A Puncs iránti érdeklődésem akkor kezdődött, amikor megtudtam, hogy a szerző magyar és hogy egy tanár-diák viszony kellős közepébe csöppenhetek a rövid regény által. Több sem kellett, ezek a típusú kapcsolatok a tiltott mezőnybe esnek és az ilyenek sokkal inkább felkeltik a figyelmemet, mint a nem tiltott dolgok, na meg kíváncsian vártam, hogy mik lesznek a szereplők motivációi. Sokszor írtam már le itt, hogy érdekelnek az emberek és a mozgatórugóik, úgyhogy ezzel a két okkal és jó adag kíváncsisággal ültem le az egyébként külsőleg tetszetős kisregény mellé, hogy elolvassam és megtudjam a miérteket.

Hát. Nem hiszem, hogy ez a könyv nekem lett készítve, mert csak enyhe értetlenkedést és szemöldökráncolást okozott nálam, de nézzük meg miért. 

Előre leszögezem, hogy a mostani sorok egy bizonyos fajta szemszöget képviselnek, a műre irányul a negatív értékelés és nem az olvasóra / az alkotóra. Továbbra is azt vallom, hogy mások vagyunk, más az ízlésünk, sok embernek bejött ez a regény, nekem nem, de ez nem azt jelenti, hogy rossz az, ha szereted ezt a könyvet. Ahogy mondani szoktam, legalább nem tapossuk meg egymást a dedikálásnál. 

Fülszöveg:

Fülszöveg:

Fülszöveg:

Az alábbi projekten veszek részt az értékeléssel:

Fülszöveg:

Őszinte leszek, ahogy szoktam: nem feltétlenül jött be ez a regény, de azt nem tagadhatom el tőle, hogy egy jó nyári olvasmány, bár a felszín alatt olyan kérdéseket feszegethet, ami érdekesebb, mint elsőre látszik és nem feltétlen várunk ilyet egy ifjúsági strandkönyvtől. Ahogy egyre többet gondolkodom rajta, egyre jobban átértékelem magamban ezt a művet: de vajon többről van itt szó, mint egy chilles, kikapcsoló sztoriról, amit a szerző a történeten keresztül akar elmondani a barátságról? Számomra főleg egy téma került előtérbe és olvasás közben ezen gondolkodtam: mennyire hatunk egymásra a cselekedetünkkel, illetve előjöhet a klasszikus A kis herceg kérdés, ha megszelídítettél valakit, akkor felelősséggel tartozol érte, de vajon meddig? Természetesen itt most nem célom ennek a megvitatása, viszont a kötet képvisel egy álláspontot ezzel kapcsolatban a sztorin keresztül (azért nem nagyon van így leírva), de hát nem azért vagyunk itt, hogy spoileres legyek, úgyhogy csak annyit jegyeznék meg, hogy egész végig ezen gondolkodtam, miközben sajnáltam azt a szerencsétlen főszereplőt.

Akár Frank is lehetne. Forrás: google

Az első oldalakon főleg Emily és Sloane kapcsolata kerül bemutatásra, na meg általam boncasztalra és nem az utóbbi javára, mert engem kiakasztott az a tény, hogy eltűnik és nem szól róla Emilynek. Tudom, ott van a fülszövegben, tényleg tudtam róla mielőtt a kezembe vettem a művet, de arról nem, hogy Em olyan életképes, mint egy vízbe dobott kő nélküle - na ez volt az igazi dühöm forrása: Sloane úgy hagyja ott a legjobb barátnőjét egy árva szó nélkül, hogy az majdnem belebetegedik a hiányába és pontosan itt gondoltam a fentire, hogy néha nem tudjuk milyen hatással vagyunk a másikra vagy mennyire vagyunk fontosak neki és néha az sem árt, ha beleképzeljük magunkat a másik ember helyzetébe, bár erre sokan nem képesek... na de vissza a regényhez!

Miután legyőztem az idegenkedésemet azután is csak nyögvenyelősen haladtam a könyvvel, mert úgy éreztem, hogy a leírás túlírt és értem ez alatt azt, hogy túl sok felesleges jelenet - ha úgy tetszik - üresjárat, na meg párbeszéd került a lapokra. Egy-egy fejezet indokolatlanul hosszúnak érződik és látszatra nem igazán van értelmük, hiszen azt láthatjuk, ahogy Em szerencsétlenkedik egy-egy szituációban. Ekkor találkozunk először Frankkel, aki a mintasrác szerepét tölti be és azt hittem, hogy feleslegesek ezek az intermezzók, de ezek alapján jobban megismerhetjük a lány kezdeti helyzetét. Egyébként teljesen furcsán éreztem magam, mert kb én így 13 évesen viselkedtem és valószínűleg az ismerős érzés miatt tartottam bájosnak Emily botladozásait; olyan elveszettnek tűnt és annyira kétségbeesetten kereste a barátnőjét, hogy én már az első pár oldalon teljesen leírtam Sloane-t és nem is volt túl sok kedvem hozzá sokáig, na meg a listapontjai egy kicsit kiakasztottak. Plusz hátráltatásként egyáltalán nem tudtam azonosulni a tökéletes nyár keresésének ideológiájával, én manapság örülök, hogy nyugis és kész.

Ami ezután jött, az viszont tetszett! Valameddig.

Ahogy lehet rá számítani, hogy egy ilyen lista hogyan befolyásolja egy kukuc, életképtelennek tűnő lány bátorságát, pontosan úgy halad a sztori a maga útján: Em felfedezi, hogy képes boldogulni egyedül, egyre jobban kinyílik. Ezeket a részeket, na meg az ő és Frank közötti interakciókat, beszélgetéseket és a futást szerettem, talán az árnyékolta be ezt a köztes részt, hogy szerintem a srác egy bizonyos mértékben deus ex machinaként működik, vagyis feltűnik mindenhol, ahol meg kell menteni Emilyt.

A futás fontos eleme a könyvnek, ami azért jó, mert nekem is megjött hozzá a kedvem, pedig gyűlölöm. Forrás: inhabitat.com

Ezért egy idő után mintha tónust váltottunk volna, Morgan Matson belejött az írásba, sokkal jobban kezdte használni a karaktereit és mutatni meg őket - bár azért nagy személyiségeket ne várjunk, de legalább szerethetőek. Egy idő után már a szülők vagy a kisöcs sem irritált és egészen élveztem az olvasást, az pedig egy külön színfoltot adott a sztorihoz, hogy a szerző izgalmassá tette a múltbeli szálat, így egy idő után egyre több okom lett gyorsan olvasni a magyarázatokért.

Bár a közepe felé már láttam a bakikat és ezek egy kicsit kidobtak az élményből, de leginkább a vége felé történő dolgok lendítették az olvasmányélményem megint a negatív felé, na de utalgatás szintjén leírom mi a helyzet spoilerek nélkül: valamit meg tudtam bocsátani, de egyes emberek furcsa reakcióin nagyot néztem, mert néha érezhetően nem úgy viselkednek, ahogy az addigi bejárt útjuk alapján kellene és erre leginkább egy példám van - Dawn - bár nála ott a múlt magyarázatnak, de érzéseim szerint nem így kellene az ő szerepébe bevinni azokat a bizonyos mondatokat  a feszültséggenerálás okán. Az szintén nem jött be, hogy nincs rendes beszélgetés a szereplők között, na meg az elhallgatás sem tett jót a szimpátiámnak, azt meg megint csak nem tudom tolerálni és a plusz hossz, hát... lehetett volna rövidebb, akkor egyenesen arányosan csökkenne az én értékelésem hossza vele és most vesztettem el az olvasóim felét, köszi matek. 

Elmegy vagyis
Közepes

Erősségek:

- Emily
- az emlékek érdekesek

Gyengeségek:

- Sloane
- túl sok töltelék jelenet
- kihagyott párbeszédek
- elhallgatások
- bakik

Kedvenc szereplő:

Emily

Évszak:

- tökéletes nyári kötet

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:

(-30% a webshopból.)

Az írónő további, magyarul megjelent kötetei:

Ez az egy regény jelent meg hazánkban, itt találhatóak a külföldi művei.
Október 22-én érkezik a következő:

Molyos profil

Fülszöveg:

Érdekes lehet számotokra, hogy ilyen szerelmes regényt olvastam el, aminek már a címében is ott van ez a bűvös szó, mert eddig akárhányszor előkerült ez a fajta érzelem a lapokon, más könyveknél fújtam rá és fújok is a mai napig, ha rosszul van megírva. Nagyon szigorú vagyok és azért, mert a hülyeségek itt jönnek elő a legjobban, kezdve a külsőségekkel és bezárva a rosszul átadott üzenetekkel - bár talán ezekkel kevésbé foglalkozom -, az pedig ha rózsaszín giccscunamiban úszik a könyvem... hát az nekem sem tesz valami jót, instant kiutalok magamnak valamelyik játékomban két hétnyi lövöldözést a kedvenc lövészeimmel. Na de tegyük ezt félre, mert végre, az Arctalan szerelem megmutatta, hogy vannak még érdekes és értékes regények a sok agyhalott főhősnős kínálat mellett a polcon.

Egyébként először nekem is felszaladt a szemöldököm a cím láttán - hát nem a legszerencsésebb - de ahogy elolvastam (már a sokadik találkozásnál) a fülszöveget, akkor tetszett meg annak a tartalma, úgymint a gyászkezelés, a szépség mellőzése egy szerelemben és úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, meg valamiért már jót kezdtem érezni, gondoltam, hogy megpróbálkozom vele és egész jól jártam. Viszont az első pár oldal után hamar rájöttem, hogy a fülszöveg nagyon spoileres, így mindenkit arra kérnék, hogy ne olvassa el azt közvetlenül az olvasás kezdése előtt, mert nagyon megmásítja az élményt és lehet, hogy nem üt majd akkorát - sőt valószínűleg nem fog - mint amekkorát a spoilerek nélkül ütne, viszont megértem, hogy miért alakult ez így.

A könyvben alig történik valami és lassú a cselekménye, ami egyébként egyáltalán nem hátrány. A sztori az 1994 és a 2001 körüli eseményeket mutatja meg főleg, kisebb kikacsintásokkal és hamar kiderül, hogy nem a világháborúban játszódik a könyv (az első fejezetben), pedig azt hittem és vártam valamiféle Remembrance élményt, ami egy erős ifjúsági mű a háború borzalmairól és eléggé meglepődtem, hogy ez nem az a történet lesz, hanem egy kevésbé feldolgozott témát választott a szerző, hiszen egy helyen nem láttam még a 9/11-ről akár felnőtt, akár ifjúsági művet és ahogy sikerült ezt feldolgoznom, jöhetett a java: két nap alatt bedaráltam az Arctalan szerelmet.

,,A felháborodás és a bánat része lett a mindennapoknak."

World Trade Center régen

Három részre osztottam magamban a könyvet: az első, a bevezetés, ahol megismerjük a szereplőket, ki ki megmutatja a személyiségét és a kiindulóhelyzetet, na meg láthatjuk a terroresemény utáni gondolatokat és hogy ki hogyan élte meg azt - érdekes volt látni, hogy milyen gondolatok születtek a közelben, a gyász és a kétségbeesés perceiben. Emlékszem 9/11-re, nekünk technika órán volt egy gyászperc, de annyira messze vagyunk a helytől és annyira kicsik voltunk, hogy nem fogtuk fel ezt a szörnyűséget, de valamiért mégis tisztán megmaradt az emlék, pedig számunkra csak egy hír volt a tévében.

Ezután gyorsan a második rész jön, az iraki illetve a hazai helyszínnel, de ez rövid és ennél hamarabb érkezünk tehát a harmadik, leghosszabb egységhez, ahol az események után járunk és többféle folyamatnak lehetünk nézői: egyes szereplők bátrak, bár ezt kiskorukban érték el, ahol mindenféle remény szertefoszlott és már csak a küzdelem marad, hogy minél tartalmasabb legyen egy élet. Akad olyan életszál, ahol az otthon meleg tüze változik égetővé és hiába várja egy gyönyörű kisfiú és egy tökéletes kinézet, a boldogság sokszor azon múlik, hogy mer-e valaki jól dönteni, vagy nem. Az érdekes életszálak mellett a kötet intelligensen na meg finoman kezeli a komoly témákat, úgymint halál, gyász és teszi mindezt szerethető szereplőkön keresztül, biztosítva az olvasó - jelen esetben az én - együttérzésem. Erős továbbá a küzdelem a talpra állásért és tetszik a Herkules vonal és az, ahogyan a szerző beleszőtte a történetbe, továbbá, ahogy Amy Harmon megmutatja egy döntés mögött több ok lehet, nemcsak egy és ezt annyira szépen ábrázolta, na meg szinte csak fontos jelenetek maradtak a könyvben, komolyan, öröm volt ezt a regényt olvasni!

,,Mint mindenki az országban, ő is azt akarta, hogy valaki megfizessen annak a háromezer embernek a haláláért, akik a szeptember 11-i támadásban veszítették életüket."

Nagyon szerettem a karaktereket, mert kaptak gondolatokat, vágyakat, érzéseket és igazából a három főszereplőnek mondható egyént kedveltem a leginkább, név szerint Fernt, az unokatesóját, Baileyt és Ambrose-t, közülük is Bailey a regény lelke na meg erőssége. A fiú hátrányos helyzete ellenére képes szembenézni a keresztjével, de még másokat is kirángat a mélypontról. Az ő gondolatait jó volt olvasni és kicsit úgy érzem, hogy háttérbe szorította a többieket, annyira erősre sikerült a személyisége: érzékeny és értékes és egyáltalán nem a betegsége határozza meg, egy igazi példakép! Az pedig külön öröm, hogy átgondolt a karaktere és simán lehetne róla hosszabban írni, amitől most eltekintek.
Bár Fernt nem nehéz lemosni kisugárzás téren, ő magát sokkal kevesebbre tartja mint ami és ez érződik végig, a könyv során: hagyja érvényesülni az unokatestvérét. Egy bizonyos szereplő szála pedig jól lett összerakva: az emlékek nála csak később törnek elő, ahogy eljut a gyászkezelés egy bizonyos pontjára és onnan egyre több múltdarab jut eszébe, ahogy a gyógyulási folyamatnak teret ad. Ez egyébként általános, hiszen az összes múltbeli rész a szereplők egy-egy emléke, viszont ez az egy bizonyos szereplőnél lesz igazán érdekes a fentebb írtak miatt. Rita pedig meglepett, érdekes volt olvasni a motivációját és egy saját nézőpontot, egy hosszabb bemutatót megérdemelt volna, ennyit simán elbírhatna még a sztori.

Igazából azt vettem észre, hogy a szerelmi szál a fentiek mellett nem olyan erős, sokkal inkább éreztem súlyosnak Bailey szálát, mint az érzelmes jeleneteket. A kapcsolatuk elején lévő levelek egész jók, kár hogy kevés jelenik meg belőlük; egy idő után pedig picit, de csak egy nagyot picit átlendült a szerző és ez az érzelem kezdett egy kicsit sok lenni, mert eléggé lassan - ahogy kell ugye - alakul, az író hagy időt mindennek, de mégis, talán egy-két rész kimaradhatott volna és az a durva, hogy nem indokolt, hogy ezt írjam, de érzésem szerint mégis az. Egyúttal meg kell említenem a másik negatívumot: egyetlen egy személy eseménye rázott meg, egyébként úgy éreztem magam, mint egy kívülálló. Ezt nem tudom miért történt, de eléggé bántott, hiszen a könyv nemcsak vidám dolgokról szól és mégis... a többiek szála vajon a hosszú intervallum miatt nem működik - lehet, ha az általam első résznek gondolt egység kimarad, akkor jobban ütne a sztori, vagy a fülszöveg miatt történt ez így? Ki tudja?

Nagyon tetszett

Erősségek:

- Bailey maga
- intelligens gondolatok
- érzékeny és finom elbeszélés

Gyengeségek:

- egy-két baki befigyel
- a vége felé sok lesz a szerelem

Kedvenc szereplő:

Bailey

Évszak:

- nyáron tökéletes

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:

(-16% a webshopból.)

Beleolvasó:

Az írónő további, magyarul megjelent kötetei:

Ez az egy regény jelent meg hazánkban, itt találhatóak a külföldi művei.

Molyos profil - Az értékelésem