Értékelés | Elveszni az agy útvesztőiben

Már egy ideje elkezdtem érdeklődni az agy különböző területeinek problémái iránt, erre jó példa a Bookline Könyvek kiadásában megjelent Mindent az emberi agyról olvasása, ahol többek között az Alzheimer-kórról tudhattam meg egy kicsivel többet, ugye a fontos szervünk megfelelő vagy épp hibás működése mellett. Szóval érdekel a biológia ezen területe és ennek tudatában nem írok meglepő tényt, hogy felcsillant a szemem, amikor a Nélkülem - nélküled fülszövegét elolvastam és megnéztem a hozzá tartozó címkéket a molyon. Kedvem támadt megismerni Légrádi Gergely regényének tartalmát és most pedig itt vagyok és próbálom rendszerezni a gondolatokat, amiket a lentebbi sorokban megosztok, tehát íme, a könyv értékelése!

Az élménybeszámolóm a Prológus Bor(z)ongós projektjére készült, hiszen novemberben a csapattal jobbnál jobb borongós, mint szomorú vagy hangulatos, illetve borzongós, mint ijesztőbb, komorabb történetek bemutatásával készülünk. Tartsatok velünk a további bejegyzéseknél is!

Először ki kell raknom a figyelmeztetést... sajnos erről a regényről nem lehet spoiler nélkül beszélni, hiszen a kötet két részre tagolódik és infó - matekosan fogalmazva, az első előfeltétele a második résznek. Úgyhogy emiatt szeretném jelezni, hogy egy fontos információra fogok utalni lentebb, sőt az értékelés során egész végig, amire mondjuk következtetni lehet, tekintve, hogy miről szól a Nélkülem - nélküled.

A történet szerint Miklós a munkájának legjobbja, díjat kap, mint elismert marketingszakember és ezt nemcsak láblógatással érte el, hanem kemény erőfeszítések árán, vagyis a férfi mindig száztíz százalékon pörög - mint a Neptun, tárgyfelvétel idején. Felesége, Eszter megszokta, hogy férje folyamatosan elintéz mindent, neki csak a családigazgatással szükséges törődnie és úgy érzi, hogy a férfi hiányzik az életükből. Minden napjuk pörgéssel telik, amíg Miklós fel nem fedezi magán azokat a tüneteket: nem jutnak eszébe szavak, elfelejt fontos helyszíneket, útvonalakat és személyek neveit. Eszter tanácsára orvoshoz fordul, pszichiáterhez, aki végül felállítja a diagnózist: gyógyíthatatlan Alzheimer. Innentől pedig a kérdés adott: vajon mit csinálnak együtt a lassan, de biztosan eljövő kor és annak szörnyű hatásai ellen?

Röviden ez egy nehéz olvasmány több szempontból is: a téma, a stílus és végül az üzenete miatt. Egy erős négyesre értékeltem a könyvet a Reading Journalomban és azóta sem gondoltam meg magam úgy, hogy aludtam rá párat. Az eleje kevésbé tetszett nekem a csapongások és a stílus miatt. Egyébként először nem tudtam azonosulni Miklós vagy akár Eszter dolgaival, hiszen nagyon ellentétesen gondolkodom, viszont a második része (a felétől) már sokkal inkább nekem íródott és jobban át tudtam érezni az ottani narrátor gondjait, vagy megérteni a gondolatait. Tetszett benne az, hogy nem köntörfalaz, nem torzítja a valóságot, egyszerűen és letisztultan mutatja meg ezt a helyzetet. Nincs benne hatásvadászat, csak vegytiszta gondolatok és karakterdráma.

Na ha ilyen tartalmasra sikeredett a röviden, tömören bekezdésem az előzőekben, a hosszabb kifejtésben már nem ismétlem magam, viszont akad téma, amiről még írnék. Szóval így láttam a történetet (hosszabb verzió):

A Nélkülem kisregény korábban megjelent már egy másik kiadónál. A Jaffa Kiadó pedig idén, 2020-ban, egy kötetben jelentette meg a korábbit és egy új, ahogy látom kiadatlan írást, ami a Nélküled címet kapta. Így lett a két rész egy egész és lentebb erre a két egységre külön fogok hivatkozni: a Nélkülem az első, a Nélküled pedig a második. Egyébként ez egy nagyon jó döntés volt a kiadótól, így, bár nem olvastam a korábbit külön, szerintem kerek egész lett Miklósék története.

Kezdem a második résszel!

Nehéz dolog, ha valakinek meghal bárkije a környezetében. Nem voltunk közeli ismeretségben, de mégis sokkolt a tény, a tudat, többek között azért sem voltam annyira aktív manapság sem a blogon, sem az instán - gyászoltam és teszem még most is. Ezek a könyvek - A bánat egy tollas állat - és a Nélkülem - nélküled éppen jókor kerültek a kezembe, a gyászról és az elmúlásról szólnak. Az egyik a szakaszairól szól úgy, hogy a gyászt egy madár testesíti meg (erről még érkezik később egy értékelés, csak próbálom utolérni magam), a másik pedig annak az elfogadásáról, hogy a halál és alapvetően a betegségek bárkit elérhetnek, ez a természet rendje és felfoghatatlan, nehezen feldolgozható és so unreal. Ezen mentem át ezzel a regénnyel, főleg a második résszel, úgyhogy elsősorban segített, de előtte szembeállított magammal és bár a szokásaimat nem változtatta meg, de könnyebb lett. Nem sokkal, de mégis. Ezt teszi a szépirodalom. Ezt a témát viszont abbahagyom, mert nagyon felkavar még most is.

A regény nemcsak a gyászt mutatja meg, hanem azt is, hogyan dolgozza fel azt Eszter, hogy a lába alól kicsúszott a talaj nemcsak a párja elvesztésével, hanem hogy hirtelen minden, amit addig Miklós intézett, azt neki kell egyedül megoldania, de azzal is, hogy mennyire nem volt idejük egymásra és mennyi mindent nem tud a szeretett személyről, ezért a megoldást a férje múltjában keresné. Ez a második rész pedig ezt a két témát járja körbe a nő önmarcangolásán keresztül, ebből Eszter rádöbbenései érdekesek nagyon. Közben pedig sok olyan apróbb témára, igazságra kitér, mint például az hogy a kapcsolat alapja a két ember közös kompromisszuma, nem lehet csak az egyikre ráhúzni minden felelősséget, mind a kettőnek részt kell vennie benne. Vagy ugye ott van Miklós életigazsága vagyis az, hogy mit ér a karrier, ha nincs idő mellett fontosabbakra, mint a család és hogy ott a végső percekben, melyik lesz fontosabb? Így végül a könyv tanulsága az, hogy mindig lehet változtatni, sosem késő módosítani az életünkön.

A második rész sajátossága még egy új szereplő feltűnése, akinek megjelenése nekem nagyon tetszett, az általa tárgyalt kérdésekről szóló eszmecseréket egyenesen imádtam, főleg a szeretet alaptermészetéről szólót.

Folytatom az első résszel!

A történet egyébként Miklóssal kezd, akinek megismerhetjük az életét, környezetét és munkamániáját, de itt már nehézségeim támadtak abban, hogy megkedveljem. Ez az egység számomra kissé döcögősre sikeredett, méghozzá a férfi irányításmániája miatt és folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy milyen nehéz lehet vele együtt élni. Itt viszont még olvasás közben nem gondoltam arra, csak most az értékelés írásakor döbbentem rá, hogy milyen jól átgondolt könyv ez és, hogy Légrádi mennyire jól összeillesztette a szereplők jellemzőit, apróságokból tudunk meg elég sokat, ezt pedig nagyon szoktam szeretni regényeknél - a több néha kevesebb, ahogy itt is. Nála a központi szál az, hogy a betegség hogyan uralkodik el az életén és őt hogyan változtatja meg. Naplót vezet, abban rögzíti a gondolatait, amit el akar majd dobni, hiszen ezen a nehézségen is felülemelkedik majd, nem? Akkor minek legyen nyoma az időleges helyzetének? Nem lesz rá szüksége...

Ez a rész három időt mutat meg főleg, a kezdetet, a közepet és az utolsókat. A regény stílusa miatt nem üt akkorát ez a rész, de nem is hiszem, hogy az író célja a sokkolás akart lenni. Üzenetet akart átadni a súlytalan életről és ez sikerült neki. Nála több gondolat is megjelenik, de nem annyira mélyen tárgyalva, mint ahogy a második részben egy-két téma kerül kifejtésre. Miklós inkább csapong és a naplója, gondolatai hűen tükrözik azt a változást, ahogy a betegsége kihajt benne és elveszíti önmagát. Nem egyszerű ezt a részt olvasni, de nekem könnyebb volt, mint Eszterét, bár ezen nem csodálkozom, a hátrahagyottak gondolatai mindig tele vannak önváddal és sokkal nehezebb velük szembenézni.

És még egy dolog... a stílus!

Ezt a könyvet most kellett olvasnom, ebben biztos vagyok és egyre inkább gondolom azt, hogy a megfelelő könyvek mindig a megfelelő időben találják meg azokat, akiknek szükségük van a benne rejlő tudásra és vigaszra. Továbbra sem hiszem, hogy a szerző sokkolni szerette volna az olvasóit, inkább azt, hogy elgondolkodtassa őket / minket. Ezt pedig azért gondolom, mert a könyv csak csupasz párbeszédekből és monológokból áll. Annyit tudunk meg, amennyit a szereplők elárulnak magukról és ez kissé hideggé teszi az elbeszélést, céltudatossá és egyáltalán nem hatásvadásszá. Ám mégis működik, nem feltétlen úgy, ahogy az író gondolta, de hát ezért olvasunk, mást hozunk a múltból, mást fogunk meg belőle. Az ilyen élményekért érdemes olvasni.

Tehát összességében

Nagyon kíváncsi vagyok arra mások hogyan látják ezt a történetet, mert tipikusan az, amit mindenki máshogy fog feldolgozni és mást fog fontosnak tartani. Lehet, hogy valakinek túl hideg lesz, vagy túlságosan furcsa a szereplők útkeresése, de szerintem ez olyan kötet, ami minden életkorban képes egy új arcát mutatni. Gimnazistaként nekem nem adott volna sokat, korábban, még első szakos egyetemistaként viszont már igen, most pedig? A legtöbbet. 

Számomra nehéz és nyomasztó volt olvasni - de nem annyira, mint Ferrante Amikor elhagytak c. könyve, amit szerencsétlenségemre a stresszes vizsgaidőszak közepén sikerült elővennem - és segített valamennyire. Úgyhogy ajánlom olvasásra.

 

Ítéletem:
Tetszett

5 / 4 pont

Ajánlott évszak az olvasásra a borító színei alapján:
téli

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:


Szerző:
Légrádi Gergely
Illusztrátor: -
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Nélkülem - nélküled
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Kategória: kortárs, Alzheimer-kór
Fordító: -
Oldalszám: 340 oldal
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2020
Ár: 3.499 Ft

 

Fülszöveg:

Légrádi ​Gergely regénye korunk mókuskerék-generációjáról szóló, megrázó írás. Miklós teljesítménykényszer alatt éli mindennapjait. Identitását munkájában betöltött pozíciója határozza meg, amelynek egy hirtelen jött, súlyos betegség vet véget, egyszeriben rávilágítva kiüresedett, elfojtásokkal teli életére, amely alól a házassága sem kivétel. Eszter, Miklós felesége pedig kénytelen ráébredni, hogy mellőle is elszaladtak az évek. Az emlékek, a barátok. Ráadásul elkerülhetetlennek tűnik, hogy egyedül maradjon két gyermekükkel.
Mindenki keres valamit. Valaki kapaszkodókat, a meg nem élt élet emlékeit. Más azt, hogy hol és mikor romlott el minden. Van, aki a múltban ragad. Megint más a feldolgozás, az újrakezdés lehetőségeit kutatja.
Különös erejű „ikerkönyvet” tart kezében az olvasó. Főszereplője egy férfi és egy nő, egy házaspár. Ők ketten az élet szélsőségekkel teli zarándokútjait járják végig; az összeomlástól a talpra állásig, a halál elfogadásától az újrakezdésig.
Emlékezetes és tanulságos regény.- Radnóti Zsuzsa
Csak igazi író lát ilyen tisztán és belülről minket, nőket és férfiakat, mint Légrádi Gergely.- Mácsai Pál





Köszönöm, hogy elolvastad!


Lesd meg őket is!

0 megjegyzés