Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux

Archive for július 2017

Joss Stirling: Summer (Lélektársak 6.)


Sorozat: Lélektársak 6.



    



Joss Striling idehaza a Lélektársak szériával lett népszerű az ifjúsági regényeket kedvelők körében. Ami anno trilógiaként indult, idő közben kinőtte ezt a címet és felvette a sorozat megnevezést a negyedik kötet megjelenésével. Az első hármas után még három regény jelent meg, az utolsó pont a napokban és... ó kit akarok én személytelen blablablával álltatni? Imádtam az utolsó részt is, mint ahogy az eddigieket (általában véve), így csapjunk a közepébe! 

Kapcsolódó linkek:


A sorozat további részei:

Misty // Angel // Summer

Forrás


- Első mondat -
,,Napfény áradt be a templom ablakain, és szivárványszín tócsákat rajzolt a kövezetre, nem messze onnan, ahol ültem."




Summer egy savant lány, különleges családdal: bátyja külön él tőlük és majd megőrül a képességétől, édesanyja helyzete szintén nem rózsás, muszáj elrejteniük őt a világ elől, az édesapja pedig sok súlyt rak a lányra, akiben a távoli egyetem reménye és a barátai tartják a lelket. Crystal és Xav esküvője (<3) alatt összegyűlik az egész társaság, a lány pedig furcsán viharos hangulatot érzékel Victor felől. Egyik nap beállítanak a barátai és a segítségét kérik: Victor eltűnt és valószínűleg csak Summer képes arra, hogy megtalálja erős telepatikus képességével, úgyhogy elindul egy kis csapat, hogy megkeressék a fiút és sikerrel zárhassák fő küldetést illetve az időközben megjelenő missziókat is.

Forrás: Sky
Anno, mikor elkezdtem a sorozatot, nagyon is elégedetlen voltam az első résszel. Jó, jó tetszett is, de úgy éreztem, hogy ez nem nekem való és ezért kicsit óvatosan nyitottam ki a másodikat, hogy megismerkedhessem Phoenix-szel és ott meglepett az, hogy mennyire rá tudtam hangolódni a történetére. Ez tovább fokozódott a harmadik egységnél és szomorúan vettem tudomásul, hogy ott véget ér a Benedict srácok története... gondoltam én. Aztán a szerző még kiadott három másik könyvet, de nekem két mű (Misty, Angel) kimaradt a szórásból. És hogy miért? Húzni akartam ezt az egészet, de a Summernél már nem bírtam tovább és muszáj volt a Misty illetve az Angel elé venni a kötet olvasását. Meg kellett tudnom, hogyan zárja le Joss Stirling a szériát, elvileg most már végleg. És mit kaptam? 300 oldalnyi tömény fangirlséget tőlem, ami fura, mert elég szőrszálhasogató tudok lenni, ha olyan hangulatban vagyok és itt is akadt pár kérdésem... de azért boldog vagyok, hogy olvashattam a Summert!

Az eredeti páros, forrás: Goodreads.com
A helyzet, hogy simán vagyok olyan feledékeny és egy kicsit arrogáns is, hogy saját magam képzelem el a szereplőket a szerző leírásai dacára, mint itt. A párosunk így él a képzeletemben, ezzel a meghittséggel együtt, ami árad a gifből.
Fentebb már írtam, hogy a könyv elején egy esküvőre készülnek, és itt már Summer segít egy kicsit belerázódni a sztoriba, ami jól jön egyes feledékeny olvasóknak, mint például nekem. Ezután viszont nincs megállás, akció akciót követ és csak kapkodtam a fejem, hogy mi és hogyan történik és furcsa, de mindent értettem és nem kellett hozzá túl sok korábbi ismeret, a szerző olyan jól vegyítette a múlt eseményeit a jelennel, hogy egy percig sem éreztem magam kellemetlenül, azért hogy lyukas a fejem és nem sok mindenre emlékszem (ez általános probléma nálam). Úgyhogy az első pozitív jellemző után, a második amit kiemelek, az a fentebb is említett jellemző, az hogy egy percig nem unatkoztam.  A történetbe vegyül egy kis ismeretterjesztéssel körített nyomozási szál, amely nagyon is jól illeszkedett bele a cselekményes sztoriba, nem volt túl sok, inkább hozzátesz és egyáltalán nem éreztem helykitöltésnek. A fordulatosság pedig szintén egy pozitív vonása a Summernek, elég nagy csavarok találhatók meg a lapok között, még engem is meglepett egynémely vonás.

A cselekményesség egy kissé kárára ment a világbemutatásnak, azért mert a savantokról még mindig keveset tudok, de ezt addig nem veszem hibának, míg az összes részt el nem olvastam. De amúgy is? Ezzel a savant alappal rengeteg könyvet lehetne még készíteni, annyira jó ez, úgy értem, hogy nem kötött, hiszen bármennyi képességet ki lehet ötölni, simán belefér a kategóriába és senki nem szólná meg érte a szerzőt, mert ez a savantlét lényege, itt már csak a képzelet szabna határokat. Így történt most is, Joss Stirling újra egy olyan lányt rakott előtérbe, akinek a képessége a gondolatolvasás de valahogy mégis máshogy, mint ahogy az ilyen művekből megszokhattuk. Tetszik ez a mintás lekövetés, nagyon is elégedetten olvastam róla: Stirling megint egy egyedibb dolgot talált ki, vagy legalábbis az ismertet csavarta el különleges irányba.
,,Rengetegen hordoztak rettenetes dolgokat a fejükben; a rossz szándék felváltva jelentkezett az őket ért kegyetlenségek sebeivel. Néha a gondolatolvasás képességével terhelt savantlét túl nehéznek bizonyult, és egyszerűen el kellett menekülnöm valahová a valóság elől."
Már az első jelenetnél megszerettem Summert és a gondolkodásmódját, nagyon sok közös vonása velem, vagyis teljesen magamra ismertem benne: pontosan ilyen makacs vagyok, ha arról van szó, hogy segítséget kérjek másoktól, de van bennem kompromisszumkészség egy jó adaggal is. Tudok ennyire hisztis és undok lenni, ha önvédelemről van szó (na jó, ennyire nem azért), de akkor is nagyon érdekes volt olvasni a lányról. Ám a történet nem áll meg itt, mert Summer nemcsak a fenti jellemzőkkel rendelkezik; a szerzőnek sikerült úgy megalkotnia a karakterét, hogy minden tette mögött érezhessem azt a titkot és fájdalmat, na meg a súlyok nyomását, amit az évek alatt felhalmozott, tehát a felnőttek komolyságát, azét az emberét, aki átélt már egyet s mást és ez érződik rajta. A főszereplőnk emellett önmarcangoló típus, kötelességtudó, talpraesett, nem nyavalyog a helyzete miatt, hanem megpróbálja megoldani azt és legfőképpen jószívű némi hibával, amit el tud ismerni, de az meg simán belefér a történetbe. És pont a lány karaktere miatt ajánlom nagyon ezt a részt is, mert egy jó példakép, bár sokan bele fognak kötni Summer koraérettségébe, de szerintem itt ez megalapozott, teljesen el tudtam fogadni őt olyannak amilyen.
,,Mert a könyvek érdekesek, gazdagítják az embert; arról mesélnek nekünk, hogy kik vagyunk, és hogy mások mit gondolnak és éreznek."
A többieket tekintve azt kell írjam, hogy ahhoz képest elég sokat szerepeltek hogy nem róluk szól a sztori, mindenkinek van köze valamilyen formában a lezáráshoz, ez nagyon is tetszett: a végjáték a történet csúcspontja, tényleg egészen ügyes megoldással, de mondhatni nagyra sikeredett. Tetszett még az, hogy a kötetben Sault is hagyta egy kicsit beszélni a szerző, azt hiszem a szülők is megérdemelnének egy előzménysztorit. Van még itt potenciál bőven!

Az a helyzet, hogy ha további dolgokat írnék Summer kapcsolatairól, meg a többi szereplőről az spoileres lenne, így nem teszem meg. Igazából ha a szereplők közti helyzetekre gondolok, egyből a Summer és az édesapja közötti ellentét és összetartás jut először eszembe, Joss Striling rájuk nagyon nagy hangsúlyt fektetett. Először nem is kedveltem az apukát a külsőségekre adása miatt, de miután a szerző megmutatta, hogy ő is csak ember, még ha nem is kedveltem meg, végül megsajnáltam. A családi rész a legkidolgozottabb a regényből, az egyik tanulság pedig hozzájuk kötődik.

A regényben szereplő emberi kapcsolatok terén még a karakterek közötti szálak is érdekesek,  illetve pontosítok egy bizonyos srác és a főszereplőnk közötti beszélgetések dinamikusak és még a túl rózsaszín jelenetektől sem másztam falra - ez dicséret (Victor megjelenését kifejezetten vártam)! Rengeteg érzelmet váltott ki ez a regény, teljesen át tudtam érezni Summer dilemmáit (a hasonlóságok lehet hogy hozzátettek, de inkább az írónő és a szerkesztők gördülékeny stílusát emelném ki, mert nagyon is könnyű olvasni ezt a részt), főleg ezt a mi legyen az életemmel kérdést illetve Summer esetében azt, hogy ki tud-e lépni az öröksége árnyékából. 

Némi logikai baki beköszön a történetben (elsősorban itt az új szereplőkre gondolok), de ettől simán el tudtam vonatkoztatni: egyrészt nem tudtam figyelni erre rendesen, annyira gyorsan kellett lapoznom, hogy nem jutott idő holmi kötözködésre. Másrészt pedig meg tudtam bocsátani Summer személyisége na meg a mű üzenetei miatt. Hibaként tudnám még megemlíteni a hirtelen lezárást (az utolsó oldalakra gondolok itt), innentől SPOILERszerűséges sejtetés, jelöld ki hogy olvasni tudd --> ezen karakterek mindegyike simán érdemelt volna egy külön regényt, ehhez képest a szálak elvarrása vagy így vagy úgy, de túl gyors, mert a való életben nem így oldódnak meg a problémák, főleg nem egyszerre minden. Sajnos pont emiatt nem tetszik a vég gyorsasága, ez nem válasz a feltett kérdésekre, bár a most tárgyalt kötet nem egy realista mű, ezért egy párhuzamos síkú megoldásnak veszem a mágia használatát, elfogadom és el tudok vonatkoztatni ettől az egész könyv által adott élmény miatt. De azért leírom, hogy lássátok, hogy milyen kettős élményről tudok beszámolni.

Illetve van még egy negatívum: a kötet gerincéről lekopott az aranyozás, úgyhogy nálam most csak annyi látszódik, hogy ,,...mmer". Ez nem a kiadó hibája, de azért megemlítem, mert szomorú vagyok miatta! Csak óvatosan olvassátok!

Egyébként így néz ki a regény maga, szerintem gyönyörű lett és nagyon is illik a nyárhoz:


Ha pedig összességében nézem a könyvet a sorozattal, azt kell megállapítanom, hogy ez a széria egy könnyed kikapcsolódás nagyon is szerethető szereplőkkel, világgal, minden kötetben egyedi képességekkel és jó adag fantáziával. Joss Stirling szereti a világát, a szereplőit, minden sor mögött érzem ezt és tényleg örülök, hogy ilyen sorozatlezárást sikerült kreálni a Benedicteknek. Ajánlom akkor is ha nem olvastad még az előző részeket (nem kell hozzá sok ismeret, minden érthető volt így), illetve csak akkor kezdj bele, ha meg tudsz bocsátani homályosabb részleteket, kérdéseket azért, amit az író cserébe ad. Teljesen megéri így hozzáállni, mert egy nagyon is lélekmelengető sztorit kapunk kézhez. Ajánlom!

Jó volt újra együtt látni akció közben a csapatot, nagyon hiányzott már a savantok világa! Sőt továbbmegyek: feltámadt a kedvem az előző könyvek újraolvasására, amit meg is fogok tenni hamarosan.


,,Én már a mobilozás előtt is az a fajta voltam, aki folyton csak a könyveket bújta - ha belegondolunk, a két dolog nem is különbözik olyan nagyon; meredt szemmel bámuljuk azt a kis ablakot, amely egy másik, ember alkotta világra nyílik. Úgy tűnt mindig újabb és újabb módját keressük annak, hogy elkerüljük a valóságot."


Erősségek:

- a történet és a főszereplő személye

Gyengeségek:

- hirtelen lezárás


Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:

(20% kedvezmény a Líránál)

A Summer a Menő Könyvek kiadó jóvoltából jelent meg 2017-ben a Lélektársak sorozat hatodik, egyben utolsó részeként. 

A szerzőtől magyarul a szérián kívül a Storm és Stone jelent meg:



- Kapcsolódó zene -


Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Túlélhet-e a szerelem titkok és hazugságok közt? 
Summer életére szörnyű árnyék borul. Elszívja az erejét, irányítja a tetteit, és azzal fenyeget, hogy a jövőjét is tönkreteszi. 
Egy kockázatos küldetés ideiglenes szabadulással kecsegtet. 
Summernek a telepatikus képessége segítségével kell megtalálnia a célpontot, és kiderítenie az igazságot. 
Hal Robinson katona. Semmi sem téríti el a céljától. Győztes típus. Ám amikor összetalálkozik Summerrel, életének eddigi fontossági sorrendje lassan megváltozik. 
Bízniuk kell egymásban, ha meg akarják védeni a savantok közösségét. De vajon a saját titkaik nem állnak-e a boldogulásuk útjába? 
A Lélektársak-sorozat ezzel a kötettel lett teljes.
Szerző: Joss Stirling
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: Lélektársak
Cím: Summer
Eredeti cím: Summer Shadows
Eredeti megjelenés: 2016
Műfaj: romantikus, ifjúsági, fantasy, paranormális
Fordító: Halmai Gergely
Oldalszám: 280 oldal 
Kiadó: Menő Könyvek
Megjelenés: 2017
Ár: 2.990 Ft

   




Jelölések:

2017 - legjobb sorozatzáró
2017 - legjobb ifjúsági

Breaking news #4: Madarak a dobozban...

Film készül Josh Malerman kultikussá vált regényéből, a Maradak a dobozban-ból!


A filmes jogok már évekkel korábban elkeltek, de most örömmel jelentjük: a munka olyan ütemben zajlik a Madarak a dobozban körül, hogy hamarosan indul a forgatás! 

A készülő film a lehető legjobb kezekben van: a Netflix karolta fel a projektet, akiknek ez lesz az első nagyköltségvetésű mozifilmje: a hírek szerint első körben 45 millió dolláros büdzsét biztosítottak hozzá. A rendező az Oscar-díjas Susanne Bier (Egy jobb világ, Serena), a forgatókönyvet pedig a tavalyi év egyik legjobb sci-fije, az Érkezés forgatókönyvírója alkotta meg. A producerek Dylan Clark (A majmok bolygója: Lázadás, A majmok bolygója: Forradalom, A majmok bolygója: Háború, Feledés, Női szervek), Chris Morgan (Halálos iramban 5, 6 és 7, 47 ronin) és Clayton Townsend (A 40 éves szűz, Zoolander 2). Bár a szereposztásról még keveset tudni, az már biztos, hogy egy igazi nagyágyú van a csapatban: a szintén Oscar-díjas Sandra Bullock kapott (és vállalt) szerepet.

Josh Malerman Magyarországon is nagy sikernek örvendő regénye napjainkban játszódik, főszereplője egy anya (őt alakítja majd Bullock a HollywoodReporter értesülése szerint) és két kisgyereke, akiknek bekötött szemmel kell megtenniük egy veszedelmes utat a házukat elhagyva – ugyanis van valami odakint, valami, amit ha meglátsz, véged...

A Madarak a dobozban forgatása augusztusban kezdődik.



Kapcsolódó linkek:

 Fumax kiadó honlapja // Értékelésem

Forrás: Fumax Kiadó

Vértestvérek


Sorozat: -



    



Alig pár napja olvastam el a Vértestvéreket, de szinte azonnal ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy nekiugorjak ennek a bejegyzésnek és kiírjam magamból azt a sok mindent, amit tapasztaltam olvasás közben. Mielőtt azonban nagyon mélyre merészkednénk a regény sűrűjében, még annyit említenék, hogy Ania Ahlborn magát az új horror hangjának tartja, amivel egyetértek, hiszen a kötete különleges a horrorok között is, bár azért csendben megjegyzem, hogy a műfaj azért termelt ki magából tehetséges szerzőket, akik nem nyitottak meg új korszakokat. Viszont nézzük meg, hogy mitől másabb, miért tarthatja magát az új irányzat egyik prófétájának Ania és miért látom azt, hogy az irodalom el fogja őt fogadni ezzel a titulussal.

Forrás
Első:

Michael a másik oldalára fordult az ágyban, a kirojtosodott takaró, melyet egész életében használt, összegabalyodott a lábai között.


Az Appalache-hegységben, az erdő legeslegmélyén található egy ház, ahol senki sem jár. Ott élnek Morrowék, akik nem igazán szeretnék azt, hogy rendőrök vagy bárki emberfia szaglásszon a házuk körül, eléggé maguknak való emberek. Emellett egy súlyos titkot is rejtegetnek: sorozatgyilkosok ők, akik bizonyos típusú (szőkésvörös hajú) hölgyeket rabolnak el és ölnek meg lassan vagy gyorsan mikor milyen kedvük van. Az áldozatok sikolya sokszor visszhangzik a fákon át, amit a család két fiatalabb tagja - Misty Dawn és Michael - nem szeret. Michael a főszereplőnk, ő mondja el a történetét, amely cseppet sem gyenge szívű olvasóknak való, ez a sötét regény a fiatal srác szemén keresztül mutatja meg, hogy mi rejtőzhet egy emberben legbelül, hová vezethet a bosszú és hogy milyen pusztításra képes ez az érzelem magában az elszenvedőben, az áldozatban és a környezetében.

Húha, sosem gondoltam volna, hogy a Vértestvérek úgy fog rám hatni, ahogy tette és olvasás közben szinte már erővel kényszerítettem magam arra, hogy a végére érjek ennek a borzalomnak. Ez utóbbit szót nem szabad a szoros értelmében venni, nem a művet jellemzem vele, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy egy szörnyen megírt, asztalalátét ez. Sokkal inkább visszanyalt a fagyi esetemben, mármint pontosan annak a személynek, aki a horror műfajt jobban szereti papíron látni, mint filmen, mert ott ki nem állhatja. Igazából az olvasás előtt nem gondoltam volna, hogy egy brutálisan okosan és jól megírt kötetet kapok kézhez Ania Ahlborn regényét levéve a polcról és hogy egy ennyire felkavaró művet fogok olvasni. Bár végül is mit vártam? Elvégre sorozatgyilkosokról van szó... de mégis, horror ritkán üt ennyire, mint ahogy a Vértestvérek tette, pedig elvileg nem más, mint a kategória többi ilyen kötete. Vagy mégis?

Egyszerűbb ezt elmagyaráznom egy példán keresztül: a műfajához képesti különbségre pont Malerman új hazai regényének olvasása miatt jöttem rá, mert míg A végzet tébolyult kereke (hamarosan érkezik az értékelésem, ez itt a reklám helye! *kacsint*) lassan építkezik és inkább a misztikumra alapoz, addig a most tárgyalt kötet az emberi jellemeket veszi górcső alá és mutatja meg a fentebb is kiemelt mozgató érzelmet, a bosszúvágyat. Itt nincs misztikum, nincs rejtélyes hang, nincs rejtély - ha csak az eltűnt személyek listáját nézzük - itt kőkemény emberi sorsok vannak, de valami beteg és perverz vágyakkal, gondolatokkal és elsősorban emiatt szenvedtem meg a regénnyel, mert nem bírtam elviselni a karaktereket. Egyiküket sem.

Az egész szereplőgárda - már akik a házban tanyáznak - teljesen zakkant, a gonoszság fertőzése generációról generációra öröklődik, de még az is elkapja ezt a fajta elmebajt, aki csak érintkezik velük. Mégis a legrosszabb az, hogy túlságosan emberiek az őrület felé vezető kezdő lépést tekintve, a szerző nagyon jól kidolgozta ezt a részt, hiszen mindenkinek adott legalább egy sort, ami megmagyarázza a tetteit (gondolok itt elsősorban a háttérben lévő katalizátorra, Claudine-ra, az anyára), bár az apa cselekedeteinek magyarázatát nem kapjuk meg készen, rá inkább csak teóriáim vannak, de azok sem biztos, hogy helyesek, mindenesetre ez így jó, ahogy van. Tehát a szülői lelki oldal ennyi, háttérhatalmak ők, akikről alig tudni valamit (bár az a valami időnként túl sok) és a lényegük az, hogyan hatnak a fiatalabb generációra.

Na de a fiatalabb korosztály? Ők az igazi szereplők, nem az idősek: Reb, az idősebb báty, Michael a fiatalabb öcsi és köztük ragadt Misty, aki az egyetlen élő lánytag a családban.
Míg a szülőkről nagyon könnyen meg tudtam írni a fenti kis részt, a ,,gyerekekről" sajna nem megy. Egyszerűen nem vagyok képes arra, hogy leírjam a legfontosabb jellemzőket, mert csak úgy pörögnek bennem az információk, az érzelmek és nem tudom egyiket sem megragadni. Kis vívódás után úgy döntöttem, hogy őket nem elemzem ki bővebben, csak óvatosan csepegtetem az információkat, de a legfontosabb: Ania iszonyúan jól kidolgozta az ő szálukat, rengeteg érzelem jelenik meg a lapokon illetve az olvasót sem fogja mindez közömbösen hagyni. Esetükben a szerző lemegy az emberi lélek legmélyebb bugyraiba és hárman, háromféle embertípust jelenítenek meg: Misty a legkevésbé megismerhető közülük, de mégis ő van a legközelebb a normalitás talajához: ő a legérthetőbb az olvasók számára, de ez annak is köszönhető, hogy ő marad ki legjobban az őrületből. Michael az áldozattípus lenne, de van egynémely mondata és gondolata, amitől a hideg kiráz tőle is.

Mivel Reb a legizgalmasabb és legkegyetlenebb az egész kötet során, róla nem igazán írnék semmit, csak annyit, hogy a fiú jellemébe a kelleténél jobban belelátunk, talán túlságosan is. A két srác a kötetben egymással szemben áll, Michael lázadásra képtelen természete pont Reb (Rebel rövidítése) ellenpólusa és mivel képtelen a saját sorsát a kezébe venni a történet bizonyos és nagyon fontos pontjainál, amikor még lenne értelme kivívnia a szabadságát, ezzel a megalkuvással dönt mindenről. Egy érdekes jelkép is megjelent még a regényben, méghozzá Hófehérke, mint a szabadságvágy szimbóluma. Ezzel a mesei alappal eljátszik egy kicsit az írónő, azt hiszem ez volt a kedvenc részem az egész könyvből.

Forrás
Karakterdráma lévén a szereplők lelki élete van a középpontban, de ha csak ez lenne a regényben nem írhatnék arról, hogy ez a thriller jegyek mellett a horrorét is bőven magán hordozza: egyes jelenetek olyan brutálisak, szinte már sebészi pontosságúak hogy néha csak menekülni támadt kedvem. Ehhez a drámához kapcsolódik a cselekményesség nagyjábóli hiánya, mert alig történik valami, ezért sok hely van a szereplők kibontakozásához. Bár már az első snittnél futnom kellett volna ettől a könyvtől, nem kíváncsinak lenni mint az ostoba Zs-kategóriás horrorszereplők, hogy mi jöhet még: a szerző egy sikoltozó lány képével indít, aki éppen menekülne a Morrow család ,,vendégszeretete" elöl, de sikerült valamennyire elfutnia és Michaelnek kell utánairamodnia, mielőtt végleg elvesztik szem elöl. Hadd ne írjam le, hogyan végződik ez a kis epizód, mert lényegesebb az, hogy az ezután következő minden egyes jelenet fontos (természetesen ezzel együtt), minden tesz valamit a végső konklúzióhoz és bár nem olyan nyilvánvalóak a jelek, a szálak végül összeérnek és az utolsó lapokra minden láthatóvá válik az olvasó számára.
,,Vannak dolgok, melyeket csak utólag értünk meg. Nem méred fel, hogy mi zajlik a szemed előtt, amíg fény nem derül a következő lépésre, és akkor újra át kell gondolnod az elejétől kezdve, hogy mik voltak a jelek. Ezt nevezik sejtésnek..."
Forrás
A fenti undorral együtt pedig, amit az egyes jelenetek, de főleg szereplők iránt éreztem, a Vértestvérek valami eszméletlen hangulattal rendelkezik, de ez az azafajta atmoszféra, amit az olvasó teremt a képzeletével: ez nem a teremtő képzelgésről szól, hanem a félelemről, a komfortérzet hiányáról. Ilyen az, amikor csak attól ijed meg valaki, ha túlságosan is reálisnak érzi a helyzetet, ha a félelem tárgya az, hogy a valóságban éppen ez valahol, akár egy sötét erdő mélyén megtörténik. Hiszen a hangokat elfedi a sűrű sötét mélység...
,,Már rég meg kellett volna szabadulnom tőled..."
Ahogy elvárható a regénytől nemcsak a történet folyása történik intelligens módon, hanem a lezárás is mesterelmére vall: hihetetlen, hogyan lehet valamit úgy lezárni, hogy:

1. valamilyen szinten függővége legyen,
2. az első kifejezésed a befejezés után a húbasszameg legyen,
3. az olvasó kínjában nevessen azon, hogy a sors produkál ilyen és ehhez hasonló fricskákat.

Úgyhogy ez egy jó könyv, aminek mesteri lezárása az utolsó egy oldal.

Mitől más Ania művészete? Hihetetlen, hogy a szerzőnek milyen elméje van és hogy mennyire is mer a szereplőihez nyúlni és megmutatni a mélységek mélységét, a lelket. Érdekes, hogy általában a saját magukat újítónak beállító szerzőktől na meg a marketingesüktől kiver a frász, de Aniánál nem ezt érzem, legalábbis nem úgy, mert a frász a könyvétől vert ki. Azt érzem, hogy ő az, aki mer is tenni ezért a címért és ha össze kéne hasonlítanom az olvasmányélményeimet, akkor az eddig olvasott horroraim misztikus kalandfilmek, esetleg krimik, míg a Vértestvérek maga a tömény hentelős horror lélektannal megtámogatva, na meg Ania nem fél nekünk szegezni a kérdéseit: vajon bűnös az, aki a körülmények áldozata? Feloldja ez a bűn alól?

,,A Morrow fiúk olyanok legyenek, mint a szellemek, nem szabad sem maguk, sem azok után nyomot hagyniuk, akiket kiszakítanak ebből a világból."


Erősségek:

- minden, az atmoszféra, az elemek.

Gyengeségek:

- nincs ilyen.

Ajánlom?


Ha erős a szíved és a gyomrod, mert ez a regény felkavar és összetör, sokkol és mélyre ás.
A bosszú egy erdőtűz, amely mindent feléget és végül csak a hamvak maradnak.

Beleolvasó:


Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a művet:

(30% kedvezmény)

A Vértestvérek az Agave Könyvek gondozásában látott napvilágot 2016-ban, egyedülálló regényként. A szerzőtől még nem jelent meg ezen kívül semmi hazánkban, de szerintem a kiadó nem fogja ezt sokáig hagyni.

 
Érdekességként hoztam két zenét, amelyeket egy-egy indie játékhoz (erről később fogok írni) készítettek. Az első a Neighbor song, vannak átfedések a könyv és eközött, de ez inkább csak poénos, mert arról szól, hogy GTFO, tűnés a házamból szomszéd!


A Bendy and the Ink Machine pedig az egyik kedvenc játéktörténetem és szeretem hallgatni a rajongók kreatívkodásait. Értékelés közben ez a szám jött sorra, amikor felfigyeltem a dalszövegre, ami kísértetiesen hasonlít a Vértestvérek cselekményére, tehát Welcome to my horror show! A körülmény más, de a lényeg ugyanaz.
And oh
What fun
I will tell you what to do
And you will get it done


Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Az ​Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, akik magányos, maguknak való emberek. Csak néha mennek be a legközelebbi városba, egyébként senkit nem zavarnak. S épp ezért senki nem megy hozzájuk kérdéseket feltenni, amikor eltűnik egy-egy fiatal lány. Pedig elég lenne csak felásni a környéküket, és Nyugat-Virginia állam legkegyetlenebb gyilkosai lepleződnének le.
A tizenkilenc éves Michael is kötelességtudóan részt vesz családja erőszakos tevékenységében, de sosem lelte örömét benne. A fákon át visszhangzó sikolyoktól sokszor kirázza a hideg. Normális életre vágyik, és bízik benne, hogy egyszer meg is kapja… Mikor a szomszédos kisváros lemezboltjában találkozik Alice-szel, azonnal megigézi valami, és meglátja a kiutat. Egy pillanatra elfelejt minden szörnyűséget, ami az életét kísérte. Azonban a családja rögtön emlékezteti, hogy hol a helye.
Ania Ahlborn regénye pokoli utazás az amerikai vidék kietlen zugaiba, ahol velejéig romlott emberek tesznek kimondhatatlan dolgokat. A Vértestvérek nem csak az utóbbi évek egyik legsokkolóbb horrora, de egyben tanúbizonysága annak is, hogy a műfaj nem csak a férfi szerzőké.
Szerző: Ania Ahlborn
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Vértestvérek
Eredeti cím: Brother
Eredeti megjelenés: 2015
Műfaj: thriller, horror, rémtörténet
Fordító: Beke Zsolt
Oldalszám: 256 oldal
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés: 2016
Ár: 3.280 Ft

   




Jelölések:

2017 - legjobb csavar
2017 - legjobb thriller
2017 - legjobb horror
2017 - legjobb karakterkidolgozás

Várólistám képekben #9 és a nyaram eddig meg tervek




A nyaram a kevés értékelésről - sorry -, a sok olvasásról és a blogom rendezgetéséről fog szólni. Azért is fogok csekély mennyiségűt regélni a regényeimről, mert elég sok dolgot kell gyomlálgatni itthon, A művészet nyelve körül, hogy az igazán nagy profilváltás, illetve inkább profilbővülés megtörténhessen. Sok érvet illetve ellenérvet kaptam az elmúlt időszakban, de végül mégsem szeretnék egy külön felületet nyitni az új/régi szenvedélyemnek, a gamerségnek, úgyhogy maradok itt, minden ide fog kerülni. Nincs értelme egy másik platformot nyitni, amikor a cím tökéletesen lefedi ezt a területet is (igen, szerintem egynémely játék simán lehet művészeti ág). bár az tény, hogy nem minden lesz olyan, mint egy művészet - az első játék sem ezt a vonalat erősíti - és az értékelések szinten sem vagyok egy profi elemző - mint például az Otherworld csapata - de most ezzel szeretnék foglalkozni ezen a felületen. Úgyhogy maradnak a könyvek, jönnek a játékok (először a pc-s és mobilosok, utána meg majd meglátjuk) és a nyár emiatt is a blogon történő pakolásé. Azért is kötődik ehhez a rovathoz a fenti picike szövegem, mert első körben a mértéktelen méretű várólistám ráncba szedésén ügyködöm első sorban olvasással, másod sorban törléssel. Sok cím kerül rá, de sokat le is fogok szedni, mert a háromnegyede a molyos címeimnek már nem érdekel, vagy soha nem is történt ilyen szentségtörés, mert csak a borító tetszett meg és esetleg arról írhatok egy posztot, hogy milyen műveket dobtam a süllyesztőbe... na de a most következők nem fogják ott végezni:


Szép kastélyban szép halottak: nagyon szeretem a krimi műfaját és ez egy gyöngyszemnek ígérkezik az izgalmasnak tűnő alapjával, tudniillik Sissi meggyilkolása után valaki a császárnéra hasonlító szabados életmódot folytató nemes hölgyeket kezdi tizedelni. Az alap elég sokkal kecsegtet, remélem a megvalósítás követni fogja az elvárásaimat.

A végtelen térségek örök hallgatása: ehhez a könyvhöz akkor kaptam igazán kedvet, amikor Ági mesélt róla egyet az egyik posztjában, >> itt <<. Horror és thriller kategóriát kapott (óh a kedvencem!), magyar szerzős, és a filozófiatanár diákjai sorra hullanak az érettségi ideje alatt. Hogy a viharba nem akarnám én ezt olvasni?

A hercegnő naplója: Carrie Fisher életrajza, előtérben a Star Wars filmekkel és a forgatás alatt történt dolgokkal. Már elkezdtem, de egyszerűen nem haladok vele, valamiért még nem találtam benne semmit, ami le tudna kötni, de azért próbálkozom rendületlenül. Sokat még nem várok tőle, mert nem jutottam el a Forgatásig, majd ha elérem azt, onnantól biztos hogy nem fogom tudni letenni.

Lánykereskedők: amelynek a fülszövege spoileres egy kissé (#morcos), de mindegy is, a lényeg, hogy ez egy krimi, amely az elrabolt lányok szexuális szolgáltatásra kényszerítését teszi alapjául. Bevallom kicsit megrémiszt, hogy ilyen rövidke (még 300 oldal sincs), de ha nem bizakodnék, nem kerülne be ide.

Ház a tó mélyén: igazából itt a szerző személye volt számomra a vonzó tényező, meg egy kicsit az első randevú ténye is, lévén, hogy az én kapcsolatom teljesen máshogy alakult ki mint az átlag (éljen az internet) és ezért szemlélem kíváncsian mások történeteit a témában. Na de hát ez nem egy habos babos lányregény, thriller a javából és már várom a szerző különleges történetét és furcsa történetszövését. 

Egy nap talán: erről már írtam, amikor megmutattam, hogy megszereztem: elsősorban az Inside my head booktubere miatt vettem meg, pedig a szerzőtől egyelőre még nem akartam semmi sajátot. Mindenestre a megcsalás téma nagy meggyőző erő volt, rájöttem, hogy pont erről akarok olvasni. Szeretném minél előbb sorra keríteni.

A végzet tébolyult kereke: ezt a regényt már olvastam, de mivel a lista korábbi, mint az olvasásom, ezért itthagytam. Szintén Malerman kötet, szintén horror és nagyon hangulatos mű, elöljáróban ajánlom, de úgyis írok még róla.

Royal Bastards: angol fülszövegeket nem igazán van türelmem olvasni, bevallom őszintén, és most sem volt. Annyit tudok róla, hogy valami gebasz van a királyi családban (a cím is erre utalhat), YA, na meg a Disney-Hiperion adta ki. Ennyi elég is nekem, köszi, majd olvasom egyszer.


Kirajzás: valószínűsíthetően, a rendelkezésemre álló információk alapján a pókok apokalipszist idéznek elő. Az év horrorja lesz már csak attól a ténytől, hogy ezek a kis dögök pardon állatok idézik elő az elkerülhetetlen véget. Utálom őket... Na de a lényeg: beleolvastam a könyvbe és nagyon megtetszett, úgyhogy a megjelenés napján meg is vettem ezt. 

Nyomás alatt: egy könyv az elvárásokról és a nyomásról, na meg annak a kezeléséről. Nehéz így előre mondani bármit is a Nyomás alattról, nem is akarok, csak még annyit, hogy kívánságlistás nálam.

Mindörökké várni: sci-fi novelláskötet Böszörményi Gyulától, RIP me, elvesztem teljesen, azonnal szeretném olvasni! Miért csak 304 oldal?!

Jótett helyébe: ez a Jók és Rosszak iskolájának harmadik része és direkt nem olvasom el a fülszöveget, mert minél kevesebbet tudok, úgy érzem annál jobban fogom szeretni a második részt. Az elsőt imádtam, a kettest még nem kerítettem sorra, úgyhogy jó lenne nem elspoilereznem semmit magamnak. Ebben a szellemben, nem is írok többet erről a részről.

Végtelen lovag: a fenti utolsó mondat jegyében szintén nem spoilerezek semmit az Arkánum Krónikák második részéről. Előrendeltem és peches lévén még nem írták, hogy mehetek a regényért, valamiért késik a ,,normál", nem elites megjelenés, pedig már nagyon olvasnám. Az első rész iszonyúan jól zárult, az alapötlet is király, bár a srácok szívdöglesztő kinézetének leírását hagyhatnánk a csudába, remélem, hogy a második már nem a külsőségekre lesz kihegyezve.

Rózsa & tőr: na ez az a könyv, amiről a legkevesebbet tudom, mert még az elsőt sem olvastam. Az ezeregy éjszaka meséi remake az első kötet és fogalmam sincs, hogy a második megtartja-e ezt a vonalat, vagy elmegy egy teljesen más irányba.

A Borgiák végzete: vannak olyan emberek, vagy családok, amelyek hívószavak az én esetemben, ilyen például Mata Hari, a Tudorok, vagy éppen a Borgiák. Úgyhogy nem is kérdés számomra, hogy akarom-e olvasni ezt a könyvet.

A fehér macska: ezt a könyvet is elkezdtem már, anno az egyik születésnapomra kaptam és csak most jött meg a kedvem hozzá. Érdekes egy regény, de egy kicsit töménynek érzem, ezért is pihentetem most.


Halhatatlanok: a fülszöveg első félmondata igencsak megfogott: ,,Hogyan ​lehetne halhatatlanná válni, és milyen érzés megélni az örökkévalóságot...", de én nem ezért szerettem volna előkapni ezt a könyvet (amit a Könyvhéten meg is vettem), hanem a szerzők miatt. Biztos vagyok benne, hogy minőségi válogatás ez, ha olyanok is szerepelnek az írói listában, mint A. M. Aranth, Mickey Long, Patrick J. Morrison, Imre Viktória Anna. A többieket pedig még vagy nem, vagy felületesen ismerem, de már nem sokáig.

Egyszervolt: régebben sikerült kivennem a könyvtárból - ó hogy vártam - de enyhe koppanás volt, amikor rájöttem, hogy milyen beszívott állapotú könyv ez (sry, ez az igazság). Úgyhogy visszavittem olvasatlanul és azt hittem, hogy sosem fogom már előkapni, mikor hirtelen a postán a kezembe akadt (sorsszerű találkozás volt) 390 Ft (!!!) értékben. Azonnal megvettem és úgy gondoltam, hogy ideje felrakni újra a várólistámra. Hamarosan sorra kerül, ha állapotba kerülök hozzá - na de nem hangulatfokozókkal!

Nyárherceg: a várólistám egyik különleges darabja ez a könyv. A VCs első regénye és egyáltalán nem haladok vele, mert szinten oldalanként le tudok írni valami fontos infót és olyan furcsa ez a mű, hogy nem is igazán akarom gyorsan befalni, a főszereplő pedig egy művész lélek, teljes mértékben tudok vele azonosulni.

New York 2140: itt van nálam a szerző másik két műve is, nekem mégis ez kell? Hát igen, ennyit tesz ha érdekelnek a természeti katasztrófák, most éppen az, hogy hogyan látja Kim Stanley Robinson azt, hogy New York városa egy szigetparadicsom a megnövekedett vízszint miatt.

Half a War: pár napja jött az Athenaeum bejelentése a Szilánkos-tenger harmadik részének kiadásáról, pont amikor elkezdtem volna azon gondolkodni, hogy hogy a francba fogok high fantasyt angolul olvasni. Szóval jön a hármas én meg alig várom! De előtte azért még elolvasom a középső kötetet...

Túlontúl: Gaura Ágnes egy nagyon jó szerző és lassan ott tartok, hogy minden egyes fecnire írt mondatát is el akarom olvasni, hát még ha olyan bomba sztorikkal jön, mint a Túlontúl? Magyar tündérmesék világa? Kérem, köszönöm.

Az 5 szeretetnyelv: érdekel a pszichológia és a szeretet is mint vizsgálandó jelenség, szeretném magam képezni ezen irányba is. Gary Chapmanről pedig csak jót hallottam eddig.

Megszámlálhatatlan: magánszerzős hazai alkotóknak mostanában ritkán adok esélyt némi korábbi hiszti miatt, de elég jó a megérzésem Krencz Nórával kapcsolatban. A fülszöveg eléggé rövidke, de beleolvastam a műbe és eddig tetszik, úgyhogy remélem így marad a végéig.


Elfek királysága: erről a regényről először Letyánál hallottam és már akkor megtetszett. Nem igazán szeretem a high fantasyt, inkább sci fis vagyok, de azért szeretek kísérletezgetni, az elfekről meg még nem nagyon olvastam.

Északi mitológia: ó hát a se veled, se nélküled szerzőm, nem is maradhatna le erről a listáról! Kíváncsian várom, hogyan fog most elkápráztatni vagy megbotránkoztatni, de egy biztos, nem fog közömbösen, érzések nélkül hagyni.

Vágy és hatalom: ez a regény a túlzott szókimondásával keltette fel a figyelmem (igen, tipikus), meg úgy igazán olyan régen olvastam erotikus, én vagyok az alfahím, mindenkit megkaphatok, de nekem csak egy kell típusú sztorit, hogy kedvet kaptam hozzá. Úgyhogy majd értékelem ezt a könyvet is, ha végeztem vele.

Kesztyűs kézzel: ebben a sztoriban igazán a saját igazságszolgáltatás története fogott meg, ahogy a nők felkerekednek, hogy kivívják a maguk igazát. Szeretem a bosszúról szóló történeteket.

Vér és csillagfény napjai: anno a Füst és csont lánya nagyon nagy kedvencemmé vált és most eljött az idő, hogy folytassam a sorozatot. Kár, hogy a kiadó nem úgy gondolkodik, mint én...

7. cella: érdekes alapötlete van, az tetszett meg, hogy egy valóságshow keretein belül szavazhatnak a nézők a vádlottak ártatlanságáról vagy éppen bűnösségéről. A főszereplő, pedig magára vállalja egy ember megölésének tettét, pedig az ítélet csak élet vagy halál lehet.

Inferno: Dan Brown legújabb regénye, ami az Isteni Színjátékra épül. Anno az egyetemen egy ilyen kurzust is felvettem, bevallom az ötletet ez a regény adta. Alig várom, hogy megtudjam mennyire emlékszem még a tanultakra, de az biztos, hogy a három egység közül a Pokolt szerettem legjobban olvasni.


Forrás


Youtube

Igazság szerint fentebb már leírtam, hogy mivel telik a júliusom (pakolással), illetve a korábban magamnak tett fogadalmaim teljesítésével. Mivel szeretem a kritikákat és a fancuccokat, ezért elhatároztam, hogy újranézem az alábbi szériákat:

- Rossz PC Játékok --> ezzel egész jól haladok

És be is fogom őket mutatni. Van még pár alkotó akinek a videóit szeretem nézni, de róluk bővebben később lesz szó.

Blogos

Elsődleges szempont:

- Várólista rendberakása
- Rovatok rendbe rakása
- Szerzői oldal rendbe rakása
- Értékelések rendbe rakása

Ezt csinálom a nyáron, szerencsére a tervek már készen vannak, a megvalósítás pedig folyamatban leledzik.

Értékelések

Nem sok minden változott, max újabb címek kerültek fel ide:


És hopp, mi ez itt?


Bizony, hamarosan értékelem őket is.




Az is érdekes, hogy átállt az igényem a saját, személyre szabott kihívásokra. A rankedet abbahagytam és teljesen ráállok arra, hogy a saját játéktudásom fejlesszem. Az alábbi képen láthatóak a befektetett energia függvényében megszerezhető szintek a hősökhöz, egytől ötig. A közeli terveim között szerepel a minél több magas szintű, úgynevezett Tier 5 hős birtoklása, majd a Tier 6 és a Tier 7 megszerzése. Ez azt jelenti, hogy a hatos esetében kétszer, a hetesnél háromszor kell a legmagasabb osztályzatok közül megkapni egyet és az sem mindegy, hogy melyiket. Tier 6 esetén lehet a játékos játékon belüli teljesítménye S-, S, vagy S+, míg Tier 7 esetén csak S vagy S+.  A Tier 5-höz elegendő viszont huszonvalahány ezer pont elérése egy-egy champion kiválasztása és játékba hívása által. Nem egyszerű, de sokkal igazságosabb és szórakoztatóbb ezt megcsinálni, mint a következő évben agybajt kapni a rangsorolt meccseken.

Az alábbi kép fog szerepelni a jövőben, ha azt jelzem, hogy most ki jön sorra a teljesítménylistámon:


Négy hőssel szeretnék ötös szintet elérni:


Illaoi: Bilgewater papnője a topos ösvény tankjaként került fel a listámra és mint olyan nagyon nehéz ellene játszani, már aki nincs tisztában az erősségeivel és gyengeségeivel. Igazából azért is tetszett meg, mert erős, plusz van ez a fenti cseppet sem elhanyagolható jellemzője és az, hogy egy egyáltalán nem lányos női karakterről van szó, teljesen kilóg a játék többnyire szexi hősöket felvonultató sorából. Ha bárhol feltűnik a pályán egyszerűen nem érdemes figyelmen kívül hagyni, vagy harcolsz vagy futsz, de legtöbbször az utóbbi a legjobb megoldás (főleg ha elég feedelt). A képességei közül a lélektépésre kell nagyon odafigyelni, illetve az ulti képességére, amelyből jobb inkább kifutni, mint hagyni, hogy a leidézett csápokkal nemcsak életet töltsön hanem haragot is rajtunk. (Sok rankedem ment el azon, hogy a csapattársaim nem futottak ki az ultimate range-ből, de erről ennyit... köszi srácok.) Egyébként négyes szintű vagyok vele, pár játék és megszerzem az áhított ötöst.

Thresh: a játék legnépszerűbb és egyben legnehezebb támogató hőse, a lehető legnagyobb potenciálú supportja, hiszen hozzá több kell, mint némi heal ide, heal oda; a profi játékosok igencsak szemkápráztató trükköket képesek végrehajtani vele, úgyhogy van mit tanulni és én is csak ismerkedem még vele. A hős képes berántani mást, pajzsot ad, kihúz a csávából (ha a csapattárs nem olyan süket, hogy használja Thresh lámpását, de sajnos általában azok), lassít az ultival és az a helyzet, hogy ha egyszer a kezei közé kerülsz, véged. Nemcsak a champ önmagában okozott sebzésével (nyúzás rulez), hanem a mellette lévő attack damage carry (adc) azonnal reakciója miatt is (khm már ha ez történik és nem alszik el két farmolás között). Thresh története egy szadista állat életsztorija, a fenti kép alatti nevére kattintva el lehet olvasni, plusz megnézni hogyan működik a hős. Nehéz megtanulni használni és mesterévé válni, de engem vonz ez a kihívás.

Vel'Koz: a képet nézve első benyomásként arra gondolhat az olvasó, hogy ez a lény bizony egy űrlény, pedig sajnos nem. A LoL világában létezik egy üresség dimenzió, ahonnan a legerősebb entitások származnak, ilyen például Vel'Koz is. Mániája, hogy nyúzzon, elemezzen és a képességei is erre épülnek: a lézereivel megfelelő számú jelző begyűjtése után akkorát nyúz (vagyis tényleges (kivédhetetlen) sebzést) okoz, hogy leszakad a feje a másiknak, főleg ha a kedves Vel-t megetették a saját csapattársaid... Ő egy echte mides, bár egynémely szadista állat supportnak is viszi, de az igazi lelőhely a középső, mágusoknak, orgyilkosoknak fenntartott ösvény. Nem egyszerű hős, egy kis ész kell hozzá, úgyhogy jó kihívás megtanulni használni. Négyeske vagyok vele, meglátjuk mikor jön össze az ötös szint, bár a nehézség a hatos elérésében lesz.

Xayah: a liga egyik legfrissebb hőse, attack damage carry (adc - lövész) vagyis többnyire kritikus találati sebzést, és támadási sebességet kell neki venni. Nagyon mobilis, könnyű vele elkerülni (ha van ultimate képességed) minden olyan hatást, amely arra irányul, hogy elkapjon téged. Xayaht nem mondanám nehéznek, bár azért ismerni kell az ellenfeled, hogy el tudj kerülni egy-egy súlyosabb csapást, mindenestere szívattam már nálam jóval nagyobb szintű ellenfelet vele, vagyis erős hős. Ő történet szerint a vastaya nép egyik lázadója, aki a mágia szabadságáért meg a népéért küzd, könnyű vele azonosulni. A történet szerinti párja - Rakan - az ő támogatója, együtt még több támadási lehetőséget vagy éppen speciális dolgokat kapnak ha együtt vannak egy játékban és ami a fontosabb, egy oldalon is. Egyébként kettes szintű vagyok vele, sokat kell még játszanom vele az ötöshöz.

Avagy velük szeretnék hatos szintű lenni, mert az ötös már megvan:


Cassiopeia: a shurimai sivatagban történt árulása miatt kígyóvá váló noxusi nemes igazi természetéhez pont ez a kígyó alak illik a legjobban, démoni a suttogása játék közben is, ő egy igazi egyéniség a Szurdokon belül. Teljes mértékig a középső ösvény hőse és a mágiája (mérgezés) igencsak idegesítő az ellenfelek számára. Ő az én egyik kedvenc karakterem, nemcsak erős, hanem pont olyan, mint amilyenekről szeretnék olvasni: nem finomkodik, nem magyarázkodik egyszerűen csak rosszindulatú, ezért izgalmas a személyisége. 

Draven: ,,Üdvözöllek Draven ligájában!" köszönt minket a hős, amikor a bant sikeresen megúszva kiválasztjuk őt, hogy a következő 30 percet a társaságában eltöltve feedeléssel vagy éppen killek szerzésével töltsük. Draven nehéz adc a forgó fejszéinek elkapása miatt, de teljes mértékig megéri őt választani, ha valaki dicsőségre és egy erős hősre vágyik - már ha mestere a champnek. A sebzése brutális és ő az egyik olyan szereplő, akinek nem érdemes egyetlenegy killt sem adni - ha ellene vagy. Ha vele? Adj neki sokat és meghálálja magát. De milyen maga Draven? A szövegei haláliak, az egoizmust magas szinten űzi és imádja ha a középpontban lehet. Érdemes kitanulni? Érdemes! 

Jhin: egy pszichopata lövészre, adc-re vágysz? Ne is keress tovább! Jhinnel játszani olyan, mintha egy vérfürdőt vennél, ő a brutálisan erős sebzés, amihez egy őrült személyisége társul. Ő az, aki a tevékenységét művészetként fogja fel. Jellemzője a négyes kör, vagyis a képességei általában a négyes számra épülnek, vagyis például a negyedik alaptámadása nagyot kritel, ahogy az ultija is. Hozzá szintén kell egy kis ész és nagyon jól kell helyezkedni, hogy arra járó kósza orgyilkosok nehogy megszerezzék az utánad járó fejpénzt.

Malzahar: a voidlények hercege, akinek neve kicsit keleties hangzású. Ettől függetlenül nem Az Ezeregy éjszaka meséiből esett át az ürességszülöttek földjére, mert ő egy próféta volt, akit megtámadott az üresség és őrületében egy lett ezen teremtényekkel. Már a játék első játszott hónapja óta szeretnék a mestere lenni ennek a hősnek, nagyon megtetszett az ereje és amúgy is mágus őrült vagyok még mindig, szóval mire várok még? Különleges benne, hogy a rémálommal harcol illetve kis voidlényeket idéz le, amelyek őrületbe kergetik az ellenfeleit (hú én is utálok ellene lane-n játszani), az ultijáról pedig ne is beszéljünk... A mostani játékmenet szerint mides, de támogatónak is vitték korábban, de a Riot Games változtatott egy kicsit rajta, most újra a középső ösvényt uralja.

Orianna: ő a szívem csücske középső ösvényes, a harmadik kedvenc midesem (az elsőt lentebb lehet látni). A régi története szerint a lány nem kerülhetett be a ligába, meghalt és az édesapja megalkotta a gyermeke robotmását, hogy így ő elérhesse szegény lány álmát. A Riot Games változtatott az egyébként szerintem király alapsztorin, vagyis a lány nem halt meg, hanem folyamatosan gépiesedett el, hogy végül úgy nézzen ki, mint amit a képen lehet látni. Orianna különlegessége, hogy mindent a labdájával kell csinálni, ezért nehéz vele játszani, de mindenképpen megéri megtanulni, mert az ultija akár sorsfordító is lehet. És hogy mennyire? Megmutatom:

3 v 5


Avagy velük szeretnék hetes szintű lenni:


Ahri: a kilencfarkú rókalány a fiúk álma, nemcsak kinézetileg, ő egy rókadémon, aki mások életesszenciájából táplálkozik. Az egyik legbiztonságosabb mid laner, mert a mobilitása miatt elég nehéz elkapni, ehhez pedig a hatalmas sebzéspotenciál társul és a profiktól többféle kombót lehet ellesni, elég sokféleképpen lehet az ultiját használni. Bár nem az első midesem lesz, akivel megszerzem a lvl 7-et, de mégis őt tartom a tényleges középső ösvényes hősnek, mert őt nem szokás másik lane-re vinni, hacsak nem szórakozásból játszik valaki és a célja nem a győzelem.

Janna: legújabb kedvenc támogatom, lényegében mindent csinál, amiért érdemes őt sokszor választani: pajzsot ad, lassítja az ellenfelet közben gyorsítja a csapattársait, felüt és gyógyít. A háttértörténete misztikus vonalú volt régen, de ez is változott, ahogy fejlesztőcsapat újragondolta a sztorik java részét: régen egy óvó szellem volt, aki védte a várost a szélmágia segítségével, most pedig egy piltoveri lány, aki megtanulta a varázslat alapjait és megváltozott a külseje. Az első jobban tetszett...

Egyéb


200.000 pont elérése.

Bannerem, check this out:






Ready or not? Here i come, you can't hide...



- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -