---

A bejegyzés képeit itt találod és itt.

Szép fejlécképekért nézz szét Vickynél.

Ez az értékelés a Prológus Rézkirályság projekt keretén belül látott napvilágot, ahol a regénnyel és a hozzá kapcsolódó extrákkal foglalkozunk.

következzen a Rézkirályság értékelése!

Röviden a történet: Három főszereplőnk külön utakra kényszerült: Ali egy távoli vidéken kénytelen boldogulni, Ám Dzsazírában, mert édesapja óhaja világos volt és nem akarja, hogy a fia túlságosan szem előtt legyen. Nahri kénytelen a házasságában boldogulni és okosan lavírozni, hogy apósát magára ne haragítsa. Dára pedig... hát az ő szála az egyik legspoileresebb a regényben, úgyhogy vele nem foglalkoznék, de egyet ígérhetek, nem arra halad a történet irányában, ahogy az első kötetben ígérte a szerző, de egy érdekes utolsó részt garantálhatnak az itt szereplő fordulatok.

Az első könyv után a Rézkirályság vett egy kb 180 fokos fordulatot és az elképzeltekhez képest elindult egy másik irányba, amit először csak ámultan figyeltem, de utána hozzászoktam és levontam a magam következtetéseit. Muntadzir - Nahri férje - mondta ki a bántó szavakat, amelyek az első művet is jellemzik: kairói mese egy szegény lányról, aki belecsöppen a fényűző dzsinn világ felső krémjébe és minden álma valóra válik. Ez viszont csak a Bronzvárosra igaz, a másodikra már az jellemző, hogy ez az élet nem olyan, amilyennek a lány elképzelte és fel kell ébrednie az álomvilágból és keményen odaállni, hogy valóra válthassa az elképzeléseit. Számomra ez a kötet elsősorban arról szólt, hogy hiába kerül olyan helyzetbe az ember, ami jobbnak tűnik, mint addig volt és az, amit korábban akart, sosem lesz egyenlő azzal, amit várt és elképzelt és ahogy egyébként valójában működnek a dolgok. Úgyhogy ez és a regény másik vonása, amit mindjárt bővebben kifejtek, okozta azt, hogy nehéz volt a második részt olvasni, annyira az volt, hogy szabályosan megviseltek az itt történtek. Az egész könyv inkább szól a szereplők vívódásáról és nehézségeiről, mint az első kötetben áhított mesei világról, ez már kemény hely, ahol a politika és az ármánykodás kéz a kézben jár, tiszta szándék alig szerepel és ahol az elnyomott kisebbség megváltóért kiált, ahol két népcsoport nem tud elszakadni a múltjától és az egymás iránt érzett gyűlölettől ez pedig hármójukon keresztül nyomasztóan elevenedik meg a lapokon. Ez egy háború előzménye és már kezdete, amely a harmadik részben fog tetőzni és a problémák, na meg a szereplők jellemének mélyítésére szolgál.
Ez a rész átvezető az első mesei világa és a lezárás valószínűsíthetően kemény valósága között, a korábban megjelenített inkább etnikai problémákra koncentrál, mélyíti azokat és a szereplők ezen túli egyéni síkjára, ahol ők magányosan szenvednek a saját felvetett és többnyire válasz nélkül hagyott kérdéseikkel. Hármójuk közül számomra Dára kérdései voltak a leginkább érdekesek számomra és sajnáltam őt minden helyzetben. Róla nem írnék többet, az a helyzet, hogy a legjobban az ő szála érdekelt és fogott meg, a többieké annyira nem késztetett sajnálkozásra, mint az, hogy szerencsétlen dév csak egy marionettbábu. Miatta gondolom azt, hogy az első könyvben felvázoltaknak totálisan hátat fordítunk - a végének dacára - és rengeteget gondoltam rá és szerepére még akkor is, amikor nem olvastam.
Nahri helyzete egy fokkal jobb, de ugyanolyan belekényszerített szereppel kell élnie, mint a fentebb említettnek, de neki van lehetősége kiharcolnia az igazát, míg Dárát ezer és ezer szálak kötik gúzsba. A lány talpraesett, ezt ebben a részben szintén megmutatja és bár korábban a csaló énje került elő, most a nemesebbik, a másokon segíteni vágyó lény mutatkozott meg, az igazi Náhida Bánu vonása.
A harmadik szereplőnk Ali, akit száműzetésében kezdetben megtámadnak és sikerül később egy új és jobb életet kialakítania, de vissza kell térnie a gyökereihez Dévábádba itt pedig nem tud ellenállni a saját igazsága kinyilatkoztatásának és ezzel kerül mindig a középpontba.

A kötetre a már korábban megszokottak szerint jellemző a letehetetlenség, bár itt most másfajta módon, és az izgalmasság, de ezek mellé társul a sötét tónus, mert nem egyszerű, amin a szereplőink keresztül mennek és ez megnyilvánul a gondolataikon, tetteiken keresztül. Nagyon szerettem olvasni a náhid mágiáról és Dára száláról, talán kevésbé volt kedvencem Ali, de érződik rajta is a fejlődés, Nahrival már mindketten elhagyták a gyerekes gondolkodást és próbálnak jól dönteni. Ez viszont a harmadik dév szereplőről nem mondható el, aki naivnak mondható, de ő az, aki őrlődik a kötelesség és a bűntudata között és valahogy sosem találja el mi is lenne a megfelelő.

Chakraborty jól szemlélteti, hogy kik és miért gondolják azt amit, na meg, hogy miért történik az, ami. Egy adott kérdésre (például a bosszú vagy a békés együttélés a jobb), másfajta válaszokat ad és másféle szemszögeket és mindegyik megérthető. Alapos munkával építette fel a regényét és szerencsére nem fukarkodik a világa vázolásával, sokkal jobb ez a rész ebből a szempontból is, mint az első, mert reálisabb és megmutatja, hogy mi lehet egy mese hátterének fogaskerekei között. Egy problémára többféle választ kínál, az olvasó pedig eldöntheti, hogy melyik mellé áll, melyiket támogatja - bár kétségem nincs, hogy sokan mit preferálnak majd - emiatt pedig azok számára is érdekes lehet a sorozat, akik kíváncsiak etnikai problémákra és megoldási javaslatokra.