Rovat | Várólistám képekben (augusztus)


Új évtized, új várólista. Vagyis meguntam azt a hosszú monstrumot, amit eddig vezettem és igyekszem számomra átláthatóbb módon összeszedni az engem érdeklő köteteket. Az a korábbi >> itt << nem szűnik meg, egyszerűen nem lesz annyira elöl, mint eddig. Ezentúl tehát minden egyes alkalommal tíz könyvet választok ki, plusz néha megosztom a könyvtári beszerzéseim és azokról regélek, ha összejön.

A mostani tematika az "évi egy beszerzés, amit még nem olvastam és nem került eddig a nagy listára", vagyis fogtam magam és 2020-tól visszafelé, 2011-ig, kiválasztottam egy-egy kötetet egy-egy adott évre, amit megszereztem, de még olvasatlanul várja sorát. A mostani lista rendhagyó, mert korábban írtam és totálisan elfelejtettem, azóta meg olvastam róla hármat a VCs miatt, így most kicsit megvágva, frissítve teszem közzé ezt a hét darab címet:

 

Még régen olvastam az Egy gésa emlékiratait és annyira megfogott az a világ, hogy azóta több hasonló művel sikerült megismerkednem. Most pedig ez a nosztalgiaféleség hívta életre azt a kívánságom, hogy több Japánnal, és azon belül a gésákkal foglalkozó regényt vegyek elő. Úgyhogy a Pillangókisasszonyt választottam 2020-ból. >> Link << 2018-as impulzusvásárlás volt A medve és a csalogány beszerzése, ami szintén téli könyv, mint az előző, de az tuti, hogy nem akkor fogom olvasni. Na mindegy, őt választottam a blogos várólistámra. >> Link << Az Álomfejtés a 2017-es könyvem, amit kolléganőmtől kaptam ajándékba, mert tudta, hogy érdekel Freud munkássága. >> Link <<
 
 

   

A 2014-es Honolulu Hawaii miatt érdekes számomra ééés ennyi. >> Link << A Lord Mackenzie tébolyánál csaltam kicsit, mert a sorozat egy másik részét szereztem meg 2013-ban, de fogva a széria szálait, visszamentem az elejére és inkább az első kötetet választottam ki. Anyának szereztem meg egyébként, úgyhogy hivatalosan nem az enyém, de valamennyire mégis. >> Link <<
 


 

Zolától anno tetszett a Hölgyek öröme, ezért gondoltam megpróbálkozhatom A Patkányfogóval is, amely már 2012 óta a polcomon porosodik. >> Link << A Goriot apó pedig 2011 óta. >> Link << 
 
Igazából most ennyi lenne. Legközelebb már többet választok és más irányelvek alapján!
 
 
 
Nektek milyen hosszú a várólistátok? Tudtok valami rendszert, amivel kezelni lehet a rajta szereplő címeket?

Lesd meg őket is!

0 megjegyzés