Sorozat (kiadói): Magyarok külföldön 1.

London. Ahol körülbelül kétszázezer magyar él és ahol ez a szám csak növekszik, mert itthon egyre több ember fejében fordul meg a gondolat, hogy a mesebeli szereplőkhöz híven szerencsét kéne próbálni odakint, hiszen ,,itt csak a szívás van", név szerint a társadalmi feszültségek, a törlesztések és az alacsony bérek. De hogy ne csak a rossz és a legtöbbször illetve általánosan hangoztatott oldalát fogjuk meg ennek a migrációs folyamatnak, az úgynevezett ,,csak-oda" útnak, itt van nekünk a Let's kifli, amely egy magyar lány mindennapjait mutatja meg Londonban és amely kötet olyan, mint egy fánk. Kívülről hívogatóan cukormázas, belül pedig édes és keserű,

   

Kovács Eszter Let's kiflije az Athenaeum Kiadó új sorozatának első példánya, amely szériát figyelemmel fogom kísérni a későbbiek során is. Bevallom, nem egyszer megfordult a fejemben a külföldre távozás gondolata, főleg ebben az utolsó, változékony egy évemben és még egyáltalán nem tettem le arról, hogy külföldön próbálok valamit elérni. Úgyhogy maximálisan érdekel minden egyes beszámoló amit egy odakint élő földim ír. Így volt ez Eszter művével is, bár kicsit szomorkásan és ferde mosollyal írom ezeket a szavakat a blogra: arról nem szól a mű, amitől ez az egész helyzet szomorúvá és veszélyessé válik, mert iszonyúan sok rémhír terjed az odakinti magyarokról, hogy a kezdet kezdetén bennük nem szabad megbízni, hogy egyesek a megígért szálláshely helyett kötöttek már ki patkányfészek tanyán és stb, stb rémsztori rengeteg akad. Mindenesetre remélem a szerző nem élt át ilyesmit!

Tehát nem a rossz tapasztalatokra és szomorú tényekre koncentrál - pl. hogy egyáltalán miért választja valaki az elutazást ebből az országból - helyette a Let's kifli egy lány mindennapi életét mutatja be, hogy milyen odakint élni és például alig pár szó esik az távozás okairól és miértjeiről. Több történeten keresztül bontakozik ki a narrátor* ,,átlagos" (ez most itt nem negatív jelző) élete a maga csalódásaival, apró örömeivel és szerelmeivel de én a felszín alatt éreztem a boldogtalanságot. Fogalmam sincs, hogy vajon csak a magam félelmeit, érzéseit vetítettem ki ezekre a novellákra, de bizony én úgy éreztem több is van ott, mint amit a szerző leírt. Átszűrődött hozzám a szomorúság, de hogy ez ott volt-e? Azt nem tudnám megírni. És nem is csak az otthagyott haza, hanem az ott ért események is simán lehetnek ennek az érzésnek a kiváltói, a könnyed történet pedig, amelyet egyébként egész végig élvezet olvasni, itt válik nehézzé és keserédessé, de ettől nem lesz rossz a Let's kifli.

Sem unalmas, teljesen meglepődtem magamon, de egyszerűen nem tudtam letenni, annyira olvastatta magát a könyv és igazából azt vettem észre magamon, hogy érdekel, mi történik. Együtt izgultam a szereplővel, együtt örültem, mikor kerekezett az esőben - azon a meleg estén nekem is jól jött volna egy kis hűsítő zápor mikor olvastam, nem mondom - és tényleg magával ragadott ez a kis kötetecske. Remélem az új kiadói sorozat többi része is legalább ennyire érdekes illetve olvasmányos lesz, mint a Let's kifli!

A történetek közül egyébként nagyon tetszett a Kiló rizs, amelyben az elgondolkodtató kettősség jött be igazán, illetve Az író meg a felesége, amely a véletlen találkozások egyik mintapéldánya - azt mutatja meg, amikor a szerző találkozik az egyik olvasójával.

*Azért is írom azt, hogy narrátor, mert a szerző elkülöníti magát ettől a személytől, mindvégig a lányként hivatkozik arra a karakterre, aki mesél nekünk. 

A könyv könnyedségéhez egyébként a szerző nagyban hozzájárult a könnyen emészthető és szép mondanivalóval például ezzel itt:

Vagy a számomra legelgondolkodtatóbb mondattal, ezzel itt lent, amely azt mutatja, hogy Magyarország a centrum perifériája, hogy villogjak mán' a földrajzos szókincsemmel:

Az egyetlen problémát itt a kuszaság jelenti, mert úgy vettem észre a szerző szeret ugrálni a témák között, hiszen egyszer ezzel foglalkozik, másszor mással és néha átkap valamibe, majd visszatér ugyanoda. Az ugrabugra nélkül szerintem simán jobb lenne a kötet, bár a novellák összevisszasága ad neki egyfajta kaotikusságot, úgyhogy az érzés megmaradna, maximum kevésbé érezném zavarosnak az összképet.

És akad néhány oda nem illő mondat is. Viszont találtam olyat, ami betalált nekem, de rendesen. Ilyen például Szabó Magda Für Elisének egyik sora, amelyre egyből ráismertem. Anno galád módon kifénymásoltam azt az oldalt és addig őrizgettem azt, míg meg nem szereztem a regényt, de azóta sem tudom elfelejteni Jablonczay Lenke szavait az előhalálról és az igazi elmúlás természetéről, nekem is pont ez maradt meg a legjobban Szabó Magda művéből.

Tehát Kovács Eszter a Let's kifliben a londoni hétköznapi élet szépségeit illetve nehézségeit ágyazta a novellákba. Úgy érzem, hogy ha a történetek nagy része kitalált is, mégis sok táplálkozik emlékekből, de a szerző inkább kívülállóként próbálja ezt a világot megmutatni nekünk, tehát ez nem egy emlékirat. Sem semmilyen más szándék nem vezérli: csak bemutat, nem elriaszt és nem is vonz. Nem foglal állást, csak megmutatja a sokszínű London egy arcát: ,,Tessék, én így látom!"

Érdekességképpen még azért megemlíteném, hogy a Let's kiflit hajnalig, illetve reggel tízig olvastam kb hajnali kettőtől - aznapra véget ért az esti műszakom a melóban - és fél négy körül ezzel a mondattal szembesültem:

A kötet az Athenaeum Kiadó jóvoltából látott napvilágot 2015-ben a Magyarok külföldön kiadói sorozat nyitó darabjaként.