---

A bejegyzés képeit itt találod.

Szép fejlécképekért nézz szét Vickynél.

Ez az értékelés a Prológus Nyári borzongás projekt keretén belül látott napvilágot, ahol mindenféle borzongató történettel foglalkozunk.

Mikor megláttam az Agave Könyvek újdonságait, nem tudtam ellenállni a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről címűnek és tudtam, hogy nekem kell ez a kötet. Telt múlt az idő, a könyv megjelent és kissé meglepődve láttam azt a sok negatív hangú értékelést, akinek írói bár viszonylag jó pontszámot adtak, mégis hiányoltak, vagy sokalltak egyes elemeket - pontosan felidézni nem tudom, hogy mit írtak, de nem lényeges. Kicsit megijedtem, gondolva, hogy lehet nekem is sok lesz a furcsa tartalom, de amikor elkezdtem, rájöttem, hogy a net népe sokkal furább, mint ezek a történetek, ahhoz meg hozzászoktam (meg rengeteg ilyen sztorit ismerek és nem érzékeltem előtte, de majdnem mindennap találkozom ilyen szürrealitással), úgyhogy megnyugodtam, hátradőltem, elolvastam, most meg itt vagyok az értékelésnél, úgyhogy

következzen a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről értékelése!

Röviden Karin Tidbeck olyan novelláinak gyűjteménye ez a kötet, amelyben a világunkon túl rezonáló másik létsíkról, az ott élő, sokak számára láthatatlan lakóiról mesél el egy-egy történetet, vagy egyszerűen csak olyan események elevenednek meg, amelyek a mi valóságunkban nem jelenhetnének és nem következhetnének be - vagy mégis? Izgalmas történetek és lehetetlen helyzetek - ez röviden tömören a kis könyv.

Amikor először a kezembe vettem a művet, olyan szépnek - és nyugtalanítónak - tartottam a borítót, (ez utóbbi miatt jó alapanyagnak tűnt a Nyári borzongás projektünk képéhez) ami tükrözi az egész mű hangulatát, a kényelmetlen érzést erősíti a nézőiben, meg különben is, ki akarna vele találkozni az utcán? Amikor rápillantok a könyvre, olyan érzésem van, mint amikor Chiara Bautista képeit nézem, ezért engedjétek meg, hogy telerakjam az értékelést az alkotó műveivel, alátámasztani a novellás gyűjtemény hangulatát. A borító tehát pontosan azt a hatást kelti a nézőiben, ami a lényege a könyvnek: mintha az alak a peremvilágból érkezett volna, a szándéka ismeretlen. A félig elrejtőzése talán azt jelentheti, hogy ő ott van és csak az veszi észre, aki figyel és valahol ez a novellák lényege is ha a benne lévő tartalomra gondolok, mert a másik világ mindig is ott volt mellettünk, de nem mindenkinek van rá látása.

Chiara Bautista Forrás: a fenti Pinterest linken

Az Agave csoportban (itt) elhangzott egy jó tanács, amit betartottam: a novellákat érdemes nem egyszerre "befalni", hanem beosztani és annyi időt hagyni köztük, amennyit lehet, mert akkor fognak igazán érvényesülni. Így próbáltam tenni, de nem hiszem, hogy ez esetemben segített volna. Félreértés ne essék, nagyon tetszett a könyv - meg rá is ébredtem, hogy ez a fajta groteszkség kb mindennapos szükségletem, mert igénylem, hogy valami ne hétköznapi legyen - de nem hiszem, hogy nálam azokat a hatásokat érte el a szerző velük, amiket el akart, de lehet, hogy azt, mert csak spekulálok, hogy más volt a célja a megírással, de ezt nem tudhatom. A művek bennem maradtak olvasás után, egyre, kettőre visszatért a gondolatom miután letettem, de valahogy úgy éreztem párszor, mint az egyik novella szereplője: ott remeg a másik világ, de nem érem el rendesen. Ettől függetlenül érdekesnek találom mindegyik történetet, egyedi látásmódúnak és képzeletgazdagnak a szerzőt és bár nem volt olyan, amit rossznak találnék, maximum, amit nagyon érdekesnek... kiemelném a Matrónákat, az a legfurább a kötetben. A másik történet, amit megemlítenék mielőtt rátérek a többire, az a Rénszarvas-hegy, ez lopakodik vissza a leginkább a gondolataim közé, ez a fajta folklór horror nagyon bejön nekem. Még annyit vettem észre az első pár sztori után, hogy mintha lenne egy háttérgondolat a történetek elrendezésében: kezdetben vala a könnyebben emészthető, kevésbé szürreális novellák találhatóak, utána pedig az extrémebbek... és ez mind szép és jó lenne, ha az első nem a gépek iránti szerelemről szólna, csak azért gondolom mégis az igazam, mert az csak hasonlat két szerelmi típusra. Így, ismerve a teljes könyvet, cáfolom, hogy lenne ilyen elrendezés.

Tetszik, hogy a szerző mindig váratlanul kanyarítja a novellákat, sosem lehet tudni, hogy mi a vége és mi miért történik, ezért a gondolatmenetért, nagyon örülök, hogy olvashattam, a gördülékeny, sosem unalmas leírások pedig ehhez csak hozzátesznek és számomra azok a legkedvesebb történetek, amelyek a folklór jegyeit tartalmazzák, azokat szerettem a legjobban olvasni.


A kötet tizenhárom történetet tartalmaz, amelyből az első a Beatrice, egy erős kezdés és annyira az, hogy az olvasó el tudja dönteni kell-e neki Tidbeck további írása vagy nem, mert azzal indul az egész, hogy Franz Hiller, aki egy orvos, beleszeret egy léghajóba. Tovább nem írom a történetet, az én olvasatomban itt kétféle szerelemről van szó: az egyik a teljes, mindkét fél boldogságát okozó, a másik pedig az, amikor egy nem teljesült szerelmet rávetít egy harmadik félre és rákényszeríti az akaratát, a gép vonal pedig minderre ráteszi azt, hogy a felek külön nyelvet beszélnek és csak akkor sikerül megtalálni a közöset, ha mindkettő célja a másik megértése és szeretete, elfogadása annak, hogy mindketten olyanok, amilyenek, úgy, hogy az egyikük nem lesz elnyomva. Itt a lényeg a két kapcsolat összehasonlítása és a különbségek érzékeltetése, én ezért a gondolatért tudtam értékelni, viszont akadnak benne elég meredek mondatok, amik lehet nem sok embernek tetszenek majd. A második történet a Néhány levél Ove Lindströmnek, egy lányról szól, aki leveleket ír halott édesapjának. Számomra a háttérsztori maradt emlékezetes, az, hogy az a bizonyos másik világ jelenléte nem olyan súlyosan, de ott feszül mögötte és alig várja, hogy kitörjön. Szépen felépítette a szerző a misztériumot, kíváncsian vártam végig, hogy mi lesz belőle és mivel a főszereplőnk sem tud sokat, az olvasó szintén félhomályban marad, de azért össze lehet rakni a lényeget így is, közben pedig az édesapa tragédiájára fény derül. Szerettem olvasni, bár nem volt egy könnyű menet. A Miss Nyberg meg én az előzőhöz képest nem olyan lehangoló. Az elmesélő kitalált egy történetet barátjáról és annak kis "kitalált" teremtményéről Barnáról, amit elmesél a másiknak. Tetszett a novella csattanója és az alapkoncepció, az, hogy a kis lény a különleges virágok miatt nő ki, szívderítőbb volt, mint az ezután következő, ami a Rebecka. A címadó lány mindent megtesz, hogy Isten felfigyeljen rá és megszüntesse a benne lévő sötétséget és úgy tűnik, hogy rajta nem fog semmilyen öngyilkossági kísérlet, egyszerűen nem tud meghalni, de új ötlete támad, hogyan hívja fel magára a figyelmet. Sokkoló ez a történet, nálam a második legkiakasztóbb címet érdemelte meg.

Skandináv neveltetésem sajátos érzete, hogy tényleg tündérország határán élünk.

A Herr Cederberg nem olyan emlékezetes számomra, egy férfiról szól, akinek szenvedélye a repülőgépek gyűjtése és készítése, amíg egyik nap elhatározza, hogy felrepül az egyik gépével. A novella számomra azt az üzenetet hordozza, hogy a gyengeségeinket a megfelelő körülmények között erősséggé tudjuk alakítani. A következő történet a Kicsoda Arvid Pekon? egy furcsa munkahelyről szól, ahol a telefonközpontosok

olyan személyekhez intéznek hívásokat, akiket az alany nem igazán ismer. 

Egy nap pedig váratlan hívást kap hősünk, mert a vonal túlsó végén az illető a halott édesanyjával szeretne beszélni. A Brita üdülőfaluja horrorosan kezdődik, hiszen szereplőnk elmegy rokonához, hogy megírhassa a történetét, de az egyik nap nagy gubók képződnek a tornácán... elég szürreális történet, de nagyon élveztem olvasni és különösen a család múltja érdekelt a legjobban. Úgy hiszem, hogy az érdekes családtörténet mellett több van a múltban és a sztoriban, mint amennyi kvázi tizenpár oldalba belefér, ezért szívesen vennék egy regényt ebből. A Rénszarvas-hegy a következő, amely a nagy kedvencem ebből a válogatásból egyrészt a folklór miatt, egyszerűen élveztem a vittrákról olvasni, másrészt a két lány közötti kapcsolat és a családot övező átok miatt, idézi a klasszikus horrorok hangulatát. A sztori lényege az, hogy le akarják bontani a régi családi házukat, ezért a főszerepben lévő családnak oda kell mennie, hogy elvihessék az ingóságaikat.


A Törpemálnalekvár a szeretetről és az elengedésről mondja el a maga meséjét és a legerősebb párbeszéde ez:

- Miért készítettél? - kérdezted.
- Azért készítettelek, hogy szerethesselek. - feleltem.

A Pyret a következő, amely egy furcsa lényről mesél nekünk. Bevallom, nekem ez volt a második kedvencem a műből, de hát már írtam, hogy bolondultam a népies részekért és ezt a pontot ez a kis rész bőven teljesíti. Ez nem feltétlen novella, inkább egy tanulmány, amelynek csattanója a végkövetkeztetésben van. Az Augusta Primatól kezdődik a steampunk vonal és benne Augusta príma kérdéseket tett fel az időről, de nem olyan biztos, hogy hallani akarja a válaszokat. Idézi az Alice Csodaországban hangulatát és izgalmas kérdésekkel játszadozik, az idővel, ott ahol nincs és nem akarják mérni azt. A Matrónák ennek a folytatása, ami megkapta tőlem a legelborultabb novella díjat, csak a hölgyek szerepe nem volt számomra tiszta, olvastam volna róluk még. A Dzsagannáth, az utolsó történet sci-fi és egy érdekes világképet mutat az Anyákkal és az ő törekvéseikkel, hogy megtarthassák a világot egy adott formában. Ez a novella a harmadik kedvencem, ami egy kicsit A siló világát idézte.