Felgyűltek az értékelni kívánt műveim, de van egy-kettő, amiről nem szeretnék/nem tudok sokat regélni, így gondoltam összefogom őket, hogy egy kb jó méretű bejegyzést hozhassak létre (helytakarékosság rulez!). Az alábbi kötetek elég vegyesek fogadtatásban, tetszési mértékegységben, na meg témában: a reneszánszból belecsöppenünk a maffia életébe, majd egy rövid látogatást teszünk a Közel-Keleten, illetve elmélkedünk egyet a vallásokról:
- A vendég -
,,Közénk csak megérkezni lehet."
Az első regény, amelyről regélek egy kicsit, az A vendég című és mint olyan, szerintem teljesen ismeretlen bárki számára, aki ide téved. Ajándékba kaptam, ezért nem tudtam, hogy mit várhatok tőle, de ha már megvolt, úgy voltam vele, hogy elolvasom. Ez a pici könyvecske - nem túlzok, tényleg noteszméretű, kb pár óra alatt elolvasható - egy reneszánsz történet és szépirodalom a javából, amit én az egyszerű ttk-s és matek-infós agyammal nem fogok tudni leelemezni oldalakon keresztül, amúgy sincs rá szükség, a kisregény végén megkapjuk a szerkesztő érdekes meglátásait. A történet a főszereplő kórista fiú szemszögéből mutatja meg az eseményeket, röviden azt, hogy édesapjával egy tekintélyes vendéget várnak, Melchiorre di Traviolát, akinek érkeztével felfordul mindkettőjük élete.
,,Ahogy játszik... soha senki nem fejtheti meg a gondolatait, de szerintem, mikor játszik, ugyanazt érzi, mint én, ha énekelek. Hogy valamilyen, nálunk ezerszer hatalmasabb erő használja kezünket, torkunkat, görcsben áradó szívünket."
Azt le kell szögeznem, hogy nem sok mindenre emlékszem, benyomásokra inkább, ezért homályos az egész, de az megmaradt, hogy Erdei Lilla szépen ír és vezeti a szereplőjét a teljes világképének megváltozása közben. Tetszett ez a kis könyvecske az ilyen gondolatok miatt például: ,,Ha ennyire egyszerű élethű felhőket festeni, akár az egész teremtés is a Sátán műve lehet." Egyszerű, letisztult a szövege és könnyű olvasni, a narrátorunk pedig izgalmas figura, főleg akkor lehet aggódni a sorsáért, amikor a kicsit modorosabb hölgy megkavarja az állóvizet... Olvasás közben olyan érzésem volt, mintha a misztikumot csak egy fátyol választaná el ettől a világtól, pluszban még nagyon tetszettek a szerző nyitva hagyott történetei, kérdései, számomra izgalmas témákat dobott fel Erdei Lilla például az Algol kapcsán, de más el nem mesélt sztori is kifejezetten ígéretesnek tűnik.
Tehát összességében kellemes olvasmányélmény volt és örülök, hogy végre előkaptam, bár nagyon nem mozgatott meg, de a nyitva hagyott témái nagyon érdekelnek. Igazából helye lehetne az irodalomkönyvekben, érdekes szimbolikát használ a szerző egy mikrovilág (vagyis élet) megrendülésének bemutatására.
Ajánlom? Aki szereti a szépirodalmat és a szimbolikát.
Ajánlom? Aki szereti a szépirodalmat és a szimbolikát.
Ítéletem: Tetszett
 |
| Forrás |
Vigyázat! Kiégtem, ezért szarkasztikusan írtam le a mondandóm (ha szereted a könyvet, annál jobb neked és ne vedd magadra a leírtakat, csak a kötet szövegét kritizálom):
- A Maffia ágyában -
 |
| Ezt a verziót olvastam, nem tudom hogy az új jobb-e. |
Szintén ajándék volt Borsa Brown első könyve, A Maffia ágyában, amit azért olvastam el végre, mert érdekel a maffia úgy általában és mivel hozzámvágtak egy ilyet, gondoltam miért ne nézzem meg mit szeretett volna a szerző erről a szervezetről elmondani.
Semmit. Nem. Akart. Elmondani. Cserébe. Az. Idegeim. Tropára. Mentek. Megint. PONT.
Azért az megvan, hogy mivel régen olvastam ezért nem emlékszem a részletekre és míg a Breaking news egy kellemes utózengéjű emlékké halványult, A Maffia ágyábantól megint totál ideges leszek? Milyen reflexeket alakított ki bennem ez a könyv röpke két nap vagy mennyi alatt?
 |
| Forrás |
Már ott tudtam, hogy nem leszünk jóban, ahogy a főszereplő, Suzanne, nekitolatott egy drága autónak és ez bearanyozta a napját... ööö... értem, hogy helyes a másik tulaj, tényleg tökre megértő vagyok (tudom, marhára), de ennek az egész jelenetnek nem sok esélye meg értelme van. Úgyhogy a libás viselkedés miatt félve lapozgattam és továbbra sem múlt el a fejfájásom, amit ez a nő okozott. A ,,Mindig megkapom, amit akarok!"-tól kezdve, a szerencsétlen főnöke kihasználásán túl, a buta dolgokon keresztül (hogy az emberek inkább tárgyak, sőt konkrétabban pénzeszsákok számára) minden idegesített és olyan érzésem volt, mintha a Marokkói szerelem egy második példányát vettem volna elő, sőt szinte ugyanez a sablon, de nem gondoltam volna soha, hogy azt pozitív példaként fogom felhozni: legalább Dee Dumas próbálkozott valamennyire, de Borsa Brown nem igazán. Szerintem ennél ezerszer jobb romantikus van a piacon, okosabb, talpraesettebb főhőssel.
Arról ne is beszéljünk, hogy a párosunk egyből egymásnak esik (másodjára látják egymást), Suzanne beképzelt (hiszen a nővére csak azért figyelmezteti a baklövéseire, mert irigykedik rá, ó hogyne), egy számító dög, aki bután viselkedik, fennhangon nyomja a hülyeségét és hisztizik - soha többet nem akarok ilyen főszereplőről olvasni! Egyébként nem értem, ha ki tudta fizetni az összeget, minek volt a hiszti és miért kapta vissza a pénzt amiért felesleges köröket futottak? Miért szenvedtünk ezzel a témával oldalakig?! Irritál, a párbeszédek eszméletlenül logikátlanok és idegesítőek, bár néha akadnak érdekes gondolatai is a nőnek, de többségében nem lehet vele együttérezni.
,,Vajon őrültséget beszélek? Vagy ismét jelét adtam, mennyire buta liba vagyok?"
Ezért nincs értelme arról a komoly témáról beszélni, amiről még szól a könyv, vagyis az elnyomó kapcsolatokról illetve a menekülés lehetőségéről, mert az idegtől nem érdekelt mi történik a szereplővel, egyetlen tanulságát tudom kiemelni (ami úgy kb megmaradt): a külső nem minden és ne az döntsön a párkapcsolatban (de ezt csak én szűrtem le, nem erre van kihegyezve a szöveg). A szereplő kb annyira életképtelen, mint egy kavics és sajnálom, hogy nem tudtam komolyan venni, mert a téma azért egy kicsit többet érdemelt volna, egyébként pedig inkább ne legyen követendő példa: nem tesz ő semmit a sorsának alakulásáért egyik oldalon sem.
Nem hiszem, hogy folytatom a sorozatot és nem fogok többet olvasni a szerzőtől, ha mégis, akkor maximum Az Arabot, de ez már nem valószínű.
Nem hiszem, hogy folytatom a sorozatot és nem fogok többet olvasni a szerzőtől, ha mégis, akkor maximum Az Arabot, de ez már nem valószínű.
Ajánlom? Nagyon nem.
Ítéletem: Nagyon nem tetszett
 |
| Forrás |
Utazzunk el egy kicsit keményebb vidékre:
- Breaking News -
Egy német segélyszervezet két munkatársa és a helyi sofőr tűnt el a Kunduz-delta északi vidékén, a Qowngowratba vezető úton. Egy kocsirakomány gyógyszert és infúziós oldatot akartak odavinni, de nem érkeztek meg.
- az alapja a regénynek és ezért Hagen, az ismert oknyomozó újságíró Afganisztánba megy tudósítani, közben pedig részletes képet kapunk az ISAF-tálib ellentétről, Pakisztánról, az ott uralkodó helyzetekről, na meg a lakosságról, háborús övezetről. Többek között megismerhetjük Ráhelt, akinek történetén keresztül rajzolódik ki igazán mit jelent az, ha két vallásnak is ugyanaz a Szenthelye, vagyis a palesztin zsidó élettér és a cionista törekvések személyközeli vonatkozása jelenik itt meg, na meg az, hogy milyen amikor már nincs, illetve még nincs haza. A szálak pedig lassan, lassan, lassan összeérnek és... hát...
Ezzel a könyvvel viszont totálisan nagy bajban vagyok, mert nagyon nem szerettem és rengeteg vonását elfelejtettem, mert tényleg elég régen olvastam. Ami első és legfontosabb, hogy nehéz haladni vele, mert a regény iszonyúan hosszú és rengeteg információt tartalmaz, amitől unalmassá válik és eltűnik a lényeg az olvasó számára - ahogy velem történt. Nagyon idegeskedtem rajta és emiatt nem tudtam figyelni a történésekre, összefüggésekre, pedig engem érdekel a Közel-Kelet és a politikai konfliktusok, amiben egyébként a szerző erős, ezt nem tagadom, de néha túlságosan kuszának tűnnek a leírások és a regény bitang hosszú, ide-oda ugrál az időben, nehéz a szálakat követni, a részletes politikai kép pedig nem teszi könnyűvé a felfogást (bár ez önmagában, a valóságban egy nehéz téma).
,,A hatalmi harcot az nyeri meg, aki a legjobb mesét találja ki, ez egyértelmű."
Lehet adok még egy esélyt ennek a regénynek, a rengeteg jó vélemény a molyon elbizonytalanított kissé, lehet tetszene már nekem is? Egyébként ez a mű a Hazám az ígéret földje kiegészítője lehetne és még annyi, hogy azért érdemes ilyen könyveket is olvasni, hiszen a világunk nem minden helye biztonságos, pár ember számára jó tanulság lehetne és lehet jobban megbecsülnék azt, amijük van. Egyébként a szerző érdekes tanulságokat, meglátásokat mutat be és sokféle kérdést jár körbe, itt inkább az lesz a kardinális pont, hogy ki mennyire szereti ezt a fajta történetmesélési stílust, kb számomra a négyszázadik(!)-ötszázadik oldal környékén vált érdekessé a sztori, addig meg csak az alapozás történik.
,,A katonák kimentek a falvakba, meghallgatták az emberek problémáit, megtanulták a szokásaikat, és megpróbáltak afgán fejjel gondolkozni. Lassan ők lettek a szeretett nagybácsik, akik ajándékot hoznak."
Lehet, hogy a fentiek alapján nem igazán jött át, hogy miért nem tetszett a regény, ugye szenvedélyesebb szoktam lenni a nem tetszettjeimnél és végülis azért kap ilyen értékelést, mert a sok kusza leírás és csapongás között elveszett a lényeg. Lehet, hogy bennem van a hiba, hiszen fentebb is írtam, sok olvasónak bejött, de ha nem szereted a bő lére eresztett dolgokat, akkor ez nem a te könyved. Viszont ha hajt a kihívás és szeretsz végigolvasni bitang féltéglákat és még a Közel-Kelet is érdekel, akkor ne habozz, kezdj bele rögtön! Vagyis félig, de ajánlom.
Ítéletem: Nem tetszett
Két bloggertársam is írt a műről:
 |
| A szerző |
- Az iszlám és a kereszténység -
Az utolsó ööö... leporellóhoz, brosúrához, fejtágító kis kiadványhoz (?) érkeztünk, amit a Harmat Kiadó jelentett meg az iszlámmal és a kereszténységgel kapcsolatban, de inkább egy útmutató az iszlámhoz - azért a kereszténységet már nagyrészt ismerjük. Szó esik vallástörténetről, hitelvekről, szokásokról, szertartásokról, egyszóval mindenről, ami egy vallás sajátja lehet.
Itt a legnagyobb baj, hogy unalmas a szöveg, na meg elég száraz, ez pedig az élmény rovására megy és nem tudom, de szerintem a Hogyan szólíthatók meg a muszlimok szöveg nem igazán szerencsés illetve időnként szájbarágósnak tűnt a mondanivaló, viszont jó, hogy összehasonlítja egymással a két vallást (bár ezt röviden teszi). Jó ötlet egyébként egy ilyen kiadvány, csak szerintem a stílus nem megfelelő, na meg a média hatását sajnos nem üti egyáltalán, illetve kicsit túl idealista, kissé naiv, de jó szándékból íródott és valahol ez a lényeg. A vallás és kultúra rész tetszett a legjobban, na meg pozitívum, hogy a kiadvány szép, de kicsit emlékeztet egy másik gyülekezet kiadványaira.
Ajánlom? Ha érdekelnek a vallások, vagy még ismerkedsz az iszlám világával.
Ítéletem: - (nem értékelem)
Köszönöm, hogy elolvastad!
