1 / 6
2 / 6
5 / 6
6 / 6

Posted by : Liliane Evans kedd, július 17, 2018


Szerző: Jodi Picoult
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Ítélet
Eredeti cím: Salem Falls
Eredeti megjelenés: 2001
Kategória: kortárs, szórakoztató irodalom, romantikus, tárgyalótermi, wicca
Fordító: Babits Péter
Oldalszám: 496 oldal
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2018
Ár: 3.999 Ft

Fülszöveg:
Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek – és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt. A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár. Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?

Néha elég egy pillanat, hogy az ember élete fenekestül felforduljon.

Jelölések:

2018 - legjobb Picoult


A regény az alábbi címkékhez tartozik:




Sorozat: -




    



A tizedik kör után féltem belekezdeni az újabb Picoult műbe, mert kicsit megingott a bizalmam az írónőben, de mégis: esélyt akartam adni neki (és magamnak). Olvasás közben, ahogy egyre inkább fogytak az oldalak, arra jutottam, hogy kár volt tartanom tőle és még odáig is eljutottam a gondolataim tengerében, hogy ez az írónő legerősebb műve. Vajon így maradt ez az utolsó oldalig? 

Íme, az Ítélet értékelése:


„Néhány mérföld után Jack St. Bride eldöntötte, hogy feladja korábbi életét.” 
Szokás szerint Picoult nem aprózza el és sok szereplőt ismerhetünk meg, már az első oldalokon: Jacket, a bűnözőt, aki frissen szabadul a börtönből és új életet akar kezdeni, mindentől távol. A sorsra bízva magát, Salem Fallsban köt ki és siet másik főszereplőnk, Addie segítségére, aki a Hasta-la-Bisztrót vezeti és éppen élete legpechesebb napját ,,ünnepli" sokadmagával. A nő hálája jeléül, munkát kínál a fogadóban a férfinak, aki kap az alkalmon és úgy érzi, hogy itt új életet tud kezdeni, viszont a korábbi vádalkuja, amit azért kötött, hogy ne kerüljön börtönbe, rákényszeríti, hogy elmenjen a rendőrségre és bejelentkezzen ott, mint szexuális tevékenységért elítélt és figyelemmel kísért bűnöző. A félelem viszont nagy úr és a helyiek nem nézik jó szemmel az új lakost...

Sok érzést keltett bennem a regény és nem hiába írtam - egyébként nem clickbaitként - a bevezetőmben azt, hogy a legerősebb Picoult könyvnek érzem az Ítéletet.

A szerző ugyanúgy ír, ahogy szokott, vagyis először bemutatja a gondolatgazdag szereplőit, akik mindegyikének ad legalább egy kis bemutatkozó részt (vagy többet) és teszi érdekessé őket a múltjukkal, na meg az egyéni problémákkal. 

Hangulatkép a google-ről
Nem titok, hogy nagyon szeretem az írónő írásait, sőt az egyik kedvencemről van szó és a múltkor kissé megijedtem, hogy vajon kinőttem-e a műveiből vagy nem (A tizedik kör olvasása közben), de ahogy olvastam az Ítéletet egyre inkább belemerültem a világba, figyeltem a szereplőkre és úgy éreztem újra, hogy igen, Picoult megint alkotott - bár azért nem tökéletes az élmény.

A fülszöveg úgy harangozta be a történetet, hogy a boszorkányperek hangulatát kapjuk meg, ezért a regényben szereplő négy lány, a wicca boszorkányok, köre egyáltalán nem lepett meg, maximum nem számítottam rá annyira, de Jack múltja mellett ennek örültem a leginkább, ez a két téma érdekelt engem a legjobban. Mondjuk azért a többiek se semmik, ha a háttérről van szó, például olvashatunk Addie édesapjának bűntudatáról, amit az alkoholba fojt, vagy ott van maga Addie, akinél úgy tűnik, hogy a múlt szellemei ránehezedtek. Ezekből is látszik, hogy érdekes karaktereket kapunk és hozzájuk köthetően az érzelmi töltet nagyon a helyén van: lehet itt utálni bárkit, vagy éppen kedvelni - együttérezni Jackkel vagy éppen elítélni a múltja miatt; esetleg a wicca lánybarátság vezetőjéről elsőre megmondani, hogy na igen, vaj van a füle mögött és lehet akár azt is gondolni, hogy nincs (én az első voltam). Úgyhogy száz szónak egy a vége: az Ítéletben a szereplők nagyon erősen jelen vannak és késztetnek gondolkodásra a tetteikkel, hibáikkal, bűneikkel, illetve megosztóak lehetnek. Simán lehet az, hogy mindegyik olvasó máshogy veszi ezt vagy azt a személyt és pontosan erről szól egyrészt a mű: a kétoldalúságról, hogy mindennek több része van, nem lehet elítélni a másik embert csak azért, amit látunk - hiszen ott az addig bejárt útja és az más számára láthatatlan és ezért érdekes olvasni ezt a művet, mert a karakterek jellemzői alapján teóriákat lehet felállítani, hogy ki milyen személyiség és adott helyzetben mit lépne. Ellentmondásosnak tűnik Jack, aki próbál másokon segíteni és egészen szimpatikus képet kapunk róla, dacára a múltjának, de ugyanúgy - sőt sokkal inkább - vitatkozási alap lehet Gillian, a wiccás vezető élete.
„Szerintem – felelt végül – mindenkinek megvannak a maga kísértetei.”
Először gondoltam Jodi Picoultra úgy, mint egy bűvészre: játszik az olvasóival, elhiteti velünk, hogy amit látunk, azaz igazság, pedig csak lyukat beszél a hasunkba; majd amikor már azt hisszük, hogy tudjuk mi következik, a képünkbe robban az egész. Az írónő mindig szépen, hátul készíti elő a végjátékhoz a robbanóanyagot, de az nem minden esetben sül el jól, ahogy szerintem az előzőleg hazánkban megjelent művében sem, de itt nincsenek ilyen gondok szerencsére, bár most nem tudom pontosan a biológiai tartalmat, mert nem értek a DNS-hez, így elhiszek mindent Picoultnak. Lenyűgöző, hogyan áll össze minden végül, de az is tetszett, hogy nincs szájbarágósan elénk tárva a tanulság: legyen akár a korábbi század, akár a mai, ebben nem sok változás van, hiszen a félelem ugyanazokat az ösztönöket hozza elő belőlünk, mint régebben.

Wicca hangulatkép a google-ről
Ebben a könyvben a védőügyvéd volt a kedvenc karakterem, de a kötet második felére egydimenziós karakterré silányul ő is, pedig a szerintem legjobb jelenet na meg a regény legfőbb tanulsága hozzá kötődik (a felszólalós - bátor odamondásos igazság). Tetszik továbbá - a majdnem Darwin-díjas egyúttal a legpechesebb díj nyertese - Jack és Addie egymás felé tapogatózása, illetve egyúttal a gyógymód keresése a lelki bajaikra, de leginkább a wicca dolgokat szerettem olvasni, az nagyon kellett ide!

Negatívumként említhetem, hogy minden túl gyorsan zajlik le: hirtelen történnek a változások, bár... ez nem is olyan nagy baj ebben a könyvben, annyira beleillik a történetvezetésbe, hogy egyáltalán nem tölt el rossz érzéssel vagy bármi ilyen negatív gondolattal. Viszont furcsának tartom a végkövetkeztetést, az addigi reakciók alapján számomra meglepő volt a döntés (bár egyetértek vele), de az utána lévő utolsó infó, az utolsó lapon... hát akkorát utoljára Picoult művön, az Egyszerű igazságnál néztem (ami az eddigi kedvencem).

A jól összerakottság mellett meg kell még említenem azt, hogy a leírások, az elhallgatások, minden minden segített abban, hogy kb két nap alatt elolvassam a kötetet és érezzem, ahogy beborul az ég Salem Falls felett. Hangulatos írás, feszültséggel teli és a témakezelése számomra mesteri még akkor is, ha párszor felmerül a kérdés, hogy ,,ennek a valóságban mennyi az esélye?". 
„Az embereket nem érdekli az igazság, viszont rettegnek attól, hogy a balszerencse ragadós.”
Tehát tetszett az, hogy két nap kellett az ötszáz - féltégla - regényhez és hogy folyamatosan feszültség alatt voltam, továbbá az, hogy a karakterekért sokat izgultam, az utolsó oldal pedig olyan, hogy a fal adja a másikat. Nem bántam meg az olvasást és örülök, hogy újfent igent szavaztam az írónőnek. Ebben a könyvben újra azt az oldalát mutatta, amit megszerettem, a csavaros történetet kitaláló szerző köszönt vissza a szereplőin keresztül, akinek a műveit érdemes olvasni, hiszen nem lehet kiszámítani, hogy mi történik (legalábbis nekem nem sikerült). A fordulatosság itt rendben volt, bár a tárgyalótermi dráma nem olyan hangsúlyos, mint például az Egyszerű igazságnál érzésem szerint, de sokkal inkább szembetűnő az Ítélet erőssége, mint a gyengeségei, így elnézhetőek a problémák.


Ítéletem:
Nagyon tetszett

Erősségek:

- a karakterek és a hangulat

Gyengeségek:

- az ennek mennyi az esélye kérdések
- gyengébb tárgyalás szál

Kedvenc szereplő:

a védőügyvéd (enyhén spoileres lenne ki az, így csak ennyit írok róla)

Évszak:

- egyértelműen nyári olvasnivaló

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:

A mű az Athenaeum Kiadó jóvoltából látott napvilágot 2018-ban, szép kiadásban.

Az írónő további, magyarul megjelent kötetei:

>> Link <<

Amikről már írtam (katt a képre a bejegyzésért):

(A tizedik kört már megírtam, csak közzétételre vár.)




A rovatom megszüntetése mellett döntöttem, mármint úgy, hogy különálló cikksorozatként létezzen. Egyszerűbb, ha minden értékelés végén megosztom a külföldi borítókat na meg az arról szóló véleményem. Az eddigi részeket itt találod. (A magyartól eltérő borítókat veszem alapul és mindegyik csak egyszer szerepel, hiába jelent meg több országban ugyanazzal a képpel.)
Csoportosítani is lehet őket. Először azok a borítók szerepelnek, amelyeken a lányok vagy Gillian kapja a központi szerepet:

(angol)
(angol)
(két angol, egy litván, egy norvég)
(két német és egy orosz)

Jack képei:

(francia, kínai, észt)

Addie lehet? (Mindenféleképpen idősebb a nő a képen... bár miért lenne rajta Addie? Ő inkább Gilly lehetne a betöltött szerep miatt, de hát a modell nem igazán passzol hozzá.)

 (lengyel)

Az a bizonyos helyszín:
(két angol, egy francia és egy indonéz)
(angol)

Szerintem nem illik a történethez:

(német)
És a magyar?

Szerintem a legjobb! Élőben szépségesek a színei.


Köszönöm, hogy elolvastad!



Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -