3 / 6
4 / 6
5 / 6
6 / 6

Posted by : Liliane Evans vasárnap, március 25, 2018


- Szolgálati közlemény -


Hosszú idejű matekozás (nem vicc, itt már deriválás folyik), adatbázisozás meg algoritmusozás és hálózati kódolás, ip baszkurálás után, úgy éreztem, hogy muszáj egy kicsit ide is felnéznem, na jó, bűntudatom van, hogy nem mondok semmit, pedig a mostani helyzetem egyáltalán nem unalmas vagy egyszerű... úgyhogy egy kis elnézést és türelmet kérnék minden irányba, rovatok, értékelések, stb-k felé. És mi történik velem? Alkotok, ezerrel, egyelőre fejben, de lassan lassan formája is lesz ennek az egész őrületnek, ami körvonalazódik. Lassan. Nagyon lassan. De tényleg!
Nem, nem leszek a húszezredik hazai YA szerző, még csak nem is ezen a területen vagy ebben az ágban gondolkodom, hanem egy másik, sokkal másabb erőfeszítést igénylő projekten, meg egy kisebben... Ehhez mi kell? Programozási nyelv, alapos tudással, na ez utóbbi erősen hiányzik... úgyhogy ezért sem írok ide, minden időm felemészti, hogy kódok után olvassak, vagy fejlesszem magam ilyen téren. A másik pedig a tárgyaim: ennyi matekot egy helyen még nem láttam, de az a rossz, hogy míg az előző félévben szinte csak ilyen órákat kellett felvennem, most árnyalódott a kép és eléggé más irányt is kell tanulnom, ami szintén érdekel, bár néha csak kiugranék az emeletről, annyira megterhelőek. Úgyhogy most ez van velem...

De ami a legrosszabb: nincs kedvem írni, olvasni pedig csak ritkán... mondjuk lehet itt velem van a baj, ha minden idegesít... vagy csak rossz könyveket kapok elő. Ez éppen kezd most javulni, meglátjuk, hátha megtalálom az egyensúlyt!

Jó, jó de, mi lesz a rovatokkal? 
Hát... szerintem összevonom őket, kb így kapjátok őket és nem hiszem, hogy tartok bármilyen rendezettséget, max nyáron lesz, bár fene tudja, akkor meg már elkezdek egy komolyabb projektet... nem tudom van-e igény az ilyen típusú kontent bemutatására, vagy arra, hogy mit szenvedek a a választott nyelvemmel meg ilyesmi... ha igen, akkor lehet, hogy néha írok majd ezekről a dolgokról is, bár azt ne kérjétek, hogy az összes dühöngésem itt legyen... bár vannak viccesek! Na majd meglátjuk, hogy alakul, ha bárki is kíváncsi rá, akkor izgalmas anyagra számítson, esetleg később segédanyagra. Ez a jövő zenéje még.

Értékelések?
Jönnek. Ezt a részét a blogomnak pont újragondoltam, kicsit átszerveztem a fejléceim kinézetét, remélem, hogy nem fogok később idegösszeomlást kapni miattuk... (majd meglátjátok) és maradhatnak.

Mikor leszek aktívabb?
Nem tudom, nyáron biztos, addig meg meglátom. A legnagyobb baj a kedvetlenség és az, hogy inkább a programozást tanulgatom, mint írjak. Ideges is vagyok, így meg nem szeretek pötyögni.

Új kontent?
Hogyne, gamer cuccok orrvérzésig, fandomok, stb, stb. Jó lesz ez, jó!


- TOP 5, nem szerdán -



A rovat: heti top ötös listázás megadott szempontok alapján, bővebben itt: molyos zóna.

Először is egy bocsánatkéréssel tartozom, az elmúlt időszak nehézségei után, kb itt vagyok, lassan elhagyom az antiszociális szférát és újra aktívabb leszek, vagy nem... Ezt megünnepelvén hozom a szerdára tervezett posztom nem szerdán, mert miért is tartanám meg a korlátokat ha át is lehet őket törni?: Kedvenc műfajom alig sikeres, vagy éppen alig közismert műveit. Az előző heti adagokat nem éreztem sajátoménak, így nemhogy top ötöt, de még top kettest sem tudtam volna megalkotni, ezért nyúlok egy korábbi témához, a mostani viszont tetszik, szerintem azt is megírom (természetesen nem szerdán, mert azt túl egyszerű lenne). 

Az nem is kérdés, hogy mivel fogok foglalkozni, az inkább, hogy melyikkel tegyem: fantasy vagy sci-fi? Nézzük meg mindkettőt!

Tehát

Kedvenc műfajom alig sikeres, vagy éppen alig közismert művei:

Sci-fi:


Helyből két magyar szerző is a listán landolt: Görgey Etelka és Ta-mia Sansa. Eta könyvét először könyvtárból vettem ki, majd meg is vettem, de nem tudom, hogy hol van, sajnálom, de annyira lesokkolt, megborított a második rész, hogy azon nyomban megváltam a többitől és azóta sem volt lelki erőm a tüske nélkül folytatni ezt a csodás sorozatot. Mert mi más lehetne, ha évekkel utána is érzem a hatását...? Az első részt egyébként nagyon szerettem, a Csodaidők több figyelmet érdemelne! Sansa műve szintúgy, bár sajnos ilyen történetet nem tudok az ő könyvéhez rittyenteni, de azt tudom, hogy ő egy csodálatos ember és a könyve sajnos nagyon nincs a köztudatban.

A három külföldim: Dan Wells, Itó Projekt és Mira Grant egy-egy műve, bár Dan Wells Partials sorozata talán sokak szerint nem tartozik ide, de én mégis azt látom, hogy aminek nem kéne - lásd khm Papírizé khm Megtört papírizé, sorry utálom azt a könyvet - nagy szeretet kap, ez a könyv pedig nem, úgyhogy maradjon csak itt. A Harmónia szintúgy több érdeklődést érdemelne, de nem kap és ez szomorú... ez a könyv mesteri disztópia az egymástól elidegenedés üzenetével és egy ijesztő jövőképpel: mi lesz akkor, ha az érzelmek nem szabadok? Ha mindenki csak boldog és nem megengedett, sőt lehetetlen a szomorú érzelemkinyilvánítás?
Utoljára hagytam a Feedet, ami az első és legkedvencebb zombis regényem (a Kiéhezettek mellett). Intelligens YA disztópia és nem folytatódik hazánkban, mert alig olvasták páran... de komolyan, mi van a könyvpiaccal ma? 

Fantasy:


A fantasy témára csak egy magyar szerző jutott, a személyes kedvencem: Kleinheincz Csilla. Gyönyörűen ír és csodálatosakat, sajnos nem olyan népszerű, mint amilyennek szeretném és megérdemelné. A Christopher Chant kilenc élete és A vándorló palota gyerekkorom kedvenc írónőjének két műve és mint olyan, sokat segített az ízlésem alakulásában, nem tudok róla többet mondani, minthogy halálával egy tehetséges mesemondó távozott a világból.
A Mennyei dallamok manga és a beválasztásával nem ennek az egy műnek, hanem a hazai mangakiadás kudarcáról emlékeznék meg... méltatlan sors jutott nekik itthon és így van ez a Sandemo könyvekkel is, bár itt nem vagyok biztos abban, hogy ma szintén tetszene akár a Jéghegyek népe, akár a fenti Boszorkánymester is. Majd meglátjuk...

Vicky jó választásait itt találod, egyetértek vele, főleg a Füst és csont leányával kapcsolatban!

A többiek bejegyzéseit itt találjátok --> zóna (bár most a frissek kerültek fel nagy valószínűséggel, én meg külön úton járok, fene a fajtámat).

A rovat az alábbi címkékhez tartozik:

// Top 5 // Sci-fi // fantasy // 


- A Pillanatkép rovat -


Régen, talán írhatom hogy a fénykoromban, indítottam egy rovatot ezekkel a feltételekkel:
A szabályok:
Ahhoz, hogy játszani tudd, válaszold meg az alábbi három kérdést:
Mit olvasol jelenleg?
Melyik könyvet fejezted be mostanában?
Mit gondolsz, mit fogsz olvasni legközelebb?

Az alap:

Nagyon szeretem megtervezni az olvasásaimat és ezért úgy gondolom, hogy jó ötlet ezt a rovatot indítani, amely kéthetente vasárnap jelenik meg. Az eredeti rovat címe a WWW volt, de a kérdések kezdete megváltozott és úgy gondoltam, hogy jobb ha magyarosítok és így lett belőle Vasárnapi válasz.
Valamelyik nap pedig rámjött az, hogy hiányzik az olvasásaim ilyen rendszerezése, úgyhogy a Pillantkép sorozatom kiegészítem újfent ezekkel a kérdésekkel meg némi változtatással.

Mit olvasol jelenleg? maradhat, viszont a Melyik könyvet fejezted be mostanában? nem tudom, hogy fontos-e. Egyelőre igen, viszont lehet, hogy ki fogom szedni. A három kérdés közül viszont a kedvencem, a Mit gondolsz, mit fogsz olvasni legközelebb? amihez több oldalas listát tudnék mindig kreálni, úgyhogy ez tuti marad. Kiegészíteném még az alábbiakkal:

Melyek a várólistád új elemei?

illetve

illetve Milyen könyveket szereztél be az előző Pillanatkép óta?

Továbbá

marad az új Pillanatkép rovat megszokott eleme, lehetnek egy poszton belül további rovatok ahogy mostanában megosztottam őket kép + vonal elválasztással, plusz szeretnék ezentúl felrakni egy angol nyelvű regényt és egy nagyon régi várólistás elemet ide, a mit szándékozom előkapni részhez és ezt addig le nem szedni, amíg el nem olvasom. Hirtelen ennyi jutott eszembe, hogy mit kéne ide irkálnom, mert nagyon szerettem a VV-t csinálni és több infót osztanék meg, mint eddig. 

Tehát a periódus: kéthetente szombaton vagy vasárnap. Ez viszont lehet, hogy szeptembertől borul egy kicsit, majd meglátom, hogy fogok tudni vele bármit is csinálni.



Mit olvasol jelenleg?



Tankönyveket (nem vicc, az Új algoritmusok 900 oldalas és a C++ meg 1200 körüli) illetve a Szunnyadó parázs művet, amihez viszont nem sok kedvem van. Az Elit játszma érdekesnek ígérkezik, remélem izgalmas életutat fogok kapni, mégha nem is igazán konyítok a pókerezéshez (bár egyszer már megmutatták hogy kell játszani).

Melyik könyvet fejezted be mostanában?


Lassan tudok olvasni, de akkor is jókat többnyire. A Summa summarum és az Ezer éjszaka is megérte a ráfordított időt, főleg, hogy az utóbbi megtörte az olvasási válságom.

Mit gondolsz, mit fogsz olvasni legközelebb?



A legsötétebb órához nincs meg a megfelelő hangulat illetve idő, mert annyira aprólékos, hogy ezt csak akkor lehetne jól olvasni, ha lenne egyhuzamban két szabad napom... most nincs. Azért igyekszem haladni vele! Trump egy jelenség, kíváncsi vagyok rá nagyon, azért került fel ide a róla szóló könyv, míg Az ezredik emelet és a Tear királynője egy teljesen új műfajt képviselnek, hozzájuk szintén a megfelelő időzítés kell.

Melyek a várólistád új elemei? avagy
Várólistám képekben (beágyazva)



Feltűnő Leigh Bardugo fajsúlyos jelenléte a listán, hát egy kicsit lettem az Ostrom és vihar után mániás... most kb mindent el akarok olvasni tőle és szépen lassan meg is szerzem a műveit! A többiről sokat nem tudok írni, majd ha eljutok az értékelésig, bepótlom!

Milyen könyveket szereztél be az előző Pillanatkép óta?



Megrendeltem a Shadow and Bone-t angolul, ő érkezett meg, sajnos a Shadowsong nem ért még ide.

Egy régi várólistás




Innen azóta sem sikerült semmit olvasni, szegény kategória, nagyon elhanyagoltam őket! Mondjuk az Iskola a határonhoz még kedvem is van, ki tudja, lehet kiveszem a könyvtárból ha legközelebb megyek.

Eddigiek (max 10):



Egy angol nyelvű


Letettem a Ruin and risingot, mert elhatároztam, hogy újraolvasom a trilógiát angolul és tegnap megérkezett hozzá az angol regényem, úgyhogy adott ez a cél.

Eddigiek (max 10):


Egy VCs-s regény


A Tear királynője már régóta érdekel, ideje elkezdenem!

Eddigiek (max 10):


- Könyvtárból jöttek -


Közülük olvastam (az előző óta):


- A következő könyvtári olvasmányom -




Még a Szunnyadó parázs is könyvtári, csak most olvasom, azért emelem ki a többiből.

- A héten talált számok, amelyek kedvencek lettek -





- A következő értékelés(ek) -



Felgyűltek az értékelni kívánt művek, ideje őket lecsökkentenem!


- Tavaszi lista -



Hóval köszöntött minket a tavasz, vicces, hogy december helyett mindig márciusban van a fehér áldás... hát ez van. Magamat is meglepve, várom a jobb időt és a nyarat, mondjuk ez utóbbit nem a rekkenő hőségért, hanem a vizsgamentes munkálkodásért. Na de ne szaladjunk előre, addig is megosztom a tavasszal olvasni kívánt műveim listáját:


A Szunnyadó parázs és az Ezer éjszaka hasonló indíttatásból került fel a várómra: imádom a sivatagi kultúrákat és a róluk szóló könyveket, így nem is volt kérdés, hogy olvasom őket, csak az, hogy mikor. Az utóbbit egyébként már sikeresen kivégeztem, értékelés hamarosan várható róla.
A másik két könyvem Az ezredik emelet és a Vörös veréb eléggé különböző műfajúak, az utóbbi egy kémregény, a másik meg a gazdag elit kavarással teli életét járja körbe, tökéletesek lesznek a kevésbé havas napokon (nálunk még van hó). Egyébként tetszik a VV kinézete, az Agave Könyvek jó munkát  végzett vele!


Sötétebb téma A lápkirály lánya és az Alias Grace, ha erre vágyom, tökéletesek lesznek, az Egy sötétebb mágiáról meg hát... már a neve is árulkodik, de sokan szeretik, remélem, hogy én is közéjük fogok tartozni. Tavaszi könyvem volt a Seraphina, a folytatása is remélem az lesz és hogy jókor olvasom majd!


Flex... még mindig a mágia felhasználási módja miatt érzem, hogy szívszerelmem lesz, meglátjuk, meglátjuk... a Tear királynőjéről már fentebb írtam, bár azt nem árultam el, hogy mit várok tőle: erős női hőst, nem is lehetne más! Az Artemis Andy Weir regény és sci-fi, a Ruin and rising pedig mostani kedvenc szerzőm könyve... ki gondolta volna, hogy végül én is beadom a derekam Bardugónak, amit művel az jó! A szerelmi cuccokat leszámítva.


Hú, horror, mesés cirkuszi sztori, fantasy a goblinokról és a szakmám egy kis szelete... minden van itt, meglátjuk mire lesz időm és kedvem, de azt tudom, hogy erős ez a lista, már ha csak ezt a négy pontját is nézem.


Hát róluk nem tudok sokat írni, legyenek a B lista tagjai és közülük választok, ha az A-ból nincs kedvem... na jó, a Shadow and Bone hamarabb sorra kerül, mint a Ruin társa az tuti, meg azért a változás jogát fenntartom, de a lényeg ez.


- Mit olvasnak a molyok? -



1. Dan Brown: Eredet 
2. Leisa Rayven: Hitvány Rómeó 
3. Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara 
4. Böszörményi Gyula: Nász és téboly 
5. André Aciman: Szólíts a neveden 
6. Leiner Laura: Ég veled 
7. Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér
8. Leisa Rayven: Megtört Júlia 
9. Sarah Pinborough: 13 perc 
10. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Négy könyv maradt népszerű az előző óta: az Ég veled, a Nász és téboly, a Köd és harag udvara, na meg a Velünk véget ér. Nem csodálkozom rajta, elég népszerűek a szerzők, hogy hosszú ideig élvezhessék a rivaldafényt a műveik. 
Sokan rendelték Lakatos Levente dobozát vajon? Ez is indokolhatja a Hitvány Rómeó és a Megtört Júlia népszerűségét, na jó, ezek a könyvek viszonylag frissek, ezen sem csodálkozom. Illetve újra van HP a listán! Vajon azért, mert jön az új Legendás állatok és megfigyelésük film? Hasonló okokból lehet a Szólíts a neveden itt, bár azon csodálkozom, hogy A víz érintése nem kapott előkelő helyet ezen a listán. A 13 percnek pedig örülök, én is szeretném olvasni, bár fura, hogy thriller és szerepel itt! Nagyon nem csodálkozom viszont az Eredet jelenlétén a TOP 1 helyen, vele kapcsolatban valami hasonlót vártam, mégha nem is az első helyet.

Mit akarnak olvasni a molyok?


1. Kristen Callihan: Idol
2. Tarryn Fisher: F*ck Love – Kapd be, szerelem!
3. Sarah Pinborough: 13 perc
4. David Levithan: Nap nap után
5. Guillermo del Toro – Daniel Kraus: A víz érintése
6. Dan Simmons: Terror
7. Kij Johnson: Vellitt Boe álom-utazása
8. Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Never never – Soha, de soha
9. Marie Lu: The Young Elites – Az ifjú kiválasztottak
10. Jason Matthews: Vörös veréb

Filmes cím a Vörös veréb és A víz érintése na meg a Nap nap után, viszont a 13 percet nem tudom hirtelen, de meglepő, hogy mindkét listán szerepel. A többi cím pedig a közönség által várva várt könyvfesztiválos, vagy hamarabbi megjelenés, egyiken sem lepődöm meg... illetve azon igen, hogy az Idol miért van az első helyen.

 //  Mit olvasnak a molyok // várólista // lista // 

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -