akart volna sokkal durvábbat is tudott volna írni - ami azért vicces, mert még sosem olvastam ilyen mély döbbentettel könyvet és miért akarok én még erősebb hatást? Itt jön elő a katasztrófaturista énem, na. Bár azért ez nemcsak ennyiből áll, mert a szerző mutogat dolgokat, de még mindig úgy érzem, hogy lehetne nagyobbra is nyitni a szemem döbbenetemben például még több nyomorral, több egyéni és fájdalmas sorssal és több keserű monológgal, mert az utóbbinál lévő pesszimizmus nem nyom össze, nem okoz fájdalmat vagy csak rövid ideig, pedig ahhoz képest amit olvasás előtt gondoltam ez igazán alacsony szint.

A kötet feléig csak bámultam ki a fejemből bután és komolyan azt hittem, hogy ez a katatón állapot bizony kitart a végéig, hogy utána meg majd a posztnál csak nézzek nagyokat, mert miről regéljek annyit? És én még féltem olvasás előtt, hogy majd a szerző szembesít a félelmeimmel és rákényszerít arra, hogy vagy háromszáz oldalon keresztül bámuljak bele annak az arc nélküli pofájába, de hamar rájöttem, hogy amit Benyák Zoltán a lapokra vetett bizony az a tömény közönyös valóság és nem sebzett meg, ó, egyáltalán nem, de hogy a zsibbadt döbbenten kívül nem voltam másra képes az is biztos. Ez amúgy addig tartott, amíg a szerző nem kezdte el a mellékszereplői sorsokat lezárni és fel nem ébresztette bennem a szánalommal vegyes fájdalmat ami nem a félelmekhez kötődik.

A fenti bekezdésben írt állapot miatt csak egy jellemzőt tudtam kiragadni az első x oldalból (a kuszaságot) és azt hittem, hogy ez marad a kötet fő jellemzője az utolsó oldalig. Erre a részre a rövidség és a túl sok fejkapkodás a jellemző, az meg szerény számításaim szerint egyenlő a fejetlenséggel társuló káosszal. Ilyen például a baba pelenkájában talált pénz útjának első része, amivel később már nem akadt problémám.

,,Az olajoshordóban lobogó lángok éppúgy hozzátartoztak a folklórjukhoz, mint az ázott pokrócszag vagy a levágott ujjú kesztyűs kéregetés."

A szerző stílusa nagyon olvasmányos, mert egyszerű mondatokkal dolgozik és emellé társítja a nem olyan finom kifejezésmódokat, amelyek teszem hozzá okkal szerepelnek a kötetben és mint olyat, nem szoktam meg az Ars Fatalisban. Ez itt meglepett, de nem igazán bánom, mert ennek az a célja, hogy erősítse a világ olvasókra ható negatívumait. Ez az írásmód tökéletesen illik a témához, mert a regény a csavargók életét (osztozkodás, szabályok, ceremóniák) mutatja be. Benyák Zoltán ezen társadalmi csoport tagjai közül sokat foglalkozott hármójukkal, akik részletes életúttal rendelkeznek ebben a könyvben, ahol a karakterek egy-egy durva illetve kemény utat, eltérő sorsot és jellemet kapnak. Kócos az örök idealista, az álmodozó, talán vele lehet a leginkább azonosulni, akivel ellentétben áll Priusz önös érdekeket néző személyisége, vagy Flúg veszélyes tudatlansága. Utálni nem lehet őket, de szeretni sem tudtam. A mellékszereplők közül mégis csak egy nőre (rendőr felesége) tudtam gondolni állandóan, aki azt jelképezi, hogyan gyűrűznek tova a tettek, vagyis hogyan hat ez mások életére. Egyébként a többi csavargó is érdekes, legalábbis számomra azok voltak, mert nemcsak ők hárman kaptak saját történetet, hanem sokkal többen és a szerző ebből is megmutatott párat. Keserű pirula ez amit le kell nyelni, de ettől színes a Csavargók dala.

,,Szeretem, ahogy gyűlölik egymást. Ahogy meg se próbálják megérteni a másikat."

Két dolgot hiányoltam a kötetből, mégpedig azt, hogyan találkoztak ők hárman, hogyan sodorta az élet egymás mellé őket? Ez foglalkoztatott az olvasás közben majdnem végig és egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a kérdést, ezért is maradhatott itt. A másik amiből talán kevés jutott, az az eszmeisége. Egy kicsivel több filozófiai elmélkedés is jöhetett volna szerintem, bár ez főleg Kócoshoz kötődik és ha több lett volna ebből, lehet, hogy megterhelőbbre sikerült volna a Csavargók dala? Nagyon tetszett nekem az emberek fogódzójáról vagyis biztonságérzetéről alkotott gondolat.

De hogy mennyire emberszagú a történet, arra szavaim nincsenek, ahogy arra sem, hogy milyen jó ez az ábrázolás és mennyire jelképez minden embert akár jómódban élőt, akár szegényt a vágyaival, az érzelmekkel és hogy mindenki csak a túlélésre játszik. Ez az a világ, ahol csak eszközök vannak és ha van valamid, azt a város elmarja tőled. A sorsajtók pedig csak nyitódnak, csukódnak, senki sem tudja mire nyílik és hogy ott mi lesz. Nincs olyan hogy csak rossz vagy csak jó, emberek vannak hibákkal, lehetőségekkel és a szeretet utáni vágyakkal.

,,Mindenkinek van egy története."

Szerintem ez egy nagyon jó könyv, bár az Ars Fatalis számomra mágikusabb és sokkal közelibb marad, de nem haragszom majd meg, ha a szerző következő regénye is ilyen színvonalú lesz.

Egyértelműen kedvenc!

10 / 10 pont

Ajánlom mindenkinek!

A Csavargók dala a Grafoman Kiadó jóvoltából jelent meg 2014-ben. A borító illeszkedik az eddigi tematikába és nagyon tetszik, jól jelképezi a történet fő kapcsolatát.

Egyéb művei: Az idő bolondjai, Ars Fatalis.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Fülszöveg:

Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival.

És persze a kidobott kislány.

Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol.

Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.

Szerző: Benyák Zoltán
Sorozatcím: -
Cím: Csavargók dala
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: szépirodalom

Fordító: -

Oldalszám: 284 oldal

Kiadó: Grafoman Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 2.900 Ft

Jelölések:

2015 - az év könyve

hétfő, március 16, 2015

0 Komment

2014

Joyce Maynard: Lány a hegyen - thriller másképp

Sorozat: -

,,Kétszer volt veszélyben az életem, és mindkétszer a húgom mentett meg. Én viszont nem tudtam megmenteni a kishúgomat.

Ez a kettőnk története."

Korábban írtam arról valamelyik posztomban, hogy erőteljes thrillermániában ,,szenvedek" és ez valószínűleg a 2015-ös olvasmányaim számában is megmutatkozik majd. Erős a gyanúm, hogy nem a Lány a hegyen az utolsó ilyen műfajú kötetem (bár azóta olvastam a Tébolyt, illetve a Titkok őrzőjét és azok ide sorolhatóak, tehát az állításom máris igazoltam, na mindegy).

Eddig bajosan olvastam olyan thrillert, ami tucatkönyv volna, mert mindegyik más valamiben és a lényeg az, hogy a Lány a hegyen szintén különleges, bár hogy ez jó vagy negatív értelmű azt egy kicsit nehéz eldönteni, de abban biztos vagyok, hogy minden olvasónak más lesz erről a véleménye.

Igazából a fülszöveg alapján (lentebb) teljesen másra számítottam, mert azt hittem, hogy egy pörgős, akciódús gyilkossági történetet kapok majd, megspékelve a testvéri szeretet fontosságával, az önfeláldozással, meg ilyen dolgokkal. Helyette pedig kaptam egy lassú (az első halott kb a hatvanadik oldalon jelenik meg), emlékezős és néha unalmassá váló sztorit egy bűnözővel, akinek rémtettei alig szerepelnek regényben, illetve egy olyan regényt, ahol a SPOILER (kijelöléssel olvasható) központi szerepet betöltő apa képének a változásával a SPOILER VÉGE törött család és annak az élete a lényeg. Tényleg nem ezt vártam és egy kicsit csalódott vagyok, mert a lassabb cselekményű könyvekre fel kell készülni lelkileg, plusz E/1-es narrálás esetében jobban megismerhető az adott személy és nyitottnak kell lenni rá. Kicsit olyan, mintha azzal, hogy a szerző olyan részletesen írja le egy-egy karakter gondolatát én is eggyé válok vele, legalábbis ilyen érzésem van általában, itt pedig - mivel egy pörgős dologra számítottam - kicsit furán éreztem magam.

A thriller alapjában véve egy izgalmas műfaj, amelyben a feszültséget a bűntény és a gyilkos személye adja, de fontos még a nyomozó is, mert ők uralják a regényt illetve a kettejük játéka teszi letehetetlenné a köteteket. Ezzel szemben a Lány a hegyen nem erről a kapcsolatról szól, vagy legalábbis nem az egész, hanem annak csak egy kis része és a középpontjában Rachel áll, akinek az élete pont olyan - hogy is fogalmazzak, talán átlagos vagy valami hasonló - amit nagyon unok és itt is ez volt a helyzet általában.

Olvasás közben egyetlenegy kérdés motoszkált a fejemben - jó persze több is eszembe jutott de ez sokszor - az, hogy vajon Rachelnek mennyire fejlett a fantáziája, mi az amit kitalál és mi az amit nem? Ezzel tartott engem bizonytalanságban a szerző, mert annyira megkavart, hogy csak kamilláztam néha, hogy most akkor kinek van igaza? Emellett az, hogy Maynard egy igaz történetről mintázta az eseményeket megadta az alaphangulatot, még most is borzongok, ahogy elképzelem azt a forgatókönyvet, hogy egy gyilkos jár a környéken szabadon és fiatal nőket öl. Viszont ezt az írónő egyáltalán nem használta ki, mert a vérfagyasztó jelenetekből bizony hiány van, így ez a borzongás elült az olvasás során. Pedig mekkora ziccerlehetőség az, hogy az olvasó magát paráztatja, de ha nem kezd ezzel a szerző semmit akkor veszett fejsze meg a nyele a vízben...

,,Történeteink sokszor olyannyira valóságosak voltak, hogy mi magunk is hinni kezdtünk bennük."

A mű összetettebb, mint elsőre gondolná az ember, mert a törött család problémája, a tinivé- majd felnőtté válás nehézségei, a gyermeknevelés kérdése jelenik meg és ezek mellett még a gyilkosság is árnyalja a képet, plusz a regény egyáltalán nem sablonos, hiszen rengeteg az olyan pillanat benne, amikor azt hittem tudom a választ, de a szerző jól átvert és leckéztetett, hogy mit képzelek én, ezért vagy azért nincs igazam. És tényleg! Ilyennel, bevallom, még nem találkoztam, ennek az írónőnek másabb a hangvétele és a gondolkodásmódja mint a többieké, én meg az ilyet szeretem, tehát ez a része tetszett. Ám nem mindig értettem egyet a szerző/karakter véleményével, mert nem gondolom úgy, hogy jó ha valaki hagyja a gyerekét hogy azt csináljon amit akar, ahelyett, hogy törődne vele mert éppen lefoglalja a nagy fájdalma - ezen nem tudok túllépni. Egy gyermek pedig felnőve ne köszönje meg, hogy ,,jaj de jó, hogy úgy nevelkedtünk ahogy akartunk", mert ez meg milyen már? Itt éreztem az erőltetést, tehát azt hogy Maynard feltehetően gondolt egyet és elhatározta, hogy a gyereknevelésre vonatkozó mondatnak kötelező benne lenni a szövegben. Ezek után a maradék szimpátiám is elrepült volna a karakter irányából. Plusz túl sok a szexualitás a könyvben és engem zavart, nagyon kihangsúlyozódott ez a vonás illetve fejlődés. Igaz, hogy bizonyos emberek korán érnek, de szerintem simán lehetett volna ebből kevesebb, bár örülök, hogy Joyce Maynard legalább foglalkozott ezzel. Viszont tetszett a folyamatok megjelenítése, például a felnőtté válásuk vagy az, ahogyan csalódnak a nagy bálványukban mert ezek egészen jóra sikerültek és itt is elég sokszor megkérdeztem magamban, hogy vajon csak ők látják így azt az embert vagy ténylegesen is így van? A szerző itt ugyancsak elérte, hogy ne legyek biztos a dolgomban, bár erre nem ad választ, de elgondolkodtató hogyan látják a fiatalabbak a környezetüket, a világot és hogy ez hogyan változik meg később.

,,Kerestük a tényeket, amik magyarázatot adhatnak a megmagyarázhatatlan dolgokra."

A főszereplő szempontjából mély és részletes történetben nagyon erősek a karakterek jellemzői, inkább rájuk helyezi a szerző a hangsúlyt és nem a cselekményre vagy a gyilkosságokra. A lényeg az, hogyan látnak másokat ők - illetve inkább Rachel - hiszen az ő narrálásán keresztül látunk mi is és egész jó kis személyiségek bontakoznak ki a lapokon, bár olyan összetettek sosem lesznek, mint a főszereplő, már csak azért sem mert mélyen vezet be minket a szerző Rachel gondolataiba, érzéseibe. Személyében egy hiperaktív lányt ismerhettem meg, plusz az ő történetébe az is belefér, hogy hogyan viselkednek az emberek a gyilkosságok árnyékában. Fontos a húgával kialakult köteléke, a szüleiről alkotott véleménye. Patty, a húga, egy csendes de erős karakter bár elég sokszor asszociáltam egy hűséges kiskutyára láttán, az apja pedig a kötet egyik legérdekesebb személyisége.

A regényben kétféle nyomozás található, az egyik Racheléké, a másik pedig a rendőrség nem látható keresése ahogyan megpróbálják felderíteni az ügyet. Az előbbi nagyon szórakoztató, szerintem ez az egyik érdekesség a műben, viszont a másik csak bosszantó, hogy ennyire tehetetlen a rendőrség, szörnyű, hogy egy nyomuk sincs és egy thriller-krimiben ez nagyon nem jó, plusz nem lehet belelátni igazán a nyomozásba, csak bizonyos tettek kerülnek előtérbe. Ez szomorít el a legjobban, hiszen ezzel simán lehetett volna egy jobb thriller is, mert a hosszú, kevés cselekménnyel rendelkező történetből izgalmat csak az új halott megjelenése okoz, de az mindig csak pár mondatos leírást kap, én pedig pont ezekre voltam kíváncsi. Viszont szerintem a szerző azt jól mutatta be hogyan reagál a szűkebb társadalom a gyilkosságra, főleg ha a rendőrség ilyen tesze-tosza; ezen kívül tetszett még az egyik apróbb üzenete, tehát az, hogy a különcség nem jelent semmit, attól lehet valaki teljes értékű ember.

A Lány a hegyent két részre lehet osztani, az egyik a tényleges visszaemlékezés a másik pedig az igazán izgalmas dolog: a felnőtt én visszatekint a gyermekkorára és vázolja a teóriáit a viselkedésével kapcsolatban és bár megadja a választ a korábban feltett kérdésemre de én nem biztos, hogy elhiszem neki. A történet itt lesz igazán izgalmas, kiderül miért szörnyen becsapós a fülszöveg fogalmazása és nagyjából lezáródik minden, de sajnos a kezdeti izgalmat megint unalom követi és értem én hogy muszáj lezárni és így, de már hosszúnak éreztem a könyvet és szerintem egyáltalán nem kellett volna ezt ennyire elhúzni. Viszont a csavarok jók! Díjat neki!

Szerintem a Lány a hegyen mégsem egy thriller, sokkal inkább egy bemutató a kamaszodásról, a kapcsolatokról és a kamaszlányok gondolatairól. A gyilkos nem kap olyan nagy szerepet, mert nem ő a lényeg, hanem Rachel.

Nem izgalmas és a gondolatiság a lényeg,
pedig ebben sokkal több a lehetőség,
hogy igazi thriller legyen belőle.
10 / 6 pont

Ajánlom azon olvasóknak, akik szeretik a ,,hétköznapibb" történeteket és nem egy izgalmas nyomozás sztoriját keresik.

Az Alexandra Kiadó jelentette meg 2014-ben a Lány a hegyent. A kötetben fejezetválasztó kisképekkel különítik el egymástól a részeket, egyébként nincs illusztráció benne, ezt leszámítva tetszik a kiadás. A vörös borító kifejezetten jó választás, hiszen a Hegyet szimbolizálja és a vérrel bemocskolt helyszínt (gondolom én).

Köszönöm, hogy elolvastad!

Fülszöveg:

1979 nyara. Rachel és húga, Patty előtt ott az egész vakáció, a forró, száraz kaliforniai nyár. A tizenegy éves Patty nyakigláb kiskamasz, aki imád kosárlabdázni, és bármit megtenne a nővéréért. Rachel szenvedélye az írás: ezernyi történetet talál ki, és meg van győződve arról, hogy olvasni tud mások gondolataiban. A két testvér a közeli erdőket járja, s lemezborítók nézegetésével meg a szomszédok életéről szőtt fantáziákkal üti agyon az időt. Kedvenc helyük a házuk mögött emelkedő hegyoldal; nem is sejtik, hogy milyen veszélyes helyen játszanak.

Amikor aztán egymás után több fiatal nő is gyilkosság áldozata lesz a környéken, a lányok apjára, a jóképű nyomozóra vár a feladat, hogy elfogja a gyilkost, akit a helybeliek Alkonyi Fojtogatóként emlegetnek. A feladat azonban kifog a detektíven; múlnak a hónapok, újabb fiatal nők válnak áldozattá. Rachel minden addiginál veszélyesebb játékba kezd: önmagát használja csaléteknek, hogy segítsen apjának, és lépre csalja a gyilkost.

A Lány a hegyen megírását valós események ihlették. Az 1970-es évek végén a kaliforniai Marin megye lakosságát valóban rettegésben tartotta egy sorozatgyilkos, Maynard műve mégis több egyszerű thrillernél: lélegzetelállítóan izgalmas és egyben megrendítő regény a családi kötelékekről és a legmélyebb érzésekről.