Sorozat: -

Nagyon szeretem Kate Morton könyveit így nem volt kérdés, hogy olvasni fogom-e a Titkok őrzőjét (csak az hogy mikor). Itthon egyébként már csupán egy olvasatlan regényem maradt tőle a magyarul megjelent könyvek közül, ez pedig a Távoli órák, különben még kezdő blogger koromban írtam az Elfeledett kertről és a Felszáll a ködről, amely a KMK gondozásában jelent meg. Azóta viszont a Cartaphilus kiadó átvette a szerző itthoni terjesztésének nemes feladatát és ennek én nagyon tudok örülni, mert Kate Morton az egyik kedvenc írónőm, ő az a szerző, aki könnyen képes hangulatot és kedvet teremteni, aki lassú cselekményt varázsol a lapokra, de olyan profin, hogy attól nem alszik el az ember (legalábbis én nem tettem ilyen szentségtörést), jó a múltidézésben és a legfontosabb, hogy mindig meglepetést okoz a csavarjaival.

Az alapsztorit nem olyan egyszerű megállapítani, mert fut egy jelenkori szál, amikor Laurel megpróbálja kideríteni mi történt az édesanyja múltjában és hogy mi okból szennyezte be gyermekkorát a felkavaró bűntett? Ezért nyomozni kezd és még ő felderít mindent, addig a szerző megmutatja a múltat az olvasóknak, hogy minél jobban megérthessük a szereplők céljait illetve motivációit úgy, ahogyan valóban megtörténtek.

Kate Morton a regény során kétféle idősíkot használ, amiket előszeretettel keverget és ezzel jól megkavart a kötet elején. A prológusban a fiatal, kamaszkori Laurel szerepel, élete kiteljesedésének elején és éppen szökni akar, hogy Londonban valóra váltsa színésznői álmait, mikor olyasminek lesz szemtanúja, amely felforgatja addigi életét. Azt hittem, hogy ezek után az ő élete árnyalja majd a képet és sokkal inkább főszereplő lesz, mint édesanyja, Dolly, a kamaszok ellenállásával illetve a generációs különbségekkel, meg az álmok valóra váltásával. Ám ez nem így történt, mert ezek után már a felnőtt és öreg Laurellel találkozunk, aki a nyomozó szerepében lép fel, hiszen meg akarja fejteni édesanyja titkát. Kate Morton a múltban egy bizonyos ponttól építkezik és halad nagyjábóli kronologikus rendben, bár néha megszakítja azt a jelen, viszont ebben a síkban derül ki az olvasó számára, hogy milyen volt a háború korszaka és hogy milyen életük volt a szereplőknek Dollynak, szerelmének Jimmynek és barátnőjének, Viviennek. Ez, a régi idők síkja, néha ködös és a csavar annyira megkavart, hogy nem tudom eldönteni még most sem, hogy vajon a szerző rendesen építette-e fel a történetet vagy éppen egyik nap a homlokára csapott hogy ,,megvan a megoldás", mert akad pár olyan rész, amelyeknél nem vagyok biztos hogy a vég ismeretében jó helyen vannak-e, ebben majd az újraolvasás fog dönteni. Viszont Kate Mortonról van szó, hajlamos vagyok hinni neki.

A múltban játszódó jelenetek mellett a jelenkorban akar a szerző teljesen tévútra vinni és bevallom, engem sikerült is valamilyen szinten. A később vagyis a kötet végén lévő, nagyon Kate Mortonra jellemző csavar nem lepett meg - hiszen volt egy ilyen kósza gondolatom - ám mégis inkább azon hökkentem meg, hogy az igazság közelébe kerültem. A jelenkori jelenetek izgalmát Laurel adja, aki sok embert meglátogat illetve bevet pár eszközt, hogy a rejtély végére járjon, de talán egy kicsit csalódás ennek a módja - gondolom nem titok hogy mi a végkimenetel, de nem szívesen spoilereznék így nem írom le - de azért bevallom hősiesen egy kicsit olyan ötletességre számítottam, mint a Felszáll a köd esetében volt, mert ott köpni-nyelni nem tudtam.

A síkok mellett nem igazán lehet olyanról beszélni, hogy akciódús regény, mert a cselekmény lassan folyik és már jöhet a kérdés, hogy mi adja az izgalmat? Itt a fő erősség a szereplőkben van és abban, hogy Morton folyamatosan adagolja az információkat, szépen lassan derülnek ki az apróságok, amelyek miatt letehetetlen a kötet. A múlt a lényeg és ebben rejtőzik a feszültség, ezek mellett pedig az írónő különféle nézőpontokat mutat meg, ilyen például Jimmyé és Viviené is, ezzel pedig sikerül árnyalnia a képet. Egyáltalán nem tűnik úgy, hogy kevés az információ amit megoszt róluk, hanem inkább kiegészítik a történetet és általuk sok feltett kérdésemre választ kaptam.

Kate Morton tehetséges a hangulatkeltésben, a jelenetei nyarat idéznek főleg amikor a családi sztorikat mutatja meg és majdnem olyan a hangulata mint a Nyarak könyvének. Mivel sok ilyen rész jelenik meg a kötetben, azon is elgondolkodtam, hogy családregényről van-e szó, de egyáltalán nem hasonlít a Csodaidők tetralógiára és nem is kezeli a történetet olyan szélesen mint Eta a sorozatát, így műfajilag se nem thriller (pedig korábban azt írtam), se nem családregény, viszont történelmi fikció igen mivel Morton története alapjául a világháborút választotta és sokszor jelenik meg a regény folyamán, természetesen a múltbeli szálban, a bombázás. Ám itt nem a nagy világégés a lényeg, mert a szerző nem mutatja meg annak a borzalmait, hanem inkább katalizátornak használja, egy olyan elemként, amely más jelenetet indít útjára. Ennek nem olyan erős a hangulatra ható ereje és inkább a kontrasztot tudom kiemelni, mert ez és a jelenkor gyanakvással terhes levegője (amely megüli az olvasót) kontrasztban áll a családi idillel, illetve nosztalgiázással.

Kate Morton a ,,múlt kihat a jelenre" vezérelv alapján alkotja meg karaktereinek személyiségeit és ez egészen jól működik szerintem. Tetszett, hogy a szerző megpróbál okot találni a múltban a viselkedésre és megpróbálja magyarázni a dolgokat, egyébként ezért érzem azt, hogy ez a könyv valamilyen szinten nekem íródott, én is ilyen elemző típus vagyok, személyiségteszttel tudom ezt alátámasztani! Egyébként Dolly a kamasz karakter, egy olyan lány aki tombol, picit hisztis, szenvedélyes és azt hiszi övé az egész világ. Emellett nem áll két lábban a földön, naiv illetve romantikus alkat és számomra egyáltalán nem szimpatikus, bár sajnálom szerencsétlent, de kicsit kettős érzéseim vannak irányába, egyszerűen nem tudom eldönteni hogy kedveljem-e vagy ne. Az tette szerethetővé, vagy legalábbis húzta fel a semlegesig őt, hogy a célja a különlegesség, az hogy nem akar középszerű életet. Jimmy vele szemben a felnőtt személyiség, aki szimpátiát váltott ki belőlem azzal, ahogyan vigyáz az édesapjára, ez a történet viszont olyan szinten megérintett, hogy ha bármi történik az öreggel biztos hogy sírógörcsöt kapok. (Az hogy ténylegesen így volt-e, titok úgyszint.) Na így kell melléksztorit írni! A fiút ezért kedveltem annyira, de más tulajdonságai miatt is szerethető. A köztük lévő szerelem (eskü ez nem spoiler) fontos és ennek a változása szintén érdekes téma, plusz nagyon érződik a különbség a két személy között, mert Dolly a pillangóálmait követi, Jimmy pedig egyáltalán nem álmodozó típus. A regény harmadik nagy alakja, Vivien az, akit nagyon kedveltem és nála sokkal több rejlik a felszín alatt, mint gondolná az ember.

Bár a kötet bizonyos mértékig foglalkozik a háború rossz hatásaival, annyira nem kerül előtérbe ez a szál, számomra hangsúlyosabb volt az esztelen bosszú története, illetve az egészen életen át tartó bűntudatról, a második esélyről, az önkényes igazságszolgáltatásról, a fiúi szeretetről, szerelemről és a másokkal való viselkedés kimeneteléről hoz még példát a szerző az egészen részletes életutakon keresztül.

Ajánlom a Kate Morton fanoknak és azon olvasóknak, akik még csak ismerkednének a szerző műveivel, szerintem ezzel kezdje mindenki!

A Titkok őrzőjét a Cartaphilus Kiadó jelentette meg 2014-ben kemény fedéllel, amely illeszkedik a korábban kiadott Távoli órákhoz kötésileg. Tartós példányról van szó, bár nekem annyira nem tetszik a borítója, meg nem szeretem a zöld színt, hát még ezt az árnyalatot amely dominál ennél a kompozíciónál, de semmi gond, mert ,,juhú, Kate Morton könyv"! (Néha fanatikus tudok lenni...)