Sorozat: -

   

Kapcsolódó bejegyzés:

Idézetek igézete #6

---

Mi történik ha egy sebesült katona egy leányneveldébe kerül és ott megtalálja a saját maga paradicsomát? Mi történik akkor, ha az emberi kapcsolatok, amik felépülnek ez idő alatt, hirtelen leomlanak? A Csábítás c. könyv értékelése következik:

Az amerikai polgárháború idején járunk, ahol Miss Martha Farnsworth és Miss Harriet Farnsworth üzemeltet egy már kis létszámú - konkrétan öt ifjúból álló - leányneveldét az egykor fényűzőnek számító birtokukon. A növendékek száma igencsak megfogyatkozott, csak azon lányok maradtak az iskolában, akiknek nem volt igazán hova menniük, így a számuk tíz alá tehető. Az egyik nap, Amelia, elmegy az erdőbe gombát szedni és ott találja meg az ellenség egyik sebesült jenki katonáját, John McBurney tizedest (beszédes név, burn egyenlő égetni). A kislány megszánja és a birtokra viszi, abban a reményben, hogy John túléli a lábsérülését és hogy Miss Martha tud rajta segíteni. 

Galéria a filmből.

Kellemes csalódás volt ez a regény - ami azért furcsa, mert miért gondoltam anno azt, hogy a Csábítás rossz lehet? Igazából tudom: azt hittem, hogy a film forgatókönyvét írták át egy hosszabb terjedelmű művé, de nem ez történt lévén, hogy az eredeti, The Beguiled kötet 1966-os a GR szerint, bár elég érdekes az az oldal ezt a kötet tekintve, úgyhogy nem lehetek benne biztos. A lényeg, hogy én azt hittem, hogy a 2017-es filmhez készül a regény, nem fordítva és ezzel összefüggésben azt, hogy ez nem egy régi mű, ezért is féltem annyira, hogy nem fog tetszeni, de valahogy az első lapoktól kezdve megbabonázva olvastam a sorokat. 

Az elbeszélés módja különleges, hiszen mindegyik karakter, illetve helyesbítek Johnon kívül mindenki kapott egy kis részt, hogy a szemén keresztül figyelhessük meg a világot, a környezetet és a legfontosabb az eseményeket, na meg egymást és így bontakozik ki a központi szerepet kapó férfi alakja. Ezekről a részekről azt tudom írni, hogy első körben belezavarodtam, hogy ki kicsoda és hány éves, de ahogy megismerem sorban az összes női szereplőt, egyre inkább egyszerűbb lett elválasztani ezt vagy azt, őt vagy őt. Első körben, mielőtt nagyon belemerülnénk a történésekbe, kezdünk egy háttér, környezet és körülbelüli gondolatok bemutatásával, majd egy idő után Johnra, a cselekményre és a bennük a férfiról kialakult érzésekre, képre terelődik a hangsúly. A lányok egymásról iszonyúan rossz véleménnyel vannak és ezért nem hittem egyiküknek sem soha, ha a másik rossz tulajdonságairól szólt a téma, mert ezeket inkább pletykának tartottam, míg amiket a karakterek magukról mondtak az inkább megbízhatóbbnak tűnt, de mivel ez a regény inkább egy gyűjtemény a helyszínen élők tanúvallomásaiból, nem tudni, hogy mi az igazság és ki hazudott, illetve miben. Én már csak ilyen gyanakvóan álltam a dolgokhoz. 

,,Miss Martha szerint egyetlen férfiban sem lehet megbízni... Különösen a katonákban nem."

A regény bemutatja tehát azt, hogy melyik lány honnan származik és elég részletesen járja körül egy-egy szereplő személyiségét a rá jellemző stílussal - ez inkább Mattie, a néger szolgáló, kicsit kendőzetlenebb és iskolázatlanabb módján tűnt fel nekem. Először azt hittem, hogy kedvencet avathatok Emily személyében, de rá kellett jönnöm, hogy végül ő is idegesített a maga okoskodó módján, Edwina viszont ennek fordítottjaként járt, végül őt választottam kedvencemnek, nagyon is együtt tudtam vele érezni és ami fontosabb megérteni, hogy mi zajlik benne.
Egyébként ezzel az egésszel csak azt szeretném megmutatni, hogy ezek a szereplők minden egyes tulajdonságukkal együtt szerepelnek előttünk (már ha hihetünk a narrátoroknak) legyen az akár jó, akár negatív, úgyhogy kevés olyan olvasó lesz, aki nagyobbrészt szimpátiával fordul majd feléjük, talán szánalommal vagy haraggal viszont annál inkább. Én az előbbi voltam és igazán az döbbentett meg, hogy nem tudtam senkire sem haragudni a regényből, mert én úgy látom, hogy az egész cselekmény az elhibázott döntések sorozatával egyenlő. A hazugságokkal, a hibáztatással, az elfojtott és meg nem beszélt indulatokkal, a jellemhibákból elkövetett illúziókkal, úgyhogy igen, bátran ki merem jelenteni, hogy ez a könyv az emberi jellem mélységeit járja körül és mutatja meg, milyen az, amikor egy addig felfele tolt hatalmas kő visszazuhan az arcunkba.

,,Mert azokkal, akiket jól ismertem, vajmi kevés kivételtől eltekintve, nem sokáig jellemezte a viszonyunkat az egymás iránti kölcsönös jóindulat, nagyon hamar rájöttek, mi a baj velem, vagy én arra, hogy mi a baj velük. Ezért mostanság, azt hiszem, úgy igyekszem elejét venni a csalódásoknak, hogy illúzióktól mentesen élek."

Az egymásról szóló vélemények mellett a kötetben szerepel egy ennél jóval érdekesebb szál, méghozzá a feszült, háttérben meghúzódó konfliktus, amely mérgezi az egyes embereket, de mivel nincs rá gyógyszer, vagyis a problémák a mélyben húzódnak megbeszéletlenül, ezért a könyvre jellemező lesz egyfajta vihar előtti csend állapot. Feszültté tett ez engem is, amíg olvastam nem volt nyugtom, míg ki nem derítettem a végső igazságot. Igazából itt elsősorban két ember problémájára gondolok SPOILER (jelöld ki hogy olvasni tudd) ők Martha és Henriett ami egyáltalán nem oldódik meg, ettől lesz a történetük nagyon szomorú, bár a többieké sem egyszerű, mert arra gondolok, hogy ha ezek a lányok teljesek lennének lelkileg (és itt most nem azt írom, hogy pszichopaták vagy ilyesmi), ha nem hiányozna nekik valamilyen fontos érzelem, akkor nem lett volna ebből az egészből cselekmény. Számukra hiányzik valami, amit úgy hívnak, hogy szeretet és ami abból fakad, hogy magányosak, gyanakvóak, hiányérzetük van és ez lett nagyon csúnyán kihasználva. Egyikük élete sem könnyű vagy egyszerű és itt már nagyon sajnáltam őket, mert nem gonoszak ők sem, egyszerűen csak emberek szükségletekkel. És itt ez már Thomas Cullinan érdeme, hogy ezt így át tudta adni a számomra. A legrosszabb az egészben az, hogy sok emberben az ismerőseim problémáira akadtam rá, vagy a sajátjaimra és emiatt kicsit nehéz volt ezekkel szembenézni, de végülis mit kaptam megint? Az élet nem rózsaszín lányregény és abból is a kapcsolatok a legnehezebbek és pont erre a legjobb példa ez a kötet is, na meg arra a közismert igazságra is, hogy ,,állíts egy embert rossz helyzetbe és előjön az igazi énje".

Hallgattassék meg a másik fél is! Vagyis John... *sóhaj* na róla nehéz úgy írnom, hogy még véletlenül se spoilerezzek el semmit, de muszáj megemlítenem, mert ő az egész könyv katalizátora, A Szereplő, aki nélkül nem lenne itt semmi, csak átlagos lányok unalmas élete. Ám hogy nem ez történt, az a sors fintora. Ő az a szereplő, aki rengeteg problémát hoz a felszínre, valószínűleg azért, mert mindenki tőle várja a megoldást és ezért is kulcsfontosságú, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem ahogy ebben a könyvben mindenki, a saját maga boldogulását keresi, a különbejáratú édenét, ahogy ő fogalmazott, de ezt bitangul rossz eszközökkel teszi. Én egyáltalán nem látom őt gonosznak attól függetlenül, hogy nem egy szent és ehhez az is hozzátesz, hogy egy ismerősömre emlékeztet, akit szintén nem tudtam beskatulyázni a sötét lelkűek közé. Számomra John inkább szánandó és rengeteget hibázó ember, aki ahelyett, hogy egy személynek a megváltója lett volna, nem töltötte be a szerepét SPOILER és elbukott a túl sokat akarása és az saját önző vágyai miatt. Rendben, ott van bizonyos rész, amit a szerző nem tartott annyira fontosnak bővebben kifejteni, de erre is megvan a magyarázat, méghozzá a csalódása, az, hogy azt érezte, hogy elárulták. Mindezzel együtt hangsúlyozom, itt nincs jó vagy rossz oldal, csak kőkemény eleve elrendelések és elhibázott döntések, na meg keserű véletlenek és ami a legnagyobb mozgatóerő, a félelem helyezkedik a szívekbe.

Egy mondat ragadt meg a Geekz filmértékelőjéből, amit én is megosztanék, pedig nem szoktam ilyesmit tenni: ,,nincs meg a megváltás, pedig megtörténhetett volna". Bár ha arra gondolok, hogyan is lehetne az egészet kisimítani, nem tudnék rá egyetlenegy olyan pillanatot sem mondani, amikor mindennek megálljt lehetett volna parancsolni, mert ezek a karakterek és a jellemeik nem engedték volna, ilyen személyiségekkel csakis ez az egyetlen járható út van, nincs más mód és sors.

,,Egyáltalán nem biztos, hogy túl sokat fogok törődni a mennyországgal, pláne, hogy ilyen sok rendszabály van. Úgy gondolom, hogy inkább itt a földön veszem el a magamét."

Korábban említettem, hogy az amerikai polgárháború idejében járunk és javában zajlik az egymás meggyőzése acél eszközökkel... ennek a zaja távolról hallatszódik és ez valahogy így van a történetmesélés során is, mert ezek a lányok nyugodtak, mintha megszokták volna, hogy ott bizony harc van és olyan, mintha egyáltalán nem érdekelné őket ez az egész mizéria. Nekik megvan a maguk kis zárt világa és azzal köszönik, ők jól elvannak. (Vagy kezeljük metaforaként Johnt? Legyen az, hogy egy társadalomba betör a háború és annak a szinonimája a férfi? Ezen a gondolatmeneten érdemes lenne továbbmenni...) Illetve amikor szóba kerülnek a felek, az egymással szembenálló férfiak, akkor sem hangzanak el nagyon fontos információk, bár az egész könyvet nézve, ez nagyon nem is hiányzik, itt ez csak egy keret, a fontos cselekmény nem ott történik, hanem az iskola birtokán. A cselekmény nagyon lassú, de a fojtott és feszült légkör miatt egyszerűen letehetetlen ez a könyv és fel sem tűnik, hogy csak tyúklépésekben haladunk előre. A könyv feléig alig történik valami és utána sem tudnám megmondani, hogy pontosan mik a történetvezetés főbb állomásai, mert csak az tűnik fel, hogy időnként mintha ki akarna törni valamit, de á mégsem, meggondoltuk magunkat bocsi, mert valahogy semmi sem kerül felszínre. A kötet inkább párbeszédalapú, keveset támaszkodik a leírásokra és mint olyan lélekbúvárnak mint én, aki szeret mások szavaiból következtetni az emberek személyiségére, kész aranybánya. Az pedig egy külön érdekesség, hogy a szereplők monológjai, visszaemlékezéseiben folyamatosan ott van a borúlátás, a negatív előreutalás, ez is hozzátesz az alapból sem vidám hangulathoz. Ez az egész minden pedig ahhoz járult hozzá, hogy úgy érzem, hogy új kedvenc könyvet avattam, de erről úgyis az idő dönt, ezt csak pár hét múlva fogom tudni megmondani, ha minden gondolatom a regény körül forog-e vagy nem.

Erősségek:

- erős feszült hangulat

Gyengeségek:

- semmi ilyesmit nem találtam

Kedvenc szereplő:

Edwina

---

---

A rovatom megszüntetése mellett döntöttem, mármint úgy, hogy különálló cikksorozatként létezzen. Egyszerűbb, ha minden értékelés végén megosztom a külföldi borítókat na meg az arról szóló véleményem. Az eddigi részeket itt találod.

Hát a francia rokonok sem jobbak, az első szörnyű, nem választanám sose ehhez a könyvhöz, míg a másodikat már inkább, bár akkor meg félreértelmezné a mű kategóriáját, mert inkább asszociálnánk egy romantikus lányregényre, mint egy pszicho-thrillerre.

Én maradok a magyar verziónál, ez a legjobb, bár a felirat elhelyezkedése nem tetszik:

---