Sorozat: Half Life 1.

Már megint annyi ideig vártam az értékeléssel, hogy kezd kikopni a fejemből a történet, pedig azért lassan olvastam az meg jobban megmarad, mintha átrohannék a regényen, bár gondolom mindenki így van ezzel. A lényeg, hogy végre rászántam magam a véleményalkotásra és készen állok megosztani azt mindenkivel aki e szerény platformra téved.

Igazából akkor figyeltem fel a regényre, amikor megtudtam, hogy a Ciceró kiadó idén (2015-ben) megjelenteti Fogság címmel, kíváncsi lettem és beleolvastam angolul, majd mikor rájöttem, hogy érdekel a fogság téma illetve abból is a rabok gondolatai, plusz nem is olyan vészes nyelvezete, ott ragadtam a kötet előtt. Bár lassan haladtam vele, de ez inkább amiatt volt, mert már nagyon untam a közepéig. Nem éppen egy cselekménydús regény...

Kezdem akkor a történet alapjával, az igencsak tetszetős boszorkánysztorikkal: vala a jó oldal, a fehérek és vannak a rosszak, a fekete vagy sötét boszorkák (ezt majd a fordító eldönti), akik szokás szerint harcban állnak egymással. Nathan pedig félig emez és félig amaz, egyik sem és mindkettő, tizenhét éves koráig, az Ajándékozó ceremóniáig (Giving Cermony), a Tanács ellenőrzése alatt tart, mint veszélyes elemet. Kezdetben csak pár korlátozással élnek, majd ahogy haladunk előre az időben egyre több és több túlkapást engednek meg maguknak a saját csapatuk védelme érdekében és nagyon úgy néz ki, hogy meg akarják akadályozni azt, hogy Nathan a megfelelő szülinapjakor szokásos vérségi alapú ajándékaihoz jusson, pedig ez vezet ahhoz, hogy elnyerje a lehetőséget az ereje feltérképezéséhez.

Egyrészt lenyűgözött a történet, másrészről meg húzom a szám egy kissé, hogy lehetett volna gyorsabb a sztori. Egy a lényeg, a HB egy bevezető kötet ami nagyon érződik rajta és a szerző direkt kihúzta a történetet átlagos méretűre (kb 400 oldal), simán lehetett volna ez kevesebb is. Ebből következik az, hogy túl unalmas és bár jó, hogy Nathan élete ilyen részletesen kerül bemutatásra, ez volt az a rész ahol a legtöbbször unatkoztam, főleg a szerelmi jeleneteknél, bár itt éppen nem vészes a gyengéd érzelmek mennyisége. Viszont azon olvasóknak akik romantikusabb alkattal rendelkeznek biztosan tetszeni fog a srác nézőpontja, de akik nem igazán szeretik a viszonylagos hirtelen szerelmet ugyanúgy fognak vélekedni, mint én.

A fentebbi bekezdésben írtam azt is, hogy egyébként lenyűgözött a kötet és ezt főleg arra értem, hogy nagyon tetszik nekem a HB világa a boszorkányokkal, meg a hozzájuk köthető vonásokkal, például azzal, hogy mindenkinek csak egy fő ereje van, lehetséges az erőelvétel bizonyos feltételek mellett és hogy mindent a Tanács irányít. A jó és a rossz oldal harca ahogy szokott lenni ősi és misztikus ködbe vész, vagyis egy ,,eredetlegenda" kötődik ezen ellentéthez, amely azért is érdekel, mert szeretem az ilyet, viszont elgondolkodtam rajta, hogy ez így okés-e, mert az alap homályos és lehet hogy túl sztereotip, de utána úgy voltam vele, hogy jó ez így, mert egy ilyen legenda milyen legyen? Így hát újabb pontot írhattam a Tetszett listámra és emellé társult még a kötet bizalmatlan légköre is, nagyon átjött az, hogy Nathan nem igazán bízhat senkiben és hogy óvatosnak kell lennie.

A kidolgozásról nem igazán szeretnék többet írni, mert a kötet egy nagyon érdekes részéről van szó és meghagyom a jogot arra, hogy a blogot olvasók elsőként a könyvből értesüljenek az ilyen elemekről, másrészt a felvetődött kérdéseket megválaszolja a szerző út közben, harmadrészt meg sokáig ez adja azt a pluszt, illetve adta nekem és érte el, hogy végigolvassam a könyvet. Mert nem igazán kötött le ilyen részletességig Nathan élete, sokkal inkább izgatott a jelen helyzete és hogy hogyan fogja megoldani ezt, amibe a szerző belerakta a kezdő sorokban.

Egyébként a kezdeti feszültség végigkíséri a könyv nagy részét és még örültem is a sztorit elején lévő zilált soroknak, rövid fejezeteknek vagy hogy írjam, inkább annak a nem megszokott szerkesztésnek, mert szeretem az ilyet, meg hogy hű, na most egy izgalmas történetet kapok, de amilyen jól kezdődött, úgy ellaposodott, hogy aztán az utolsó pár fejezetnél újra magára találjon és megint körömrágósan szuper legyen. Viszont az, hogy túl sokáig várakoztat a szerző a végkifejlet előtt, mert pl. egyes szereplők képesek elhagyni azt amit nem kéne, vagy hogy várni kell egy csomót, idegőrlő volt. Minek kell így elnyújtani a cselekményt?

A karakterek közül a főszereplő, vagyis Nathan áll a regény központjában, az ő élete, változása, illetve azon keresztül a félvérek (Half Code) rossz sorsa és a benne dúló harc a lényeg, bár ez utóbbit nem igazán érzem hangsúlyosnak, emellett még fontos a fogsága és a tartó meg a tartott között kialakult viszony illetve a nevelés kontra természet kérdése. Sokkal inkább eszembe jut ha rá gondolok a hasonlósága amit SPOILERnek jelölök, mert nagyon elronthatja az olvasmányélményt ennek a ténynek az ismerete (kijelöléssel olvasható) Pitonnal SPOILER VÉGE vagyis egy híres varázslóval, mert egyébként a történet bizonyos elemeiben emlékeztet engem arra a műre SPOILER az aranyvérűségben és Lily-Piton kapcsolatában is SPOILER VÉGE. Még Nathanhoz kapcsolódik az, hogy igazából egyáltalán nem tudtam és most sem tudom eldönteni a reakciói alapján, hogy ő vajon buta-e vagy inkább az okos emberek táborát gyarapítja? Az viszont biztos, hogy túlélő típus. Haragszom rá Gran miatt és hogy senkit sem néz csak saját magát és hogy néha úgy tűnik mintha nem figyelne a jelekre, csak menne eszetlenül a saját feje után, közben meg kiáll az igazáért, még akkor is ha más már régen befogta volna de a legnagyobb baj az, hogy egyáltalán nem tudtam azonosulni a gondolkodásmódjával. A többiek közül Jessica az, akit nem kedveltem, ami igazán nem volt nehéz úgy érzem, nála ritka rosszindulatúbb karaktert keresve sem lehet találni még akkor is ha teljesen érthető a viselkedése. Grant (Nagyit) és Arrant szerettem, még ha egy kicsit idealisztikusra sikerült az utóbbi karaktere, de okkal!

Igazából ez a könyv nem dolgozik szívfacsaró elemekkel (kivéve a bullyingot), pedig azt hittem az elején, hogy igen és ebből több lesz, de ez csak később vált számomra világossá, hogy ez egy mese bár a komolyabb fajtából, az olyanból, amikor a szereplő előtt kétféle út áll és rajta múlik, hogy az őt ért hatásokból mit hasznosít, mese a ,,ha földre kerülök tízszer, tizenegyedjére is felállok" hozzáállásról, arról, hogy a sötét és a jó oldal között nagyon halvány a határvonal, hogy mindennek ára van és hogy a testvéri szeretet tartós anyagból készült.

A kötet vége nagyon tetszetősre sikerült, tetszik a szerző gondolkodásmódja és az, ahogyan lezárta a történetet, de még így is hagyott egy pár nyitott kérdést. Kíváncsian várom a folytatást, amely ez évben (2015-ben) érkezik Half Wild címmel külföldön.