---

A Prológus Főgonoszok hetének alkalmából a gonoszokkal foglalkozunk, azokkal az entitásokkal, akik megnehezítik főhőseink életét és megpróbálják lerombolni, vagy éppen halasztani a happy end beköszöntét.

De mi a helyzet akkor, ha az ellenség nincs is olyan messze tőlünk? A legnagyobb ellenségünk önmagunk, lelkünk olyan frekvenciákon rezeg, amelyek egy szimfóniává állnak össze és még mi sem tudjuk, hogy pontosan milyen akkordok, milyen diszharmóniát képesek alkotni.

Ilyen történet Jazzé, aki egy sorozatgyilkos fiaként kénytelen érvényesülni és szembenézni az átkos örökséggel, na meg a tömeg ítélkező, mindent látó szemével.

Íme, a Gyilkosokra vadászom értékelése:

Már nagyon régen felfigyeltem erre a regényre és várólistára raktam, majd ahogy szoktam, hagytam, hadd ülepedjen kissé az olvasni akarom érzés, így mikor megláttam, hogy jön magyarul, megörültem és rohantam megvenni...

Nem is igazán emlékszem anno mit vártam, mire gondoltam, de a megvétel után, ahogy a kezemben tartottam a művet, egyáltalán nem volt semmilyen elvárásom. A YA mivolta miatt igazából rosszabbra számítottam (mint amit végül kaptam) és úgy voltam vele, hogy ha már el tudja érni, hogy ne akadjak ki a karakterek hülyeségén - ahol már a legtöbb ifjúsági megbukik, igen meg fogom indokolni és később írok majd egy ,,Miért szeretem még a zsánert?" cikket erről - és nem érzem magam kínosan, akkor rendben leszek. Valahogy ezt az érzésemet a semmilyen borító is alátámasztotta, hiszen számomra nem kiemelkedő, nem is igazán árul el sokat, úgyhogy ötletem sem volt, mire számíthatok az olvasás során.

Fentebb írtam, hogy milyen elvárással ültem neki Barry Lyga művének - vagyis a semmilyennel - és igazából nem is igazán tudatosult bennem az Ellopott babácskák c. regény olvasásáig, hogy mennyire értékeltem ezt a fajta YA-t. Most lelket tiprok, de pont a babácskás kötet ébresztett rá arra, hogy ez a könyv jó - az meg egy túlhypeolt és hatásvadász vágygyűjtemény, amire szívesen használnám a pornó megnevezést, de azért annyira még nem húzott fel - és ahhoz képest mennyire gondolatébresztő!

Szerintem Jazz.

Nagyon szerettem Jasper, vagyis Jazz karakterét és a szerző figyelemfelkeltően foglalkozik az átkos örökség témájával, emellett pedig több gondolatébresztő témát bedob a közösbe és az olvasás alatt még én is kerültem egészen zavart helyzetbe, hogy akkor most mit gondoljak erről vagy arról a szituációról. A szerző erősen foglalkozik azzal, hogy egy sorozatgyilkos fiának milyen élete lehet és rengeteg súlyt rak rá a szereplőnkre, aki őrlődik a dolgokon, de főleg azok a durva részek, ahogy elgondolkodik azon, hogy milyen lenne megölni másokat és az is felvetődik, hol kezdődik a gyilkosság kérdése - legalábbis én elgondolkodtam ezen és még sok egyéb dolgon.

Természetesen Jazz nem tökéletes, vannak hibái és talán sokan arra fognak gondolni, hogy a szereplő nyávog és önsajnáltatja magát: én viszont nem látom így. A megoldás sokszor a kibeszélés, a feldolgozás folyamatához hozzátartozik az ismétlés, úgyhogy engem nem idegesített a srác egy cseppet sem. A főszereplőnk továbbá nagyon okos, talpraesett és előrevetíti egy kissé a későbbi nagy összecsapást, ahol mester és a tanítvány csapnak össze, mert azért Jazz jelentősen rendelkezik olyan vonásokkal, amik inkább egy ragadozót jellemeznek...

Szerintem Jazz 2.0.

Mellé társulnak az érdekes mellékszereplők, az ellenlábasa, a sztori Főgonosza, az Impresszionista, aki egy külön szálat is kapott, illetve Howie vagy a barátnője, Connie, akinek kurázsiért nem kell a szomszédba menni, viszont nagy kedvencem G. William, a seriff és az a legjobb, hogy mindegyikük kapott valamilyen érdekfeszítő vonalat, bár a súlypont érezhetően Jazzen van és hogy mit kezd a helyzetével. Elsősorban magával kell egyenesbe jönnie és mivel ez a folyamat történik ebben a részben na meg valószínűleg még fog is, ezért ez a kötet nem a klasszikus értelemben vett thriller/krimi. Sokkal inkább kerül a hangsúly a fiú lelki állapotára, jelenlegi helyzetére, ezért a lelki fejlődésen és tépelődésen kívül hát... nem sok más akad, hiszen az egész helyzet arra szolgál, hogy Jasper feldolgozza az őt ért traumákat, a bűntudatot. Ennek a kötetnek az az üzenete, vagy legalábbis számomra az a lényege, hogy a saját problémáinkat csak mi tudjuk megoldani, a saját módszerünkkel. A könyvre jellemző a kicsit kusza leírás, ami lehet Jazz lelkiállapotára utalás a szerző részéről és ez kapcsolódik az eddig leírtakhoz.

Ha választani kell, melyik a könyv erőssége, a gondolatiságát kellene írnom, illetve valamilyen morbid módon szórakoztató az egész körítése (imádom a pszichológia ok-okozati oldalát, ezekről oldalakat tudnék olvasni, ezért is szeretem a thriller műfajt). Jó persze, pár dologgal nem tudtam mit kezdeni, például a nagymama szálával, de nekem ez a kötet szörnyen nagy megkönnyebbülés volt a sok ,,naon helyes pasi omg, meg mekkora egy rosszfiú" típusú kliséhalmaz után.

Ítéletem:

Tetszett

- azért érződik, hogy YA, úgyhogy a sablonja is erősen az: egy fiatal a világ ellen
- mégsem annyira kiemelkedő vagy emlékezetes mű (ezért a 4 pont)

A leginkább szerintem a koreai és a thai borítók illenek a legjobban a regényhez, a norvég nem rossz bár nem is az igazi, az olasz viszont szörnyű, azzal egyáltalán nem fogták meg a történet lényegét, a többi pedig az elmegy kategória.