A kötet az On Dublin Street sorozat első része! (Az angol címet vettem alapul, hivatalos magyar még nincs.) 

A kötet a Denazen sorozat első része és a Vörös pöttyös könyvek egyik tagja.

Igazából ezt a regényt én angolul szerettem volna olvasni, de hamar megjelent magyarul és így került hozzám is. Igazából a többi blogger véleményére figyeltem fel és én is kíváncsi lettem arra, amit sokan szeretnek. Alapból a fülszöveg is megragadó, érdekesnek tűnt ez a furcsa történet.

Dez állandóan dacol az apjával, aki egy ügyvédi irodát vezet és sosincs ideje a gyermekére. A lány ezért bármit megtesz, hogy bosszantsa őt, még arra is képes, hogy gördeszkájával nyaktörő mutatványokkal kápráztassa el a bulizókat, vagy éppen arra, hogy egy idegent vigyen haza, akit az erdőben talál. Ám mikor édesapja hazaér, semmi sem úgy sül el ahogy várta, először is a férfi halál nyugodtan húz elő egy fegyvert a zakójából, hogy lelője a jóképű srácot.

Kale a lány minden addig ismert világát felborítja, mert nem minden az aminek látszik és új utakra kényszerül a tudás által. Vajon Dez kiben bízhat és kiről derül ki, hogy álarcot visel?

VANNAK MEGSEMMISÍTŐ KÉRDÉSEK,

AMELYEKRE HA SOKÁIG NEM AKAD VÁLASZ, 

ELPUSZTÍTJÁK A LELKET.

A kötet a Déli Végek-trilógia első része.

Az X térség egy meghatározhatatlan terület a világ szívében, amely akár veszélyes is lehet az élőkre nézve. Történetünk kezdetén a tizenkettedik csapat indul útjára, amely egy biológusból, egy geodétából, egy antropológusból és egy pszichológusból áll. Ők négyen alkotják a tizenkettedik expedíciót, amely a korábbiak sikertelenségére keresi a választ. 

A helyzetük bonyolódik a néhány furcsaság - amivel akár már az alap tábor felállítása közben is találkoznak - illetve a térképeken nem található torony miatt, amire pár nappal érkezésük után bukkantak. Úgy döntenek, hogy lemennek és a környezet feltárása helyett itt kezdik meg a kutatást védelmi szempontokat figyelembe véve. Itt pedig olyat tapasztalnak meg, amit korábban sosem. 

A narráció E/1 személyű és a biológus gondolatait ismerjük meg, az ő szemén keresztül szemléljük az eseményeket és érdekesek a gondolatai. A jelen idejű elbeszélés keveredik a múltbeli élményeivel, emlékeivel és számomra ezért sem unalmas a kötet. Jeff VanderMeer úgy ír, hogy mikor már kezdeném elveszteni az érdeklődésem a történet iránt, berak egy olyan elemet, ami újra felkelti a kíváncsiságomat és ezért alig tudtam letenni a könyvet. 

A főhősünk, akinek személyazonossága már rég elveszett, rengeteg furcsaságot tapasztal a számára ismeretlen területen, többek között egy olyan topográfiai anomáliát is, amit érdemes megvizsgálni. Így döntenek és itt kezdik meg a kutatást. A világkidolgozás, amibe a torony problematikája is tartozik, szerintem a későbbiek során fogja igazán sokkolni az olvasókat. Biztos vagyok benne, hogy Jeff VanderMeer tartogat még egy-két meglepetést a tarsolyában és nagyon kíváncsi vagyok az X térség további paramétereire is. Sajnos ezzel együtt sokkal monumentálisabb történetet vártam, valahogy ez így kevés volt. Megértem, hogy a későbbi részek során sokkal több információt fogunk kapni a területről, de nekem nem tetszett ez a rejtélyesség. Hiányzott számomra a kívülállók, vagy éppen a Déli Végek felfogása és ismeretanyaga és az a tudásbázis ami egy sci-fiben engem elvarázsol. Nem lehet tudni, hogy a biológusnak igaza volt-e vagy sem és ez frusztrál és sajnos nem a jó értelemben. Idegesít. Túlságosan kis szeletet kapunk a világból, de ez fenntartja az érdeklődésem, viszont irritál az, hogy fogalmam sincs mi történik és miért.

Illetve akad itt néhány kérdés, amire nem tudom a választ: Mi történt a többi expedíció tagjaival? (Erre homályos elképzeléseim vannak, de azért szeretném őket leírva is látni.) Mi az X térség? Miért alakult ki? Meddig terjed? Mit veszélyeztet? SPOILER (Jelöld ki hogy olvasni tudd!)Miért másolja le az embereket? SPOILER VÉGE Mióta létezik?

Figyelem! A kötet a The Anomaly Quartet sorozat első része! 

Mivel sügér voltam és nem néztem meg a goodreads.com-on lévő adatlapot ezért "szingli" regényként értékeltem. Most pedig döbbenten nézek magam elé, mert nem gondoltam volna, hogy ez egy sorozat nyitó könyve. A következő kritikánál korrigálok majd, ha arra lesz szükség.

Első pillantásra a könyv borítója fogott meg, mert szerintem figyelemfelkeltő az űr és az abban lévő ember magányát kifejező kép. Igazából ezért (is) raktam a várólistámra, de persze a regényen szereplő ajánlók sem elhanyagolhatók. Amikor pedig lehetőségem lett közelebbről is megismerkedni a belső tartalommal, nagyon megörültem. Egyből belekezdtem az olvasásba és valahogy nem azt kaptam, amit vártam.

Értékelés: 4 / 5 pont.

Műfaj: klausztrofób sci-fi.

Cormac nagy lehetősége ez a mélyűrbe tartó út, amin szerencsés újságíróként részt vehet pár másik emberrel együtt. Az ő nagy esélyük, hogy eljussanak odáig, ahova még ember nem jutott el és felfedezzék, lássák azt, amit még senki sem. Az út során viszont sorban halnak meg a legénység tagjai és végül Cormac az, aki utoljára marad életben. Rá hárul a feladat, hogy kiderítse miért történik mindez. Ám semmi sem egyszerű, a férfi magánya a múltbeli történésekkel és a jelenkori eseményekkel is bonyolódik. 

A világkidolgozás nagyon egyszerű. Az emberiség túl akar lépni a saját korlátain, el akar jutni oda ahol még nem járt senki, méghozzá a mélyűrbe! A kormányok a sok kudarc miatt már  nem invesztálnak a halott ügybe semmit, tehát eljött a vállalatok ideje! Elindítják ezt az expedíciót a szent cél érdekében, ezzel is a kormányokat akarják rávenni, hogy ebbe érdemes áldozni és össze akarják fogni az emberiséget, hogy zászlójuk alatt egyesüljön minden ember. Ezért is lényeges Cormac munkája, aki újságíróként interjúkat készít a többiekkel és videóüzenetek formájában az élet jó oldalát mutatják a Föld felé. A média itt is fontos szerephez jut, hiszen a cél érdekében az utazók nem mutathatják ki, hogy a kép hamis, ott fent semmi sincs rendben. 

Azt kell írjam - így, hogy már nem olyan friss az élmény - hogy a történet sokkal mélyebb, mint azt az olvasáskor tapasztalni lehet. Rengetegszer fordult meg a fejemben az, hogy az író több magyarázatot is írhatott volna még, de rá kellett jöjjek, főleg Elena szálánál, hogy sok minden van, amit az író ránk bíz. Ezért a kötet értelmezése nehezebb és továbbgondolósabb szerintem. A szerző - véleményem szerint - sokszor élt az elhallgatás eszközével, ezt akár a helyzetmagyarázat esetében, akár a lélektan dolgában is kijelenthetem. A háttérben lapuló információk viszont sokkal súlyosabbak.

Visszaköszön pár filozófiai kérdés is a lapokról az űrről, főleg Cormac írásai által. 

Megtaláltam a magány háromféle megközelítését, amit a szerző elénk tár: az otthonmaradókét, a tehetetlen figyelőét és az unatkozó emberét. 

A fizikai és egyéb tudományos magyarázatok hiányoznak a könyvből, sajnáltam hogy pont ez nem került bele, hiszen a Tűz lobban a mélybent vagy a Diaszpórát ez tette azzá, ami és a bonyolult elméletek nélkül, biztos, hogy máshogy álltam volna az Ad Astrás könyvekhez. 

A regény három nagyobb részből áll és mindegyikben egy fontos lezárást kapunk, viszont az első csak egy rövid helyzetbemutatás és igazán nagy csavarral csak a második és a harmadik rendelkezik.

A történet nagyon egyszerű, egy űrutazás meséje ez. Persze a kötet kezdetekor már az űrben vagyunk és Cormac szemével látjuk a világot, a lényegében utolsó életben töltött pillanatait. Ekkor pedig visszaemlékszik hogy ki és hogyan halt meg és mi az a fontos tény, amit tudnunk kell. Ez az első ötven oldal egy gyors áttekintés és igazából csak átrohanunk a lényegen, a szerző így érzékelteti, hogy nem ez a hangsúlyos és csak elengedhetetlen információkat tartalmaz, amelyek a későbbi megértést segítik. A fellövés pillanata és a földi események ekkor még rejtve maradnak előttünk, ezek az apró információk csak sokkal később derülnek ki. 

A második egységben egy bővebb leírást kapunk a korábban történt eseményekről tehát visszatérünk a kezdetekhez, újra átéljük őket és ekkor lesz fontos az első részben megismert helyzet. Ezt is Cormac szemszögéből látjuk, de egy kicsit máshogyan és innentől kezdve lesz érdekes a regény. Ezekkel párhuzamosan pedig megismerjük Cormac múltját, az odáig vezető utat, amit beékeltek az űrben történő események közé.  

Kicsit nehéz erről a könyvről írnom, mert nagy ellentmondásokat érzek. A kötet nemcsak azért mély, mert elhallgat előlünk információkat és nekünk kell tovább gondolni őket, hanem azért is, mert olyan témákat dolgoz fel. Itt van például a magány, a depresszió (amely csak utalás szintjén van benne, de akkor sem nevén nevezve), az öngyilkosság és maga az utazás célja. Az utolsó kettő annyira nem kerül előtérbe, viszont az első, Cormac miatt, igen. 

Az utazás pedig azért ellentmondásos téma, mert nem kerül előtérbe a fő motiváció. A cél meghúzódik a távolban és csak a kötet közepén kerül előtérbe a felszínes ok. A nagyvállalatok jóindulatúnak álcázott tevékenysége mögött más indokok húzódnak és ez nincs leírva. Azért is írom ezt, mert képtelen vagyok elhinni, hogy csak úgy jóindulatból lehetővé tesznek egy csillagászati összegű utazást az űrbe. Biztos vagyok benne, hogy sokkal de sokkal másabb a cél, mint amiről itt olvashattunk, nem hiszem el, hogy olyan dologba fektetnének pénzt, amiből nincs nyereségük. Így én most szokásomtól eltérően ezt a dolgot szépen mögé képzeltem és helyrebillent a világszemléletem. Fogalmam sincs, hogy az író hogyan gondolta ezt, mert semmilyen jelet nem láttam arra, hogy pénzszerzés lenne az utazás célja. És itt jegyezném meg, hogy ezt a könyvet nehéz értelmezni és könnyen behúzza a csőbe az embert, ha hagyja és én is majdnem bedőltem neki, mert van ám ennek anyagi vonzata! A sok reklám, a nézettség, az eladott termékek és ezért is kell az utazóknak boldognak tűnniük, a terméket el kell adni! 

Viszont a fő céllal nem értek egyet még mindig, mi az igazi, a nagyon nagy motiváció? Miért kell nekik az űr? Az adott időben történő haszonszerzésen kívül. Ez miért nem volt leírva? 

Erre a kérdésre kapunk egy magyarázatot is, SPOILER (Jelöld ki, hogy olvasni tudd!) az anomália helyének pontos ismerete a fő cél SPOILER VÉGE ami a második részben lesz majd fontos, de nem tudom összeegyeztetni ezt a vállalatok politikájával.

Egyrészt egyből eszembe jutott az Isteni Színjáték és abból is az Odüsszeusz élete végét felelevenítő történet. Pontosan ugyanaz a vágy hajtja itt az embereket, mint akkor is: az ismeretlen és a tudás iránti vágy. Ez is egy hübrisz, egy korlát, ameddig az emberiség eljutott és a kis csapat pont ezt a felfoghatatlan határt akarja átlépni. Ám mint minden, ez sem ilyen egyszerű. Ez már egy másik világ, mint amiben a fentebb említett személy élt; itt nem egy szent cél érdekében indulnak útnak az emberek, a motivációk elég széles skálán mozognak. Azt viszont nem árulom el kinek a célja a tudás, ez is kiderül a könyvből. Itt minden sokkal mélyebb, sokkal másabb, mint elsőre látszik. 

Viszont azt mondom, hogy túl egyszerű a könyv, lehetne egy kicsit bonyolultabb is. Gondolok itt a világkidolgozásra, a tudományos elméletekre (amiből lényegében nagyon egyszerű alapot kapunk, semmit nem ismerünk meg) vagy éppen a multikra. Eszembe jutott viszont valami... a szerző ezt direkt csinálta így. Ahogy Cormac halad az űrben, egyre több probléma adódik a hajóval és ő ezeket nem tudja megoldani, mert nem ért hozzá. Pont ez köszön vissza ebben az egyszerű magyarázatban is, nincs ott olyan ember akinek a szájába adja őket, minden hozzáértő halott. Ezzel is érzékelteti Cormac hozzá nem értését, szerintem. 

Teljes mértékig elfogadom ezt a hozzáállást is, de a lelkem tényleg valami kápráztató leírásra vágyik ilyenkor. 

Politikaföldrajz órán tanultam a cionzimusról, a zsidók történetéről, az Izraelbe jutás óta történt háborúkról, bár azt nemigen mondtam volna, hogy mestere lennék a témának és az ott élő népeknek. A Hazám, az ígéret földje számomra jó olvasmány volt, kitöltötte azokat a hézagokat, amikről még nem hallottam és az eddig összegyűjtögetett ismeretmozaikok értelmet nyertek. 

A kötet az izraeliek sorsát mutatja be a történelmi tényeken és az egyéneken keresztül. Sok fontos embert megszólaltat, olyat aki ott volt a lyddai eseményeknél és olyat is, aki a Negev sivatagban tevékenykedett. Ezzel együtt a szerző megpróbálja megmagyarázni a történések hatásait, például mi az, amitől most Izrael bajban van, milyen a mai kép, kik a jelenkor ellenségei és hogy mi lesz a sorsa a nyugati bástyának az iszlám országok tengerében?

Értékelésem: 4 / 5 pont

Kategóriák: riport, történelmi könyv, életrajz.

Azt hiszem először a facebookon találkoztam ezzel a könyvvel a kiadó tevékenységének köszönhetően és mikor megtudtam, hogy miről szól, azonnal olvasni szerettem volna. Az országok nagyon érdekesek és egy olyan nép története is az, amelyik csapást csapás után szenvedett el. Igaz, hogy a kötetből kiderül, hogy sokkal árnyaltabb a kép, mint azt elsőre gondolnánk.

Az első pár oldal olvasása közben úgy éreztem, hogy ez nem az én könyvem és le is írom, hogy miért. Ez a gondolat folyamatosan motoszkált bennem a kötet végéig és csak ott jöttem rá, hogy a szerző stílusa és az elején a folyamatos ismétlések szinte az őrületbe kergettek. Úgy érzem, hogy az utóbbiból nagyon sok volt és egy kicsit unalmas volt a fejtegetés, főleg a legvégén. Lehet hogy ez sokaknak jobban fog tetszeni mint nekem, de mint egyszerű olvasó azt írom, hogy a legutolsó fejezet túl hosszú volt. A többivel semmi baj nem volt (talán az első kettővel), mert szerettem a történeteket és az életutakat.

A bevezetésben leírja hogyan élte meg a folyamatos háborúkat és emiatt is érzem azt, hogy a vége felesleges. Itt úgy vélem, hogy vagy az egyik marad - tehát az elején és a fejezetekbe beékelődve - vagy a másik, de én jobban örültem volna ha ezek a gondolatok csak a kötet végén jelennek meg. Úgy érzem, ott erősebb hatást gyakoroltak volna rám, lévén, hogy az itt megírt összefüggések sorban visszaköszönnek a fejezetek során. Ám ha már így alakult, nem mehetek el a szerző gondolatai mellett sem, mást vártam. Egy kesergést a rossz sors felett és nem az önhibáztatást. Nem azt, hogy elbeszélje az okokat, a miérteket és ezzel éreztesse a bűntudat alóli feloldozás vágyát (talán). 

A fejezetek általában egy bevezető résszel kezdődnek, amelyben Shavit elmondja a maga monológját, majd az aktuális történetre terelődik a hangsúly és a végén egy összefoglaló résszel zár. Az első fejezet túlságosan közeli szeretett volna lenni és ezért nem tetszett. Megpróbálta elérni, hogy beleképzeljük magunkat a rokona helyzetébe, megpróbált minket is bevonni, mintha mi is ott lettünk volna, de ez így nem működik, rossz volt a nyelvtan használata. A későbbiek során ez megoldódik, de ott nagyon zavart. Az első néhány fejezetet azért is nehéz olvasni, mert ott van az akkori politikai helyzet leírása is és ez nem mindenkinek emészthető. 

A második fejezetben jöttem rá, hogy hogyan akarja bemutatni Shavit a történeteket! Dokumentumfilmszerűen. Egyszerűen el tudtam képzelni, hogy az író megy például a jaffai narancsültetvényeknél - ami tiszta ciki rám nézve, mert ez a negyedik fejezet - és folyamatosan beszél a kamerába, eközben karjával széles mozdulatokat tesz, hogy a néző szemét a híres gyümölcsökre terelje. Ezzel így el is játszottam egy ideig, nem volt ezzel gond. 

A regény kronologikusan épül fel, minden fejezet egy-egy kulcsfontosságú létesítményhez vagy eseményhez kapcsolódik, és a fő elem egy-egy évszámhoz kötődik. Igazából először azt hittem, hogy nem lineáris a történetvezetés, ám rá kellett jönnöm, hogy az, csak egy kicsit fura megoldással. A szerző - hogy ezt az eseményt beilleszthessük a nagy egységbe - minden fejezetben visszamegy a kezdetekig, hogy minél tökéletesebb képet kaphassunk az adott időszakról vagy annak hatásairól, kiváltó okairól. Ezek a részek kifejezetten tetszettek, főleg a harmadik fejezettől. A háború leírása (itt most a lyddai eseményekre gondolok, az Ein Harodban történtek annyira nem foglaltak le) szörnyű volt és most nem a rossz minőségre gondolok, mert ezt nem mondhatom a regényre, hanem arra a brutalitásra ami miatt fájt a szívem az emberekért. Maszadával nekem előtörténetem van, ugyanis az egyik kedvenc regényem a Galambok őrizői azt a történelmi eseményt mutatta be, amely a Hazám, az ígéret földje fiait, lányait is mozgatta. A Heródes által épített erőd zsidó népessége a rómaiak ostromával körülzárva az utolsó napokban a hősi halál és szabadság mellett döntött: megölték szeretteiket és önmagukat, hogy a döbbent katonák csak a holttesteket találják meg. Erre nem tudok jobb szót írni, intenzív volt az élmény. Egy éve olvastam az elődöt és ahogy újra azon a helyen találtam magam, eszembe jutott a másik által kiváltott érzések hada és a kettő együtt valami eszméletlen élmény volt. Maszada egyúttal a miszticizmus jelképe is lett az izraeliek számára és ha egy magyar (egyébként református) lányra így hat a dolog, akkor vajon a tényleges szereplőkre hogyan hathatott?

A fülszövegben is olvasható a mondat, miszerint a kötet megjelenése előtt már hatalmas vitákat váltott ki, de úgy érzem van is miért. A szerző őszinte és a leírt dolgok durvák és ellentmondásosak. A békés cionizmus nem fér meg a palesztinok kiűzésével, az atom BÉKÉS birtoklását viszont megértem (bár nem teljes mértékben) és feláll a szőr a hátamon Irán fegyverkezése miatt. Lehet, hogy naiv vagyok, ez van, de azt bizton állíthatom, hogy folyamatosan kutattam azon jelek után, amelyek megmondhatják a szerzőről, hogy nem ír igazat. Itt ilyet én nem találtam. Biztos vagyok benne, hogy Ari Shavit meggyőződése teljes tudatában írta le a sorokat. És ezt sok ember nem fogja elfogadni. Nekem azért tetszett a mű, mert Shavit nem az évszázados fájdalmak miatt kesereg, hanem egy olyan kitárulkozó, őszinte és bűnbánó ember sorait olvastam, aki végigvette népe hibáit. Melyik nemzet csinálja ezt? Mi, magyarok, mit mernénk bevallani? Minden tiszteletem az íróé!

Megpróbálja megmagyarázni az ismert, nagy alakok tetteit - mint például Herzl Tivadarét - és ezt minden nagyobb vagy kisebb történelmi eseménynél megteszi. Az egész könyv minden egyes fejezetében a szerző az okokat tárja elénk, így mutatja meg Izrael jelenlegi helyzetét és fejlődési útját. Nekem személyes kedvencem, a Club Allenby 58 klubhoz kapcsolódó történetek voltak, arra voltam a legjobban kíváncsi. 

Az egyéni sorsok bemutatása színes, nem lehet azt mondani, hogy unalmas lenne. Ari úgy mutatta be a történeteket, hogy az adott személy hogyan változtatta meg a történelmet, illetve hogyan hatott a tevékenysége arra. Mozaikokat kapunk és az olvasón áll, hogy össze tudja-e rakni őket. Nem biztos, hogy nekem sikerült, pár év múlva újraolvasom és majd meglátjuk, hogyan fogok viszonyulni a kérdéshez.