Josh Malerman művészete egyáltalán nem ismeretlen számomra, mert a Madarak a dobozban c. művét kétszer is olvastam és nagyon tetszett az áthallásos üzenete arról, hogy a külső erők úgy dobálnak minket, ahogy akarnak és hogy csak madarak vagyunk egy dobozban az életünk pedig semmi más csak tapogatózás a sötétben. Adtam, nagyon is. Második körben A végzet tébolyult kereke került elő a listámról, amit viszont tervezek még egyszer újraolvasni, mert azt talán még nem sikerült rendesen dekódolni, de az nagyon bennem van, hogy mennyire szürreális az egész történet. Ezután így, harmadikként került fel az olvasottjaim közé a Ház a tó mélyén és nem folytatódott a szerzővel való ismerkedésem rosszul, na de nézzük meg pontosan miért gondolom ezt!
Figyelem! A bejegyzés tartalmaz egy fontos aspektust, amit spoileresnek tartok (még akkor is ha nem tartalmaz cselekményleírást). Ha még olvasás előtt vagy és nem akarsz tudni túl sokat a kötetről, akkor megkérlek, hogy előbb a könyvet olvasd el és ha érdekel, hogy mit pötyögtem nagy szerényen itt, ezen a platformon, akkor visszavárlak szeretettel! Sajnos enélkül nem lehet beszélni erről a műről, ez elengedhetetlen.
