„TI MÉG SOSEM ÉREZTÉTEK, HOGY EZZEL NINCS VÉGE?

HOGY VALAHOL, ODAÁT, FELFOGHATATLANUL,

DE LÉTEZIK VALAMI MÁS, CSAK EL KELLENE JUTNI ODÁIG...”

Kicsit nehéz írni erről a regényről, mert az elevenembe vágott és nem tudom, hogy újra szembe tudok-e nézni a félelmeimmel, mert ennek a kötetnek az eleje kész horror thriller volt számomra. Teljesen megviselt és még az órámon is abba kellett hagynom a regény olvasását, mert a tananyag nem volt olyan megterhelő, mint az olvasottak. Nem gondoltam volna, hogy egy ifjúsági mű rákésztet arra, hogy belemerüljek azokba a gondolatokba, amelyek elöl legszívesebben elfutnék. 

A kötet kezdete nem kedvezett nekem, nem ezt vártam. A főszereplő fiú, Seth, meghal és a történet csak ezután kezdődik. Egy olyan helyen ébred, ahol egyedül van és az a világ lassan az enyészetévé válik. Folyamatosan az a rengeteg kérdés foglalkoztatja az olvasót, amely olvasás közben felmerül benne, hogy vajon ez most a másvilág? De hát Seth meghalt, mi történt vele? Hova került? De hát akkor az a hely miért hasonlít a miénkre, azzal az eltéréssel, hogy nincs ott senki? Mindenki a saját maga poklában szenved? 

Mikor először beleolvastam félre kellett tennem egy kicsit, mert túl ismerős volt a helyzet, a pánik és egyszerűen nem bírtam folytatni. Nem sűrűn fordul elő velem ilyen és ez egy nagyon jó pont a szerzőnek. Utána pedig, miközben olvastam, ott volt a csomó a gyomromban, egyszerűen megviselt a regény. Egy ideig. Mikor pedig a többi karakter is megérkezett én is fellélegezhettem szerencsére, onnantól kezdve alig tudtam letenni a kötetet, csak olvastam és olvastam és annyira izgalmas volt, hogy gyorsan be is fejeztem. Tehát ha részekre osztanám a regényt, ezt a két, egymástól élesen különváló egységet tenném meg.

Viszont úgy hiszem, hogy ehhez a könyvhöz tapasztalat kell. Legalábbis ahhoz, hogy megviseljen. Jó, én sem vagyok öreg, de a gondolatok amiket felvet igencsak ijesztőek. Mármint, onnantól, hogy az ember ténylegesen is tudatába kerül annak, hogy egyszer meghal, hogy ő sem lesz a kivétel, mert a halál mindenkire lesújt és senki sem ússza meg, az ilyen könyvek, amelyekben nemcsak a halált, hanem a túlvilági életet is boncolgatja a szerző, elég komoly hatást tudnak kifejteni. Rengeteg gondolattal viaskodtam olvasás közben és valahol örülök, hogy mindezt leírhatom, mert ha önmagában őrlődik az ember, az nem vezet jó eredményre. Én maximálisan át tudtam érezni Seth helyzetét, félelmét és össze is zavarodtam. Nemcsak amiatt, mert a főszereplő meghalt és a szerző hosszú ideig tart bizonytalanságban minket, hanem a hiteles leírások miatt, amelyek nagyon is ismerősek például a pánik esetében. 

Az első egység vontatott és nagyon lassan lehet vele haladni, a fentebb is említett érzések miatt, legalábbis velem ez történt. Itt inkább az érzéseken van a hangsúly, a különféle találgatásokon és az emlékeken is, bár azok később is fontos szerepet játszanak. A másodikra jellemző az izgalmasabb történetmesélés bár itt inkább más problémák kerülnek előtérbe, azok nem annyira nyomasztóak, nem hatottak a legmélyebb helyekre érzelmileg, ezért volt könnyebb olvasnom, bár az sem egy sétamenet. 

Talán két olyan elem van a regényben ami nem tetszett és az egyik az elhallgatás, amely nem fokozta a fenti hatásokat. Jó, persze, azért volt izgalmas, mert nem tudjuk mi történt, de amikor már a sokadik félbeharapott mondattal találkoztam és a sokadik félinformációval, akkor már inkább idegesített ez az eszköz.