Fülszöveg:

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… 

„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Hát hű... régen olvastam a Love Storyt (ami a könyvön is szerepel ajánlónak) és csak arra emlékszem hogy egy fél napig bőgtem utána... ezért is féltem annyira ettől a könyvtől hogy milyen lesz. A szerelmi témákra mostanában nagyon érzékeny vagyok, egy ilyen történet pedig ki tudja hogy hat az emberre. Ez a könyv egyfajta fordított Love Story, de csitt erről nem írok most többet.

Annyit írok még, hogy a LS olvasás után hat, míg a Csillagainkban a hiba olvasás közben és nem üt annyira nagyot. Viszont sokkal megterhelőbb, mert olyan hangulatot áraszt ami borongós, kissé depresszív jellegű és megüli az embert a szomorúság. Jó az író szóhasználata, tudat alatt hat a szavakkal és ezzel magyarázom a fentieket.

A bejegyzés címe direkt maradt a könyv címe is. Nem azért mert alkotói válságban szenvedek (hohó A lány aki körülhajózta Tündérföldet címűnek is találtam egy másik nevet), hanem mert nem akartam. Tökéletesen kifejezi a könyvet ez a cím ezért egyáltalán nem szándékszom átfogalmazni.

A téma szomorú, hát milyen más lehetne egy rákosokról szóló történet? Egyszer (illetve többször) olvastam verset, Radnótiét éppen akkor: ő fogalmazott úgy hogy a rák kibomlik a szervezetben pont úgy mint egy virág, gyönyörű a gondolat és valamilyen szinten ez abszurd, hogy hogy lehet egy gondolat is olyan szép ami a halálról szól? Szerintem a halál nem szép, vagyis nincs olyan hogy szép halál...

Pontosan ez a helyzet a regénnyel is. A szívem zokogott olvasás közben (nem vagyok naiv, ki lehet találni mi fog történni) de faltam a sorokat és olyan szomorú voltam mikor nem a könyv közelében tartózkodtam, ennyire hatott rám. Gyönyörű a regény.

,, Nem árt, ha nem gyújtod meg - mondta, miközben a mama megállt. - Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra."

Mielőtt rátérek a lebontott dolgokra írok még pár szót a regényről, úgy általában véve. Tetszett az hogy olyan intelligens a könyv, nagyon jó a szóhasználat. Szerettem hogy Hazel 16 évesen egyetemista és úgy is viselkedik és nagyon nagyon azt hogy közben én is elgondolkodtam miközben egymással beszélgettek (Gus-szal). Sőt! Szeretem azt a sok igazságot amit az író beleszövött a könyvbe. Minden egyes szavát. Sőt még a mai szlenges nyelvezetet is, de legjobban Gus beszólásait élveztem (alapból szeretem a cinizmust).

,, Szenvedés nélkül hogyan ismerhetnénk meg az örömöt?

(Régi érv ez a ,,gondolkodjunk a szenvedésről" témában, amelynek ostobaságát, otrombaságát évszázadokig szondázhatnánk, de legyen elég annyit mondanom, hogy a brokkoli létezése semmilyen hatással nincs a csokoládé ízére.)"

Emellett ott van a betegség hordozóinak humora, akik csak így tudják elviselhetővé tenni az elviselhetetlent. Viszont ők is emberek, Green nagyon hitelesen ábrázolt; ők nem szuperhősök, azt akarják hogy úgy kezeljék őket mint bárki mást.

Az alap történet a fülszövegben van leírva, tehát Hazel jár az általa feleslegesnek tartott támaszcsoporti ülésekre és az egyik ilyen foglalkozáson tallkozik Gus-szal, vagy Augustus Waters-szel (nekem az augusztusi eső ugrik be) aki megváltoztatja az életét. Addig Hazel olyannak érzi magát mint egy bomba amelyik élesítése után csak azt várja mikor lökheti szét a repeszeit és sebez meg mindenkit a közelében. Legjobban a családja felé fél közeledni nehogy a későbbi elvesztésekor sebet üssön, nagyon sokszor megbántja őket öntudatlanul. Viszont miután megismerte a fiút, megváltozik valami. SPOILER! (Jelöld ki hogy olvasni tudd!)

Megismeri milyen a bomba másik oldalán lenni és változtat. SPOILER VÉGE! A karakter fejlődésen megy keresztül, ahogy a körülötte lévő világ is megpróbál felkészülni az ő elvesztésére. Az óra visszafelé jár.

Elég komoly könyv ez! Azt nem mondanám hogy lelkileg fel kell rá készülni illetve hogy nagyon megterhelő lesz mondjuk a vizsgák melletti aggodalom párjaként, de így is hat például a letargikus állapotom is ennek a könyvnek volt köszönhető, ha pontoznám a hangulatot max. pontot adnék rá. Emellett a fő erőssége az hogy elgondolkodtat. A felvetődő kérdések igencsak komolyak: például mi van a halál után? Mit érezhet a szülő a gyermeke betegsége alatt és hogyan próbál meg erre felkészülni? Meddig tart a szerelem? Van-e örök érzelem? Szívszorító dolgok ezek...

A cím magyarázata talán spoiler lenne leírva, bár nem cselekményhez kötött szóval nem veszem annak. Egy Shakespeare-idézet kifordítása, ami a fülszöveg alatt található, fentebb. Inkább vitatkozás a cím a halott drámaíróval, hogy nem minden esetben az emberben van a hiba, hanem a sors hibáztatható hogy kinek mennyi boldogság jut életében.

Műfajilag ifjúsági könyv, mégiscsak az első szerelem a téma bár komoly kérdésekkel körülvéve... Emellett kortárs könyv, realisztikus vonásokkal és romantikus regény is. Ha valaki nem ért egyet, kb 1000 emberrel nem fog, mert hát ez egy hivatalos oldalról nézett információ az én véleményemmel párba állítva.

Ez a regény korunk Love Storyja. Nagyon ránk fért már egy modernebb változat, bár azt nem lehet mondani hogy elődje koppintmánya. Az ős korunkhoz képest már elavult (azt nem mondom hogy rosszabb) így nagyon kellett a piacnak egy vérfrissítés és ez a könyv betölti ezt a funkciót és azért valljuk be, jobb lett minden téren és pont amiatt mert aktualizált. A másik csak egy szimpla történet a szerelemről ahogy emlékszem komolyabb tartalma nem volt bár azért a gazdag-szegény párhuzam megtalálható benne...

A cselekmény igaz egy kicsit lassú, de itt inkább az érzelmek kialakulásán volt a hangsúly és nem a pörgős akción (arra ott volt A hajnal ára) és tökéletesen passzolt a témához, a mondanivalóhoz, mindenhez.

A regény központjában a Mennyei megbántás áll, egy könyv amit egy lecsúszott író Van Houten írt. Pont azért tetszik annyira a mű Hazelnek, mert róla szól. Illetve arról hogy valaki megérti és leírja az Ő érzéseit.

Erről nem írhatok többet, köt a spoilermentesség szerződése...

De még annyit, hogy: igazából én is kíváncsi lennék a Mennyi megbántásra, nagyon sajnálom hogy nem létezik. :(

Igazából nem szeretnék a rákról írni. A családunkban is volt (érdekes pont az a fajta amiről Hazel csak a támaszcsoportban hallott) és még mindig fáj. Érthetetlen számomra ez az egész betegség. Tanultam még anno elsőben a Malthus-elvről: tehát dióhéjban, lerövidítve, a lényeget kiemelve: a természet maga gondoskodik arról hogy az ember ne szaporodjon annyira túl (írom ezt a 7 mrd-os szám átlépése után!) különféle eszközökkel és a rák is egy ilyen eszköz, mint anno a pestis volt és minden kornak megvan a maga féken tartó eszköze. Sokan írják hogy így a természethez vissza, meg úgy vissza... NEM! Nem megoldás, mert nem sokáig élnénk, az evolúció mindezt bizonyítja: a célunk és egyetlen lehetőségünk a fejlődés! Ahogy fejlődés a rák ellenszerének megtalálása is...

A karakterek közül nekem Gus volt szimpatikus, a pozitív életszemlélete miatt és azért mert úgy látta a világot, ahogy. Hazel pedig nagyon emberi volt (elsősorban őt ismerjük meg, a gondolatait, érzéseit) és örülök hogy az író így tud alkotni.

,, Minden megmentés ideiglenes - vágott vissza Augustus. - Szereztem nekik egy percet. Talán ez az a perc, amely egy órát szerez nekik, és ez az óra egy évet. Senki sem adhat nekik örökkévalóságot, Hazel Grace, de az életem adott nekik egy percet. Az pedig nem semmi." 

A romantika szál szépen alakul, lassan és pont jó így. Nem kapkodunk el semmit, bár a rövid életnél ez igazán elhamarkodott kijelentés!

Erről jut eszembe az egyetlen olyan dolog amit hibának tartok: SPOILER! Tehát amikor megtudja hogy haldoklik (csak nem írom le ki) egy kicsit erőteljesebb is lehetett volna a reakció. A Love Story viszont erősebb volt ilyen szinten. SPOILER VÉGE!

Az író a végét nem ott vágta el ahol általában szokták, szóval nem közvetlenül a csattanó és egy kis epilógus után, hanem jóval hosszabban tartott még a könyv. Ez jó is lenne, de nem éreztem ezt olyan erősnek. Akár a napot is végigsírhattam volna, de ez kevés volt. Nem jött át annyira a szomorúság illetve a gyász szerintem.

A szerkezet egyszerű: fejezetekre osztott. A stílusról már írtam, hogy nagyon tetszett tehát nem írom le még egyszer. A kiadása nagyon szép, bár ez a borító nem ragadja meg annyira a figyelmet (vagy éppen a minimális díszítéssel igen?) de nagyon tetszett a fedőn a dombornyomás. Kemény kötésről van szó egyébként, a Gabo kiadó adta ki 2013-ban.

Az író életműve gazdagnak mondható, a Csillagainkban a hiba 2012-ben jelent meg tehát még várható tőle több is. Magyarul ők születtek meg a kiadó gondozásában: Katherine a köbön (2006) és Alaska nyomában (2005). Igaz ezek a könyvek várólistások, de ha nem olvasom el ezt a könyvet későbbre tolódtak volna...

A többi regénye angolul:

2008: Paper towns, Let It snow (Maureen Johson és Lauren Myracle szerzőkkel közösen)

2010: Will Grayson, Will Grayson amit David Levithannal közösen írt.

Az itt látható két borító közül az első a német, a második pedig az olasz verzió.

A német igazából csillagászoknak szép és félreértésekre adhat okot ezért nem őt tartom a legmegfelelőbb választásnak.

Az olasz borító viszont telitalálat, nekem ez a kedvencem bár nem ezekben van a hiba, hanem a fentebbi fedő csillagaiban.

Aki szerette a Love Storyt, ezt a történetet mindenféleképpen fogja. Illetve aki szereti a keserédes történeteket, szeret sírni a könyveken és kedveli a jó történeteket.

http://moly.hu/konyvek/erich-segal-szerelmi-tortenet-love-story

http://moly.hu/konyvek/john-green-katherine-a-kobon

http://moly.hu/konyvek/john-green-alaska-nyomaban

Az első a hasonlósága miatt, a másik kettő pedig azért mert a szerzőtől származnak.

4.5/5: Volt egy kis hiba szerintem mert nem hiszem hogy olyan kőszívű lennék viszont hatott a könyv rám nagyon. Régóta szerettem volna olvasni egy ilyen történetet és felülmúlta a várakozásaimat! Igaz hogy szomorú volt, de faltam a könyvet és alig várom hogy az író többi könyvével is megismerkedjek! Mi ez, ha nem Love Story?

,, Én is ezt hiszem. Úgy gondolom, a világegyetem azt akarja, hogy észrevegyük. Úgy gondolom, a világegyetem hihetetlenül hajlik a tudatosságra, és jutalmazza az értelmet, részint azért, mert a világegyetem élvezi, ha figyelik az eleganciáját. És ki vagyok én a történelem közepén, hogy azt mondjam a világegyetemnek, hogy létezése vagy az általam megfigyelt létezése csupán ideiglenes?"