A művészet nyelve: szeptember 2014

Breaking news #2: Szeptember végi újdonságok

hétfő, szeptember 29, 2014

0 Komment

Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete

Szerző: Daryl Gregory
Sorozatcím (kiadói): Gabo SFF
Cím: Stony Mayhall második élete
Eredeti cím: Raising Stony Mayhall
Eredeti megjelenés: 2011
Műfaj: fantasy

Fordító: Novák Gábor

Oldalszám: 482 oldal

Kiadó: Gabo Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 3.490 Ft

Fülszöveg:

1968-ban Wanda Mayhall és három lánya a hóviharban egy fiatal anya holttestére bukkan. A nő karjában jéghideg csecsemő fekszik, aki nem lélegzik, és a szíve sem ver, de hirtelen kinyitja a szemét, és megmozdul. Miután Wanda és családja elrejtik a hatóságok elől, az évek során növekedésnek indul. Hosszú ideig sikerül titokban tartaniuk a Stonynak elkeresztelt fiú kilétét, azonban egy napon menekülni kényszerül, majd rádöbben: nem ő az egyetlen élőholt a világon, és akármit tesznek is az emberek és zombik, a vég elkerülhetetlen. Mert vagy ők, vagy mi – és egyetlen elsütött puska, egyetlen harapás is fel tudja borítani az egyensúlyt. Daryl Gregory műve formabontó megváltástörténet, élőhalottakról szól, mégsem hagyományos zombiregény. Megmutatja, hogy egy újszerű megközelítéssel egy jól ismert műfaj is felfrissíthető: a Stony Mayhall második élete megindító, borzongató és humort sem nélkülöző könyv az önfelfedezésről és a családi szeretetről.

,,Kölyök, épp most kaptál egy nyílvesszőt a szívedbe. (...) Ha meg is halhatsz, biztos vagyok benne, hogy az nem ma éjjel fog megtörténni."

A Zombiháború óta - és nem a filmre gondolok, szerintem az egy nagy melléktermék kupac az elfordított tartalommal, meg az amerikai álommal még ha az ENSZ-ről volt is szó - szeretem a zombis könyveket, bár lehet hogy pontosabb, ha azt mondom, hogy a Feed - Etetés kezdte a sort, a másik alkotás pedig csak ráerősített erre. A regényekig valamiért azt hittem, hogy az ilyen típusú könyvek csak horror kategóriába tartoznak és csak a hentelésre helyezik a hangsúly és mivel már a sokadik élőhalottakkal foglalkozó regényt olvasom, lassan rá kell jöjjek, ennek az ideje már nagyon régen lejárt.

És nekem nagyon bejön ez a vonal, íme a Stony Mayhall második élete!

,,Pontosan tudom, mit teszek, ha el akarnak kapni egy íjjal. Elfutok."

A történet szereplője a címadó Stony Mayhall, aki nem átlagos ember, sőt még embernek sem lehet mondani ha a média alapján gondolkodunk. Ő egy élőhalott, vagyis egy másként élő, akinek semmilyen ingere nincs a harapásra, mások megfertőzésére, hellyel-közzel normálisan él - persze azt leszámítva, hogy nem lélegzik és ahogy egy jó halottnak általában, neki sincsen merevedése - és a légynek sem tudna ártani. Ám ha a kormány megtalálja, megöli.

Nem véletlen, hogy nem a cselekményt írtam le a fenti bekezdésben, hanem próbáltam jellemezni Stony környezetét nagyon röviden, amely természetesen nem foglalható így össze, mert annál sokkal összetettebb a regény és spoilermentesen kéne írni róla...

Nehéz helyzetben voltam, hogy mégis milyen műfajhoz kéne ezt a könyvet sorolni és maradtam a sok mindent befogadó fantasynál, hiszen sci-fi nem nagyon lehet, mert nem a jövőben játszódik és a regény egy alternatív történelemmel dolgozik, ahogy a Zombiháború kiegészítő túlélőkalauza is. Tehát, mikor kezdetét veszi a történet, akkor már az emberiség túlélt egy támadást, ahol a zombik nagy részét elpusztították. Ám ezek az élőhalottak két nap után tudatukhoz tértek és a legfontosabb, hogy tudnak uralkodni a harapási vágyukon. A kormány pedig veszélyként érzékeli létüket, hiszen a későbbiek során bármikor okozhatnak világméretű katasztrófát. Stony pedig úgy kerül a képbe, hogy Wanda megtalálja őt és halott édesanyját az úton, a csecsemőt pedig nem tudja ott hagyni és hazaviszi magával. Az ő életéről és az élőhalottak belső világáról szól ez a könyv.

Olvasás előtt egy kicsit elkedvtelenedtem, mert elég sok negatív értékelés született a regényről, én pedig elolvastam párat közülük és emiatt félve kezdtem el a történetet. Meglepődve tapasztaltam, hogy az unalom meg az egyéb ilyen jellemzők nem kerültek elő még a kötet felénél sem és a fejemre csaptam, hogy hát persze, ugye ízlések és pofonok. Ebben a műben benne van az, amit én mostanában nagyon szeretek: társadalmi bemutatás és politika. Sok embernek pedig ezért nem tetszik ez a kötet illetve azért, mert nem egy második Zombiháborút hozott el nekünk a Gabo kiadó, hanem Stony életútjának meséjét és annak az izgalma nem olyan, mint mondjuk az ENSZ tudósítójáé.

Mert ebben a regényben nagyon kevés olyan cselekmény van, mint amivel tömve van a másik és nekem ezért cseppet sem volt félelmetes. Ijesztő jelenetek nem nagyon fordulnak elő, másrészt nincsenek hangulatos leírások és egyszer sem jutott eszembe olvasás közben az, hogy ,,jajj de jó, hogy itt vannak a Dan Brown regények önvédelmi célra, ha éppen egy kósza zombi erre cammogna" mert a másiknál néhányszor eszembe jutott a kezem közelébe helyezni a Bakost ~~vagy egy élesebb szúrófegyvert, ha lett volna~~. Tehát hangulatilag nem erős.

A cselekmény pedig nem abban az értelemben létezik, ami általában a klisés B kategóriás horrorfilmekben jelenik meg, amikor mindenhonnan zombik ömlenek, néha még a csapból is, szóval itt az izgalmakat a politika adja. Nagyon szerettem az érveket, az ellenérveket és a különféle beállítottságú csoportok beszélgetéseit olvasni és a konferenciát is, számomra ez így volt a tökéletes izgalomforrás. Ehhez kapcsolódva pedig megismerhetjük a társadalom bemutatását és a magyarázatokat például azt hogy hogyan szerveződtek a csoportok és hogy a tudósok milyen területen kutakodnak és mit. Erre pedig egy olyan történetvezetés épül, amelyet a fentebb felsorolt elemek nagyon jól magyaráznak és indokolnak. És ott van a demográfia, a társadalomrajz. Nagyon nagy kedvenc lett a regény ezen része.

,,Lehetnénk valódi hadsereg. (...) Lehetnénk nemzet."

A kötetben lévő Messiásvonal zseniális mindennel együtt, már nagyon régóta vártam egy ilyenre! Daryl Gregory megmutatta, hogyan keletkezhet egy ikon, egy vallás és ez valahol rémisztő, mert eléggé megterhelő lehet így egy hívőnek, viszont nagyszerű a folyamat ábrázolása! Ám lehet egyfajta átfordított nirvána is a sorok között, tehát az, hogy az ő teljessége hozta el a nirvána állapotát (tehát a szenvedés a teljesség a hiánya, ennek elérése pedig a nirvána). Ez inkább a buddhizmus, mint a kereszténység és természetesen csak feltevés.

Stony létéhez kötődik a filozófia is, ahogy Torzóhoz ennek a másik része és bár Daryl Gregory eléggé hangsúlyossá tette, de azért aki figyel, annak az eseményekből is tisztává válik, hogy ez a bibliai történet egy leképzése.

A karakterek viszont nem kerültek közel hozzám, ám én már arra is gondoltam, hogy a szerző direkt írt így, ha a saját értelmezésemből indulok ki. Egyáltalán nem hatott meg, hogy mi történik Stonyval - bár mondjuk az is érdekes, hogy mivel zombi, ezért nem nagyon eshet baja, így az a fajta izgalom elveszett, amit egy hús-vér személy vált ki az olvasóiból és ha ez volt a cél, akkor az tökéletesen megvalósult. Egyúttal a karaktere a tudósé, aki a saját léte ellenére megpróbál tudományos magyarázatokat találni és ez a kettősség jellemzi őt, ez pedig nekem nagyon tetszett. Viszont azon már elgondolkodtam, hogy a családtagjai elég sokat megbocsátanak Stonynak és azért egy kicsit vártam volna a szomszédék szüleitől egy reakciót... vagy az édesanyjától bizonyos esetekben...

Egyedül Mr Blunt karakterével szimpatizáltam, de hát ő bennragadt a titokzatosság ködében és nem ismerhettem meg rendesen.

A szereplőknél néha következetlennek tűnik a névhasználat, mert Chelsea változtatását később magyarázta a szerző, de Stonyét nem és itt egy kis továbbgondolásra volt szükség, de ez sokak számára lehet majd zavaró, mint például nekem is. Mert miért pont a narrátor kezdte használni?

Sokat gondolkodtam a regény végén és arra jutottam, hogy megállja a helyét, plusz ez egy válasz egy kétkedő által feltett kérdésre. Amúgy nagyon szokatlan és furcsa megoldást választott Daryl Gregory, de ahogy gondolkodom rajta, egyre biztosabb vagyok ebben.

Olyan, mintha Daryl Gregory kigúnyolná a B kategóriás filmekre hajazó akciójeleneteket, bár ebben nem vagyok biztos, de a normális leírások helyett lévő felsorolás egy kicsit túlzás és nagyon nem tetszett, bár addigra már a szerző felhúzott mással, például az állandó kiszólogatással, azt rühellem mindenhol! Azonnali pontlevonás jár érte bármelyik író esetében, az még a rosszabb, ha nem egyszer fordul elő ez a könyvben. Annyira lekezelően hat, hogy én konkrétan érzem azt, hogy a szerző hülyének néz pedig azért rá lehet jönni, ha egy másik szereplő szemszögéből játszódik a következő jelenet... ezért felesleges az ilyen. Plusz a szerző a végén olyan mintha beképzelten fejencsapná az olvasóit, hogy ,,Mást vártál? Megszívtad!" ami egyrészt oké, mert tényleg szeretem amikor sokkol egy író, de másrészt meg megint zavar, hogy közbeszól. Ilyenkor aztán eltör a vad, cinikus énem és beszólnék, de nem teszem, megtettem ezt már korábban is. Ez valami elidegenítő hatás egyébként, hogy csökkentse a károkat? Már csak erre tudok gondolni, annyira nem akarja, hogy bármit is érezzek olvasás közben, alatt, után.

A fenti bekezdés az egyetlen eleme a regénynek, amely nem tetszett, tehát a kötet nálam jól zárt és sokkal boldogabb lennék, ha több ilyen mű jelenne meg a piacon! Valaki pedig szóljon a szerzőnek, hogy ezek a kiszólások nem jók, addig nem kap tőlem max pontszámot - fejben, mert blogon már direkt nem pontozok - amíg le nem szokik róla! ~~Igen, tökéletes fenyegetés level 99.~~

A kötet 2014-ben jelent meg a Gabo kiadó jóvoltából a Gabo SFF keretein belül. A kötet nagyon szép, igazán ötletes a borítója, mélyebb értelmezésre ad lehetőséget.

Köszönöm, hogy elolvastad!

vasárnap, szeptember 28, 2014

0 Komment

Álomgyár kiadó

Vasárnapi válasz #5 - A Viharpárduccal, meg egyebekkel

vasárnap, szeptember 28, 2014

4 Komment

23. oldal

23. oldal, 5. mondat meg Pillanatkép #5

szombat, szeptember 27, 2014

4 Komment

chick lit

Emylia Hall: Az illúziók kora vagyis a Nyarak könyve

Szerző: Emylia Hall
Sorozatcím: -
Cím: Nyarak könyve
Eredeti cím: The Book of Summers
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: felnőtt irodalom

Fordító: Mesterházi Mónika

Oldalszám: 344 oldal

Kiadó: Park Kiadó

Megjelenés: 2013
Ár: 3.500 Ft

Fülszöveg:

Mindegyik nyár tökéletes volt. Kivéve az utolsót.

Elisabeth Lowe váratlanul csomagot kap.

Egy albumot, tele réges-régi, Magyarországon készült fényképpel, és egy kísérőlevelet, melyben arról értesítik, hogy édesanyja, akivel több mint egy évtizede megszakított minden kapcsolatot, meghalt.

A képek nézegetése felidézi a fájdalmas múltat, amikor a kilencéves kislány a szüleivel a Balatonnál töltött egy hetet, és édesanyja úgy döntött, nem tér vissza a szigetországba. Beth az apjával maradt, de minden nyáron meglátogatta az édesanyját Magyarországon. Éveken át ezek a nyarak tartották benne a lelket, de tizenhat éves korában valami visszafordíthatatlanul megváltozott.

Azóta Beth egyszer sem engedte meg magának, hogy azokra a varázslatos nyarakra gondoljon.

A csomag érkezése azonban felkavarja a múltat és átrendezi a jelent.

,,Van a gyanútlanságnak valami szomorú poétikája. Minden ránk szakadó katasztrófa előtt ott van a megelőző idő, amikor még tökéletesen tudatlanok voltunk. "

Azt hiszem az ilyen típusú regényeket akkor szeretem olvasni, amikor olyan nagy vágyam támad elmerülni a színek, illatok és érzések kavalkádjában. Azok a felnőtt regények, amelyek gyönyörű szavakkal íródtak vannak olyan szépek és hangulatosak, mint a festmények és sokkal jobban szeretem is őket, bár elsősorban könyvmoly vagyok ezért nekem ez a természetes.

Már vége a vizsgaidőszakos szerencsétlenkedésnek és nem csak a könnyed szórakozást keresem a kötetekben, hanem már belevágok komolyabb művekbe is. Eddig az volt a mottóm, meg a tapasztalatom, hogy a vizsgák mellé könnyed, gyorsan olvasható regények illenek, a szünetekre, órákra és az egyetem utánra pedig jöhetnek a komolyabbak is. Valahogy így kötöttem ki a Nyarak könyvénél és úgy néz ki, nagyon is jól tettem.

,,Ezt már ismerem: a régi fájdalmak nem múlnak el. Sőt, ezek formálnak minket, ezekbe kapaszkodunk, amikor határhelyzetekben kíméletlenek és érdesek leszünk."

A történet főszereplője Beth, vagyis Erzsi, aki Londonban éli mindennapjait, édesapjától külön, egy szobatárssal, Lilyvel. Egyik nap szülője meglátogatja és elhoz neki egy csomagot, amely Magyarországról érkezett és ezzel a nőben keserédes emlékeket és érzéseket indít el. A küldemény tartalmaz egy Nyarak könyve nevezetű fotógyűjteményt és emiatt felidéződik benne kamaszkora összes nyara és boldogsága, mert

,,A lapok őrzik mindazt, ami elveszett."

Nem saját képekből, de a blogos csapat készítette a fejlécet.

Engem mindig is nagyon érdekelt és még foglalkoztat is, hogy vajon hogyan látják a külföldiek kis hazánkat és mit gondolnak róla és ebben keresendő annak az oka, hogy én szerettem volna olvasni a Nyarak könyvét. Plusz kedvelem még a visszaemlékezéseket és ennek a műnek nagyon megfogott a fülszövege amely sejtelmesre sikerült, emiatt meg azonnal szerettem volna olvasni. Emellett pedig van a címben valami varázslatos hangzás, amitől úgy éreztem, hogy tetszeni fog.

A szerző félig magyar származású bár így nem teljesül maradéktalanul az a vágyam, hogy egy külföldi szemén keresztül láthassam a Balatont és az országot, de így is megdobbant a szívem párszor, mikor például a kiejtéssel kapcsolatban írt a szerző és nagyon jó érzés volt azokat a sorokat olvasni. Én debreceni vagyok és mikor a város neve megjelent, így:

,,...ezt a helyet azonnal meggyűlöltem."

Kicsit elszomorodtam, de arra gondoltam, hogy mindenkinek mást jelent a település.

Az olvasás előtt egyébként teljesen másra számítottam, például arra, hogy a Nyarak könyve egy napló fényképekkel, de ezek az emlékek a főszereplőn keresztül elevenednek fel, nem írta le őket senki korábban.

A kötet óta elkezdtem pár regényt és nagyon zavaróak voltak azokban a sietős cselekményleírások és úgy általában az a rohanás, amely például az Árnyék és csontot jellemzi, de szerencsére az Eleanor és Parkban nem volt meg. A most tárgyalt regényem rendelkezik egyfajta lassú cselekménnyel, szép kiadással és szavakkal, szószerkezetekkel, kifejezésekkel, amelyek gyönyörködtetnek. Nekem nagyon tetszett ez a regény és talán pont a fentiek miatt, hiszen nem egy izgalmas és cselekménydús könyvről van szó, hanem szépen lassan csordogáló történetvezetéssel megáldott emlékekről és a nyárról. Mert ez egy tipikusan nyári regény egyébként és annyira érzékletes leírásokkal, hogy már én is éreztem hogyan süt a bőrömre a nap, a meleg időt és annyira jó volt olvasni, hogy még megkívántam az évszakot is, annak ellenére, hogy a hideget szeretem és az őszt, plusz még éppen kifelé tartunk ebből.

A regény egy témát jár körbe igazán, én ezt a felnőtté válásban határoztam meg és az pedig szorosan összekapcsolódik itt - bár nem kell törvényszerűen a valóságban is így lennie - az illúziók elvesztésével. Emellett pedig előkerül az emigrálók illetve a csonka család problémaköre és az, hogy a titkok képesek minden lerombolni. Ehhez kapcsolódva pedig elgondolkodtam, mert nem tudtam elítélni egyik szereplőt sem és eszembe jutott az a kérdés, hogy vajon meddig áll szabadságában egy embernek követnie a szíve szavát? Meddig nézheti csak a saját érdekét, úgy hogy mást ne bántson vele? Elég nehéz téma és a regény nagy részében inkább az elhagyottak szemével láthatjuk a dolgokat, de nekem folyamatosan eszembe jutott a másik oldal is. Bár ezt a regényt igazán csak az a személy értheti meg, aki maga is emigrált és tapasztaltabb.

Szólhat még az útkeresésről, a lábunk alól elvesztett talajról és az ezzel járó ürességről, a féltékenységről, a gyökerekről, a fájó emlékekről és arról, hogy vajon késő-e változtatni? (Ehhez kapcsolódik a tükör szimbólum és az, hogy mit jelent, mikor összetörik és ez párhuzmba állítható a kötettel.)

A háttérvilágából számomra a képzőművészetes rész volt igazán hangsúlyos, bár nem mélyed bele a témába, ebből is csak annyit mutat be, mint amennyi feltétlenül szükséges a cselekményhez és én nagyon szerettem, bár ebből inkább a múlthoz kapcsolódó részeket és annak az okát jeleníti meg, hogy miért választotta Beth azt a pályát, amin van.

A karakterek közül nem kedveltem különösképpen senkit, viszont együttéreztem Erzsivel és sajnáltam őket a kimondatlan titkok miatt. Tamás, az egyik fiú szereplő aki a romantikát képviseli természetesen hogy milyen formában az titok marad itt a spoilerveszély miatt és nem tudom eldönteni nála, hogy lehetséges-e a SPOILER (jelöld ki hogy olvasni tudd) köztük lévő érzelem és hogy vajon mennyire lehet-e valaki ennyire megbocsátó egy olyan személlyel szemben akit eddig életében csak párszor látott, mindig csak néhány napra. SPOILER VÉGE

Marikával kapcsolatban pedig tévedtem és úgy érzem, mintha letérítettek volna a pályáról és keresem az új vagy éppen a visszavezető utat de nem találom, így mindenféleképpen újraolvasom ezt a regényt később és figyelni fogok a jelekre, ha pedig megvilágosodom, lehet hogy írok egy új bejegyzést is arról, de már nem ilyen hosszút.

Összességében egy nagyon szép regényről van szó és azért is nehéz írni róla, mert minden teóriámat, minden egyes gondolatomat kidobja a kukába egy bizonyos résznél, így nagyon jól működik a meglepetés ereje, ügyes nagyon! Nem is számítottam ilyesmire... A kötet egyébként gyönyörködtet, tehát aki szereti a felnőtt irodalmat, a lassú cselekményt és a szépen megírt mondatokat, az érzékletes leírásokat, biztos szeretni fogja.

A könyv kiadása gyönyörű, a borító belső oldalain színes képek találhatók, igényesre sikerült nagyon. Mikor megkaptam a regényt, percekig csak csodáltam, ilyen szép kiadványt ritkán lehet látni!

A Park kiadó gondozásában látott napvilágot, 2013-ban.

Köszönöm, hogy elolvastad!

péntek, szeptember 26, 2014

2 Komment

2. forduló

Nyereményjáték A vér énekéért - második rész

szerda, szeptember 24, 2014

0 Komment

ajánló

Várólistás szerda #17 - Vér és csillagfény napjai (Éljen!)

szerda, szeptember 24, 2014

0 Komment

ifjúsági

Rainbow Rowell: Eleanor és Park, egy szerelem története

Szerző: Rainbow Rowell
Sorozatcím: -
Cím: Eleanor és Park
Eredeti cím: Eleanor & Park
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: ifjúsági, romantikus

Fordító: Simonyi Ágnes

Oldalszám: 320 oldal

Kiadó: Scolar Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 3.250 Ft

Fülszöveg:

Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.

,,- A gondolataimmal csatornákat tudok repeszteni.
- Nem a legmenőbb szuperképesség. Mi a neved?
(...)
- Talán Közművek."

Még nekem is érdekes volt az a gondolat, hogy egy kifejezetten romantikus Young Adult történetet olvassak, amiben nincsen más egyéb szál és a két címadó szereplőre helyeződik a hangsúly. Az Afrikai akác szerelmes történet után viszont kedvet kaptam a próbálkozáshoz és igaz, hogy annál a felnőtt regénynél inkább a gyémántbányászat miatt szerettem volna olvasni a könyvet, de az érzelmes vonal sem volt ellenemre és elgondolkodtam rajta, vajon mi az ami zavar egy romantikus sztoriban? Mi az ami miatt nem szerettem az Érintés vagy éppen A Párválasztó párjait? És vajon mindegyik YA könyvet kerülnöm kell, mert éppen több jut a gyengéd érzelmekből?

A választ pedig az Eleanor és Park adta meg.

Fejléckép forrása: saját szerkesztés.

Rainbow Rowell nemcsak külföldön sikeres, hanem hazánkban is elég ismert és ennek oka van, én pedig erre voltam kíváncsi. Másrészt pedig megakartam nézni, hogy mi az, amit szeretek a YA romantikus felhozatalából és mi az amit nem, tehát egyfajta önvizsgálatot tartottam és úgy érzem egész jól sikerült. Harmadrészt megérzés volt.

Nehéz helyzetben vagyok abból szempontból, hogy megírjam, vajon mennyire nyálas történet ez a közönségnek vagy éppen mennyire marad elfogadható szinten. Én most csak azt tudom írni, amit nekem jelentett és bennem indított el és ez természetesen mindenkiben más és minden egyes ember másféleképpen reagál. Nekem nem volt az, pedig mostanában elég érzékeny vagyok az ilyesmire.

A történet középpontjában egy páros áll, Eleanor és Park. A lány új az iskolában, különcsége miatt kinézik és csúfolják illetve csúnya feliratokat hagynak a könyvén. Park már régi motoros a sulijában és békén is hagyják félig koreai származása ellenére. Kettejükről szól ez a regény és elég nehéz cselekményt írnom, anélkül, hogy lelőnék bármit is, szóval maradjunk ennyiben. A regény egy szerelem története és mivel érzelmek tömkelege várja kedves olvasóját a kötet lapjain, ezért lassú cselekménnyel rendelkezik. Rowell inkább a kapcsolatra, családi helyzetre helyezte a hangsúlyt.

A mű olvasása közben végig foglalkoztatott a történet, akárhová raktam le a saját példányom, a sztori foglyul ejtette a képzeletem és nem engedett el, mert nagyon sokat gondoltam a történetre. Egyrészt kíváncsi voltam, mert a prológus nagyon jóra sikerült, másrészt pedig ott volt a kötet megkapó eleje, amely számomra szintén érdekesre és izgalmasra kerekedett. Harmadrészt pedig itt-ott megtalálható Eleanor néhány vicces beszólása és egy-két elcseppentett információ a családi helyzetéről. Viszont talán hosszabb ideig olvastam, mint szándékomban állt, de elég nehezen haladtam vele és ennek több oka is van.

Például az, hogy a könyv arcul csapott párszor plusz nosztalgiázásra is késztetett, tehát elég sokféle érzés kavarog bennem, most például a zavar, hogy vajon hogyan fogom én ezt leírni. Egyrészt nagyon örülök annak, hogy nem egy tökéletes lány a főszereplője ennek a regénynek és nem modell alkatú lányról van szó, hanem egy nagyobb darabról és itt jött számomra a zavar ideje, mert én sem vagyok egy nádszál és folyamatosan azt kaptam a képzeletemtől, meg a könyvtől is, hogy emlékezzek milyen vagyok és ez rossz is, meg nem is, mert végre realisztikus a történet, végre nem modellalkatú lányról van szó és nem egy jóképűhelyimenőcinikusbunkó srácról, hanem egy olyanról, aki épphogy elkerülte az állandó piszkálásokat. De mellette meg ott van az, hogy nem ugyanolyan alakban akarok parádézni a képzeletemben mint igaziból, hanem vékonyabban. Tehát ez egy érdekes rész volt és egyáltalán nem számít hibának, ez csak egy személyes megjegyzés.

Másrészt azért szerettem volna minél inkább elhúzni az olvasást, mert számomra a kötet hiteles volt az érzelmek terén, nagyon jól visszaadta Rowell azt az állapotot, amelyet a szerelmesek éreznek és bár úgy tűnhet, hogy én sosem voltam az, pedig igen, éppen vagyok is. Azt is tudom, milyen a tinédzserkori szerelem és hogy mennyire tud fájni a másik hiánya. A szerző az apróságokat ragadta meg és szerintem ettől volt számomra olyan élő a kapcsolat. Úgy hiszem, hogy ezt a szerző is átélte, emlékezett milyen az ifjúkor szerelme és egész jól visszaadta.

Itt kéne azon elmélkednem, hogy vajon mennyire nyálas is a történet és erre nem fogok annyira kitérni, meg is írom miért. Ezt ráhagyom másokra, nekem nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy mennyire megyek falnak a szereplők miatt és mennyire akarom őket péklapáttal megböködni, de szerencsére itt nem volt ilyen. Talán néha untam egy-két részt, mert hát nem hazudtolom meg magam, azért csak jobban szeretek egy kasztrendszer magyarázatot na, de összességében nincs gond a regénnyel. Lehetne azon gondolkodni, hogy vajon túl hamar vált-e ilyen erőssé két ember között a vonzalom vagy nem, de én úgy hiszem, hogy ez most teljesen lényegtelen kérdés. Itt a szerelem a lényeg, nem az ideje, főleg úgy hogy Rowell nem is igazán írja le az idő múlását, csak érzékeltet.

Nagyon tetszett benne az érzelmi vonal - apró gyöngyöcskék a mélyben, ez jut róla eszembe - és Eleanor mellékszála, vagyis a családi helyzete. Illetve az nem tetszett, de a kidolgozása igen. Nagyon sokszor sajnáltam a lányt rossz helyzete miatt és itt bizonyítja be azt Rowell, hogy a szerelem nem pénz illetve kinézetfüggő.

Külön plusz pont járna ha pontoznék a karakterek miatt. Senki sem tökéletes, mindenki küzd a hibáival és a kétségeivel. Na pont ezért kedveltem nagyon ezt a könyvet! Tetszett az, hogy a fent említett ábrázolások mellett a bizonytalanságokkal is harcolnak a karakterek, például abban, ahogy Park küzd az elfogadással. Ezek - akármilyen csúnyán is hangzik - teljesen hiteles gondolatok, mert elég nehéz azt legyőzni, hogy mit gondolhat egy szűk közösség és úgy alapjában véve a társadalom egy másik emberrel való kapcsolatáról és önmagáról. Ez is ismerős probléma, így számomra elég betalálós volt a kötet.

Viszont maradt egy-pár kérdésem, amelyekre nem kaptam választ, pedig lehet hogy simán belefért volna a műbe és ezek főleg a mellékszálakhoz kötődnek, meg néha találtam pár érdekes szót például a mosolyintottát, amit még nem is hallottam használtban. Ennyit tudok felróni.

Tetszett még az alkotás alakja, a fejezetek rövidsége, ahogy a nézőpontváltások történtek, ahogy a szerző bemutatta ugyanazt az eseményt kettejük különbözőségével és kedveltem még az itt-ott felcsillanó humort és azt, hogy nem sablon alapján készült a sztori. A vicces részek a kötet elején még túlsúlyban voltak, de ahogy haladtunk előre, úgy csökkent ennek az aránya. Én végig éreztem egyfajta baljóslatúságot, amely jól megbújt az üveg párájában vagy akár Eleanor nyakkendőjének ráncaiban. Nem volt elöl, a szerző nem fektetett erre nagy hangsúlyt, ám azokban az apró kis momentumokban benne volt egyfajta rossz érzés, de hogy igazam volt-e vagy nem, azt most nem árulom el.

A regény háttérvilága ugyanannyira megragadó, mint az érzelmi töltet és itt nemcsak a nyolcvanas évek mindennapjai, a kazettákkal, a walkmannel - valahol még megvan az enyém is - tárul elénk, hanem a szerző a komoly problémákat is előtérbe helyezi és súlyt ad nekik - erre utalt például az elszorult torkom olvasás közben.

A végéért viszont haragszom, nem vagyok gondolatolvasó! Utálom az ilyen végeket... nem szeretem! Tessenek mindent lezárni rendesen!

Összességében egy lassú cselekményű, de nagyon megkapó történetről van szó. Nekem nagyon bejött, jókat nosztalgiáztam rajta és megérintett ott legbelül. Nagyon szeretem azokat a regényeket, amelyek képes kiváltani belőlem valamilyen érzelmet és az Eleanor és Parknak sikerült.

A regény várható megjelenése: 2014. október 9., a Scolar kiadó jóvoltából jelenik meg és biztosra veszem, hogy szép lesz a kiadás. A borítók közül nekem a külföldi sokkal jobban bejön, de a magyar sem rossz. Páromnak pl. tetszik, mert sziluettes.

Köszönöm, hogy elolvastad!