A művészet nyelve: július 2014

Középpontban a Fumax kiadó #2

szerda, július 30, 2014

0 Komment

Penumbra úr nonstop könyvesboltja

Szerző: Robin Sloan
Cím: Penumbra úr nonstop könyvesboltja
Eredeti cím: Mr Penumbra's 24-Hour Bookstore
Eredeti megjelenés: 2012
Kategória: felnőtt, kalandregény

Fordító: Bori Erzsébet

Oldalszám: 362 oldal

Kiadó: Gabo Kiadó

Megjelenés: 2013
Ár: 3.490 Ft

Fülszöveg:

A Nagy Recesszió kiveti pályájáról Clay Jannont, a kezdő San Franciscó-i webdizájnert – hogy a véletlen szerencsének, a puszta kíváncsiságnak és a majmokéval vetekedő létramászási tehetségének köszönhetően Penumbra úr nonstop könyvesboltjának éjszakai műszakjában kapjon új állást.

De néhány nap múltán Clay gyanítani kezdi, hogy ez a bolt még annál is rejtélyesebb, mint amit az elnevezése sugall. Kevés vevő jön, de ők visszatérően, és ők sem vásárolnak semmit, hanem obskúrus köteteket „kölcsönöznek ki” az üzlet eldugott sarkaiból, valamilyen bonyolult, régóta fennálló rendszer szerint, amelyet a gnómszerű Penumbra úr irányít. Lehet, hogy a bolt csak fedőszerv?

Clay hamarosan belekezd a vásárlói szokások átfogó elemzésébe, és a barátait is bevonja a felderítő munkába. Ám amikor Penumbra úr elé tárják a felfedezéseiket, kiderül, hogy a titkok messze a könyvesbolt falain túlra vezetnek.

„Egy olyan korban, amelyben az igazi könyveket akciós kiárusításon kínálják a videokazettákkal és a régi kütyükkel együtt, a Penumbra úr nonstop könyvesboltja arra emlékeztet, hogy milyen bensőséges örömöket és kalandokat nyújtanak azok a kézbe vehető papírtárgyak, amelyeket regényeknek nevezünk, és azok a kis titkos társaságok, amelyeket könyvesboltokként ismerünk. Robin Sloan regénye üdítően mulatságos, provokatív, ravasz, sőt még izgalmas is. És nem csak a nosztalgia vett rá, hogy egyik kézbe vehető lapját olvassam a másik után.”

John Hodgman

„A Penumbra úr nonstop könyvesboltja igazi truváj, gyönyörű mese, amely a valóság talajától (például a Google központjától) merészen elrugaszkodva vezet át bennünket a képzelet és a spekulációk árnyékbirodalmába. Robin Sloan első személyű mesélője akkora híve annak a gondolatnak, hogy technikai lehetőségeink a szépség szolgálatába állíthatók, hogy az olvasót is magával ragadja a lelkesedése.”

George Saunders, Blip Magazine

„A Penumbra úr nonstop könyvesboltja rendkívül élvezetes történet a barátságról, az életről és a titkok vonzásáról. A melegszívű és derűlátó mesében a modern technika találkozik egy középkori rejtéllyel, termékeny kapcsolatot teremtve a régi és az új világ között. Ez a könyv beletalál, és ráadásként kapunk még egy kriptográfus szektát, egy függőleges könyvesboltot, csúcstechnikákban utazó kockákat, tolvajlást és a halhatatlanság keresését. Nekem bejött. És én is lefagyasztatnám a fejemet.”

Nick Harkaway

Robin Sloan Michiganben nőtt fel, manapság San Francisco és az internet között ingázik.

A Penumbra úr nonstop könyvesboltja pontosan azt adja, amit ígér: egy világot, amelybe be kell lépnünk és amelyet nem akarunk elhagyni, egy modernkori „csodák kamráját”, ahol a nap bármely órájában feltöltődhet a kíváncsi olvasó.

,,És olyan szorosan zsúfolódtak rajtuk a könyvek, hogy úgy éreztem, egy erdő szélén állok - és nem ám egy barátságos kaliforniai erdőre tessenek gondolni, hanem egy erdélyi ősvadonra, egy rengetegre, tele farkasokkal, boszorkányokkal és tőrforgató banditákkal, akik ott leselkednek, ahová már nem ér el a holdfény."

Mikor először megláttam a Penumbra úr nonstop könyvesboltját - a továbbiakban csak Penumbra mert lusta vagyok kiírni - csodálkoztam, mert úgy voltam vele, hogy nem feltétlen illik a Gabo kiadó profiljába, de hogy én ezt honnan vettem?, ami amúgy érdekes, mert azért Ők általában szeretnek mindenféle könyvet megjelentetni, az én nagy szerencsémre, de nem ez a lényeg. Szóval meglepődtem, de amióta elolvastam a Penumbrát, azóta tudom, hogy nagyon is jó helyen van a magyar Dan Brown könyvek megjelentetőjénél a regény. Ezt később bővebben is megmagyarázom.

Először a kötet alakja, címe és borítója tetszett meg, bár a fülszöveg egy kicsit semmitmondó volt számomra, mert úgy igazából nem derül ki belőle a kötet lényege, így csak az érzéseimre hagyatkozhattam, ami általában nekem tetsző könyveket jelez mindig és úgy voltam vele egy próbát megér a dolog, nem lehet rossz regény az, ami alapból könyvekről szól. Igazam volt.

Fejléckép forrása: saját szerkesztés.

A történet tehát a regény elején munkanélküli Clay Jannonról szól, aki állás reményében betér Penumbra boltjába, ami éjjel-nappal várja az olvasókat. Ám ez nem egy átlagos meló, ahogy a nonstop jellegéből következik is, mert egyes emberek csak kölcsönzik a könyveket. Clay éjszaki műszakot vállal az idősebb munkaadónál és rendben is mennek a dolgok addig, míg főszereplőnk el nem határozza, hogy egy adatbázist készít a bolt készletéről.

,,Penumbra úr nonstop könyvesboltja nem azért tart nyitva a nap huszonnégy órájában, mert nem győzi kiszolgálni a vásárlókat. Igazság szerint olyan kevés a vevő, hogy néha éjjeliőrnek érzem inkább magam, mint elárusítónak."

Fentebb utaltam már Dan Brownra és a magyarul kiadott regényeire és ezt azért tettem, mert a Penumbra története hasonlít az ismert író megalkotott cselekményeire méghozzá például a testvériséggel, egy nagy titokkal, egy férfi szereplővel aki utánajár a dolgoknak és megpróbálja megfejteni a rejtvényt. Valahogy úgy érzem, hogy Robin Sloan Dan Brown ártalmatlan írópárja, mert amíg a híresebb szerző brutálisabb történetekkel dolgozik, Robin másra helyezi a hangsúlyt és nem szerepel a könyvében jelentős mennyiségű vér sem. Nekem ez nagyon tetszett és így már értem miért jelentette meg magyarul ezt a könyvet a Gabo kiadó, már ha igazam van.

A cselekményességre nem lehet panasz, nekem alapból is bejön a nyomozgatás, ahogy a szereplő folyamatosan tárja fel az olvasóknak az igazságtöredékeket és a végén a szokásos menetrend érvényesül, amivel talán akadt egy apró problémám, mert szerintem túlságosan hamar záródik le a könyv a rengeteg esemény után és egy kicsit furcsának találtam a végkövetkeztetést az előtte lévőnek a fényében. A Google cég eseményei adják a kötet tetőpontját és utána a szerző megbontja az általános vonalat, tehát SPOILER van még egy. SPOILER VÉGE Ez pedig túl sok, plusz ehhez pedig hozzájön az, hogy a vége túlságosan hamarinak hat, vagyis az addig csendes folyású cselekmény hirtelen felduzzad.

Egyébként pedig ettől függetlenül nagyon szerettem olvasni a könyvet, tetszett az egyszerű alaptörténet is és Clay útja, ahogy utánajár a titkoknak, viszont az alap lehetett volna egy kicsit bonyolultabb is, Abercrombie példáján is látom, hogy a mellékszálakkal simán meg lehet bolondítani a regényt és itt ez most elmaradt sajnos.

A regény érdekes vonalai közé tartozik például a nerdség, avagy a kockaság, ahogy a szereplők a saját szerepjátékos múltjukat idézik és a kedvenc könyvüket, amely egy fontos alkotóelem a történet szövetében és a sztorit a szerző egy RPG köntösbe csomagolta. Nekem nagyon tetszett például az, ahogy ezt a való életbeli kalandot is mágikusnak fogják fel a testvériséggel és úgy mindennel együtt. Ám bennem felmerült a kérdés: mennyire számít ez a kötet fricskának? Gondolok itt arra, hogy SPOILER a valóságban sincsenek mágikus dolgok, a történtekre létezik egyszerű magyarázat és mintha a tanulsággal egy kicsit fricskázná a hasonló könyvek szerzőit, akik túl komolyan veszik magukat. SPOILER VÉGE Már csak egy kérdésem van: mi a történetben a logikai baki? Esküszöm, én nem látom.

Tetszett emellett a Google szerepe - ahogy a fejlécképen is lehet látni - nagyon jó volt olvasni az ott játszódó eseményekről, attól függetlenül, hogy néha nem fogtam fel a szakmai szlenget, nem értek én az ilyen technológiai dolgokhoz, de ebből szerencsére nagyon kevés volt. Ami különösképpen tetszett az a Google és az ott játszódó részek illetve az ott dolgozók beszélgetése, véleménye és ehhez is kapcsolódik a könyv által tárgyalt fő kérdés: tehát a régi könyvek vagy az ebook, a hagyomány vagy a haladás az út, amin haladni kell? A szerző állást is foglal, amelyet inkább a végkifejlet tartalmaz, a könyv során természetesen mindkét oldal képviselői is szerepet és szavakat kapnak és nem félnek ezeket használni.

Ha pedig a Google-ről van szó, muszáj azt megemlíteni, hogy érdekesek a cég tervei és eszközei, na meg az, hogy hogyan működhet az órási vállalat a szerző szerint.

A karakterek többsége lökött, Clayt és művész barátját is beleszámítva, és az egész olyan komikus. Mármint gondoljunk bele: legjobb barátja, Neel, igazi kocka és a vállalata azért lett híres, mert a mellszimulátora élethűvé teszi a produkciókat és emiatt is írom, hogy ez egy igazi nerd-könyv és én ezért is szeretem. Bár én nem tartom magam nagy kockának.

Clayt bírtam egyébként, tetszett a karaktere, a gondolatai és szerencsére nem olyan lúzer, mint azt elsőre gondoltam róla. Nagyon messze áll Robert Langdon személyiségétől, de legalább tudja mit honnan szerezzen be és azért nem egy ostoba ember. Hozzá kötődik például a bolt bemutatása vagy éppen róla illetve a múltjáról olvashatunk a legtöbbet, de hát ő a főszereplő, szóval ez nem olyan meglepő. A többiekkel kapcsolatban nem tudok ilyet írni, alig ismerjük meg őket, viszont nagyon kedveltem az elhangzott beszélgetéseket például azt, amikor Kat a halálról és az örök életről gondolkodik és ezek összefüggnek a motivációval, de ezekről már tényleg nem írhatok, a Google védett anyagai közé tartoznak.

Penumbra szerintem keveset szerepelt, tehát hiányoltam az ő régi történetét, és szerintem ezt a szerző is érezte, ezért alkotta meg a kiegészítő novellát, amely róla szól és a címe Ajax Penumra 1969. Nagyon kíváncsi vagyok a korábbi évekre, biztos, hogy elolvasom a novellát!

A történetben szereplő testvériség működése tetszetős, tehát az, hogy vannak a kötetlenek illetve a bekötöttek és nekem nagyon bejött ez a jellemzés és kár, hogy nincs több róla, mert engem érdekelne a teljes történetük, de hát ez meg nem férhetett volna bele a Penumbra úr...-ba.

Összességében igencsak imádnivaló ez a történet, nagyon sokat mosolyogtam rajta és könyvekről szól, ez nagyon fontos szempont! Nekem bejött, bár pár dolgot megváltoztatnék rajta, de azért mégiscsak azt gondolom, hogy jó ötlet volt kiadni a regényt.

A regény 2013-ban jelent meg a Gabo kiadó jóvoltából és kemény táblás, védőfóliás kiadásban, amit nagyon szépnek tartok.

UI: Meg amúgy is! Hát lehet nem szeretni egy olyan regényt, amelynek az az egyik fejezetcíme A könyvek illata?

Köszönöm, hogy elolvastad!

Részlet a regényből:

szerda, július 30, 2014

0 Komment

Első Törvény

Hidegen tálalva (Joe Abercrombie)

Szerző: Joe Abercrombie
Sorozatcím: Első Törvény (?)
Cím: Hidegen tálalva
Eredeti cím: Best Served Cold
Eredeti megjelenés: 2009
Műfaj: fantasy

Fordító: Kamper Gergely

Oldalszám: 770 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 3.999 Ft / 4.999 Ft

Fülszöveg:

Tavasz van Styriában. Márpedig ez háborút jelent. Tizenkilenc éve folyik a vér. A könyörtelen Orso nagyherceg brutális harcot folytat a civakodó Nyolcak Ligájával. Miközben hadseregek menetelnek, fejek hullanak és városok égnek, a színfalak mögött bankárok, papok és ősibb, sötétebb hatalmak marakodnak azon, ki legyen az új király. A háború tán maga a pokol, de Monza Murcatto, a talinsi kígyó, Orso nagyherceg leghírhedtebb zsoldosa számára kiváló alkalmat kínál a pénzkeresetre. Győzelmei népszerűvé tették – munkaadója szerint egy árnyalattal népszerűbbé is a kelleténél. Murcatto jutalmul egy szakadék mélyén végzi hát összetört csontokkal, bosszúra éhesen. Bármi is az ára, hét embernek meg kell halnia. Murcatto szövetséget köt Styria legmegbízhatatlanabb alkoholistájával, Styria legkiszámíthatatlanabb méregkeverőjével, egy életét a számok megszállottjaként élő sokszoros gyilkossal meg egy barbárral, aki nem akar mást, csak helyesen cselekedni. Ellenségének tudhatja a fél országot. Mind ennek tetejébe utána küldik a világ legveszélyesebb emberét, hogy találja meg, és fejezze be, amit Orso nagyherceg elkezdett. Tavasz van Styriában. Márpedig ez bosszút jelent.

,,Tavasz van Styriában. Márpedig ez háborút és bosszút jelent."

Már nagyon sokat áradoztam a Könyvmolyképző Kiadó Hard Selection sorozatáról és úgy néz ki most is ez fog történni, mert a tárgyalt kötet is a KMK égisze alatt jelent meg. Párom nagyon nagy rajongója Abercrombie-nak és az Ő lelkesedése egy olyan emberé, aki alapból jobban szereti a számítógépes játékok adta örömöket a könyvekénél és sokkal kritikusabb egy-egy művel, mint én, szóval úgy voltam vele, hogy ha a Kedves ajánlja a szerzőt, akkor nekem is tetszeni fog! Igazából A penge magával szerettem volna kezdeni, de ahogy megláttam a friss megjelenést, nem tudtam neki ellenállni és mivel úgy láttam, hogy nem tartozik bele a sorozatba, az Első törvénybe, úgy gondoltam jobb lesz ezzel a regénnyel kezdeni.

Azért jobb lett volna az előzménytrilógiát olvasni, mert csak most néztem meg a GR adatlapot és ott a First Law tagja a regény, de szám nélkül, így én most az Első Törvény negyedik részének veszem vagy a kötet annak a spin-offja (?), mert a kiadás alapján ennek a számnak kell jönnie. Természetesen mellette a Hard Selection igen nívós tagja is.

Forrás: Saját szerkesztés

A történet Styriában játszódik, ahol mindent-leszarok-Monza bosszút esküszik és minden követ megmozgat, hogy beteljesítse ellenségei sorsát. Útja hullahegyeken, háborúkon, bordélyokon vezet át és nem riad vissza semmitől. Sajnos spoiler nélkül csak ilyen történetleírást tudtam produkálni...

Amiről először írni kell, az Abercrombie stílusa. Imádtam a szereplők cinizmusát, ahogy egymást szívatták illetve beszólogattak a másiknak. Rég nevettem ennyit egy regényen. A kötet amúgy elég trágár, bár ez engem egyáltalán nem zavart, csúnyábbat is hallottam már.

,,Filozófus is vagyok egyben, nem csak méregkeverő. Nincs oka aggodalomra, a díjam mindkettőt fedezi."

A Monte Cristo grófja óta nem olvastam bosszúregényt és ez volt inkább az az ok, ami miatt hamarabb kezdtem el a Hidegen tálalvát, mint A penge magát.

Mondhatjuk úgy, hogy a fő szál egyszerű, viszont Abercrombie ezt nagyon bonyolulttá teszi, megbolondítja ha úgy tetszik politikával, egyéni sorsokkal, háborúval, hogy ez ember végig azt érzi, ő csak egy kis porszem a nagy gépezetben és hogy a távcső, amin keresztül szemléljük a styriai őrületet csak egy rész az egészben, egy hatalmas sakktáblának csak egy kis része. Tehát a történet maga, azt amit érzek, monumentális, még akkor is ha a kupola csak az egész sorozat ismeretével lesz észlelhető. Úgy érzem, hogy Abercrombie nem markolt nagyot, pont annyit fogott, amennyit elbír, nem csúszott szét a kezemben és a fejemben a történet, bár néhányszor igencsak nagyot néztem, mert például fogalmam sincs ki az a kripli, de talán mégiscsak jobban jártam, hogy előbb ezt a könyvet olvastam, mert így meg a trilógiából értek majd sokat és ha már az itt tartunk, akkor muszáj írnom arról, hogy rengeteg szereplő visszaköszön abból, ezt pedig a Párom mosolyával tudom alátámasztani, amikor felemlegettem neki Coscát vagy éppen kriplit. És igen, nem volt spoiler, mert nem árult el semmit.

,,Ha jó ellenséget akarsz magadnak, válaszd egy barátodat: tudni fogja, hol sújtson le rád."

A regény cselekményes és ha éppen a szereplők nem azzal foglalkoznak, hogy bosszút álljanak, akkor vagy a politikai csatározás megy vagy éppen a szervezett vérontás háború formájában és közben tart a bosszúhadjárat is, tehát nem lehet unatkozni, főleg ha valaki szereti a sok harcot vagy a politikát. Nekem a diplomácia kevésbé véres oldala sokkal jobban bejött, mint a harcok leírásai, de ez inkább személyes probléma, nem Abercrombie tehet róla. Túl sok rossz és unalmas emlék fűz azon történelmi regényekhez, amelyben száraz leírások uralkodnak és az érdekes vonások nem lázadnak ellenük.

Mielőtt téves következtetésekre jutnának az értékelést olvasók, szeretném tisztázni, hogy a könyv nem rendelkezik unalmas résszel. Sajnos nagyon utáltam Reszketet, az egyik északföldi karaktert a regényből és emiatt írhatom le azt, hogy jobban szerettem volna ha belőle kevesebbet kapunk és talán nála volt az egyetlen probléma, tudniillik az, hogy a kötet végére besokalltam tőle és már nagyon nem szerettem olvasni az ő részeit.

A karakterek kidolgozottak, annyira, hogy a szerző még engem is összezavart az erkölccsel és a hősi viselkedéssel kapcsolatban és még olvasás után is a jellemeken merengtem, tehát igen, ez egy nagyon jó könyv és nem bántam meg, hogy elolvastam!

A szereplők annyira negatívak, annyira átjárja őket a keserűség, hogy ez rám is hatott elég rendesen és csak szomorú vagyok, hogy egy tiszta szereplő sincs ebben a regényben. Viszont összetett személyiségek vannak dögivel, például ilyen Monza, a ,,főhős" vagy éppen Reszket, aki Északföldről jött Styriába, mert más ember szeretne lenni, jobb mint északon volt. Nagyon tetszett a karakterekhez kötődő csavar, ahogy Abercrombie szépen kibontja a jellemüket és hagy rájönni arra, hogy semmi sem az aminek látszik. Minden tettnek megvan az azértje.

Egyúttal Monza szála adja az érzelmi hullámzást. A legapróbb dolgokhoz kötődő emlékek okozzák az olvasóban a legnagyobb részvétet illetve az együttérzést és nála azért akadt ilyen rendesen, amíg ezt felváltja egy másik érzés, de csitt! Nincs spoiler!

Mint fentebb is írtam nem szerettem Reszketet, viszont a narrációját általában igen, mert érdekesek az összehasonlításai az északi és a styriai helyzetről és az elején még szimpatikus volt a maga egyszerűségével és egyéb tulajdonságaival. Az ő szála talán az egyik legfontosabb.

Egyébként a kötet végére már alig maradt olyan karakter, akit szerethettem volna ezért vagy amazért, valószínűleg én is belefásultam a világba és a problémáikba, nagyon erős hatást tett illetve tesz rám még most is a könyv.

A kedvenc szereplőm mégis az elején szereplő csonttolvaj illetve Monza volt. A nő hitetlenül erős személyiség, hajlíthatatlan és makacs, őt ezért kedveltem nagyon, na meg hozzá kötődnek a múltbeli leírások és események is, azt sem volt rossz olvasni! A legjobban a gondolatai és a taktikázása tetszett, nagyon szerettem olvasni a háború művészetéről, ahogy a korábbi mestereket idézte és hogy pontos képet ad a helyzetről.

A többiek sem egyszerűek, bár hiányoltam Nappal történetét, mert igaz, hogy jellemvonásokat ő is kapott - Abercrombie pár sorral elérte, hogy legyen - de tényleg kíváncsi vagyok rá. Ahogy Morveer, a méregkeverő múltjára is az voltam, de a kötet végére már annyira nem, egyrészt a jelleme miatt, másrészt pedig azért, mert azért szépen lassan kiderül mi történt vele. Coscát a beszólásai miatt bírtam, egyébként őt sem kedveltem meg.

A szereplők komoly beszélgetései tele vannak keserűséggel, kiábrándultsággal és életigazsággal, mert sajnos azt kell írjam, hogy a történet igencsak valósághű. Azon kívül, hogy nem egy fantasy világban élünk.

,,Szép dolog az erkölcs, de az ilyen nehéz időkben csak a baj van vele."

Az egész regény a bosszú köré épül és csak félig kiszámítható, és sokszor sikerült rájönnöm az összefüggésekre, de azért az alkotó képes volt meglepni. Ez pedig nagyon ritka, szóval *taps*. Ebben a szálban a legjobban az tetszett, hogy egyik próbálkozás sem volt egyhangú, egyforma és egyre több szereplőt lehetett így belevonni az események sodrába, ezáltal egyre érdekesebb lett a könyv.

Egyáltalán nem találtam benne hibát és logikai bakit, bár úgy érzem fantasyk esetében van még mit tanulnom... egyszer merült fel bennem a kétség Monzával kapcsolatban, de szerencsére megkaptam a választ a kérdésemre, így már nincs is több, amit feltehetnék, kivéve azokat, amelyekkel többet tudok meg a világról. Akár Gurkhulról, akár az Unióról van szó, de az északiakat nem szeretném bővebben megismerni, attól függetlenül, hogy az előzménytrilógia bővelkedik velük. Érdekel még a misztikum is, ebbe a regénybe kevés jutott.

A kötet kidolgozása nagyon tetszetős, inkább aprólékos, plusz imádom ezt a politikát, sőt még azt is, hogy Abercrombie egy szadista, amiért így játszik a szereplőivel és a birodalmak sorsaival. Nagyon kíváncsi vagyok a többi regényre is és várom, hogy mi lesz Styria sorsa ütközőállamként, mert biztos, hogy ez még nem a vége. Száz százalék, hogy a szerző további meglepetéseket is tartogat! Alig várom!

Összességében egy *sípszó* jó könyvről van szó, komoly beszélgetésekkel, politikával, egy szadista szerzővel, egy csomó kidolgozott szereplővel és egy nagy illetve sok kicsi háborúval, amelyeknél lehet szó akár a hideg verzióról, akár a személyes hadjáratról. A történet mélyebb, tehát kb olyan örömet éreztem a kis darabkák összerakása után, mint Moskát Anitánál és bár nála azt írtam, hogy a receptkönyvét is elolvasom, Abercrombie biztos nem fog írni receptkönyvet, maximum csak a Hogyan együk meg felebarátunkat? bestsellert az arra megfelelő csoportnak, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy bár utálom a háborúkat és a hosszúra hagyott csataleírásokat, perverz örömmel fogom rátenni a kezem a további regényeire és belemélyedni a leírásokba. Pedig, hahó! Nem én vagyok a célközönség...

Viszont! Mivel a regény nem véletlenül szerepel a Hard Selection kategóriában, ezért nem ajánlom mindenkinek. Káromkodások tömkelege, rengeteg vér, harc, kard és mindenféle kedvesség vár az olvasóra, ezért ez tipikusan férfikönyv, de mint lehet látni, az olyan elvetemültek, mint én, is élvezhetik. Csak akkor, ha szereted a fantasyt és készen állsz egy lelki hullámvasútra! Tehát, hogy stílusosak legyünk: rohadt jó ez a könyv!

A kötet a Könyvmolyképző Kiadó által jelent meg 2014-ben, a Hard Selection kiadói sorozat tagjaként. Az Első Törvény negyedik része vagy annak a spin-offja, a további részek címei így alakulnak: The Heroes (A hősök), Red Country (Vörös vidék), amelyek már kijöttek külföldön.

A magyar borító és kiadás gyönyörűre sikerült, nekem nagyon tetszik!

Minden tiszteletem az íróé és már csak annyit kívánok, legyen olyan híres ez a sorozat, mint a Trónok harca, megérdemli!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Részlet a regényből:

szerda, július 30, 2014

2 Komment

chick lit

Kihasznált alkalom

Szerző: Tarryn Fisher
Sorozatcím: Szeress, ha hazudok is 1.
Cím: Kihasznált alkalom
Eredeti cím: The Opportunist
Eredeti megjelenés: 2011
Műfaj: New Adult

Fordító: Sándor Alexandra

Oldalszám: 280 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 2.980 Ft

Fülszöveg:

Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…

,,Ő volt a kábítószerem. Sosem kaptam belőle eleget, és amikor megkaptam, máris arra gondoltam, mikor lehet megint."

A Könyvmolyképző Kiadó egy viszonylag friss sorozatából - Rubin pöttyös - olvastam el egy könyvet, plusz most olvasom a Nyugalom tengerét de ez most mindegy, és itt az ideje a Kihasznált alkalom c. regényt értékelni... Sokáig ültem felette, gondolkodtam, de sajnos az idő nem szépített a dolgokon, így álljon itt most az értékelésem, főleg arról, hogy mi nem tetszett a regényben.

A kötet a Szeress, ha hazudok is sorozat első része és a Rubin pöttyös kiadói széria egyik darabja.

Történetünk főhőse Olivia Kaspen, aki egyik nap újra találkozik az exével és ezután minden megváltozik. Egyrészt a lány arra jön rá, hogy még mindig szereti a fiút, másrészt pedig arra, hogy Caleb Drake nem emlékszik semmire, mert egy baleset miatt elvesztette az emlékeit. Innentől pedig Olivián múlik minden, hogy meddig képes elmenni azért hogy visszaszerezze szerelmét. Vajon képes egy jegygyűrű visszariasztani őt?

Nekem nagyon megtetszett a fülszöveg, amikor először találkoztam vele és mostanában egyre inkább igénylem a realisztikusabb vagy éppen ha úgy tetszik, a gonoszabb karakterek bemutatását. Úgy voltam vele, hogy a fülszöveg alapján Olivia egy igazi bestia, ilyenről pedig alig olvastam és elegem van már a tökéletes jellemekből, így hát kíváncsi lettem. Ezért szerettem volna megismerkedni a történettel és a karakterekkel is. Amivel egy baj van, mégpedig az, hogy a lány nem gonosz. Realisztikus inkább, de nem rohadék ~~annyira~~.

A történet nagyon egyszerű, Caleb a suli kosárcsapatának nagymenője volt a gimiben, most pedig egy bombázóval jár és éppen meg szeretné kérni Leah kezét. Ehhez csapjunk hozzá egy exet, Oliviát, aki még mindig érez valamit a srác iránt és önző, illetve minden egyes alkalmat kihasznál, hogy neki jobb legyen és hazudik. Öntsük őket egy tálba, adjunk hozzá egy kis amnéziát és jól keverjük meg. A jellemzőik miatt érdekes és furcsa egyveleg jön ki, amit sajnos én nem szeretek, túlságosan keserű az íze, de nézzük meg miért.

A könyvben két szálon fut a cselekmény, egyszer a jelenben, egyszer pedig a múltban és mivel hamar kiderül, hogy Olivia hibája miatt szakítottak még anno Calebbel, ezért tűkön ülve vártam, hogy na mikor derül ki végre minden. Ami persze, hogy a regény végéig húzódott, nincs is ezzel baj, azzal meg pláne, hogy csak 280 oldal az egész kötet és könnyen olvasós. Tehát nagyon kíváncsi voltam mi történt kettejük között és sejtettem a választ, meg nem is lőttem nagyon mellé, de azért akadtak szemöldökráncolások részemről.

A múltban történő cselekmény érdekesebb, sokkal jobban tetszett, mint a fő eseményszál. Kíváncsi voltam a kezdetekre, arra, hogyan változott a viszonyuk és miért, szóval nekem az volt a fő kedvencem és bevallom, engem érdekelt, hogy a lány mit képes megtenni azért, hogy megszerezze a srácot. Egyébként ez a vonal az elején hasonlított A hibátlan játék regényre, bár gondolom népszerű az az elem, hogy egy sportoló, akit mindenki körülrajong egy nem feltűnő szépséget tüntet ki figyelmével, aki legszívesebben megcsapkodná egy könyvvel, mert hogy neki ő ne merjen udvarolni. Amivel itt nincs baj, mert azért vannak benne nem sablonos elemek is és bár ezt korábban nem írtam, de engem a klisé nem zavar egy regénynél, amíg megtalálom benne azt a szerethető vonást, amit általában keresek az alkotásokban. Tehát visszatérve az értékeléshez, Olivia a múltban nagyon hamar belezúgott Calebbe, túlságosan gyorsan vált megszállottá és én ezt a szerző helyében hosszabbra hagytam volna. Plusz Oliviát sem értettem meg, egyszerűen nem ment. Haragszom rá is még most is. Úgy érzem meg sem próbált változni és változtatni.

Az a baj Oliviával, hogy kifogásokat keresett. Hogy ő ezért, meg azért ilyen... hm... Born this way? Plusz ez a két szereplő akkora balfék külön-külön is, hogy az hihetetlen! Egyszerűen nem tudják eldönteni mit akarnak és ha választani kéne egy másik címet, a Sok hűhó a semmiért tökéletes lenne erre a regényre. Oliviával alig-alig volt problémám, bár azért ő is ütögette a lécet, de Caleb?! Legközelebb hagyjuk az ő szemszögét, ezt kérem szépen az írótól! Nem akarom azt látni, hogy a srác ahelyett, hogy eldöntené mit akar, olcsó butaságokkal próbálkozik.

Forrás: goodreads

A másik, ami nagyon nem tetszett az pedig az, hogy mindenki Oliviát hibáztatja, mert hogy mennyire megbántotta szegény Calebet és kihasználta. Csak egy kérdésem van: SPOILER ki is lépett félre először? SPOILER VÉGE Az rendben, hogy azért büntetik, mert hazudott, csalt, talán lopni nem lopott, ez most lényegtelen, de hogy szemet hunyjanak a másik szereplő tettei felett?! Ez igazságtalan, azon meg igencsak ki tudok akadni. Itt utáltam meg véglegesen Calebet. Jajj, péklapáttal ütném fejbe, de rögtön!

Van benne egy szál, amely egyáltalán nem tesz jót Olivia megítélésének... egy emberrablást elég rosszul reagált le, úgy értem szokás szerint önzően viselkedett és ezt én az írónő helyében nem írtam volna bele, mert üzenetnek nagyon gyenge. Emellett több komoly téma is megjelent a könyvben, de hát erre csak annyit tudok írni, hogy a lány nem hazudtolja meg önmagát...

Amúgy Olivia kapott rendes múltat is, elég sok indokot a miértekre, de én nem tudtam sajnálni, mert sokszor a saját hibája volt az, hogy így elrontotta a dolgokat. Mégpedig azért, mert nem tudott őszinte lenni. Azért sem kedveltem, mert legtöbbször gyáván elfutott ahelyett, hogy megbeszélte volna a másikkal a dolgokat, de ebben az esetben a zsák a foltját elv érvényesült, mert Caleb sem ma született kisbárány, aki kistányérszemekkel béget és cuki. Teljesen összeillenek.

Az értékelés olvasójában felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis mit vártam?

Egy olyan lányt, aki nem ennyire emberi és tényleg egy főgonoszt, de így csak egy önmagával tévedésben élő főszereplőt kaptam, aki annyira becsvágyó, hogy mégsem tudom utálni a különféle negatív dolgai ellenére sem, bár azért kedvelni sem fogom. Talán az a legnagyobb problémám vele, hogy általában a könnyebb utat választja.

Caleb esetében is mást vártam, talán egy kicsivel több határozottságot, hogy ne kelljen hülyeségeket tennie azért hogy eldöntse mit akar, hanem legyen férfi és legyen őszinte, plusz rendelkezzen egy kis önkritikával...

Nem vagyok képes őket megszeretni.

A többi karakter közül Leah és Noah volt a leghangsúlyosabb. A férfi normális, véleményem szerint túlságosan is az, biztos, hogy a későbbiek során kiderül róla valami ronda titok. Leah pedig ugyanolyan, mint Olivia és őt sem kedveltem meg, sőt még ellenszenvesebb, mint a főszereplő, bár hasonló anyagból gyúrták őket. Jessicától pedig a falat kapartam, na ő a bociszemű naiva.

Tetszett a regényben az a bizonyos kosárlabdameccs például, aminél először hitetlenkedtem, de utána valahogy megkedveltem, azt hiszem ennek nem is lesz reális oka később sem. A másik, a felnőtt szereplők bemutatása és a tárgyalás, amelynél inkább sajnáltam, hogy a szerző nem eresztette bő lére a cselekményeket, mert nagyon szeretem a jogi történeteket és kellemes meglepetés lett volna. Bár így sem rossz, az alap jó volt.

Viszont nem tetszett a vége, én azt a részt már nagyon untam. Meg mást is vártam, jajj de hisztis tudok néha lenni, pont mint akkor, én azt nagyon nem szerettem! A történet vége nem klisés, de számomra ez így szörnyen furának tűnt és arra gondoltam, hogy lehet, hogy csak egy értelmes beszélgetés hiányzott a lánynak... bár reális ez a reakció? Én passzolom a kérdést, csak azt tudom, hogy nem feltétlen vagyok ezzel elégedett.

Tehát szerintem egy próbát mindenképpen megér, úgy láttam, hogy nemzetközi viszonylatban is ugyanaz érvényes, mert vagy utálod ezt a regényt (mondjuk én csak Calebet meg majdnem az összes szereplőt), vagy imádod. Igazából semleges olvasó nem nagyon van és lesz. Vannak benne pozitívumok, de nekem sajnos ez most nem jött be. Inkább annak az olvasómnak ajánlom, aki legalább egyetemista vagy szereti a New adult műfajt.

A regényt a Könyvmolyképző kiadó jelentette meg 2014-ben és a Szeress, ha hazudok is sorozat első részéről van szó. A többiek így alakulnak: Dirty Red, Thief és már megjelentek külföldön. Nagyon taszít az, hogy Leahról szól a második rész... és annyira lezártnak tűnik az első, nem feltétlen tartom indokoltnak a folytatásokat, de az írónő tudja.

A magyar kiadás szép, egy egészen szépséges arcú leányzót találtak az ellenszenvesebb külföldi helyett, nekem ez jobban bejön.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Részlet a regényből:

vasárnap, július 27, 2014

0 Komment

Arany Pöttyös Sorozat

Queen's Gambit - Vezércsel

Szerző: Elizabeth Fremantle
Sorozatcím: -
Cím: Vezércsel
Eredeti cím: Queen's Gambit
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: történelmi, romantikus

Fordító: Károlyi Eszter

Oldalszám: 503 oldal

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 2.999 Ft

Fülszöveg:

Egy haldokló király. A királyné veszélyben…

Elvált, lefejezték, meghalt, elvált, lefejezték, túlélte…

VIII. Henrik udvara tele van cselszövéssel, versengéssel, romantikával – és senki sincs jobb helyzetben, hogy mindezt megértse, mint a középpontjában élő asszonyok.

Katherine Parrnak, aki harmincegy éves korára másodszor özvegyült meg, vissza kell térnie az udvarba, de az idősödő királyra és az őt körülvevő emberekre gyanakodva ezt nem szívesen teszi meg. Mindazonáltal, amikor szenvedélyes viszonyba keveredik a rámenős csábító Thomas Seymourral, azt hiszi, hogy végre szerelemből mehet majd férjhez. Ám jelenléte az udvarban felkeltette még valaki érdeklődését…

Őszinteségétől és intelligenciájától elbűvölten Tudor Henriknek is megvan a maga terve Katherine-nel kapcsolatban, és senki sincs abban a helyzetben, hogy visszautasíthatná a király házassági ajánlatát. Így hát míg varázslatos szeretőjét eltávolították a kontinensre, Katherine kénytelen elfogadni a betegeskedő, egoista uralkodó kezét, s ő lesz Henrik hatodik felesége.

Mindvégig az őt megelőző királynék sorsának tudatában Katherine-nek minden ösztönét és intelligenciáját segítségül kell hívnia, hogy elnavigáljon az udvar ármánykodásai közepette. Miközben a katolikusok újra hatalomra kerülnek, a reformátorokat eretnekségért égetik meg, a haldokló királyt körülvevő emberek pedig tülekednek a hatalomért az új rezsimben, a túlélése valószínűtlennek látszik – és ő még mindig nem mondott le a szerelemről…

,,Anglia a Tudorok korában.
A király haldoklik. Veszélyben a királynő!"

Abban a tekintetben biztosan nagy szerencsém van ezzel a regénnyel, hogy Az állhatatos hercegnő után olvastam, mert így Henrik életének két végpontját figyelhettem meg, a fiatalságát és az öregségét illetve az első házasságának kezdetét és a hatodik végnapjait. Az volt a legjobb, hogy Philippa Gregory és Elizabeth Fremantle könyve egybevág, tehát a királyról szóló jellemzések összeegyeztethetők, bár mindketten máshogy írnak. Úgy érzem, hogy Philippa az erős női karakterek kidolgozására adta a fejét anno, ami sikerült is neki. Szerencsére Liznek is, ám úgy érzem ő mégis az apróbb jelenetekre, apróbb információkra fekteti a hangsúlyt. Liz írása számomra Philippát idézi, bár a téma és talán a kidolgozás miatt azt a katarzist nem éri el, amit elődje, de azért szerettem ezt a könyvet is.

Forrás

Történetünk a frissen megözvegyült Katherine Parr hölgyről szól, akire szemet vet a király, VIII. Henrik. Az uralkodó már nem fiatal, de muszáj hozzámennie, annak ellenére, hogy egyetlen porcikája sem kívánja sem a férfit, sem pedig a hatalmat, de hát abban a korban a nők neve hallgass volt. Bonyolódik a helyzet, amikor a főhősünk szerelembe esik Thomas Seymourral, aki kénytelen elhagyni az udvart Henrik féltékenysége miatt. Így a nő egyedül kénytelen szembenézni az udvari intrikákkal és a terjedő reformáció illetve erősödő ellenreformáció okozta zűrzavaros helyzettel.

Röviden, tömören ennyi lenne a sztori és igazából erről nem is tudnék többet írni spoiler jelzés nélkül. Bár nem bonyolult a történet szövedéke, én mégis mindig izgultam valamiért, esetleg éppen a reformációért, de lehet, hogy a karakterek miatt. Két nap alatt elolvastam a féltégla regényt, de azt hiszem komolyabb cselekmény alig-alig akad benne. Általában számomra a politikai szál illetve a szereplők érdekesek, ezért is az én terepem ez a mű.

A szakítás után Henriket nemcsak az országon belüli állapotok nyomasztották, hanem a Róma által Anglia ellen hirdetett Szent háború is. A saját maga hasadt személyisége kiszámíthatatlanná tette és nem tiszta számomra, hogy mekkora súly nyomta a vállait valójában. A karaktere illik a Gregory által felvázolt történetbe is, tehát a történelem egységesen egy önző királyként emlékszik meg róla. A regényben sincs ez másként, viszont kevésszer láthattuk a problémáját, számomra nem volt elég hangsúlyos szereplő, azon kívül, hogy mindenki élete az ő hangulatingadozásaitól függött, mert

,,A halott királynék mindenütt jelen vannak." És figyelik az eseményeket, várva a hatodik csatlakozására...

Katherine egy erős jellemzést kapott, nekem nagyon bejött az idealizmusa, az hogy megpróbálja valóra váltani az álmait, de a legjobban nekem az tetszett, hogy nem egy tündérmeséről olvashattam. Emlékszem arra a pillanatra, amikor rádöbbent a valóságra, számomra ez a könyv legerősebb momentuma, ami a legnagyobb hatást tette rám és ekkor éreztem át legjobban azt, hogy egy nő nem sokat ér az udvarban, még ha királynő is, mert a hatalma látszat csupán. Egyúttal hozzá kötődik a morális kérdés, amely még a mai korban is komolyabb eszmecserék alapját képezi, hogy mi számít bűnnek? Az ő ábrázolása miatt szeretem ezt a regényt és akkor még nem is írtam Dotról.

A szolgálóról, akinek élete ellentétes a másik szereplőével, de csitt! Az ő szálában az tetszett a legjobban, hogy Liz beleírta a történetbe, mert egyrészt szerettem a karakterét, másrészt pedig az ő szemszögén keresztül láthatjuk a szegények életmódját (például a családjáét), de fontos még az is, hogy hogyan lát másokat. A személyisége sem elhanyagolható, hűséges és okos, nagyon kedvelhető. Ám a kedvenc szereplőm mégis Huicke volt, akinek a legjobban az éleslátása, a csípős gondolatai, jó szíve és barátsága tetszett, amely ritka az udvarban.

Dothoz kapcsolódik: ,,De igaz, az érzés megfakult, és már csak a kísértete maradt. És ha az ott bezárt emberekre gondol, úgy érzi, nincs joga a jelentéktelen siránkozáshoz."

Egyébként a nézőpontok váltakozása egyáltalán nem zavaró, sokkal szélesebb képet mutat a korról, de mégis inkább a karakterek és némely esetben azok sorsa volt a lényeg. Természetesen akadtak kevésbé szerethető jellemek is és ezen kívül Liz előreutalt a történelem későbbi fontos szereplőire is, megmutatva személyiségeiket és ezáltal körvonalazta például Erzsébet későbbi portréját.

Egyúttal hiányolom a másik, tehát a ,,sötét" oldal gondolatainak jelenlétét, mert sajnos ők nem kaptak külön narrációt pedig jó lett volna ha mondjuk beleláthatunk Gardiner vagy Wriothesley gondolataiba. Bár így is elég sok politika jutott a regénybe, ami nem baj mert szeretem, azért a hatalmi pozíció megszerzésén kívüli motiváció is érdekelt volna, már ha van ilyen.

Hiányoltam még Kit nevelt lányának, Megnek, nézőpontját. Bár megismertem a múltja egy fontos és rossz szegletét, sajnos a gondolatai nem szerepeltek a regényben. Biztos, hogy erős érzelmi töltettel rendelkező szálat kaptunk volna, de úgy látom a szerző tudatosan kerülte ennek minden formáját, nem akart érzelmi sokkot okozni az olvasóinak. Miért nem?

Külön jó a reformáció megjelenítése és annak hatása a szereplőkre. Általában a beszélgetések java ehhez kötődik, de ide vehető az egyének gondolkodása a halálról és az új eszmék, tehát a kegyelemből hit által dogmák keltette gondolatok is. Erről nagyon szerettem olvasni, ritka amikor egy hős a halálról vagy Istenről gondolkodik. Emellett jó volt még az udvari pletykálkodás is, tetszettek ezek a részek és történetek, bár egy kicsivel több botrány illetve eszmecsere beleférhetett volna a kötetbe.

Az egyetlen megengedhető spoiler Thomas Seymourhoz kötődik, tehát most kisatírozom a részt és csak kijelölés útján lehet látni a gondolataim és az általam látott hiba hozzá kötődik. SPOILER Nem fért össze a karakterével, az hogy a királynőket/hercegnőket akarta elvenni feleségül, mert ugye a vonzalmuk Kittel a kötet elején kezdődik és akkor még szó sem volt arról, hogy a király őt venné el feleségül. Azt viszont értem, hogy hozományvadász, de akkor rossz a szerző által keltett sejtetés, mert nem a királyi családra utazik, csak a vagyonra. SPOILER VÉGE

Talán a kötet elején lévő kuszaságot emelném ki még negatív elemként, mert az elején egy kissé nehéz volt kiigazodni a sok említésen és a sok neven, ami hirtelen szembejött velem, de ahogy szokott lenni, ez egy idő után tisztult és ezután már könnyebb volt az olvasás is. Amint ez megtörtént, nem volt megállás és csak néha-néha tartottam egy kis szünetet a jegyzetem miatt, hogy leírjak pár sort, de utána folytattam is. Az elején nagyon zavart még a jelen idejű írásmód illetve olyan volt, mintha csak rohannánk, hogy minél többet és többet tudjon a szerző belezsúfolni a regénybe, de szerencsére ez az érzés hamar elmúlt.

A romantika szállal talán akadt egy kis problémám és ez szerintem a regény hosszához köthető. Mert a Vezércsel egy féltégla, azért egy-egy karakter kaphatott volna több jelenetet is, mert nem éreztem együtt velük, nem éltem át a problémáikat. Ugyanez vonatkozik a kezdeti vonzalomra is, túlságosan hamar következett be, nem volt időm átélni azt és azt hiszem ezért nem volt meg a katarzis élménye.

A belpolitika mellett a külpolitika is előkerül háború formájában, amit nem látunk bővebben, mert Henrik nem kapott szálat és ebből kevés volt. Ehhez nem értek annyira, nekem tökéletes az hogy valahol volt egy háború, Henrik pedig elment és ennyi. Ezért én biztos nem szólom meg a könyvet.

Összességében egy jó történetről van szó, bár egy idő után a politika és vallási szál lehet, hogy túl töménnyé válik, tehát ez egy sérülékeny rész lehet azon olvasók számára, akik nem szeretik. Rám ez nem igaz, számomra ezért volt élvezetes a regény.

A Vezércselt a Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg 2014-ben. A borító nagyon tetszetős és utal a cím igazi jelentésére. A hátul lévő kronológia egy kissé spoileres, így nem szabad előreolvasni, főleg ha úgy kezd bele az olvasó a történetbe, hogy nem ismeri a történelem ezen szegletét.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Részlet a regényből:

szombat, július 26, 2014

0 Komment

cyberpunk

Fragments - Töredékek

Szerző: Dan Wells
Sorozatcím: Részlegesek 2.
Cím: Fragments - Töredékek
Eredeti cím: Fragments
Eredeti megjelenés: 2013
Műfaj: sci-fi, ifjúsági

Fordító: Bayer Antal

Oldalszám: 524 oldal

Kiadó: Fumax Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 3.995 Ft

Fülszöveg:

Dan Wells hazánkban is igéretesen mutatkozott be, a külföldön hatalmas sikert aratott Nem vagyok sorozatgyilkos című kötetével, a Partials trilógiája pedig még nagyobb siker kint.

Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.

,,De ha csak egy kis esély van rá, hogy sikerrel járj, hegyeket is képes vagy megmozgatni."

A kötet a Részlegesek trilógia második része, tehát az értékelés spoileres lehet az első könyvre!

Már nagyon vártam a második részt, bár igazából egy kicsit tartottam is tőle, mert jó fangirl módjára Jayden miatt nagyon nagy szenvedély munkálkodott bennem az előző könyv posztjának írása közben, amit lehet látni az akár a blogon, akár a molyon lévő értékelésben.

Mivel a kedvenc karakterem már nem szerepelhet és sajnos Marcust az eltelt majd' egy év alatt sem szerettem meg, úgy voltam vele, hogy itt nem lesz meg az a szenvedély, amely az elsőt övezte. Ami tetszett egyébként, szó se róla, de máshogy nézném most a dolgokat, mint anno és ezért néha fogom a fejem, hogy milyen hülyén tudok olvasni, ahogy akkor is, de most már nincs rózsaszín köd, csak önmaga miatt szeretem a Töredékeket. Nézzük is meg miért!

Főszereplőnk újra Kira Walker, aki az első kötetben megtudott szörnyű titkok súlyával a vállán útnak ered, hogy megkeresse a Trösztöt. Ám nem ő rendelkezik az egyetlen narrációval, sok szempontból ráláthatunk az eseményekre, például ebben segít Marcus szála, akit sikeresen megkedveltem, ha nem is a két olvasás között eltelt idő alatt, hanem a ,,rövid" féltégla ketteske világában elmerülve. Mert amúgy a kötet baromi hosszú, néztem is nagyokat, amikor a kezembe fogtam, hogy én ezt vajon meddig fogom olvasni, de nem is futottam olyan rossz időt, mert két-három nap alatt végeztem vele.

Szörnyen nehéz kordában tartani a gondolataimat a regényről, mert annyi mindent szeretnék érinteni az értékelésben, de azért megpróbálom!

Szóval, először is, a narráció. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy nemcsak Kira, hanem akár Marcus esetleg Samm gondolataiba is beleláthatunk, sokkal kedvelhetőbbek így ők és míg Kira távol van Long Islandtől, addig valakinek tudósítania is kell, nem igaz? Amit a vicces fiú tesz meg. Ám a Részlegesek akcióba lendülnek és ez adja a szál érdekességét az olvasók számára, ahogy számomra is tette. Mint fentebb is írtam, nagyon megkedveltem sosem-tudom-befogni-a-szám-Marcust, nagyon jók voltak a poénjai és már csak azért is várom a harmadik részt, mert a kiadó egyik munkatársa szerint sokkal többet fog ellőni ezekből a fiú, mint ebben a részben.

Az elején egyébként egy komolyabb képpel indítunk, bár a szerző nem szokott finomkodni, nem értem miért olyan meglepő ez még számomra. Akkor még nagyon kíváncsi voltam arra, hogy vajon mit kezd az emberiség a gyógymóddal, hogyan szerveződik újra a társadalom, milyen hatással lesz ez rájuk, de nem ez a fő kérdés. Ebben a kötetben az emberiségről ilyen szinten nem sok szó íródik, mert a céljuk még mindig a túlélés.

Ám amit én hatalmas hiányosságnak érzek, mert ilyen is van, az az érzelmi oldal. Itt nem a szerelemre gondolok, hanem arra, hogy Dan Wells akkorát rúghatott volna belém, ha például közelebbről is megmutatja az East Meadowban történő eseményeket és gondolatokat SPOILER például a kivégzésekét SPOILER VÉGE. Nem baj ha előtte sosem szerepelt az illető, ha a története meg tudott volna érinteni engem, akkor a Töredékek a képzeletbeli pontozáson maximumot ért volna el. Enélkül ez a szál olyan személytelen volt...

Ezzel együtt számomra Kira karaktere sem túl érzelmes, bár a gondolatai néha kegyetlenek - jó egy kicsit kiakadtam, amikor Sammet lerendezte egy legyintéssel - de áthatja őket az első részben megismert identitászavar és a saját szerepét sokszor újra és újra átgondolja. Ő legyint az érzelmekre, lévén nincs rájuk se ideje, se kapacitása, mert fontosabb dolga is van, ami egyrészt oké, mert az erős női főhősöket kedvelő énem ujjong - ha úgy tetszik a belső istennőm, mert éppen ma jött ki az a bizonyos trailer - de a másik oldalam meg a vállát rántja, mert kit érdekel, csak tudjam már meg végre, hogy mi a fene az az RM és ki szabadította az emberiségre. Ami nem annyira jó. Tehát hozzám Kira nem került közel és ezért gondolom azt, hogy ez a könyv ebből a szempontból inkább a férfi olvasóknak íródott. Jövőbeli keményebb pillanataimban, amikor már nem kísért Aragóniai Katalin szelleme, előkapom.

Viszont szerettem a dilemmáit, a saját bizonytalanságát és az ebből fakadó gondolatokat illetve a logikáját is. Bár jó az, hogy Kira nem sajnáltatja magát és eléggé elfoglalt a saját kétségeivel, de hiányolom azt a hatást, ami által azonosulni vagy éppen együtt érezni tudtam volna a lánnyal.

Ami viszont a legjobban tetszett nekem az a komoly kérdések halmaza, amit Wells a központba állított, mert nagyon sok felvetődik és a szereplők elvitatkozgatnak rajtuk, ahogy például a regény elején a halálbüntetés kérdésén, de van olyan is, amit a szereplő a saját bőrén tapasztal meg, tehát a nehéz helyzet súlyát és azt, hogy a döntés és az elveink mellett való kitartás nehezebb, mint gondolnánk, főleg ha egyrészt egyedül kell ezekkel szembenézni. Kira egyúttal egy mai társadalomkritikát is ad, amikor visszagondol arra, amit tud rólunk és ezek is nagyon tetszettek nekem. Hajlok Gretty kijelentése felé, amikor azt írta, hogy Dan Wells egy zseni, mert a fentiek mellett etikai és morális kérdések illetve egy kis filozófia is előkerül a kötetben. Plusz nemcsak ez, hanem a karakterek is kiállják a saját próbájukat a maguk előítéleteivel, makacsságukkal és hovatartozásukkal, mert az igazsággal szembenézni nehéz. Jelenkori üzenet is akad benne, Kira kritikája a jelenünkre igaz és a háború befejezésének kulcsa a SPOILER rasszizmus eltüntetése SPOILER VÉGE.

De! Kira néha eszméletlen butaságokat képes csinálni, például az egyik házban - ahova félt belépni hátha maradt még bomba - minek rugdossa azokat a törmelékeket?! Hátha maradt még élesített akna...

Tetszetős még a Részlegesek világa és belpolitikája, amit Wells egy kicsit bemutat a villongásokon keresztül is és ha már a világkidolgozásnál tartunk, nem véletlen írtam fentebb, hogy megőrülök a válaszok hiányától. Vannak információk, de nem elég a teljes képhez, a tudásom még mindig töredékes és szomjazom a harmadik részre, mert romokban vagyok. ~~Nem-bírom-ki az értékelés végéig, muszáj elkezdenem!~~ Tehát írhatom, hogy a világ megint elbűvölt. ~~Ennél értelmesebb hozzászólásom úgysem lesz.~~ Ezt a hiányt Wells fokozza még a sokféle lezáratlan szállal, amit képes volt benne hagyni!

Van a kötetnek egyfajta baljós hangulata, legalábbis az elején. Én is nagyon éreztem azt, hogy riadókészültség van itthon, a szobámban is, hiszen a versenyfutás az idővel már elkezdődött! Éreztem, hogy a háború már a szomszédban kopogtat és a homokóra szemcséi lassan leperegnek. Ám ez nem tart sokáig, de ez legyen a könyv titka, hogy miért nem.

Azt hiszem rájöttem, hogy számomra miért volt élvezetes és egyhelybenelolvasós (igen, így egyben) regény a Töredékek. Egyrészt az információ, amit Wells helyenként csöpögtet fenntartja az izgalmat, másrészt pedig a könyv ténylegesen is cselekményes, mert nagyon sok akciójelenet van benne és én is pörögtem olvasás közben.

A karakterek közül nekem nagy kedvencem Samm, bár Marcust is megkedveltem, de azért még messze áll a Részleges fiútól szimpátia dolgában. Igazából annyi és annyi mondatot írhatnék még a szereplőkről, de nem teszem, mert ezek maradjanak meg a regényben és várjanak felfedezésre.

Összességében szerintem egy nagyon jó kötetről illetve sorozatról van szó és Wells erős a kérdések feltevésében és egyúttal megválaszolásukban is. A függővég miatt haragszom, egy írónak sem kéne bevetnie ezt a nem szép eszközt...

Remélem az ebben a részben összeszedett töredékek, nemcsak romok lesznek a következő egységben, hanem összeállnak egy szép egésszé!

Már megjelent a Romok, tehát a trilógia végre teljes! Megyek is olvasni!

A Töredékek a Fumax kiadó jóvoltából látott napvilágot 2013-ban. A borítója nagyon szép, nekem eddig is tetszett és ezért is lett anno az egyik hónap borítója.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Részlet a regényből:

péntek, július 25, 2014

0 Komment

Középpontban a Fumax kiadó #2

Penumbra úr nonstop könyvesboltja

Hidegen tálalva (Joe Abercrombie)

Kihasznált alkalom

Queen's Gambit - Vezércsel

Fragments - Töredékek

Rólam

Rendszeres olvasók

Követési lehetőség

Blogarchívum

Őket olvasom

Heti ranglista