Szeretem a mesekönyveket, persze csak mértékkel... a mérték pedig úgy néz ki, hogy Bella Swift munkássága december óta. Télen olvastam tőle A kiskutya, aki unikornis akart lennit és elmondhatom, hogy totálisan megszerettem a rövid regényét és alig vártam, hogy kijöjjön a következő. Nagy dolog az, ha egy szerző lelkesedést tud kiváltani, szóval úgy gondolom, hogy Swift kötetei megérdemlik a további figyelmet nemcsak tőlem, hanem szélesebb körben úgy kb. bárkitől, aki vevő a műfajra. Na de most fordítsuk figyelmünket A láma, aki koszorúslány lett c. darabra és nézzük meg, hogy miért dobta fel az egyik délutánom, amikor előkaptam a kis könyvet!

A történet szerint Lulu, a láma, Jakab gazda egyik állata, aki szomorú felesége halála óta. Őt

A láma nemes lélek.

Ráhel beteg gyermekekkel dolgozott és sokszor magával vitte Lulut, hogy felvidítsa a szegényeket. 

Kissé unalmasan telnek a napok a farmon, amikor izgalmas dolog történik, vagyis új szomszédok költöznek be: egy kislány (Avani) és az anyukája (Mira) és természetesen kíváncsi lámánk az, aki már a páros beköltözésekor ott csücsül a baj közepén, ám mégis jól sül el minden és összebarátkozik a kislánnyal. Ám az Almafa-tanya, ahol az állatok élnek köztük Luluval veszteséges és ezért a gazdának el kell döntenie, hogy a továbbiakban mi a legjobb számára és a tanya lakóinak. A helyzetükben szükség lenne egy kreatív ötletre, ami megmentheti őket a szeretett otthonuk elvesztésétől és az elválástól. Vajon sikerül ilyet találni?

Nagyon biztos voltam abban, az értékelés első mondatainak írása közben, hogy röviden fogok tudni írni erről a kis kötetről, mert egyrészt tetszett nekem, másrészt pedig nem hosszú (150 oldal csak). Szóval nem foglalom le az ide tévedő olvasó idejét sokáig, ha rövid értékelést szeretnél, akkor ennyit tudok írni: nagyon cuki, nagyon szívmelengető és Lulut csak imádni lehet. A hosszabb élménybeszámolót pedig a további sorok tartalmazzák.

,,Jajj, de nagyon rózsaszín a borító!" - ez volt az első gondolatom, amikor megláttam, hogy Swift újabb könyve jelenik meg és néztem rá a fedőképre. Bár nem vagyok jóban a színnel - továbbra is tartom, hogy ez többnyire csak a LoL-os splash artokon néz ki jól - azt mondtam, hogy rendben van, lámás mese, hát csak nem lehet gyászfekete az egész és amikor a kezembe fogtam, el kellett ismernem, hogy az összhatás nem rossz. Lilás árnyalatok ezen a színen, csillogó - imádom a csillogó dolgokat - betűk, formák és be kellett valljam, hogy élőben szebb, mint a képeken és jobban tetszik nekem - így járok mindig a FairyLoot dobozaimmal is. Belenézve, hozza a kutyusos könyvben megszokottakat, vagyis a nagy betűméretet és az illusztrációkat, és az utóbbiak szintén aranyosra sikerültek, tetszenek nekem, szépek.

Nagyon gyorsan haladós kötetről van szó, amihez a betűméret és a stílus szintén hozzátesz. Itt már sokkal gördülékenyebbnek éreztem a szöveget, mint az előző regénynél, bár ott sem volt okom panaszra. A nevek pedig nagyon édesek, a fordító olyan apróságokra figyelt, mint az alliteráció bizonyos esetben (konkrétan a kakasnál) és ez is hozzátesz a szerethetőséghez. Továbbá a jelenetek élettel telik és humorban sem szűkölködik a szöveg. Lélekmelengető olvasmány!

A szerző kisebb epizódokban mutatja meg a tanya körüli cselekményeket és sok érdekességet láthatunk, de leginkább mégis Lulura és a kislány történetére koncentrál. Boltívként magasodik a kezdettől fogva a fő konfliktus, a tanya pénzügyi helyzete és ez alatt lehet látni a mindennapi életüket, amit fenyeget ez az egész rém. A könyv közepén kicsit már vártam az üvöltöző, sztereotip iparmágnás megjelenését, aki követeli a területet, hogy egy Tescót / egyéb multit húzzon fel a tanya helyére, de a kötet ezzel nem foglalkozik és ennek örültem. Nagyon sok ilyen történet van, ahol ez kapja a fő fókuszt, hogy a kisember hogyan tudja felvenni a versenyt a befolyásos ellenfelek ellen, de ide pont nem kellett és nem is volt szerencsére. Hasonló mégis megjelenik, de nem fenyegető módon, csak lehetőségként...

A karakterek közül Luluval sikerült azonosulnom legalább annyiban, hogy körülöttem minden elektronika szétmegy, ő meg mindent összetör... jó, viccet félretéve, a láma egy nagyon aranyos és imádnivaló főhős, aki mindenkinek segíteni akar, de olyan szerencsétlen, mint én szoktam lenni a nap nagy részében és ezért bajt kavar, vagy csak összetörnek a dolgok. Könnyű szeretni és egyszerű vele azonosulni és most nem a botladozása okán. A maga módján mindenki jót akar - vagy nem, de most legyünk naivak - és Lulu azt az ártatlanságot testesíti meg, ami az egyszerű szeretetből fakad. A többi karakter közül Avani a másik kedvencem, aki szomorú és védelemre szorul, legalábbis kezdetben. Szerettem róla olvasni és nagyon vártam, hogy mi lesz vele! Ahogy a többiekkel és a tanyával is.

Még felnőtt fejjel is szeretem a meséket és ennek miértjére A láma, aki koszorúslány lett az egyik legjobb magyarázat, hiszen szívmelengető, aranyos és feldobja az embert. Azt a kort idézi, amikor még hittünk abban, hogy minden jól végződik és mutatja, hogy a nehézségek ellenére sem szabad feladni a céljainkat. Ahogy az idézet szól a FL dobozon: nem az az igaz a mesékben, hogy vannak bennük sárkányok, hanem hogy le lehet győzni őket (Gaiman). Úgyhogy a feladat adott: olvassunk sok mesét és higgyünk egy szebb és jobb jövőben és ami a fontosabb, tegyünk érte, ne adjuk fel! Swiftnek pedig köszönöm az élményt és a Manó Könyveknek pedig, hogy kiadásra érdemesnek tartják a hölgy könyveit.

Összességében tehát egy nagyon aranyos és jó pillanatokat, érzéseket adó kötetről van szó, amiben szerepel egy cuki láma, egy magányos kislány, ami mutat pár problémát, megoldást rájuk és teszi ezt humorosan, lelkesen. Nagyon szerettem olvasni és ajánlom mindenkiben, akiben ott él az a régi gyermek, vagy ha nem... hát akkor éppen azért!

Köszönöm, hogy elolvastad!