Aktuális projekt: Prológus - Mi is otthon olvasunk!

Nagyon szeretek a Tudorokról olvasni. VIII. Henrik, na meg a róla és a környezetéről szóló regények már nagyon régen a radaromra kerültek, hiszen kiskoromban is szerettem Boleyn Annáról vagy éppen I. Erzsébetről egyre többet és többet megtudni, ezt a szokást pedig máig megtartottam. Ha lehetőségem adódik, olvasok róluk, na. Amikor megláttam a most tárgyalt könyvet, azonnal várólistára tettem és alig vártam, hogy kezdhessem, de ahogy nálam lenni szokott, sokáig nem sikerült ráhangolódnom, de amikor igen, akkor bizony nem volt megállás! 

És mi köze egy ifjúsági regénynek a régi idők eseményeihez? Az, hogy a Halott királynők klubja egyfajta retelling - utánanéztem, történelmi események újramesélésére is használják a kifejezést - amiben kiderül, hogy nincs új a nap alatt és a maga módján humoros kötet azt mutatja meg, milyen lehetne a régi korok konfliktusa ma, egy gimnázium falain belül. Izgalmasnak hangzik? Vágjunk bele az értékelés érdemi részébe és nézzük meg, hogy mi működik és mi nem ebben a történetben!

A történetünk főhőse Cleves, aki Henry, az embermágnes focista srác legjobb haverja, akik egy kicsit kavartak, de ez most nem lényeges, az az időszak már elmúlt. A kezdet kezdetén éppen egy csínyre készülnek, mégpedig arra, hogy megvicceljék a fiú jelenlegi barátnőjét, Katie-t, aki nem mellesleg Cleves legjobb barátnője is. Katie Henry ötödik szerelme és úgy néz ki, hogy ők a tökéletes álompár, akiknek jó esélyük van megnyerni azt a koronát, ami a legszebb párnak jár és ezzel fejükre kerülhet a korona. Minden jól megy addig, amíg a srác fejét tele nem beszélik a haverjai azzal, hogy lehetséges, eléggé valószínű, hogy megeshet nagyon nagy valószínűséggel az, hogy Katie-t egyszer, ha nagyon figyeli, akkor hűtlenségen kaphatja. Innentől pedig borul Henry lelki nyugalma és a kérdés az, hogy mit kezd ezzel a ténnyel? Hallgat Cleves szavára, aki védi a barátnőjét, vagy inkább másokra hallgat? És bármelyiket választja, vajon milyen következménnyel jár majd mindez?

Húha. Nem véletlenül írtam korábban azt, hogy nehéz volt ezt a kötetet kezdeni és itt most nem a helyzetre utaltam, hanem ténylegesen  arra, hogy magán a történeten nem egyszerű kiigazodni. Egyrészt a cselekmény nagyon lassú, mert sokat kell várni ahhoz, hogy a karakterek a megfelelő helyen legyenek a megfelelő akcióhoz, addig pedig a szereplők háttereinek alapozása történik, amit szerettem. Ezzel viszont az a baj, hogy addig annyi nevet dob be a szerző, hogy megfordult a fejemben, hogy nem informatikus egyetemista hallgatónak íródott a Halott királynők klubja, aki bár szereti VIII. Henrik történetét, annyira nem nézett utána olvasás előtt a neveknek. Miután rájöttem erre a hiányosságomra, pótoltam azt és sokkal jobban élménnyé vált az olvasás, úgyhogy az első oldal előtt a Wikipédia felütése megold bizonyos gondokat. A másik zavaróbb tény, ami feltűnt az első pillantáskor, az az, hogy Cleves nagyon szlengesen na meg szellemes mondatokkal tele beszél és erőfeszítést igényel az, hogy odafigyeljek rá, az pedig, mint a harmadik tény szintén befolyásolja az olvasási élményt, hogy a jelen és a múlt sokszor változik és nehéz átállni egyikről másikra olyan hirtelen és minden átmenet nélkül. Ez is mérséklődik később, de igazából ezek miatt tettem le először. Egyébként ez a fentebbi három így együtt a kötet számomra egyetlen negatív vonása, mert amint túljutottam a kezdeti nehézségeken, hozzászoktam a fentiekhez, elkezdtem szeretni ezt a regényt. 

Pontosan a furcsa hangulata miatt tetszik nekem ez a könyv, mert egyrészt a sajátos humora ténylegesen sajátos, másrészt pedig érződik, hogy a szerző szerette ezt a történetet, ezt pedig abból gondolom, hogy rengeteg, de ténylegesen rengeteg utalással pakolta tele a művét (Klevei Anna például, vagy Cat Parr, esetleg Anna Boleyn személye, vagy hogy Parker milyen szerepet töltött és tölt be itt) és élvezte ezeket összegyűjteni. Ez mind érződik. Illetve ha már retelling, akkor az írónő bizonyos értelemben hű marad a történtekhez, ami nagyon furcsa élménnyé teszi az olvasást, ami nekem nagyon bejött, mert ilyen két szék közé esve ritkán érzem magam. A konfliktusokat többnyire átemelte és mivel az iskolai környezet van annyira mérgező és intrikus, mint egy királyi udvar, az áthallás nagyon működik, de főleg akkor, amikor társadalmi felemelkedést emlegetnek bizonyos esetekben. Persze van olyan indok is, ami nem annyira működik, mert szokatlan a konfliktus természete, de ez az egymást megfúrós környezet viszont nagyon is. Tehát a szerző modernizált, de át is emelt a történelmi színtérről, ettől pedig egy olyan furcsa hangulatot kapunk, amit nem mindenki fog szeretni, de aki igen, az az olvasó nagyon fogja, mint én.

Forrás

Egyébként végig Cleves fejében vagyunk, az ő gondolatait halljuk, amik bár néha nem annyira szimpatikus felhanggal jelennek meg, úgy összességében nézve egy kellemesen izgalmas szereplő ő, akinek megvannak az elvei és fogalma sincs mihez akar kezdeni az életével. Elég vagányul beszél és a karakterében egy hatalmas ellentmondás feszül, ami végig látható a regény során, amit úgy tudnék összefoglalni, hogy elfogultság... de a lényeg a fejlődése és ahogy rájön bizonyos dolgokra. Mellette akadnak még azért érdekes karakterek, ilyen például Henry, akinek személye direkt merül félig a ködbe, mert azért megismerhetjük valamennyire, de annyira azért nem igazán, hogy az őt körüllengő rejtély sokáig megmaradhasson. Ő egy nagyon furcsa karakter és kihagyott lehetőségnek érzem azt, hogy nem látunk bele a fejébe, bár... néha lehet jobb is ez így. Vegyük úgy, hogy nem írtam semmit. Parker az, akit még kiemelnék, mert ő helyből nem úgy viselkedik, ahogy elvárnánk tőle. A szerző itt megtöri a pomponlány sztereotípiát, hiszen ez a lány a megfelelő motivációval rendelkezik és alapvetően szerethető személyisége van.

Egyébként a királynők történeteit vártam a leginkább és nem is csalódtam ebben, a szerző részletesen bemutatja mindegyiküket Cleves szemén keresztül, ami néha furcsa, néha pedig nem lehet vele egyetérteni, illetve a hölgyek megítélése szintén tárgyalásra kerül, amihez az egyik tanulság kapcsolódik. A szereplők tökéletesen takarják el problémáikat mosollyal, vagy szigorral, egyedül Anna az, aki nem tesz ilyet, ő az, aki igazságot akar, bár előbb magának is fejlődnie kell hozzá. Cleves újságírói tevékenysége pedig lehetővé teszi számára bizonyos kérdések feltevését...

Külön színfoltja a regénynek a fejezetcímek rendszere, amik utalnak Cleves sulis hobbijára. Például ilyenek szerepelnek benne:

A kötet fő tanulsága az előítéletekhez kapcsolódik, ami szerintem egy jó üzenet ifjúsági műbe. Ez pedig úgy tárul elénk, hogy a királynők megítélését boncolgatja a szerző és nagyon jó mondatokat ad Cleves szájába. A szerző pedig ezzel, meg még más vonásokkal egy girl-power könyvet hozott össze, amit nagyon szerettem olvasni. Jó beugró lehet a történelmi regények felé, bár először hozzá kell szokni ahhoz a sok névhez, na meg az időkezeléshez. Az áthallásos, történelemből átemelt konfliktusok egy erős színezetet adnak a történetnek, matekosan úgy is írhatnám, hogy a történelmi színteret képeztük le modern környezetre, amit én személy szerint nagyon szerettem. 

Úgyhogy én szerettem olvasni ezt a könyvet, de elég megosztó a maga módján. Nem tökéletes, de a szerző lelkesedése és az üzenete miatt szerethető, úgyhogy én azt írom, hogy egy próbát mindenféleképpen megér. A téma néha erős és ezért a hangulata fura, a modern köntös nem mindig áll jól neki, de nincs új a nap alatt, mert az áldozathibáztatás anno volt és most szintén létezik és ez ellen kel ki főhősünk és vele együtt ez a mű állásfoglalása is.