Kicsit megvizsgálva a saját érzéseimet, azt mondhatom, hogy nem volt olyan elsöprő hatása rám A daruasszonynak, mint a Soha nincs végének, viszont érdekes módon ebben a kötetben is találtam olyan vonásokat, amik számomra hasznosíthatóak. Ebben a műben azt az izgalmat leltem meg, ami a másikban csak a regény felénél jelent meg és szinte végig aggódtam, hogy mi történik a szereplőkkel, bár a fő kérdések nem maradtak homályban, pedig nem ismertem az eredeti népmesét.

Aminek az értékelés írása előtt utánanéztem. Többféle változatát olvastam és elmondhatom, hogy Patrick Ness élettel töltötte meg a történetet és a felnőttek világának olyan plusz vonását adta hozzá, ami érdekessé tette a könyvet és az alapot. Nagyon jó volt olvasni, a szerző igencsak élénk színekkel festi a történeteit.

Amanda számomra egy eleven nő volt, akivel még azonosulni is tudtam. Egy kicsit olyan ő, mint az elefánt a porcelánboltban, minden megmozdulása töréseket okoz, ami az őszinteségből és szókimondásból fakad, erős és határozott. Az ő legjobb jellemzését a volt férje adja meg és ez lesz a személyiségének a kulcsa.

George ezzel szemben engem nagyon emlékeztetett a London folyói c. könyv főszereplőjére, Peterre, leginkább ez mindkettejük elvarázsoltságában nyilvánult meg és én ebben látom a hasonlóságukat.

A többi karakter ugyanolyan élő, lélegző szereplő volt, mint a fentebb említett kettő. Nagyon szerettem Mehmet karakterét, vagy akár az Úrnőét, akinek története többrétegű, akár a Vulkán, amelynek rétegei őrzik önmaga bűneit.

A könyvben erős vonalat ad a mágikus realizmus és a hozzá kötődő néhány elem. Ez a legjobban a titokzatos szereplőn keresztül érvényesül, akár a képeit, akár magát a személyt nézzük. Ő képes megváltoztatni a körülötte élők gondolkodását, a művei a nézőkből érzelmeket váltanak ki, hatása erős a környezetére. Ha azt nézem, hogy mik az alkotásai, akkor eszembe jut, hogy hogyan készíti őket és felmerül bennem azonnal az, hogy egy igazi művész, miként alkot. Hogyan sző önmagából abba a műbe, amin dolgozik. Ám a kollázsaiból hiányzik valami, amit csak egyvalaki tud megadni.

Pár elméletet tudnék írni, hogy ez mihez kötődhet, de azt hiszem maradok annál, amit a legvalószínűbbnek tartok és ez a szerelem. Az egységgel, a féltékenységgel és az egymás iránti különböző érzelmekkel.

Én nagyon szerettem ezt a könyvet és igazából nem is tudnám megfogalmazni, hogy miért. Bármire gondolok, azonnal egy másik ok jut eszembe és mire leírnám azt a harmadikat is, már egy negyedik ugrik be, így csak annyit írnék, hogy a válasz, a kötet általam látott érzelmi oldala. Talán még azért is, mert nyugtató hatással volt rám a regény.

A másik nagy kedvencem pedig az Úrnő és a Vulkán története. Emiatt maradt fent azaz izgalom, amit a kötet elején a szereplők váltottak ki és örülök, hogy Patrick Ness egy másik történetet is beleszőtt a kötetbe, ez segít nekünk megérteni a karaktereket.

Ahogy elgondolkodtam ezen, egy kicsit mélyebbre merülve megtaláltam egy fonalat, egy élethelyzetet, amelyet szimbolizálhat, de persze ez csakis az én véleményem. Akár lehet a férfi és a nő állandó harca, pontosítva egy olyan férfié, aki pusztítani tud, dölyfös és az erő a meghatározó, aki olyan, mint egy vulkán. Ezzel szemben a nő az, aki teremt, úgy ahogy életet is ad, hajlékony és kecses, de makacs. Szerelmük csakis heves és pusztító lehet. Ez a szerelem regénye a maga különféle formáival.

A történet első fejezetének megjelenése: 2014. június 23. 

A regény elérhetősége: www.nilla-2.blogspot.com 

Nem nagyon szeretek a könyvekről rosszat írni, de meg kell cselekednem, amit megkövetel a blogom, ezért ha nem is leszek gúnyos, de őszinte igen. Úgy érzem, hogy egy blogregénynél - bár nekem jobban tetszik a kézirat szó - fontos az őszinteség, mert ezen még bőven lehet változtatni. A Győrben játszódó történetnél elég sok problémám volt a stílussal, a sztorival, a vezetéssel, a szálakkal, a szereplőkkel, egyszóval majdnem mindennel és én ezt annyira sajnálom.

Először a fülszöveg keltette fel a figyelmem és valami olyasmit vártam, mikor olvastam az első pár oldalt, hogy majd egy Kate Morton-féle írást kapunk, korbemutatással, egy jó kis krimi szállal (hogy ezt honnan vettem én sem tudom), de sajnos rá kellett jöjjek, hogy az időbeliséggel is problémák vannak. Mert elsőre azt hittem, hogy a húszas, harmincas években leszünk a visszaemlékezéskor. Olvasás közben döbbenten vettem tudomásul, hogy ez inkább a jelenkor, mint a két világháború közötti időszak és csak lestem. Igaz, hogy volt utalás is, a jegyzetlapokon lévő 2008-as szám, de az meg nem volt egyértelmű, hogy a történet akkor játszódott, vagy csak akkor íródott? Ez később tisztul, de szerintem jobb ha ez már az elején is ott van.

Körülbelül a második körben egy kis fény derül a világ jellemzésére is, egy robot és egy pár kósza gondolat erejéig és sajnos azt kell mondjam, hogy a jelenkori szál felesleges. Amilyen ígéretesen kezdődött... ott van a nagymama és az unoka közötti kapcsolat, ami erős lehetett volna, de ebből csak az unoka sajnálkozását érzékelhetjük, semmi mást. Ez szerintem nem tesz a történethez. Amikor először olvastam az ajánlót, tehát egy picivel korábban, azt hittem, hogy a két szál mindegyike, hangsúlyos lesz és mondjuk a jelent párhuzamba lehet majd állítani a múlttal, összehasonlítva a kettőt, hogy melyik rossz és miért és mondjuk el lehet sütni a ,,bezzeg az én időmben" poént. A jelenkori rész számomra azért teljesen érdektelen, mert én nem hiszek a szereplőknek. Ha túl nagy a sajnálkozás, akkor valami nagy durranásra vár az olvasó és a végén pedig jöhet a csalódás, hogy ,,csak ennyi?" és ez nem szerencsés. Plusz Erika nyúlhatott volna sokkal durvább és komolyabb témákhoz is, ennek így nem volt súlya. Sajnos nem hatódtam meg a történeten, hiába mondta el az unoka sokszor, hogy jajj szegény így, meg úgy. Tessék megmutatni, ne elmondani! Hadd jöjjön rá az olvasó az összefüggésekre, az alkotó ne próbáljon engem befolyásolni és főleg ne a szereplőkkel.

Ehhez kapcsolódik a második hiba, amit észrevettem, a túlírtság illetve a fillerek nagy száma. Felesleges mondatok és jelenetek garmadája, amelyet egy szerkesztő azonnal kihúzna, mert a cselekményhez nem sokat tesznek hozzá, vagy rövidebb verzióban is meg lehetne őket írni. Plusz ha a fenti mondat igaz, akkor tényleg olyan lényeges, hogy az adott számban melyik tanuló nyert például a DÖK-ös napon? És ezt mikor írta le? Az esemény után vagy sokkal később? Mert ha később, akkor jó memóriája lehet, hiszen én még aznap elfelejtettem azt akár, hogy milyen kérdések voltak egy zh-n. Ennyire részletesen nem maradnak meg az emlékek és ezt nem veszem hibának, csak észrevételnek.

Erika stílusa jó is és nem is. Ugye ott vannak a gyönyörű mondatok, nagyon tetszettek a szavak, a szerző szépen ír. Viszont én falnak megyek ezektől az összefoglaló jellegű leírásoktól, miért kell összefoglalni a történéseket?

Ami plusz pont, az a humor. Az mentette meg a történetet, nagyon tetszett az itt-ott megcsillanó cinikusság, amit a szereplők szolgáltatnak az olvasónak.

A történettel tényleg csak egy a baj, az unalom. Egyszerűen a sztori háromnegyedét végiguntam, mert engem nem érdekelt a DÖK-ös nap, vagy hogy hogyan Karácsonyoztak együtt a testvérek, mert a cselekmény szempontjából nem volt lényeg. A történet végén éreztem, hogy na, itt végre beindulnak a dolgok, de csak egy ideig sajnos. E mellé társul a regény hossza, amit mivel kéziratról van szó, nem tudom, hogy ez kiadásban mennyi lenne, azt tudom, hogy hosszúnak éreztem, de lehet azért, mert untam.

Egyúttal a szerző arra koncentrál, hogy hogyan alakul Blanka szerelmi élete, amivel nincs is gond, de indokolatlanul sokat foglalkozott Attilával, a testvérével, vele sokkal több és hangsúlyosabb jelenet volt, mint Robival. Felesleges ennyi kitöltő részt belerakni, mert csak unni fogják az olvasók is. Sok író panaszkodott már emiatt, hogy az írás folyamatának a legnehezebb része az, hogy a felesleges részeket kihúzzuk a kéziratból és itt is érzem azt, hogy ez nem történt meg. Nagyon nagyon sok olyan rész van benne, amit a legjobb lenne kihúzni. Mert mi volt a cél? Blanka jellemfejlődése a szerelmi életén keresztül. Az a baj, hogy inkább a regényben a családon volt a hangsúly és nem a szerelmeken. Olivér már inkább a talán kategória ilyen szinten, mert nála már sokkal jobban élveztem az olvasást, jobban megismerhettük őt, mint a másik srácot, de még hozzá sem kerültem annyira közel, hogy megérintsen a drámája.

Az is baj szerintem, hogy Robi alakja egyáltalán nem volt benne a kötetben, mindig csak Blanka elbeszélésén keresztül láthattuk és már régóta nem hiszek a főszereplők többiekről alkotott jellemzéseinek, ezért itt sem hittem el, hogy Robi mekkora szemét lenne, pedig a főszereplő ezt leírta egyszer-kétszer. Ezzel együtt Attila számomra szimpatikus volt, a semleges Robival szemben, mert sokkal többet szerepelt vele Blanka és volt idő megfigyelni őket. Ez jó is és nem is, jó abból, hogy az ő karakterét megkedveltem, rossz pedig a sok kitöltő rész miatt. Tetszett a kapcsolatuk, az amikor lehetett látni, hogy a fiú aggódik a húgáért, a közös részek pedig ugyancsak felemás érzéseket váltottak ki.

Tetszett még Blanka karaktere, akinek a gondolataival lehetett azonosulni is plusz jó volt olvasni a kételyeit, amikor esetleg elgondolkodott a barátságról vagy úgy általában az élet dolgairól és az, hogy volt véleménye.

A szerelmi szenvedésből akad bőven és ezt már korábban is írtam, hogy az Érintés óta nem nagyon bírom ezt az oldalát a könyveknek, a szereplőknek. Bár pechemre ez a kötet olyan volt. Végig. Néha túl sok volt, én értem, hogy amikor meglátja a szerelmét, aki iránt még fájdalmat érez, akkor azt le kell írni, de itt nagyon sokszor tette ezt a szereplő. Egyébként az ő döntésével nem értettem egyet, de spoiler nélkül ezt nem tudom leírni, így ezt most kihagyom, viszont voltak nagyon jó pillanatai is. Attól függetlenül, hogy soknak éreztem néha Blankát, ezzel a szállal kapcsolatban nincsenek problémáim, tetszett a szerelem leírása, még úgy is, hogy nem vagyok romantikus alkat és a kifejezetten romantikus pillanatok is szépre sikerültek.

A többiekre pedig nem tudok semmit írni. Vártam volna, hogy mondjuk Kriszti, vagy akár a többiek is beszélgetnek majd Blankával az életükről, a dolgaikról, de nem történt ilyesmi. A többiek nincsenek kidolgozva, semmit nem tudunk meg róluk. Semmit. A beszélgetések vagy összefoglalt állapotban kerülnek a regénybe, vagy kis dolgokról van szó. Olivér is így járt sajnos, bár nála éreztem valamiféle bemutatást, amit a többieknél annyira hiányoltam. Robi beszélgetései ott vannak, de mindig csak Blanka szemén keresztül és ez így nem jó. Szükségem van arra, hogy én is megismerjem a karaktert és ne csak egy olyan személy legyek, akinek Blanka megírja az életrajzát, hanem hogy én legyek Blanka. Én essek szerelembe, én csalódjak. Ezt nem lehet elérni összefoglalt beszélgetésekkel, viszont jó, hogy ott volt a lány érzelme, de így a végén senkit nem szerettem meg. Blanka pedig nem elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a történetet, szörnyen éreztem a hiányát az izgalmas mellékszereplőknek és háttértörténeteiknek. Plusz túl sok a mellékszereplő, nem is tudnám megmondani, hogy ki volt még Attila és Robin kívül a csoportjukban? Nem kell ide ennyi szereplő...

Emellett kevés a világkidolgozás, ahogy emlékszem csak pár oldal az egész. Természetesen itt a jövőre gondolok, tehát ott nagyon érdekes kérdéseket lehetett volna felvázolni. Elkerülték a regényt a múltbeli komolyabb témák is, egy szál húzódik a kötetben, igaz, hogy először csak utalgatás címén, majd célozgatással és erről sem beszélgetnek. Blankát sajnos úgy látom, mint aki mindenkitől bizalmat követel és csodálkozik, amikor nem kapja meg. Végig úgy viselkedik, mint egy hisztis lány. Viszont értékelem a fejlődését és a gondolatait, tetszik a karaktere, még ha olyan amilyen. Ilyen egy mai kapcsolat. Csak éppen lehetne megdöbbentőbb is, viszont lehet túl sok sokkoló regényt olvastam és ezért nem hatott meg, nem tudom.

Igazából azon is gondolkodom, hogy egyszerűen csak engem nem érdekelt Blanka sorsa, de nem is tudom. Viszont rengeteg a kihagyott ziccer, a kihagyott lehetőség és akár meg is lehetett volna döbbenteni az olvasókat. Számomra sajnos nem állt össze a történet, nekem nagyon nem tetszett. Remélem a következő jobban fog!

Egyébként Erika jól ír. Ha mindenkire annyi figyelmet fordítana, mint Blankára, máris jobb lenne. Plusz, ha készít egy jövőbeli szálat, amiben ott van a világkidolgozás és ott akár felvet társadalmi kérdéseket is, akkor biztos, hogy azt írnám, hogy na, ez igen! Ez egy jó regény szerintem! (Ha más paraméterek teljesülnek, nekem az is jó.) Hagyjuk el az összefoglalt párbeszédeket illetve történéseket, hagyjuk el azt, hogy a karakterek mondják el azt, amit meg is lehet mutatni! Ha valaki beszél róla, nem ugyanaz, mint az átélés. És a legfőbb: szóljon a kötet rövidebb időintervallumról, de legyen benne minden, a karakterek szíve és lelke is!

Őszinte voltam, itt a kritikám konklúziója: nem ajánlom ezt a regényt kiadásra. Látok potenciált, drukkolok is, hogy összejöjjön, de ennek a kéziratnak sajnos nem tudok bizalmat szavazni. 

A szerző jóvoltából a kezdeményezés első fordulójához tartozik egy játék is. A doboz kitöltésével esélyetek nyílik megnyerni egy általatok választott könyvet – viszont a postázás csak Magyarország területén belül lehetséges, valamint az árérték maximum 3500 forint.

A dobozba először is be kell jelentkezni, e-maillel vagy Facebook regisztrációval, azután felelni egy kérdésre, amire a választ a bejegyzésben találjátok, és like-olni az oldalakat. Ha a jobb felső sarokban a 4/4 feliratot látjátok, már készen is vagytok. Sok szerencsét!