Megint nem lesz egy hosszú értékelés és ennek két oka van:
❥ a regény rövid, 126 oldalas és ezért nagyon nincs mit írni róla, továbbá

Na de nézzük meg miből élünk: a Fekete Tom balladája egy Lovecraft átirat, annyira az, hogy az eredetiben nem is Tom a főszereplő, hanem Suydam és - ahogy utánaolvastam - más szempontú köntösben kapjuk. Ezért izgalmas a jelenlegi regény, mert Tom fekete bőrszíne miatt kap hideget, meleget kevésbé és ebben nagyon erős a kötet: jól átadja milyen az, ha valakivel azért rosszindulatúak, mert megszületett és szerintük rossz helyre. Sokszor fájt a szívem bizonyos jeleneteknél és a szerző ezeket nagyon jól megírta, mármint ami a rasszizmus különféle megnyilvánulásait érinti és ezzel egy korrajzot, meg még erősebb atmoszférát adott a történetnek. A leírás tömör, de nekem ezért talált be jobban, kedvelem azt, ha egy írónak nem kell túlmagyaráznia semmit és LaValle pontosan így ír: kevéssel sokat tud elmondani. Gondolkodtam és szerintem leginkább Tidbeck Rénszarvas-hegy és más... novelláskötete áll hozzá legközelebb az olvasottjaim közül hangulatban, tehát a weird fictiont erősen képviseli a maga furcsaságával.

Nagyjából egyetlen fájdalmam maradt a könyv kapcsán, mégpedig az, hogy nem ismerjük meg jobban a főszereplőnk érzéseit, ez pedig a végjáték tükrében lett volna még igazán ütős, de hát ez van, azért így sem egy rossz olvasmányélmény. Szerettem volna elmerülni a fájdalmában, a gondolataiban, de ez sajnos nem adatott meg, pedig igencsak kíváncsi lettem volna rá, de amikor ez a gondolatom előtérbe került, az érdeklődésem Tom iránt pedig a maximumra, szerepcsere történt és már Malone rendőr szemén keresztül figyelhettem az eseményeket, akinek szála kimaxolta a kissé gore (főleg ha valaki vizuális típus), vagyis a véresebb, vonalat és a "fogalmam sincs mi történik éppen" szálat, na jó, ez utóbbi azért nem igaz... mondjuk egy biztos, az, hogy olvasás után az első szó az lesz, hogy "fura", ami eszünkbe jut, meg az, hogy "ijesztő"? Nem, az semmiképpen sem. Itt a lényeg az, hogy a világ előtérbe kerüljön, kevésbé fontosak a szereplői, bár tény, hogy a mostani kis számú gárda katalizátorai a történéseknek és azt érzem, hogy ez a regény csak egy állomása a későbbi eseményeknek, a lényeg a jövő, az, hogy mit tartogat az a hatalmas isten.

„Mágiát keresve jönnek, legyen az akár gonosz, akár jó, és semmi sem győzheti meg őket arról, hogy itt nem fognak rátalálni.” 

Tetszik ez a másik világ vonal, az Alvó királlyal, azzal a gondolattal, amelyik a világunkat teleszemeteltnek nevezte, mert nem látjuk a mágikus természetfelettiét. Sokat nem igazán tudunk meg róla, de sejtetés szintjén LaValle erős és ha nem tudnám, hogy ez egy sztori a Cthulhu-mítoszból, azt hinném, hogy ez egy sztori a Cthulhu-mítoszból, még ha csak egy átirat is. (kijelöléssel olvasható)

„A magafajták arra kényszerülnek, hogy egy hatalmas, teleszemetelt labirintusban éljenek, csupa zaj és mocsok és szellemi hanyatlás közepette.”

A borító eredetije

Tetszettek a karakterek, bár nem tudom milyenek az eredetiben, itt Tom emberi, esendő, túlélő típus és megvan a maga érzelmi világa, ami alapján tud cselekedni - de közben többet akar elérni az életében és az apja iránti szeretete nagyon átjön a lapokon. Malone szimpatikus is, meg nem is, alapvetően gyenge és kíváncsi, ezekkel a tulajdonságokkal - vagyis a skillfában ezeknél van a kezdő helyzetben a legtöbb, hehe - nem meglepő, hogy az a sorsa, ami. Viszont ami a legjobban tetszik, az az, hogy ez egy olyan típusú horror, ami nem azzal rémiszt, ami a szemünk előtt történik valami entitás által, hanem hat ránk, az olvasóira bízott jóféle titkok miatt. Olvassátok, hogy ti is hasonlót érezzetek! Azért is volt másabb élmény olvasni a tárgyalt könyvet, mert a Dagon képkockáin lévő felirattal együtt már tudom értelmezni a Fekete Tom balladáját és mikor másodjára értem a végére a kötetnek, jobban átéreztem mit jelent ez a mondat:

A fekete mélységekbe merülünk és ott a Mélyek társaságában örökké élni fogunk egy csodálatos és dicsőséges világban.

Misztikus vonalú, régi típusú atmoszférahorror, ezért nem hiszem, hogy bárkinek álmatlan éjszakákat okozna, könnyen olvasható, rövid mű, érzelmileg megterhelő részekkel itt-ott. Szerintem jól megírt kötet, ami azt hozza, amit a Dagon után várnék Lovecrafttól (milyen hangulata lehet ha csak egy bemutatón keresztül is behúzott a világába), mindenesetre felkeltette az érdeklődésem a munkái iránt, tudatosabban fogom keresni a Cthulhu könyveket. Victor LaValle meg instant beszerzős lett nálam, olvasni szeretném minden művét!

Ítéletem: