A Fekete madarak árnyékában könyvnél nem volt mindegy, hogy milyen évszakban illetve időben állok neki, mert mikor először a kezembe vettem, végiglapoztam, akkor találkoztam a kicsit rémisztőbb, vagy iszonyúan furcsa, de néha csak kényelmetlen érzést szülő képekkel. Ekkor döntöttem el, hogy ha hatni akar rám a történet, nyugodtan tegye csak meg, mert olyan időt választok hozzá, amikor a legjobban érvényesül a sztori rémisztő szála és ehhez a köd tűnt a legideálisabbnak. Sokáig vártam ilyen környezetre, de végül pont úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna. Az más kérdés, hogy a regény nem félelmetes, csak akad pár hátborzongató jelenete és mivel ennyit szenvedtem azért, hogy az olvasáshoz ,,tökéletes" alkalomkor kapjam elő a kötetet, ezért egy kicsit keveslem az ijesztgetést, simán lehetett volna ebből több is.

Az alap: az első világháború 1918-as évében járunk, amikor az ifjú Mary Shelley a nagynénjéhez kényszerül költözni, mert édesapját árulónak kiáltották ki néhány háborúellenes gondolata miatt. Eközben a világháború árnyékában a spanyolnátha tombol és az emberek, hogy halott szeretteiket vagy éppen a fronton elesett katonáikat legalább egy kis időre visszakapják, spirituális szeánszokra illetve a szellemfényképészekhez mennek el. Mary is ebbe a környezetbe kerül, amikor egy ijesztő hírt hall...

Már a legelső oldalakon - amikor még nincs is szó a szellemekről, hanem csak a világháborúról és a nátháról - a Remembrance (Emlékezet) könyv jutott eszembe, mert a két sztori hasonlít egymáshoz. Azt hittem, hogy a Fekete madarak beleesik az előd által állított csapdába, tehát abba, hogy újat már nemigen fog tudni mutatni a most tárgyalt mű, de ezt az akadályt sikerrel vette, mert például az angol könyvben egy olyan család szerepel akinek az egyik tagját de főleg mindenkit elcsábítanak a frontra a kampánybeszéddel itt pedig már a kötet elején tisztázódik, hogy Mary és az édesapja nagyon is tisztában vannak a háborús helyzettel. Mindkét könyv a hátország helyzetét mutatja be és hellyel-közzel a frontot is, de egyikben sem az a lényeg, hogy milyenek a harcok. A Remembrance a realisztikus képet, a Fekete madarak... pedig a spiritualizmust vizsgálja és mint olyan, mindkettő érdekes és értékes, ezért nem is érdemes innentől kezdve összevetni a kettőt.

Tehát itt a mű hátterében a spanyolnátha és a szeánszok, szellemfényképészek szerepelnek és bár ez a szál lehetett volna részletesebb is a lét kérdéseire jobban koncentrálva - mert a regényben talán egyszer kerül elő ennek a boncolgatása - vagy éppen az, ahogyan a háborúról elmélkednek... úgy igazából nincs miért panaszkodnom, hiszen az ehhez kapcsolódó jelenetek durvák és nagyon átérezhető az a bizonytalan és veszélyekkel teli légkör. A világháborúhoz köthető történelmi keret - tehát gondolok itt olyasmire, mint például a propaganda, a politikai helyzet - nagyon minimális és talán egy kicsivel több volt a Remembrance könyvben ezekből, így emiatt éreztem ezt gyengébbnek.

Viszont szörnyen megvisel az olyan történet amelyben a szerelmesek közül az egyik tag veszélybe kerül, mert éppen a fronton harcol és ha történik velük valami, mint például a Remembrance-ben, akkor elég sűrűn megemlékezem a szerzőről és a... de ne is foglalkozzunk ezzel, mert a Fekete madarakban (innentől csak Fm) bizony Stephen harcol a fronton, Mary pedig otthon próbálja túlélni a rossz körülményeket. Mintha vesén rúgtak volna a kötet elején, hát még amikor elolvastam a fülszöveget a tizedik oldal környékén...! Egyébként ez és az a bizonytalan légkör, amibe Cat Winters belehelyezte a történetét valami iszonyúan nyomasztóan hatott rám.

Egyébként a misztikum is megjelenik a kötetben és elég sok rémisztő percet szerzett nekem... az első pár ilyen jellegű jelenettel, mert utána elég gyorsan kiderül minden. Viszont sokkal ijesztőbb az, ha az olvasó nem tudja hogy mi készteti éjjel a papagájt arra, hogy azokat az üdvözlő mondatokat mondja, amiket egy vendég érkezésekor is szokott... Van egy másik misztikumos szál, ami pedig Maryhez kapcsolódik és hát elég... furcsa. Már az is ami történt, de hát ezt elfogadtam, viszont az eredménye nem elfogadható - itt főleg a sérülésekre gondolok.

A karakterek közül Mary jelleme nekem nagyon tetszett, annyira bírtam a mindent megkérdőjelező, a racionalitás talaján két lábbal álló énjét, aki tagadja a szellemek létezését és egyszerűen egy tudós alkat. Egy személyiségteszttel tudom alátámasztani, én is ilyen vagyok... hellyel és közzel. Az ő kapcsolata Stephennel illetve Julius-szal kerül előtérbe, az emlékek szintén fontos szerepet kapnak, nagyon szerettem ezekről olvasni. Szerelme már a lángoló tetőponton van és nem kell ezt fokozni, mert ez egy elég határozott csapásirány. Nekem bejött ez, mert így legalább nem kell azon gondolkodnom, hogy instant-e az az érzelem és teljesen elhittem, hogy a főszereplő igenis szereti Stephent, ezért nincs több kérdésem ezzel kapcsolatban.

A többiekről annyira nem érdemes sokat írni, van benne egy nagyon undorító jellemvonás is... szegény szegény Stephen! Különben egy olyan kérdést boncolgat bizonyos embereken keresztül, ami pontosan beleillik ebbe az őrült pokolba, a fenébe a világháborúval és az összes vérontással!

Meg is lepődtem egyébként mikor meglestem az Fm kategóriáit, mert ott szerepelt a krimi és ötletem nem volt hogyan jutunk el odáig, de a regény egész szépen kivágta magát a lassan a saját léte ellen forduló helyzetből, hogy aztán mégse harapjon a farkába önmagát felemésztendő, pedig féltem tőle, nem is kicsit, de Cat Winters nagyon jól kezelte ezt és teljesen elégedett vagyok a regénnyel! Másról igazából nem érdemes említést tenni, hiszen akkor mi maradna a meglepetés?

A Fekete madarak árnyékában a Scolar kiadó jóvoltából látott napvilágot 2014-ben puha illetve igényes kötésben.