A művészet nyelve: Tarandus

2015

Középpontban a Tarandus kiadó #8 - két új regény

csütörtök, február 19, 2015

0 Komment

Nicol Ljubić: Bonaca - szerelem és bűntett

Szerző: Nicol Ljubić
Sorozatcím: -
Cím: Bonaca
Eredeti cím: Meeresstille
Eredeti megjelenés: 2010
Műfaj: szépirodalom

Fordító: Dr. Sándorfi Edina

Oldalszám: 184 oldal

Kiadó: Tarandus Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 2.490 Ft

Fülszöveg:

Robert csöndes történészdiák Berlinben, akit soha nem foglalkoztatott horvát származása, mígnem egy nap találkozik a szerb Anával. Egymásba szeretnek, az idill azonban nem tart sokáig. A gyanú, hogy a lány kettős életet él, csakhamar beigazolódik. Ana apját, a korábbi egyetemi tanárt azzal vádolják, hogy bűnrészesként részt vett szerbiai muszlim családok meggyilkolásában. Robert a hágai bíróságra utazik, hogy nyomon kövesse a büntetőpert – és hogy választ kapjon a kérdéseire: Šimić tényleg elkövette-e azt az ördögi bűntettet, amely miatt most háborús bűnösként áll a bíróság előtt? Hogyan férhet össze ez az aljas tett az imádott apa, anglisztikaprofesszor és elismert Shakespeare-kutató alakjával? És ami ennél sokkal lényegbe vágóbb: Vajon a szülők bűnei átszállnak-e a következő generációra? És vajon legyűrhetik-e a múlt terhei a szerelmet?

,,Tudnod kell, hogy azoknak az embereknek, akik átélték a háborút, van egy életük, amelyet nappal élnek, de van egy másik életük is, amelyik akkor kezdődik, amikor lefekszenek és megpróbálnak elaludni."

A regény alapja egy népirtás utáni helyzet, az a tárgyalás, amelyen egy háborús bűnös ügyét vizsgálják és eldöntik, hogy vétkes-e a fejére olvasott vádpontokban, vagy nem. Engem ezért érdekelt ez a kötet, úgy vonzott ez a téma, hogy felkerült a várólistámra is, pedig a kortárs szépirodalmi regényekkel még mindig egy lépés távolságot tartok. Bár a Bonaca is hordozza a műfaj sajátos érthetetlenségét, szerintem egész jó regény volt. Mármint borzalmakhoz képest, amik benne voltak. Mert írható-e egy olyan könyvre az, hogy jó, amely a népirtásról szól?

Forrás: ismeretlen, google képtalálatok.

A Bonaca nem a zsidóság ellen elkövetett bűnöket hozza fel, hanem a jelenünkhöz egy kicsivel közelebb lévő eseményekből táplálkozik, méghozzá a szerb konfliktusból.

,,A szerb egységek szervezetten és tervszerűen hajtották végre hadműveleteiket, és az összehangolt akciók során 1992 végéig közel 2 millió nem szerb származású embert gyilkoltak meg, illetve kényszerítettek arra, hogy elhagyják lakhelyüket. Az egyik város, amely ekkor tragikus hírnévre tett szert, Višegrad volt."

Nehéz kérdésekkel foglalkozik a regény, nagyon nehézzel és olyanokat vet fel például, hogy egy nép teljesen bűnös-e a tragédia után hetedíziglen is? Az apák bűnéért a gyermekek mennyire bűnhődhetnek meg és mennyire nyomja rá egy háborús bűnös tette az utódja életére és megítélésére és ezen képes-e túllendülni a szerelem? Emellett képet kaptam a szerbek szűnni nem akaró bűntudatáról, ők ezt a keresztet hordozzák és a népirtás sötét folt a múltjukban.

A Bonaca egy szerelem történetét meséli el és szerintem arra keresi a választ, mennyi létjogosultsága van egy olyan érzelemnek, amelyet a korábbi bűn árnyékol és ami további vétkeket szül például a hazugságokat. A főszereplő férfi akinek gondolatait, emlékeit ismerhetjük meg pedig ezekre a kérdésekre keresi a választ és próbálja megismerni azt a lányt, akit szeret.

Ahogy észrevettem a bejegyzés írása közben, nem nagyon fogok tudni olyan terjengősen fogalmazni, mint szoktam, mert nem nagyon van miről írnom és ez nem sértés, mert a kötet hossza nem teszi ezt lehetővé. A Bonaca rövid (184 oldal) és nagyon szépirodalmi nyelvezetű, tehát ott vannak a gyönyörű szavak amelyek a gondolatok és érzelmi gyöngyök kifejezésére állnak hadrendben a regényben, hogy az olvasó szívét ostromolják. Ám nem mondanám ezt a könyvet olyan erősnek, mint Eta azóta sokszor emlegetett Csodaidők tetralógiát, mert itt nem az a szívet tépő és szakító érzés került előtérbe, hanem a nyomasztó gondolatok és hangulat. Nagyon nagyon megterhelő volt a regény hát még ha a magánélet is közbeszól...

A kötet egyébként két szálon fut, tehát nemcsak a per és a múlt felelevenítése történik - amely nekem sokkal izgalmasabb volt egyébként - hanem a főszereplő, Robert, múltját és kapcsolatát ismerhettem meg és ez egy kicsit unalmasabbra sikerült számomra. A cselekmény nagyon lassú és az izgalmat számomra a tárgyalás és a felhozott vádak jelentették, viszont ez a kötet inkább a gondolatokról és a múltról szól és egy szerelemről, tehát nem adható oda a kötetnek a legizgalmasabb regény díja. Az viszont, hogy szép és nyugtalanító, elévülhetetlen érdeme. Viszont zavart az a sok ugrálás ide-oda, nagyon kaotikusra sikerült a kötet szerkesztése és a kis apró információk elhelyezése, ez nekem nem tetszik. Kusza, ahogy váltogat a múlt és a jelen között és az elején zavaró amikor alig lehetett tudni, hogy kinek a szemszögét olvasom és melyik idősíkban.

,,Mit kezdenek azzal a tengerrel, amelyikben nem lehet fürdeni?"

A főszereplők közül Robert volt az, akit nem nagyon kedveltem meg. Egyrészt amiatt, hogy annyira megszállottan akarta tudni az igazságot és fontosabb volt az, hogy a múltnak milyen bűnei vannak, mint a lány és nem bírta megemészteni a hallott / olvasott dolgokat, hogy ebben egy nagyfokú rinyálást és önsajnáltatást éreztem. Pedig akinek igazán rossz a helyzete, az Ana. Tehát a férfit nem kedveltem, viszont legalább a tárgyalást is megélhettem általa. Egy idő után viszont arra kellett rájönnöm, hogy a válasz nem ilyen egyszerű, mert egy majdnem nemzeti ügy a saját lelkében keltett visszhangot.

Ana pedig egy kicsit szépirodalmiasan misztikusra sikerült. Általában amikor ilyen könyveket olvasok, a szerző a titokzatos homályban hagyja a női alakot és nem nagyon akarja, hogy az olvasók megismerjék, bár ez itt fakadhat Robert nézőpontjából is. Itt erre is történt egy kis törekvés, de mégis azt éreztem, hogy a lány inkább negatív képet kapott, mint pozitívat, legalábbis éreztem azt a kis taszigálást az író részéről, azt a hatást, hogy nekem ne legyen szimpatikus vagy csak Robert szavaiból ezt vettem ki, de akkor meg nem is igazán ismerte meg Anát. Ez nem tudom, hogy tudatos-e és hogy más hogyan érez majd iránta, nálam ez volt. Engem nem érdekelt a körítés, teljesen együtt éreztem vele, átéreztem, hogy milyen lehet a helyzete, pedig ez nem volt benne a regényben és inkább látom őt erősnek, aki szeretetre szorul.

Šimić a triumvirátus harmadik tagja ha a főszereplőket nézzük, aki a legkevesebbet szerepelt, pedig majdnem központi helyen áll a regényben, a tettei elég sok követ mozgatnak meg és mégis számomra teljesen semleges figura maradt. Egyrészt ott van a tárgyaláson elhangzott múltbeli portré amelyet a szerző szembeállított a családi illetve munkahelyi népszerű és szerethető figura képével és az olvasó sem tudja, hogy mi az igazság. Egyébként a regény vége nekem nagyon tetszik, mert SPOILER lényegében semmit sem old meg, még mindig nem tudom mi az igazság. SPOILER VÉGE

,,- Meg kell még tanulnod inni.
- Miért? - kérdezte.
- Mert hozzátartozik az élethez."

Nagyon szerettem még Ana és Robert politikai színezetű beszélgetéseit is, ezek alapján lehetett igazán megismerni a nőt és a helyzetét. Érdekes kérdések kerültek elő itt is: kinek mennyi joga van ítélkezni és milyen helyzetből kiindulva? Nagyon fájdalmas volt olvasni a szerbek bűntudatáról, amely falat húz az ország köré Európa ellen még a kötet jelenében is.

Szerintem ez egy hangulatilag erős könyv, amelyben a szerelmi szál nem volt elöl. Itt inkább a ki nem mondott szó a lényeg és az, hogy az olvasónak mi lesz a legfontosabb elem a kötetből és mi hogyan fog lecsapódni benne.

Ajánlom annak, aki szeret gondolkodni az olvasmányain.

Köszönöm, hogy elolvastad!