„Semmit sem adnak ingyen. És általában nem a kezdet nehéz.”

Emily és Sloane életük legnagyszerűbb nyarát tervezik közösen eltölteni: együtt melóznak, buliznak és minden jót kipróbálnak, ami csak belefér, ám váratlanul Sloane eltűnik és Emily egyedül marad. A hiányán az sem segít, hogy kap egy listát a barátnőjétől és úgy gondolja, ha teljesíti a rá felírtakat a végén megtalálja a barátnőjét és választ kap a miértekre.
Na de nézzük mi is van a listán? - gondolta Emily - Megölelni egy Jamie nevű embert... megcsókolni egy idegent... meztelenül csobbanni... MICSODA?

Az alábbi variációk láttak napvilágot a világon:


A négy különféle kép közül kettő foglalkozik Emily és Sloane barátságával (francia, angol), egy csak a főszereplőnkkel (lengyel) és egy pedig azzal a bizonyos kapcsolattal (német), amiről nem írtam az értékelésben semmit. Sok olvasó az angolt várta hazánkba, de ezzel a sárga alapú, fekete-fehér képpel jelent meg itthon és hát... nehéz dönteni és a legjobbat kiválasztani, mert nekem a külföldiek közül egyik sem jön be, ellenben a magyarhoz már hozzászoktam, úgyhogy ha nagyon rákellene valamire bökni, akkor az itthoni lenne az.

Felgyűltek az értékelni kívánt műveim, de van egy-kettő, amiről nem szeretnék/nem tudok sokat regélni, így gondoltam összefogom őket, hogy egy kb jó méretű bejegyzést hozhassak létre (helytakarékosság rulez!). Az alábbi kötetek elég vegyesek fogadtatásban, tetszési mértékegységben, na meg témában: a reneszánszból belecsöppenünk a maffia életébe, majd egy rövid látogatást teszünk a Közel-Keleten, illetve elmélkedünk egyet a vallásokról:

Az első regény, amelyről regélek egy kicsit, az A vendég című és mint olyan, szerintem teljesen ismeretlen bárki számára, aki ide téved. Ajándékba kaptam, ezért nem tudtam, hogy mit várhatok tőle, de ha már megvolt, úgy voltam vele, hogy elolvasom. Ez a pici könyvecske - nem túlzok, tényleg noteszméretű, kb pár óra alatt elolvasható - egy reneszánsz történet és szépirodalom a javából, amit én az egyszerű ttk-s és matek-infós agyammal nem fogok tudni leelemezni oldalakon keresztül, amúgy sincs rá szükség, a kisregény végén megkapjuk a szerkesztő érdekes meglátásait. A történet a főszereplő kórista fiú szemszögéből mutatja meg az eseményeket, röviden azt, hogy édesapjával egy tekintélyes vendéget várnak, Melchiorre di Traviolát, akinek érkeztével felfordul mindkettőjük élete. 

Azt le kell szögeznem, hogy nem sok mindenre emlékszem, benyomásokra inkább, ezért homályos az egész, de az megmaradt, hogy Erdei Lilla szépen ír és vezeti a szereplőjét a teljes világképének megváltozása közben. Tetszett ez a kis könyvecske az ilyen gondolatok miatt például: ,,Ha ennyire egyszerű élethű felhőket festeni, akár az egész teremtés is a Sátán műve lehet." Egyszerű, letisztult a szövege és könnyű olvasni, a narrátorunk pedig izgalmas figura, főleg akkor lehet aggódni a sorsáért, amikor a kicsit modorosabb hölgy megkavarja az állóvizet... Olvasás közben olyan érzésem volt, mintha a misztikumot csak egy fátyol választaná el ettől a világtól, pluszban még nagyon tetszettek a szerző nyitva hagyott történetei, kérdései, számomra izgalmas témákat dobott fel Erdei Lilla például az Algol kapcsán, de más el nem mesélt sztori is kifejezetten ígéretesnek tűnik.

Tehát összességében kellemes olvasmányélmény volt és örülök, hogy végre előkaptam, bár nagyon nem mozgatott meg, de a nyitva hagyott témái nagyon érdekelnek. Igazából helye lehetne az irodalomkönyvekben, érdekes szimbolikát használ a szerző egy mikrovilág (vagyis élet) megrendülésének bemutatására.

Ajánlom? Aki szereti a szépirodalmat és a szimbolikát.

Ítéletem: Tetszett

Vigyázat! Kiégtem, ezért szarkasztikusan írtam le a mondandóm (ha szereted a könyvet, annál jobb neked és ne vedd magadra a leírtakat, csak a kötet szövegét kritizálom):

Ezt a verziót olvastam, nem tudom hogy az új jobb-e.

Forrás

Forrás

- az alapja a regénynek és ezért Hagen, az ismert oknyomozó újságíró Afganisztánba megy tudósítani, közben pedig részletes képet kapunk az ISAF-tálib ellentétről, Pakisztánról, az ott uralkodó helyzetekről, na meg a lakosságról, háborús övezetről. Többek között megismerhetjük Ráhelt, akinek történetén keresztül rajzolódik ki igazán mit jelent az, ha két vallásnak is ugyanaz a Szenthelye, vagyis a palesztin zsidó élettér és a cionista törekvések személyközeli vonatkozása jelenik itt meg, na meg az, hogy milyen amikor már nincs, illetve még nincs haza. A szálak pedig lassan, lassan, lassan összeérnek és... hát... 

Ezzel a könyvvel viszont totálisan nagy bajban vagyok, mert nagyon nem szerettem és rengeteg vonását elfelejtettem, mert tényleg elég régen olvastam. Ami első és legfontosabb, hogy nehéz haladni vele, mert a regény iszonyúan hosszú és rengeteg információt tartalmaz, amitől unalmassá válik és eltűnik a lényeg az olvasó számára - ahogy velem történt. Nagyon idegeskedtem rajta és emiatt nem tudtam figyelni a történésekre, összefüggésekre, pedig engem érdekel a Közel-Kelet és a politikai konfliktusok, amiben egyébként a szerző erős, ezt nem tagadom, de néha túlságosan kuszának tűnnek a leírások és a regény bitang hosszú, ide-oda ugrál az időben, nehéz a szálakat követni, a részletes politikai kép pedig nem teszi könnyűvé a felfogást (bár ez önmagában, a valóságban egy nehéz téma). 

Lehet adok még egy esélyt ennek a regénynek, a rengeteg jó vélemény a molyon elbizonytalanított kissé, lehet tetszene már nekem is? Egyébként ez a mű a Hazám az ígéret földje kiegészítője lehetne és még annyi, hogy azért érdemes ilyen könyveket is olvasni, hiszen a világunk nem minden helye biztonságos, pár ember számára jó tanulság lehetne és lehet jobban megbecsülnék azt, amijük van. Egyébként a szerző érdekes tanulságokat, meglátásokat mutat be és sokféle kérdést jár körbe, itt inkább az lesz a kardinális pont, hogy ki mennyire szereti ezt a fajta történetmesélési stílust, kb számomra a négyszázadik(!)-ötszázadik oldal környékén vált érdekessé a sztori, addig meg csak az alapozás történik.

,,A katonák kimentek a falvakba, meghallgatták az emberek problémáit, megtanulták a szokásaikat, és megpróbáltak afgán fejjel gondolkozni. Lassan ők lettek a szeretett nagybácsik, akik ajándékot hoznak."

Lehet, hogy a fentiek alapján nem igazán jött át, hogy miért nem tetszett a regény, ugye szenvedélyesebb szoktam lenni a nem tetszettjeimnél és végülis azért kap ilyen értékelést, mert a sok kusza leírás és csapongás között elveszett a lényeg. Lehet, hogy bennem van a hiba, hiszen fentebb is írtam, sok olvasónak bejött, de ha nem szereted a bő lére eresztett dolgokat, akkor ez nem a te könyved. Viszont ha hajt a kihívás és szeretsz végigolvasni bitang féltéglákat és még a Közel-Kelet is érdekel, akkor ne habozz, kezdj bele rögtön! Vagyis félig, de ajánlom.

Ítéletem: Nem tetszett

Két bloggertársam is írt a műről:

Katica // Letya így látták a Breaking Newst.

- Az iszlám és a kereszténység -

Az utolsó ööö... leporellóhoz, brosúrához, fejtágító kis kiadványhoz (?) érkeztünk, amit a Harmat Kiadó jelentett meg az iszlámmal és a kereszténységgel kapcsolatban, de inkább egy útmutató az iszlámhoz - azért a kereszténységet már nagyrészt ismerjük. Szó esik vallástörténetről, hitelvekről, szokásokról, szertartásokról, egyszóval mindenről, ami egy vallás sajátja lehet. 

Itt a legnagyobb baj, hogy unalmas a szöveg, na meg elég száraz, ez pedig az élmény rovására megy és nem tudom, de szerintem a Hogyan szólíthatók meg a muszlimok szöveg nem igazán szerencsés illetve időnként szájbarágósnak tűnt a mondanivaló, viszont jó, hogy összehasonlítja egymással a két vallást (bár ezt röviden teszi). Jó ötlet egyébként egy ilyen kiadvány, csak szerintem a stílus nem megfelelő, na meg a média hatását sajnos nem üti egyáltalán, illetve kicsit túl idealista, kissé naiv, de jó szándékból íródott és valahol ez a lényeg. A vallás és kultúra rész tetszett a legjobban, na meg pozitívum, hogy a kiadvány szép, de kicsit emlékeztet egy másik gyülekezet kiadványaira.

Ajánlom? Ha érdekelnek a vallások, vagy még ismerkedsz az iszlám világával.

Ítéletem: - (nem értékelem)

Forrás

,,Ha hozol neki [pénzt], elveszi, ha kérsz, elfordul, ha elveszel, megüt téged, őt pedig a guta."

Szerintem Csaba Forrás

Már az első oldalakon lazán köszönt minket Csabai Márk és a könyv végéig elkísér minket ugyanez a lepacsizós hangvétel, ami túl laza na meg szlenges és bevallom kettős érzéseket keltett bennem. Olyan időszakában vagyok az életemnek, hogy ez a vonás az inkább nem zavar kategóriába esik, de mi van akkor, ha egy idegeskedősebb, hisztisebb intervallumban találkozom ezzel? Jó nem kerülgetem tovább a forró kását, leírom: értem ez alatt azt, hogy Csaba mindig atomlaza (cöcc cöcc) akár a legnagyobb szarban is és amikor valaki a halál torkában nem tudja a poénkodást és a beszólogatást abbahagyni, akkor az a személy, vagy nagyon hülye vagy pontosan tudja, hogy mit csinál, esetleg mázlista (ha túléli a dolgot), na hát ilyen a szereplőnk és döntsek a fenti három jellemző közül, bár a vége felé inkább hajlottam arra, hogy ő egy idióta mázlista aki csak néha tudja, hogy mit csinál és még akkor sem. Illetve még egy gondolat formálódott meg bennem: ha a szereplőnek nem lenne olyan nagy szája, feleannyi bajba és fájdalomba kerülne...

Szóval ez az állandóan poénkodunk vonást nem bírtam, viszont úgy az egész könyv során kellemes volt Csabai Márk sorait olvasni, kikapcsolt a szereplő duruzsolása az életéről. Ez a része tetszett is, meg nem is, mert bizony ettől függetlenül a könyvben túl lett tolva a sok személyes infó és kaland na meg az olvasókra való kikacsintás és oldalba bökés, hogy ,,te, ugye figyeltél, ugye?".

Ami erőssége, pont az a gyengesége a sztorinak. A kevesebb itt most több lett volna, mert minden feszültséget ütött ez a hangnem.

,,Tanuld meg egy életre! Sosem jelent jót egy szorult helyzetben, ha valaki kimondja a neved."

A történet ezért nagyon lassan halad, mert bármikor amikor indulna valami új dolog, a szereplő elkezdi félrevinni illetve mellékinfókkal traktálni az olvasóit és ezért időnként Csaba iszonyat fárasztó tud lenni. Már az első snittig nagyon nehezen jutunk el (értem ez alatt azt a szituációt, amelyben Bobrov megtudakolja a főhősünktől, hogy jól érzi-e magát a padlón összeverve), mert annyifele kalandozunk, hogy mire odáig jutunk, már nem féltem a szereplőt (plusz közrejátszik a lazasága, illetve egyszerű logikai tényezők). Innentől pedig elkezdődik Csaba túlélési futama, ahol csak rajta múlik, hogy mit és hogyan visel el. Erről nem szeretnék többet regélni, de még ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az eleje - mint ki lehetett venni a fenti jellemzőből - nem igazán tetszett.

Na de! És itt jön a lényeg, van a regénynek egy második része, ahol már bejön egy új szereplő, Alaa. Az ő felbukkanásáig (az kb tényleg a fél könyv), egy nagyon hosszú bevezetőnek tűnik a kötet, de amint megjelenik, onnantól fogva már alig lehet lerakni a művet, és ezen a ponton úgy éreztem, mintha két különálló részt olvastam volna.

A második jó pont az, hogy a szerző ügyesen rejtette el a kirakós darabjait. Ezt lefordítom: vagyis olyan lyukat beszélt szerencsétlen Csaba a hasunkba, hogy nem igazán figyeltem a részletekre és amikor a szerző összerakta őket, csak pislogtam nagyokat, hogy jééé tényleg. Ez pedig a regény végi nagy csavarban teljesedik ki, amit viszont mesterinek tartok, utoljára nem is tudom mikor ültem ennyire fájdalmasan szék mellé, mint amikor az utolsó pár lapnál jártam és ha belegondolok, hogy erre én is rájöhettem volna... az a legrosszabb benne, úgyhogy ezért respect meg ilyen dolgok járnak, nagyon is tetszett ez a része.

,,Mindig semmiségeken csúszik meg az ember. Mindig."

A könyv első része a gengsztervilág bizonyos mértékű bemutatása, ez mondjuk érdekelt nagyon. Arra kaptam a választ, hogy Csaba alacsony szintjén milyen ez az életforma, hogy milyen kilátásaik lehetnek és milyen egy ilyen nagyhatalmú embernek dolgozni. Mellékesen azt is megmutatja, milyen ha utálod a főnököd fiát és ha ő sem szeret téged, na meg ez miért rossz akkor ha gyanúba kerülsz és általában milyen feladatai vannak a srácnak. Engem inkább az fogott meg, hogy bármikor jöhetnek érted, elég egy rossz húzás és azonnal mész betonnal a folyó aljára. Úgyhogy a bemutatott világ kegyetlen, de baromira izgalmas.

,,Bár tény, az alvilágban gyakori az idiótábbnál idiótább becenevek használata. Az alkalmazott jelzők, mint például a ,,sánta, tolvaj, bökős, cigány, cinege" mind a tulajdonosuk valamilyen különleges sajátosságát hivatottak jelezni. A sánta bicegett. A tolvaj lopott még az anyjától is. A bökős rendszerint szúrósabb kedvében volt, mint a vécében terjengő szagok. A cigány pedig csak cigány volt, minden rasszizmus nélkül. A cinege meg folyton-folyvást csak ugrált és be nem fogta azt a kicseszett csőrét, és ennek köszönhetően annyit sem ért élve, mint holtan."

Alaa megjelenésével az addigi gengsztersztoriból egy még nagyobb volumenű történetbe fordul át a regény cselekménye és magára kapja a jelenkorunk egyik nehéz politikai kérdésének súlyát: a migránsokét. Van egy összeesküvés elmélet jellege ennek az egésznek, na az ilyeneket imádom és itt is izgatottan olvastam a sorokat és nagyon kíváncsi voltam, hogy mire akar a szerző kilyukadni. Erről jó volt olvasni és az egészből nekem ez volt a kedvencem.

Így képzeltem el a fiatal Bobrovot. Jó, megint nem úgy, ahogy a szerző akarta, hogy elképzeljem. Forrás

A főhősünk Bobrovéknak dolgozik, na de milyen emberek ők voltaképpen? Az öreggel semmi baja nincs Csabának, így nem is szerepel a monológjaiban sokat, elvan vele. Na de a fiatallal már más a helyzet, ki nem állhatja őt és erről a jellemzése is árulkodik:

,,Maxim abszolút bio volt. Olyan természetesen nyers és elviselhetetlen, hogy hozzá képest egy varacskosdisznó igazi kultúrlény és meghitt társ egy életen át a délután öt órai teázásokhoz. Az ő szépsége az apja pénzében gyökerezett. Talán ezért is hívhatták macikámnak a büdös disznó helyett."

Agnessa Forrás

Van még egy Agnessa a kalapban, róla eléggé keveset tudtam meg, khm azt hogy szexi, khm és... ennyi. Párszor még szerepel és kifújt, bár nem írhatom azt, hogy nincs fontos szerepe... na jó, inkább csak közvetve, viszont nekem bejött az, hogy a szerző így szőtte bele a lány fontosságát a sztoriba.

Ennyit a Bobrovokról, akik megnehezítik Csaba életét...

Na de a főszereplő sem semmi, mert én egyszerre tudnám ütni és megdicsérni szerencsétlent. Egyrészt halálra idegesített a lazasága, valahogy tényleg olyannak tűnt, mint az, amilyennek az egyik karakter jellemezte az ő fajtáját: aranyásónak, akik hagyják, hogy mások elvégezzék a piszkos munkát helyettük és abból profitálnak. Mellette szól viszont az, hogy a srác találékony, okos (de vakmerően idióta, bár ez nem pozitív jellemző) és megvannak a maga gondolatai a világról, amelyek érdekesek na meg az értékei, úgy mint a barátság előtérbe helyezése.

A regény elején nem bírtam Csabát, viszont egyre inkább megismertem és egyre jobban bejött az ahogy a srác végiggondolja a dolgokat, már ez alapján tesz na meg vesz. Amit nem bírtam benne, az az, hogy sokszor bizonyult megbízhatatlan narrátornak, viszont nem lövöm le, hogy itt pontosan mire gondolok, én nem szerettem ezt és ezért szerintem jobb lett volna ha kimarad... viszont lehet, hogy másnak bejövős lesz. Még nála meg kell említenem, hogy egy kicsit fanyar mosollyal, hogy általában a hazai művekből árad a melankólia és ez legjobban ott jött ki, amikor a gyermekkori élményeiről mesélt - ekkor a Vadnarancsok mű valósága jutott megint eszembe, ott voltak hasonló gyermekkorok.

A többi szereplő nem olyan lényeges, Csaba mindenkiről elmondja, hogy mit gondol, ezek néha érdekesek, néha csak leütném őt, hogy hagyja már abba. Külön kiemelném Alaa-t, én őt nagyon kedveltem és ő az szála szerencsére a megfelelő reflektort kapta, na meg tőlem az együttérzésem.

,,Szerintem meg az nem normális, hogy a világ ezen a részén az emberek szuperhősökben szeretnének hinni, nem pedig magukban. Ami pedig a kényszert illeti, azt nem a vallás teszi. A vallás jó és igazságos."

Szóval inkább szerettem ezt a könyvet olvasni, bár azért nehezen haladtam vele, viszont egy kis vágás, kevesebb oldalszám nem ártott volna. Az utalások nagyon ügyesen elrejtettek és a végén lévő csavar egyszerűen zseniális! Úgyhogy tetszett, annak ajánlom, aki szereti a nagydumás főhősöket és nem ijed meg a vértől vagy a felnőtt tartalomtól, durva kifejezésektől, illetve érdekli egy gengsztereket tartalmazó krimi.


Fájdalmas igazság:

,,Sorainkban tudunk olyat is, akinek nem a tehetségén, hanem csak a pénzen múlott a világraszóló sportkarriere".

Egy csibész naplója // Nem tündérmese // A hatlövetű // Az Áfi Ramón meló // Rossz úton // A bosszú kötelez

A rovatom megszüntetése mellett döntöttem, mármint úgy, hogy különálló cikksorozatként létezzen. Egyszerűbb, ha minden értékelés végén megosztom a külföldi borítókat na meg az arról szóló véleményem. Az eddigi részeket itt találod.

Nem is tudtam, hogy Csabai Márk Ulpiusos szerző volt egyszer régen... mindegy is már igazából, ezt csak azért jegyeztem meg, mert tetszik a kiadó elképzelése a Csibész szériához, az Athenaeumé (A hatlövetű) pedig egy picit beleillik ebbe a koncepcióba. A felső sor szép, viszont az alatta lévő, Mark Wander néven kiadott művek hagynak némi kivetnivalót, ők a régebbiek.

Köszönöm, hogy elolvastad!