Pillanatkép #21 - zárjuk a hónapot!

Azt hiszem itt az ideje egy normális zárásnak, de be kell vallanom valamit: nem véletlenül vártam idáig, vagyis nem egyfajta szeszélyként hagytam ki ezt a rovatot a blog életéből hanem mert találni akartam egy jó állást és megfogadtam, addig nem indul újra, amíg ez nem sikerül. És megtörtént, tehát itt vagyok megint. Erről nem szeretnék többet írni, csak annyit hogy már megjött az első fizum és erről a molyon már páran értesülhettek; illetve nem is erről, hanem hogy megszerzettként jelöltem egy csomó-csomó könyvet, mea culpa, akció van a Libriben. Meg még várható egy kisebb ellátmány július során, de ennek az eredményét majd a következő zárásban mutatom be.

Viszont nem lesz ez mindig így: az első kicsapongás egyben az utolsó is, céljaim vannak, helyem pedig egyre kevesebb.

Na de nem is ez a lényeg, hanem a június!

Ebben a hónapban megtaláltam a hozzám legközelebb álló munkahelyet, tehát ez jelentette a posztok mennyiségének a csökkenését is. Alig jött ki valami, mert a nap végére már olyan hulla lettem, hogy képtelen voltam a youtube-os videókon kívül bármit felfogni - bár most megint van egy új kedvenc videósom, erről külön bejegyzés fogok írni - de sajnos alig olvastam és egyszerűen nem forog az agyam délutánonként. Ezért már előre félek, hiszen fogalmam sincs, hogy mit hoz majd a július, de igyekszem visszatérni a megszokott kerékvágásba!

Ennél jobban álltam viszont a beszerzések terén, elég sok könyvet vettem - előnyben a Gabo kiadó - mert egyszerűen nem bírtam megvárni a júliust velük, azonnal kellettek, Ők:


Vigyázat, megtévesztés, ez csak hat könyv!
Az Angelfallt pedig köszönöm, nagyon megleptél vele! :)

Különleges története a kiemelt regényen kívül egynek van: eredetileg nem a Szép álmokat! címűt akartam megvenni, hanem a Titkos kertet, de Theodora annyira megzavart a szép alkotásaival, hogy valószínűleg tudat alatt átformálódott a vágyam és már csak a boltból kifele jövet eszméltem, hogy valami nem stimmel. Mindenesetre örülök ennek a színezőnek is, imádom ahogy kikapcsol és nyugtat, bár altatnia még nem sikerült.

Júniusban négy könyvet értékeltem és elmaradtak a rovatos posztok többségében, hát hozzájuk már túl meleg volt. Írtam egyszer egy Hírzárlatos bejegyzést, amelyben azt fejtettem ki, hogy miért furcsa ez a dokumentumregény és hogy picit száraz a stílusa. Az EGÉSZ szöveget el kell olvasni, nemcsak kiragadni egy-két mondatot, köszönöm! A következő a Nem boci! értékelése volt, amely kis híján darabokra szaggatta a lelkem - ki gondolta volna, hogy ebben fogom a régi szakom kétségbeesett kiáltásait meghallani? Kudarc ez a javából (nem a kötet, hanem a helyzet, ami ezt a segélykérést kiváltja), de hogy ez kié, azt nem tudnám megmondani. Ez az elbeszélésgyűjtemény mindenki számára mást fog adni, de az biztos, hogy nem szabad humorforrásként gondolni rá, mert akkor keserű élmény lesz az olvasó jussa. (Honnan jutnak most eszembe ilyen szavak? Passz.)
Harmadik posztom A katicák éve könyvé, amely még furább, mint a Hírzárlat, nem tudom eldönteni tetszett-e vagy sem. Rohadt nagy meleg, sok katica, jelképek, tábor, furcsa hangulat és műfajtévesztés? A szellemek nem kettővel odébb vannak? Ezek szerint nem... egyébként tegnap még álmodtam is ezzel a művel.
Negyedik a Túlvilágok volt, amelyet viszont nagyon szerettem és szeretettel ajánlom a kezdő íróknak illetve a bloggereknek.

Ebben a melegben én csak szenvedni tudok telet akarok, vagy őszt, mert igazából olvasni sem volt sok kedvem:

Öt könyvet tudtam befejezni, közülük kettőről már írtam:



Bejegyzés szükséges még a fentieken kívül a Marokkói szerelemről és a Calderon első részéről. Az elsőt már megírtam, de még nem akarom közzétenni. A másodikról pedig keveset fogok rizsázni. Még nem készültem el vele.

Az eddigi eredmények miatt nem igazán tervezek nagy durranást a következő hónapra, a várólistámról csak pár elemet mutatnék meg, plusz úgyis lesz Várólistára került bejegyzés is, tehát Őket szeretném olvasni a nyár középső hónapján:



Közülük most éppen a Szárnyak nélkül szabadont hurcibálom a villamosra és nagyon is az én igényemnek megfelelően írta ezt meg a szerző, de egyszerűen nincs rá kapacitásom vagy passzolom, de alig haladok vele, pedig nagyon foglalkoztat. Egyetlen angolt raktam be ide, de szinte esélytelen, hogy elkezdjem.

Úgyhogy én dolgozni el, mindenki másnak meg jó nyarat és szebb kilátásokat mint ami most nekem van, mármint ami a várólistát illeti!

De jó érzés volt ma a könyveket a kezemben tartani, ezekért én dolgoztam meg és én fizettem ki! De folyt. köv. augusztusban.

Lesd meg őket is!

2 megjegyzés

  1. Kíváncsi leszek, mit mondasz majd a Hoffman könyvre. :) Jé, még egy színező. :D Mindenhol szemben jönnek velem ők, és egyre vonzóbbnak tűnnek, pedig színezni annyira nem is szeretek. :D Majd posztolj képeket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem jó lesz! :)))

      Instán már van fent egy, de lesz majd róla egy Apró értékelés képekkel illusztrálva (főleg hogy szereztem filceket és azzal intenzívebbek lettek a színek, szívesen mutogatom azt is. *.*). Én ajánlom, kikapcsolódásra tökéletes.

      Törlés