Nem nehéz arról írni, miért szerettem volna olvasni ezt a regényt. Nos azért, mert az első nagyon megtetszett, amit néhány kevésbé szimpatikus vonása ellenére is szerettem, bár az akkori értékelésem nem ajánlom, mert szerintem tiszta béna lett, de hagyjuk is ezt most, nem ez a téma. Ma pedig végre megtaláltam a könyvről írt jegyzetem, így már semmi akadálya annak, hogy megalkossam a véleményem a blog felületén is!

A történet főszereplője Pikk maradt, de most nem a föld alatt kényszerül szembenézni a sors által rászabott kihívásokkal, hanem a felszínen. Nem elég, hogy beilleszkedési problémái vannak a jobb élethez és kevesebb harchoz szokott emberek miatt, hanem ezt tetézi még a korcsok problémája is, mert az eddig is tapasztalt illetve a most még nagyobb mértéket öltő szokatlan viselkedés is megjelenik náluk. Aggasztó dolgok történnek és Pikknek egy férfiuralta világban - ahol a nők maximum csak a kötőtűvel harcolhatnak a fonalak ellen - kell szembenéznie nemcsak az előítéletekkel, hanem a szörnyetegekkel is.

A fenti kisebb ismertetőből is kiderül, hogy számomra mi volt a kötet legkedveltebb vonása, ám nemcsak ennyit tartalmaz a regény. Az elsőhöz képest Ann Aguirre újított és most Pikk teljesen új oldalát mutatta meg. A lány sokkal érzelmesebbre és olvasóhoz közelibbre sikerült, nemcsak a romantika miatt, amelyet a megfelelő jelenetek biztosítottak a megfelelő fiúval, hanem a közösségen belüli harc is szerepet játszott ebben.

Tetszett benne az, hogy a szerző egy új társadalmat mutatott be a második részben, ami teljesen eltér az előző egységben szereplőtől. Az itteni emberek sokkal másabbak, sokkal egyszerűbbek és a szerzői utószóban nem véletlenül történik említés a pennsylvaniai amis közösségre, amelynek talán a Megváltás kolónia lakói lehetnek a leszármazottai, az örökségül kapott viselkedési és társadalmi formákkal... A lakók nem törődnek a veszéllyel, élik az életüket a saját iskolarendszerükkel, az egyéni berendezkedésükkel és az illúzióval, hogy a mutánsok nem árthatnak nekik, mert a katonai létszám megfelelő egy esetleges támadás esetére és különben is, a mutánsok csak egyszerű lények, ostobák, nem is érhetnek fel a nagyszerű emberi értelemhez... ugye? Mert minek a harci képzés, ha van egy sereg, amely leszedi az ostoba hordát...

A társadalom rétegzése lehetett volna egy kicsit bővebb is, talán ezt hiányoltam egyedül a kötetből. Tetszett viszont az iskolai leírás és annak a bővebb taglalása, hogy Pikk hogyan küzd meg az előítéletekkel és a lakók begyepesedett felfogásával. Tehát ez egy társadalomrajz, az amisi közösség életére és a vallásos elfogultságra alapozva, ahol a felnőttek harcolnak a gyermekek pedig felhőtlenül élvezhetik ifjúságukat. Önáltatás ez a javából!

Pikk lázadó szelleme nekem szimpatikus volt, nagyon bírom az erős női karaktereket és ő az volt! Nem tetszett neki, hogy mindent elölről kell kezdenie és nagyon kedveltem azt az énjét, amelyik nem hódolt be, nem dőlt be a látszólagos nyugalomnak, mert a falakon kívül már gyülekezik a horda... Egyúttal ebben a részben Pikk sokkal romantikusabb karakterként tűnt fel és jó volt látni a Young Adult műfaj egy normálisabb szerelmi szállal rendelkező példányát, mert nagyon ki tudok akadni a túlzottan csöpögős és szerelmi picsogáson alapuló történeteken, és itt nem volt ilyen szerencsére. A romantika normális maradt, hála az égnek, hogy nem volt benne szerelmi háromszög, vagy legalábbis az, amit a szerző sejtetett a Helyőrség elején meg az előző kötetben, hamar megoldódott az olvasóknak fizikai fájdalmat okozó hiszti nélkül és én ezt nagyon tudtam értékelni. Pikket most nagyon bírtam és kíváncsi leszek a harmadik részre, vajon mi történik vele illetve a szerelmével. A kapcsolatuk ebben a részben érdekesre sikerült, mert egy kicsivel több pluszt tartalmazott, mint általában szokott az ilyesmi. Pikk vadász és mint olyan, nem feltétlen volt jelen a komolyabb érzelmi kötődés eddig az életben és ez is olyan rész, mint mikor az elsőben először nézett szét a felszínen. Ezen a területen is van mit tanulnia és többek között attól érdekes a kötet, hogy ezt hogyan csinálja.

Ebből a bekezdésből is lehet látni, hogy a romantika és a társadalmi alapozás elfoglalja a kötet nagy részét, így nincs benne olyan sok harc és feszült helyzet. Hangulatilag nem olyan erős, mint az előző része, mert most nem hatott úgy rám, viszont nekem ez a kötet sokkal jobban bejött, mint az első. Ami izgalmasabb és akciódúsabb jelenet viszont előjött a kötetben, mind nagyszerű volt!

Pikkhez kapcsolódva még le kell írnom azt, hogy egy összetettebb személyiséget kapott, mint az első kötetben. Ő mutatta meg azt, hogyan kell szembenézni a hibáinkkal, a múlttal és hogy meg kell próbálni belegondolni magunkat a másik helyzetébe, hogy megpróbáljuk megérteni és tanulni a hibákból. Ezért is szerettem nagyon ezt a regényt, na meg a felvetődött morális kérdésekért...

A szerző egy olyan fordulatot hozott a kötetbe a zombikkal kapcsolatban, ami ritka az ilyen regényeknél, vagy legalábbis én még nem olvastam hasonlót, és annyira kíváncsi vagyok a magyarázatra, úgy mint ahogy a Töredékek olvasása után vágyam a Romokra. Nagyon kíváncsi vagyok a magyarázatra, mert Aguirre elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot, de azt luxus leírni, hogy mi történt, a fenébe is. A Fumax kiadó a sírba visz az olyan könyveivel, ahol megveszek a folytatásért, mert nem tudom a miérteket...

Arra vagyok szörnyen kíváncsi, hogy egy: mi történt? Miért vannak korcsok? Kettő: Ann Aguirre el fogja-e rontani a magyarázatot valami bődületes butasággal? Bízom benne, hogy nem így lesz, mert a második szerintem sokkal jobbra sikerült, mint az első, csak nem romlik a színvonal...

A másik három főszereplő közül Fakó kötet végi viselkedésén gondolkodom azóta, mióta olvastam a regényt. Biztos, hogy erről később is lesz leírás, ezért ezt a kérdést most napolnám, bár lehet hogy sosem tudjuk meg mi történt vele. Fáj a szívem érte, de lehet szemét vagyok, mert idegesít is, hogy nem beszél róla és nem tudom a teljes sztorit. Nemcsak a főszereplővel éreztem együtt, hanem egyéb szimpátiát is kiváltott a regény, ilyen volt Oaks mamáról olvasni, én őt nagyon kedveltem.

Tegan szerintem keveset szerepelt és számomra most Kósza sem volt olyan hangsúlyos, de hát jön a következő rész, szóval tutira több és komolyabb szerepet kapnak később, én meg addig lerágom tövig az ujjaim, mire megtudom mi a vége. Bár amilyen mazochista vagyok, előbb kiélvezem, hogy megvan a regény, majd hosszú birtoklás után veszem kézbe. Ez amúgy normális?

Összességében egy szerintem nagyon jó folytatást kaptunk Ann Aguirre írónőtől, remélem a harmadik rész hozza vagy éppen túlszárnyalja ezt! Bízom benne, hogy így lesz!

A kötet a Razorland-trilógia második része, a harmadik Horda címmel hamarosan megjelenik a Fumax kiadónál. A második 2013-as évjáratú, nagyon szép kiadású, tetszetős, bár az első regény borítós extrája elmaradt, minden szemrehányás nélkül írom. Egy pohár szörppel ajánlom.