- Érdekességek -

Sorozat: -

Ha bármit megtehetnél a világon, mi lenne az?


   

---

- Interlude -

Los Angeles, 1992, zavargások

Részlet a Daily News magazin cikkéből:

,,Ernesto Vera tragikus körülmények között elhunyt. Helyszínelő munkatársaink szerint baleset okozhatta idő előtti halálát. Az ok nem tisztázott, de keréknyomokat találtak a férfi teste mellett, tehát valószínűsíthetően a férfi megunva életét, eldobta azt. A szemtanúk szerint Vera a fekete, sötétített üvegű Sedan elé vetődött és a sofőrnek ideje sem volt arra, hogy megállítsa a mozgó monstrumot. Tudomásunk szerint a rendőrség még nem érkezett ki, vélhetően lefoglalta őket a város több pontján kigyúlt forrongás. Ezekről a villongásokról korábbi cikkünkben értekeztünk..."

Ez egy nagy hazugság, ne hidd el, compadre! A bátyám nem lett tragikus módon öngyilkos, hanem hidegvérrel megölték. Pedig ő nincs közel a tűzhöz. Nem érdemelte! De ezért megfizetnek, erről én gondoskodom!

---

- Első mondat -
,,1992. április 29-én, délután 15 óra 15 perckor az esküdtszék felmentette a Los Angeles-i Rendőrség három tagját, Theodore Brisenót, Timothy Windet és Stacey Koon őrmestert a Rodney King állampolgár ellen alkalmazott túlzott erőszak vádja alól."

Forrás

A kötet az 1992-es los angelesi zavargások történetét mutatja be elég széles körben és részletesen, beleturkálva az események és a kulcsszereplők legmélyének mélyére, ahol mindenki álarca lehullik és csak a színtiszta igazság marad. Ezért nincs értelme részletesen leírnom, hogy mi történik, mert olyanok ezek a történetek mint a lehulló (és nem összetörő) üveggolyók: szétgurulnak - és én is ezt érzem most pontosan, és azért, mert nehéz megragadni a regény lényegét, mert annyiféle ember, annyiféle módon szólal meg hogy lehetetlen egyféle konklúziót levonni. Ettől függetlenül a szálak kapcsolódnak egymáshoz, egyes szereplők többször is feltűnnek itt vagy ott - tökéletes példa ez a regény a minden mindennel összefügg elvre. 6 nap és 17 történet - ennyit mutat meg az események különféle fázisaiból, ám talán mégiscsak akad egyetlen közös jellemző: a történetek őszintesége, mert a szerző kegyetlenül az olvasó képébe vágja az igazat és egyes jelenetek nem eresztik utána sem. 

A könyv bizonyos részeit nézve hasonlít az Átmeneti üresedés felépítésére. Rowling művében azt vizsgálta, mihez vezet a kisvárosban egy ember halála és itt szintén úgy tűnik, hogy Ernesto végzete elég sok cselekedetnek kezdeti rugója, bár éppen a forradalom nem hozzá kötődik, de megfigyelhető, hogy apróbb események igen, amelyek fontosak lehetnek - nem globális, vagy nemzeti szinten, hanem tovagyűrűző hatásként, olyan ez, mint egy láncreakció. A regény eleje elég erősen indul, ugye Ernesto halálával és az ebből következő gondolatokat, tetteket mutatja meg a szerző először a húga, Payasa szemén keresztül, aki bosszút esküszik hiszen a testvére nem volt közel a tűzhöz, hogy használjam a kötetbeli kifejezést. Utána pedig sorra kerülnek a többiek, Kicsi Moscótól kezdve (aki Payasa öccse), Nagy Végzeten át a rivális banda tagjaiig. Akit a szerző érint, mind fontos része ennek a regénynek és képvisel egy igen egyedi hangot. Bárkiről esik szó, itt mindegyik ideig-óráig feltűnő karakternek megvan a maga sztorija és az bizony nem egy könnyed nyári lányregény egyik esetben sem. A szlenges nyelv pedig a helyi sajátosságot adja vissza, a fordító, illetve a kiadó nagyon jó munkát végzett ezzel a szöveggel, minden ott van a helyén, aminek ott kell lennie.

,,Ha elég szemét vagy, ha elég kemény vagy, minden a tiéd lehet."

Társadalombemutatásban részletgazdag ez a kötet, hiszen nemcsak azt jeleníti meg, hogy a bandák hogyan látják a rendőröket, de még azt is megkapjuk, hogy egy ilyen helyzetben milyen a tűzoltók munkája, hogy mit jelent a körükben a család fogalma, hogy milyen mélyen gyökereznek a problémák és hogyan kerültek ezek felszínre Rodney büntetésével illetve egy fiatal lány megölésével. Drogdílerek, csoportharcok, területi villongások hazája, ez nem az az Amerika, amit a tévéből lehet látni - a rasszizmus forrong a mélyben, minden mozdulatban, a fájdalma a szereplők mozdulataiba ivódott, mindent ez irányít, ahogy Kisféreg is mondja, ez a génjeikben van.

,,Van ebben valami mélységes nagy igazság, talán mindössze ennyi: létezik egy rejtett Amerika abban, amit a világnak mutatunk, és csupán egy maroknyi ember ismeri. Akad köztünk, aki beleszületett, vagy beleszorult, de mi, többiek egyszerűen csak dolgozunk benne."

Mi a biztosíték, hogy ez nem történik meg még egyszer? Hiszen az emberekbe belekódolták a békétlenséget, az utálatot a kívülállók, a más bőrszínűek felé. Mi történne akkor, ha megint eltűnnének a szabályok?

Nehéz csúcspontot (vagy mélyt) választani, de talán ki tudok emelni kettő darabot: először azt, amikor az egyik fiú szereplő csalódik a rendőrségben, illetve az ötödik fejezetben találtam meg a másikat, pont azt, amikor a rendfenntartók új eszközt vetnek be...

,,Az errefelé lakó emberek pontosan ismerik ezt az érzést. Tudják, milyen ocsmány tud lenni az élet. De mások, azok az otthon ülő szerencsések, akik csupán a tévéből követik az eseményeket, ezt nem is sejthetik. Mégis ők vannak legjobban kiakadva a zavargástól."

A történetekben ott a lehetőség egy más jövőre, egy boldogabb befejezésre, hiszen a legtöbbje lezáratlan és azt vettem észre, hogy drukkolok azért hogy az alakuló sorsutak kanyarodása végződjön jól. A regény vége olyan, mint a kötet, ütős, na meg mély, elég erős súlypont, ha az egész történetet nézem.

Itt eleven karakterekről van szó, akik kegyetlenek lesznek amint megsebzik őket. A sok személyből kiemelném Nagy Végzetet, aki okos, taktikus és helyből nem gerjeszt olyan ellenszenvet, mint Kicsi Mosco. Sokkal több részt szerettem volna olvasni róla, ő érdekelt engem a legjobban, viszont ha végignarrálná az egészet, a mű elvesztené az autentikusságát, így mégis azt írom, hogy tökéletesek az arányok.
A másik fontos ember, Ernesto, aki felfogható egy eszmének. Ő sokak szemében az általános védelmi kép, a bátyj és eltűnésével vége ennek, csak a fájdalom marad, ami az erőszakban nyilvánul meg. A másik oldalról pedig az utolsó szabály - a civilek bántatlansága - amit Jokerék bandája eltiport és indított el egy bandák közötti vérengzést, egy vendettaspirált, hiszen mindig lesz valaki, akinek a rokonát megölték.

Reális és eleven, bántó történet, amit nagyon nehéz olvasni, de megéri, úgyhogy maximálisan ajánlom!

Erősségek:

- a történet,
- a kifejezésmód,
- minden.

Gyengeségek:

- nincs.





A Közel a tűzhöz a Fumax Kiadó jóvoltából jelent meg 2015-ben.

Régebben utáltam az őszt, ma pedig az egyik legvártabb évszakom, az egyik leggyönyörűbbnek tartott időszakom ez. Valahogy mindent imádok benne: a ködöt, az esőt, ahogy fúj a szél, vagy amikor már csontig hatol a hideg és a napfény elveszti az erejét - a meleg átadja a helyét a télnek (ami közeleg, biza). Ilyenkor ébredek én fel, tudok rendesen blogolni - megtámadnak az ihletek, illetve jönnek a teázások, a ,,Kint esik de kit érdekel, amíg bent olvasok egy takaró alatt?" olvasások. Bár miközben ezeket a sorokat írom, nincs még ilyen idő, lévén, hogy egész nap rohadt meleg volt, de mindegy, ami késik nem múlik... és mivel szeretek tervezni, ezért nem fejeződhet be úgy ez az évszak sem, hogy le ne írjam, mit szeretnék olvasni még ha a közelükbe sem fogok jutni:

Ősszel szeretek borzongatós, lassú cselekménnyel rendelkező köteteket előszedni, ezért a lista készítésénél ezt tartottam a legfontosabbnak: legyen hangulata és lehetőleg krimi, thriller vagy valami hasonló kedvesség legyen, esetleg nyomasztó vagy ebből minden igaz legyen rá.
A Rozsban a fogó azon kivétel, amelyre nem jellemzőek a fentiek, vagy legalábbis nem emlékszem ilyen elemekre a Zabhegyezőből, amit kiskoromban olvastam... na de a lényeg, hogy ez a regény könyvtári és hamarosan vissza kell vinnem, de érzem olyan fontosnak, hogy azonnal olvasni akarjam, így került fel ide és lesz az ősz eleji olvasmányom. Az üvegburáról azt hallottam, hogy erős hangulatilag és pont most vettem meg a nagy Szandis akcióban, úgyhogy kapni fogok az alkalmon és előkapom.
A Maigret és az egyes számú zsilip egy korábbi fogadalmam miatt került fel a listára, kíváncsiságom nem ismer határokat: meg szeretném tudni, miért szeretik annyian a szerző műveit, ezért sok-sok kötetet el fogok olvasni tőle. A Kolibri, Stallo és A babaház úrnője egyértelműen ide tartozik, a Véres margaréták pedig az egyetlen, ami nem jelent még meg, de alig várom!



Az itteniek pedig úgy jártak, hogy pont szeretném őket előkapni. AniTiger meghozta a kedvem az Eve és Adamhez, mert olyan jó értékelést kanyarított hozzá, hogy azonnal felraktam a várólistámra a magyar nyelvű regényt és olvasni is akarom nagyon hamar. Hiába, régen olvastam már szenvedős művet, kell!
A mímes rend a Csontszüret folytatása és már hiányzik a világ, úgyhogy elő kell kapnom hamarosan.
Az Everlost sem kérdés, bár még nem olvastam semmit a szerzőtől, sokan szeretik és durvának mondják, ha pedig ez igaz nálam is, szerintem teljesen tökéletes regény lesz őszre.
A Vészmadarakkal együtt nem a kedves jelzőt emlegetik, úgyhogy ez is tuti olvasós lesz.
Az Egy másodperccel később című műbe belekezdtem, de bevallom nem találtam meg vele a közös hangot, így jegeltem a projektet, de hátha most egymásra találunk!
A Torzókra még nem tértem ki, hát ez lesz az a kötet, ami eldönti, hogy én és Lauren Beukes stílusa egymásnak valók vagyunk-e. Ugye a Moxyland tetszett, a Tündöklő lányok nem, úgyhogy eddig döntetlen, de mivel a szerző elég szélsőséges érzelmeket vált ki, ezért gondolom, hogy ez a műve dönteni fog a ,,szeretem-e az írásait" kérdésben és nemcsak tovább húzza a kérdés megválaszolását.



A hét évával leálltam, egyszerűen most nincs hozzá kedvem, túl hosszúnak látom. A másik kettő rövid, egyelőre ennyit tudok nyilatkozni, meg annyit, hogy jó a HP világában lenni újra. Szerintem én szeretni fogom, de hát majd eldől, direkt lassan olvasom, hogy sokáig tartson.

Úgy néz ki, hogy a seasont silveresként fogom befejezni, ez pedig azt jelenti, hogy kapok keretet, viszont ingyé skint, amit a goldosokhoz vágnak, sajnos nem, de hát ez nem meglepő... jó is lenne. Az utóbbi időben beragadtam s3-ba és sehova sem mozdulok, de egy kicsit kiégtem azon, milyen bunkó emberekkel képes összedobni a LoL... na mindegy, ez van.



Nagyon ráálltam a supportokra, ezért az összeset sikerült megszerezni. Ideje más pozícióban játszani.

A következő, akit meg fogok venni:

Caitlyn

Mordekaiser

Shen

Vladimir

Elkezdtem gyakorolgatni az eddig nálam gyengének számító adc lane-t, Ashe lett az egyik új kedvencem, sajnálom, hogy gyengíteni fogják. 

- Skin kívánságlista -

Sorozat: A Régi Királyság 1.

   

---

Vannak olyan regények, amelyek kezdetben az unalom virágát nyögik, majd ahogy telik az idő és jobban megnézve azt a bizonyos hajtást, egyre színesebbé és színpompásabbá válik az összkép és később a végeredmény. Valahogy így tudnám összefoglalni hogyan jártam a Sabriellel.

A kilencedik kapu ábrázolása

- Első mondat -
,,A tábor nem egészen öt kilométerre állt a Faltól a Régi Királyság területén, de már itt szembetűntek a különbségek a két ország között."

A történetünk főhősre Sabriel, aki Ancelstierre-ben tanul úgynevezett ,,normál" tudományokat illetve mágiát egy bentlakásos iskolában. Semmi köze sincs a fallal elválasztott Régi Királysághoz, ahol a mágia mindennapos és a terület egy nagyon veszélyes hely az ancelstierre-i lakosok számára. Édesapja Abhorsen, aki egy nekromanta és ezért a lánya örökölte ezt a képességet, ő szintén képes a holtakkal való mágiára. Egyik nap furcsa üzenetet kap szülőjétől, ami azt eredményezi, hogy Sabriel elindul a Régi Királyságba, ahol holtak, egyéb démonok és gonosz lények lesik minden mozdulatát, hibára várva. 

Röviden, tömören spoiler nélkül ennyi történik és nem is érdemes ennél többet elárulni a cselekményről, ezért fogalmaztam kissé félszegen, esetleg hiányosan. A regény lassan nyílik, ez az a tipikus kötet, amelynek negyedét vagy éppen felét végig kell szenvedni, hogy utána beérjen és meghozza gyümölcsét, gondolok ez alatt arra, hogy a mű feléig nagyon unatkoztam viszont utána? Szabályosan megkedveltem az egész világot! Emellett nem tetszett nekem először a világ bemutatása, omg ennyi utalás a különféle lényekre, a túlvilágra, a varázslatokra már túl sok volt, Sabriellel nem igazán történik sok minden, vagy ha mégis az stílusilag nem igazán jött be. Egyszóval tényleg szenvedtem.
Viszont a Sabriel felétől, konkrétan már Harlekin megjelenésénél nem éreztem semmi frusztráltságot, sőt azt vettem észre, hogy szeretem olvasni és alig várom, hogy megtudjam mi történik. Egyébként rájöttem, hogy miért nem tetszett az  általam első szakasznak elnevezett egység: mert a Sabriel más, mint amit eddig ifjúságiként olvastam. Ugye a regény régebbi, 90-es évekbeli hajtás, ezért - bár konkrétan nem tudom pontosan milyen a korszak fantasyje, lévén, hogy nem olvasok annyit a zsánerből mint kéne - sokkal lassabb, mint a mai korra jellemző YA-k. Hangulatilag olyan, mint a Gyűrűk Ura, és ahhoz inkább közelebb áll a többi jellemzőjét tekintve, mint mondjuk a Csontvároshoz, mert annak az őrült gyorsaságát nem tudja felvenni.

Már kezdettől fogva ott van Sabriel körül egy igazán átgondolt és kidolgozott világ, aminek a szerzője minden szabályát ismeri. Nagyon úgy tűnik, hogy sokat foglalkozott vele, mert a mágiarendszer egyedi és például  iszonyúan látványos lenne filmen az, ahogyan egy Abhorsen varázsol a csengőkkel, tehát egy szó mint száz: a könyvbeli környezet különleges.
A probléma kezdetben az, hogy a szerző fog minket és egyből beledob a sűrűjébe; egyszer egy csengőnév, másszor egy démonnév hangzik el random és hirtelen módon. Ez az elején idegesítő, de ahogy egyre beljebb megyünk a világba, úgy tanuljuk meg Sabriellel a szabályokat és egyre érthetőbb és szebb (kivéve mikor undorító) minden. Ezért is írtam, hogy a regényhez türelem és kitartás kell, így fejlődik Sabriellel az olvasó, a mágia tudójává csak ekkor válhatunk, ha ez a két jellemző megvan bennünk is, ahogy a főszereplő lányban.

Bár sokáig azt hittem csak egy utazás története lesz a regény fő szála (hm lényegében az is marad), de a szerző egy idő után elkezdte bonyolítani ezt az alapot és elmélyítette titkokkal, egy nem olyan bonyolult rejtéllyel és ugye a mágiarendszer további alapjaival és sokkal tetszetősebb végeredmény született belőle - arról nem is beszélve, hogy mivel nekromanták állnak a középpontban a chartamágiával, ezért az egész kötet hangulata borús, borongós és ehhez az apróbb történések is hozzátesznek, azzal is, hogy a jelenetek sokszor durvák. A lány felnőtté válásának súlya van, hiszen majdnem naponta szembesül az elmúlással és sokkal több terhet ró rá ez az egy utazás, teljesen indokolt a jellemfejlődése és a szerző nagyon szépen vezeti ezt végig. Itt elhittem, hogy a lélek egy másodperc alatt megöregedhet, ezt viszont nem mindegyik ifjúsági tudja így bemutatni. Szóval az átlag YA-hoz képest sötétebb a téma és ezért sem biztos, hogy sokaknak tetszeni fog. Ma már más a trend, na meg ennek a kötetnek a súlypontja nem az akción van, hanem az apróságokon, amik végül összeállnak egy egésszé.
A Sabriel hoz egy másik hangulatot is magával, amely inkább a regény vége felé tűnik fel-fel és sokkal másabb, mint az addigi depresszív vonal, ez pedig az amiért be lehet ebbe a regénybe szeretni. Konkrétan nem tudom mi ez, erre nem jöttem rá, de azt tudom, hogy egy hétig még Sabriel-lázban égtem miatta és körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor eszedbe jut egy új történet és elkezded kidolgozni azt. 

A karakterek közül Moggetet (beszélő macska) nagyon kedveltem, meg alapból is, hogy ne lehetne szeretni egy szarkasztikus cicát? Sabriel hozza a formát, őt is nagyon bírtam, hiszen nem a ,,majd én megmentem a világot egyedül" vonalat képviseli, hanem igenis emberi módon cselekszik, gondolkodik, dönt és maximálisan egyetértek Shanara értékelésével, amiben arról elmélkedett, hogy miért jó a lány gondolkodásmódja úgy, ahogy van. A szereplők között nincs olyan dinamika, amit ki tudnék emelni, maximum annyit jegyzek meg cinikus módon, hogy úgy néz ki, kicsit sokat harcoltam az Idézők Szurdokában, mert a romantikára egy szavam sincs, pedig általában az ilyen nem tetszik. Itt pont jó úgy, ahogy van.

Nem igazán spoilereznék semmit, úgyhogy itt le is zárom az értékelést. A Sabriel egy sorozat első része és nem tudni mikor jön a második rész hazánkba, aminek nem Sabriel a főszereplője, úgyhogy ez mindenképpen a régi vonal fantasyje, nem a mostani ifjúságiké.

Úgyhogy én azt írom, érdemes olvasni a regényt, bár ahogy már sokszor megemlítettem, türelem és kitartás, így lesz a juss a tudás!

Ajánlom!

,,Sabriel vállat vont, mint aki mindent tud a szóban forgó könyvről. Ez azonban nem volt több színjátéknál - a lelke mélyen félt A Holtak könyvétől. Édesapja útmutatása alapján minden fejezeten alaposan átrágta magát, de általában kiváló memóriája ellenére is csak néhány válogatott oldal lényegére emlékezett belőle. Ha mindezek mellett még a tartalma is megváltozik néha... inkább úrrá lett a borzongásán, és azzal nyugtatta magát, hogy minden szükséges tudásnak a birtokában van."

Erősségek:
- hangulat
- mágiarendszer, a világkidolgozás
- beszélő macska

Gyengeségek:
- unalmas az eleje
- nehéz belerázódni

Ha tetszett a bejegyzés, itt lehet megrendelni a regényt:



A széria további részei:

Lirael, Abhorsen, Clariel, Goldenhand