A mai értékelés rendhagyó lesz, mert két olyan könyvet választottam véleményezésre, amelyek nem igazán lettek kedvenceim, hogy finoman fogalmazzak. Jó, nem az a különleges, hogy itt most negatívkodom egyet, mert az teljesen megszokott, hanem az, hogy projektre egy ilyen Röviden, tömören bejegyzést kerekítek ebből a két fantasztikus (irónia) műből. A Prológuson dübörög a YA projekt és oda gondoltam ezt a két kötetet és bár kitehetne a panaszkodásom egy-egy hosszabb bejegyzést, mégsem szeretnék róla oldalakat fröcsögni. Elég röviden és igyekszem tömören megfogalmazni, hogy mi a bajom velük.

Azért szólok előre: a véleményem csak a két könyvnek és könyvről szól, senkit nem kívánok vele megsérteni, nem az olvasó személyének szól, aki kedvelte a művet, mert aki így tett, az bizony jobban járt és ahogy szoktam mondogatni: a dedikálásokon legalább nem lépek egyik fan lábára sem. A megkövezésemre használatos köveket inkább postán kérem, a teknősök örülni fognak neki, köszi.

Úgyhogy induljon a lejtmenet és nézzük meg mi ez a két regény és hogyan gondolkodom róluk:

---

Ezt a könyvet olvasás után nem sokkal beadtam a könyvtárba, hogy ha már nekem nem igazán tetszett, akkor más még lássa hasznát. Egyébként egy VCs-s kötetről van szó és anno szülinapomra vettem magamnak még szerintem 2010-ben, hát... néha olyan jó döntéseket tudok hozni! Na mindegy.

A történet alapja érdekes, mert a főszereplőnk - Jette - bosszút esküszik barátnője gyilkosának a temetésén... vagy legalábbis ez lenne a fő szál, de itt igazán sokfelé kikacsint a szerző, például sokat tudunk meg Jette anyjáról, a lányról és a gyilkosról, bár ez utóbbi a legkisebb baj, mert ez az egyetlen érdekes vonása a kötetnek, ami kb tetszett, de annyira sok szemszöggel foglalkozik és teszi ezt marha unalmasan, hogy már alig vártam, hogy a mű végére érjek. Nincs értelme ennyi szálat behozni, főleg ha nem tudja a szerző ezeket kezelni rendesen és a legtöbbje teljesen felesleges ennél a kötetnél. Emellett a regény nagyon skandináv krimi akar lenni, megpróbálja ezt a sejtelmes, elég kemény hangulatot átadni, ami viszont szintén nem sikerül neki, mert unalomba fullad a karakterek miatt. Semmilyen kötődést, semmilyen érzelmet nem sikerült belőlem kiváltania a bosszankodáson illetve a közönyön kívül és ezt sajnáltam. 

A közepéig lassú, utána pedig indokolatlanul felgyorsul a cselekmény és fantasztikus módon egy insta love - azonnali szerelembe esés - is helyet kap a lapokon, ami totálisan egy agyatlan libát csinál a szereplőből, az addigi elhatározást pedig kukába dobhatjuk. Remek volt Jette, hajrá! Ami a legjobban fájt, hogy az egész összecsapott, különösen a vége, ahol a szerző már a fáradtságot sem veszi a normális narrációra, vagy az értelmes döntések meghozatalára, vagy akár arra, hogy kidolgozza a megoldást. Kétféle folyamat húzott fel itt:
1. vagy mindenki elkerüli a másikat és így próbál a szerző izgalmat teremteni,
2. vagy mindenki ösztönösen ráérez valamire. Kedvencem Jette, aki hirtelen rájön, semmilyen előjel nélkül, hogy hupsz, hogyan fázott rá. Ez meg az én reakcióm volt az utolsó kvázi ötven oldalnál:

Ajánlom? Egyértelműen nem.

---

Meglepő lehet itt ez a regény, mert 90%-os tetszési indexe van molyon 391 értékelésből, ami egy nagyon jó arány és mint olyan, nekem is öt csillagot kéne adnom rá.

De nem tettem. 1-et érdemel tőlem.

A történet alapja az, hogy Lia hercegnő megijed, hogy a királyság érdekében hozzá kell mennie valami csúf királyfihoz. Nem akar sem kényszerházasságot, sem öreg férjet, ezért szabadságvágytól fűtötten elszökik és szolgálólány lesz valahol. Az alattvalók meg dögöljenek meg egy háborúban. A környező királyságokból pedig érkezik az országba egy orgyilkos és a sértett herceg, hogy megkeressék és ki ki feladata szerint járjon el a lánnyal: megismerni / megölni őt. A poén pedig az, hogy nem tudni melyikük kicsoda, mert ez sokáig nem derül ki.

Írtam már arról, hogy miért nem tudom elfogadni azt, ha egy szereplő önzően viselkedik és hogy attól, hogy a mű nem olvashatatlan, miért lesz számomra kiállhatatlan és miért húz fel. Ezt itt szintén el tudom sütni és megteszem: az értékrendembe és a világomba nem fér bele ez a könyv. Értem, hogy miért népszerű egyébként, ha fiatalabb lennék szerintem nekem tetszhetne, de amikor bármit tesz a főszereplő, csak az kattog a fejemben, hogy más szerette hal meg miatta, más emberek szenvednek miatta és én fájlalom a fejem miatta, meg az idegszálaim sérülnek miatta, azt nem tudom valahogy elnézni. Főleg, hogy a szerző nagyon azt akarja, hogy sajnáljuk és érezzük a karakter fejlődését, de ember! Inkább olvasok egy olyan szereplőről, aki mindenét elvesztette a lány önzése miatt, de összekapja magát és elmegy, megbuktatja a királyságot, ami nem képes megvédeni a népét és ő lesz az új uralkodó. Mert megérdemli, kiharcolta, szenvedett érte, hajrá támogatom. Lia a kötet utolsó oldaláig nem érdemelt tőlem szimpátiát és átlátszó, ahogy a szerző próbálkozik a cselekmény olyan görbítésével, hogy megszeressem a szereplőt. Illetve rendben, fejlődik, de azt miért csak akkor fogja fel, hogy ilyen következményei lehetnek a tetteinek, nem tanult politikát, nem járatos ebben a világban? Nem tudja az alapvető szabályokat? Pedig ez egyértelmű: valószínűleg a másik, felszarvazott királyság nem örül majd nekik, a harmadik meg biztos, hogy örömtáncot jár, amiért az előző kettő magától a saját kardjába dől. Ennyire egyszerű a képlet. Egy ilyen karaktert, aki totálisan semmibe néz másokat, mert eszébe sem jut, hogy esetleg másnak bajt okoz, egyszerűen nem tudok sajnálni.

Egyébként érzékelem miről akarna szólni, vagyis arról, hogy meg kell tanulni vállalni a tettekért a felelősséget és ez Lia felnőtté válásának útja, de ez nálam egyszerűen nem működik, annyira erőltettetnek érzem a cselekményvezetést és az egész könyvet, hogy megbukik az üzenet átadása és így nem is tudom fogadni. Az a legrosszabb, hogy nekem úgy jött át, mintha ő azt hinné, hogy a világon csak neki van olyan problémája, hogy elveszti a szeretteit, pedig nagyon nem. Spoiler aranyom: ez mind miattad van. Az Avatar: Aang legendája sokkal jobban átadja ezt a gondolatmenetet, jó mondjuk neki egy teljes sorozat áll a rendelkezésére, de a főszereplő ott pár részen belül rájön mindarra, amire Liának egy háromnegyed könyv kell. Az pedig, hogy csak a szerző erőfeszítését érzem, hogy most valami nagyon egyedi, nagyon csavaros és izgalmas mű kerüljön ki a kezei közül és semmi más nem jön át hozzám, nagyon szomorú. Nem így álltam neki, azt hittem jobban fog tetszeni, de sajnos nagyot kellett csalódnom, főleg úgy, hogy az egyik kedvenc kiadói sorozatomban szerepel, ez annyira nem illik oda. Csalódott vagyok. Egyébként a regény második felének egy része jobb, de cirka hatvan élvezhetőbb oldal nem kárpótol a maradék unalmas és rossz élményt okozó miatt.

A két srác pedig a hagyjuk kategória. A herceggel egyértelmű mi lesz, az orgyilkos pedig nem viselkedik orgyilkosként. Ha tényleg annyira képzett lenne, akkor tudná, hogy nem állunk le haverkodni az áldozattal... de ez a szerelmi nyűglődés... egyszerűen nem értem, miért kellett ez a háromszög bele?
A ködös világmagyarázatok tetszenek, de túl homályosak, bár ezen a ponton a kérdés inkább az lehetne esetemben, hogy mi az, ami nem idegesített a regényben? Talán a hagyományok, meg a magyarázatok. Már ha több lenne belőlük...

Ajánlom? NEM.
Illetve fene tudja. Annyira kevesen vagyunk ezzel a véleménnyel, hogy sok olvasónak tetszhet, de én maradok ennél a válasznál:


Attól még egy próbát megérhet...