2015

Árni Þórarinsson: A boszorkány ideje (Einar 1.)

Sorozat: Einar 1. (külföldön: 4.)

,,Ha az ember tudja mit akar, a csoda a mi kezünkben van."

Teljesen odavagyok a krimikért és a thrillerekért. Mondhatom úgy is, hogy bármi érdekel, aminek a fülszövege hullát és egy hozzá társuló gyilkost ígér (akinek profilja izgalmas és jobb esetben kontrasztban áll a vele szembekerülő nyomozóval / egyéb szereplővel illetve a kettejük között húzódó törésvonal adja a regény izgalmas és feszült helyzetét), legalábbis így van ez a számomra ideális esetben. Emellett nagyon szeretem az északi irodalmat, történeteket, meg azt az egy darab vloggert, akiről tudom, hogy svéd (PewDiePie), így nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb olvasni fogom-e a kimondhatatlan nevű szerző könyvét.

Érdekes, hogy mostanában lassú thrillereket fogtam ki a megjelenések folyamából (vagy ez most a fő trend) és ebbe a kategóriába esik A boszorkány ideje is, amelyben egy újságíró mindennapjait követhetik nyomon az olvasók. Einart kihelyezik vidékre tudósítani, aki magánya és korábbi szenvedélybetegsége elöl a munkába menekül. Ám a vidéki élet sem unalmas, mert a helyi édességgyár vezetőjének felesége meghal egy kalandtúra közepén, ami látszólag egy tiszta ügy, de ekkor a nő anyja felhívja Einart az idősek otthonából, hogy bejelentse: gyilkosság történt, az újságíró pedig beleveti magát az ügybe. Az állóvizet pedig egy másik - eltűnéssel kapcsolatos - ügy kavarja.

Magyarként szörnyen nehezen szoktam meg ezt a sok izlandi nevet, de semmi gond, az orosz realizmus könyveinél illetve a Vörös és feketénél forradalmasított módszeremmel hamar túllendültem a nemzetközi nehézségeken, mert mindig az első pár betűt jegyeztem meg, így Einar is valami e betűs volt majdnem a kötet végéig, bár ez még könnyűnek számított. Hiába, ezért is szeretem az északi regényeket, tesztelik a memóriám vagy a problémamegoldó képességem! De viccet félretéve kicsit sok volt már a jóból, bár én Battle Royale-on nevelkedtem és ahogy a BR esetében, úgy itt is fennállt a helyzet: akit ismerni kellett, annak a nevét szinte egyből megjegyeztem, pluszt azt is, hogy ki kicsoda és nagyjából mi jellemző rá.

Ha pedig az olvasó túljut a fenti nehézségeken, egyből az első tragédiánál találja magát és rájön, hogy nem ez lesz az év legizgalmasabb regénye, de sebaj, van itt még érdekesség. Ilyen például a főszereplő pasi, aki újságíróként találkozik a bűntényekkel, balesetekkel és ez egy jó nézőpont, mert még nem követtem végig így egy gyilkosságot. A szakmabemutató részletesre sikeredett a munkahelyi rivalizálásokkal, a főnökség által megkövetelt dolgokkal, de nemcsak ennyi az egész, hanem ott van még a nyomozás is, meg az ahhoz kötődő interjúk, beszélgetések, illetve a téglával való információcserék, amelyek miatt simán megbocsátottam a cselekményszegénységet.

Emellett az egyre melegebbé váló időjárás miatt sokkal inkább át tudtam érezni a kötet tavaszhangulatát, így egyáltalán nem borzongtam, csak azt éreztem, hogy mennyire is szeretem a húsvéti időszakot (még akkor is ha inkább a telet preferálom). Az ilyen pedig csak egyet jelenthet: A boszorkány ideje egy tavaszi regény! Ám nemcsak ennyi a svédcsavar, mert a fenti érzések ellenére a kötet felkeltette a gyanúmat és egy perc nyugalomban sem hagyott, mert én bizony éreztem a barátságtalan és baljós hangulatot, de hogy a magánéleti dolgaim miatt vagy azért, mert a szerző ilyen színekkel festett, azt nem tudnám megmondani. Árad a lapokból valami melankólia, közben süt a nap, jó idő van, de mégis érezni azt a tipikusan északi hangulatot, ami miatt imádom ezeket a regényeket.

Sajnos viszont hiányom is akadt, meg egy valamit nem értek: a fülszöveg alapján - a boszorkányrituálés idézetre gondolok - ennek egy természetfölöttis műnek kéne lennie és mégsem az, pedig majdnem az utolsó oldalig vártam valami misztikusságra vagy boszorkányra. A rúnák magyarázatánál úgy tűnt, hogy itt elkezdődött valami, ami kb egy fél fejezet múlva abbamaradt, pedig nagyon sok reményt fűztem hozzá. Tehát nincs misztikum, nincs egy valamirevaló banya sem, viszont van helyette izlandi politika, probléma, településfejlesztés (ezt szerettem a szakmámból kifolyólag), valamennyire a vidék és a főváros párhuzama, és újságírói szakmabemutató, de arról már fentebb írtam. Ez a pár mellékinformáció nem olyan részletesen kerül be a kötetbe, de mégis szerepelnek valamennyire és nagyon élveztem, hogy minél többet megtudhatok Izlandról.

A cselekmény lassan hömpölyög és néha azt éreztem, mintha a főszereplővel együtt csak arra várnánk, hogy valami indítsa be végre az eseményeket. Azt viszont nem írhatom, hogy Einar nem aktív, mert a magánéleti válsága elöl a munkájába menekül, tehát akad itt rendesen nyomozás és rohangálás, de egy ügynek néha holtponton is kell lennie, ahogy ebben a kötetben párszor előfordul. A második, vagyis az igazi ügy későn jelenik meg (kb. a századik oldalnál), amitől izgalmasabb lesz a kötet, már csak azért is, mert az egyik fontos szereplő személyiségének rekonstruálása történik és minden ilyen témáról szeretek olvasni. Egyébként a lélektani kategória nem véletlenül szerepel a lenti adatdobozban, mert a történet egy ponton átmegy betegségjellemzésbe és szó esik a hipochondriáról, a függésről és a nárcisztikus jellemekről is.

A karakterek közül a főszereplő a legizgalmasabb személyiség. Einarnál a munkája és a boldogtalan élete a lényeg, de amúgy benne a cinizmusán, az élvezetes narrációján és a vicces beszólásain kívül azt bírom igazán, hogy életképes és hogy küzd azért, hogy ne gyűrje le őt az alkohol, plusz megfelelően tud különféle szituációkra kérdezni. A többi karakter is érdekes valamilyen szinten, főleg a második eset főszereplője, akiről spoiler lenne bármit is írni, így nem teszem meg,

A történet, mint krimi, nagyon jól megállja a helyét, bár sejtettem a dolgokat, de a szerző a kötet végén olyan csavart vitt a történetbe, hogy csak pilláztam a jól ismert módokon. A lezárás nekem nagyon bejövős és nem szokványos egyáltalán, nem is gondoltam volna ilyesmire, így már csak ezért is megérte olvasnom. Azt hiszem többről nem is érdemes írni, itt a kedvenc idézetem a regényből:

,,Az író a papíron irányítja a maga teremtette világot, a saját morális mércéje szerint, talán azért, hogy a környezete erkölcseinek megfeleljen."

Az a baj, hogy nem éreztem ezt a regényt tökéletesnek, mert engem nem érintett meg a tragédiáival. Ez nem tudom mennyire tudatos, vagy mennyire nem vagyok érzékeny, de úgy érzem, hogy az egy fontos szempont. Egyébként a személyes kedvencem Einar személyisége és az izlandi problémák bemutatása volt.

10 / 9 pont

Ajánlom az északi irodalom és a lassú krimi kedvelőinek.

A boszorkány ideje című kötet a Scolar Kiadó gondozásában látott napvilágot 2014-ben, az Einar-sorozat első, külföldön a negyedik részeként és nagyon várom a továbbiakat, mert egy ilyen találékony szereplőről jó olvasni. A kötet borítója annyira nem jön be, olyan semmilyen szegény, viszont a kiadása szép.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Fülszöveg:

The Season of the Witch – valaki ezt a számot küldi az észak-izlandi város színkörének. A színkör vezéralakját másnap sehol sem találják… A rejtély megoldása Einarra, az alkoholizmusából frissen kigyógyult újságíróra vár, aki nemrég érkezett a fővárosból. A háta közepére sem kívánja az északi kiküldetést, melynek célja, hogy tudósítson a vidéki ügyekről. Először úgy tűnik, nincs miről írni, a legnagyobb port az kavarja, hogy a helyi édességgyár vezetőjének felesége balesetet szenved a céges kalandtúrán, és nem sokára életét veszti. Ám ekkor az áldozat idősek otthonában élő anyja felhívja Einart, hogy elmondja, bizonyos benne: gyilkosság történt. Csak a vénasszony képzelődik? És lehet-e ennek köze a fiú eltűnéséhez? Einar szembeszegül a rendőrséggel, a helyi kiskirályokkal és nem utolsósorban saját kollégáival, hogy pontot tehessen az ügy végére.

Szerző: Árni Þórarinsson
Sorozatcím: Einar
Cím: A boszorkány ideje
Eredeti cím: Tími nornarinnar
Eredeti megjelenés: 2005
Műfaj: krimi, lélektani

Fordító: Egyed Veronika

Oldalszám: 320 oldal

Kiadó: Scolar Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 3.750 Ft